Nem vállalunk túl nagy kockázatot, ha azt állítjuk: amikor tervbe vette a Fidesz az őszi parlamenti ülésszak előtti kihelyezett frakcióülés időpontját, Kósa Lajos még nem tudta, hogy nem ő lesz, aki a folytatásban vezetheti a csoportot.
Velencére azonban már miniszterként, miniszteri poszt várományosaként érkezett a hajdani polgármester, aki még búcsúzóul adott egy nagyinterjút a kormánypárti Magyar Időknek.
Rögtön bele is szaladt egy pofonba; miközben Gyurcsány egy nyilatkozatát vezette le úgy, hogy a volt miniszterelnök lényegében elismerte: kormánya, pártja, ő maga korrupt volt, azonnal kapta a viszontválaszt a DK-tól. Mr. 20 százalék, mondják rá, még a debreceni időkből, elég egyértelmű utalást téve arra, hogy az önkormányzati pénzek egyötöde kinek a zsebébe kellett, hogy vándoroljanak. A Független Hírügynökség nincs abban a helyzetben, hogy eredményt hirdessen a korrupciós versenyben, mint ahogy abban sem láthatunk tisztán, hogy milyen és mekkora mennyiségű pénzösszegek mozognak feketén.
Ennek az írásnak azonban nem témája tulajdonképpen az ilyen típusú bűncselekmények feltárása, legfeljebb azt sajnálhatjuk – és tehetjük szóvá -, hogy akiknek ez dolguk lenne, azok sem teszik.
De vissza Kósa Lajoshoz. És ahhoz a kérdéshez, hogy vajon a modern városok programért felelős leendő miniszter le-, vagy felfelé bukott? Orbán Viktor nevetségessé tette őt, vagy ellenkezőleg: megjutalmazta hűségéért?
Apropó, hűség: annak idején, amikor a Fidesz nagy szakadása történt, anno
92-93, azaz Fodor Gáborék kiválása környékén, a fáma szerint maga Kósa is kacérkodott a távozással,
állítólag a liberális gondolkodás akkortájt közelebb állt hozzá. Ám miután pénzt és karrier lehetőséget ígértek neki, nyíltan megvallotta elvbarátai előtt: nem elég bátor ahhoz, hogy a többiekkel tartson. Nem sunnyogott, nem játszott szerepeket, egyértelműen felvállalta gyávaságát, mesélte forrásunk. Azt is hozzátéve: emberinek tartották ezért a vallomásért, nem is haragudtak rá, végül is mindenki a saját sorsáért felel. A hűség, lám megfelelően kamatozott: a debreceni polgármesteri évek, majd a Fideszben betöltött különböző funkciók, a frakcióvezetés, mind-mind azt bizonyítják: Orbán megfelelő módon értékelte párttársa ragaszkodását.
Tulajdonképpen a mostani kinevezés is afféle orbáni megoldás: az őt hűen kiszolgáló embereket tényleg nem hagyja az út szélén. Büntet ugyan, de csak úgy, hogy az, legalábbis kifelé, ne nagyon fájjon. Nagyon kevés olyan Fidesz-tagot tudunk felsorolni, akit Orbán elmozdított a helyéről, aztán pedig magára hagyta. Ahhoz nagyon súlyos hibát, már-már becsapással felérő vétséget kell elkövetnie valakinek, hogy Orbán átlépje saját szabályát. Hirtelen csupán Mádi Lászlót tudnánk előkotorni az emlékezetünkből, akit jutalom-állás nélkül vetett ki a Fidesz elnöke. A nyilvánosság előtt ismert konfliktusos személyek közül Áder Jánost előbb uniós képviselővé tette – Ádernek egy Orbán-ellenes lobbi volt a bűne -, míg például a túlságosan önálló arcélt felmutató Navracsics Tiborból, uniós biztost fabrikált Orbán.
Az immár háromszoros miniszterelnök szemében ugyanis nem szerez jó pontokat, aki túlságosan önálló akar lenni, noha ennek az állításnak némiképp ellentmond Lázár János munkássága. A miniszterelnökséget vezető miniszter nagy munkabírásával különleges helyet foglal el a Fidesz palettán, ami persze nem jelenti azt, hogy Orbán ne játszadozna vele is. Közszájon forog az a történet, sőt, egyes információk szerint maga Orbán szereti elmesélni: Lázár az egyetlen ember a Fidesz, a kormány környékén, aki képes miniszteri poszthoz juttatni valakit. A fabula szerint
legendásan rossz a viszony Rogán Antal és Lázár János között,
ám a korábbi nómenklatúrában Rogán frakcióvezető volt, míg Lázár miniszter. Bizonyos célfeladatok kapcsán azonban Lázárnak, ha nem is utasításokat, de feladatokat akart adni Rogán, amit Lázár nem pusztán rossz néven vett, hanem vissza is utasított. Mondván: őt legfeljebb egy minisztertárs láthatja el munkával. Ha ez kell, hát legyen így, mondá – a legenda szerint – Orbán, és legott kinevezte Rogánt miniszterré.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Itt a vége, fuss el véle.
De nem itt van a vége. Hiszen annak a döntésnek igyekeztünk utánajárni: miért is kellett megválnia Kósának a frakcióvezetői poszttól. Attól a pozíciótól, amelyet – az említett interjú tanúsága szerint – nagyon kedvelt, és amely pozícióról azt mondják, még ez adja a legnagyobb szabadságot, mozgásteret. Ezt persze óvatosan illik kezelni; a Fideszben a szabadság nem mérhető más pártokban tapasztalt szabadsághoz. Ráadásul Kósa amúgy is hajlamos arra, hogy kissé elengedje magát, kötetlenebbül mozogjon, szerepeljen, beszéljen. Szeret is beszélni, mint mondják, s pont ez volt vele a baj. Valamikor flottul, érthetően, szellemesen nyilatkozgatott, riposztozott, az utóbbi időben azonban épp arról híresült el, hogy szinte minden megnyilatkozásában voltak félresikerült, értelmetlen, nevetséges mondatok. Szólamai szállóigeként terjedtek tova, helyenként kabarétréfák állandó témájául szolgáltak, maga Kósa pedig az ostoba, ámde hűséges pártember szerepébe süllyedt.
Nos, ezt a bajt érzékelte Orbán. Egész egyszerűen,
hét hónappal a választások előtt, a várhatóan kemény parlamenti csatákat is figyelembe véve, kockázati tényezőként tekintett Kósa szerepeltetésére.
Egyes források szerint kifejezetten tartott attól, hogy a forró őszt Kósára bízza, olyan emberre volt szüksége, aki pontosan fogalmaz, hiteles és egy jottányit sem mozdul el a számára kijelölt útról.
Így esett a választása a fiatal, tehetséges Gulyás Gergelyre, aki eleddig a törvényalkotás előkészítésében jeleskedett, amellett, hogy helyettes frakcióvezető és Fidesz alelnök is volt. Kezdetben sokan hitték a most 36 éves jogászról, hogy a Fidesz új generációjának tagjaként nagyobb szakmai igényességgel és kevesebb megfelelni vágyással dolgozik majd, de viszonylag gyorsan kiderült róla: a rokonszenves arc mögött épp oly pártkatona áll, mint amilyet az idősebb generáció tagjainál tapasztaltunk.
Újra Kósához érve: ez a miniszteri poszt, pontosan tudjuk, semmilyen valóságos igényt nem elégít ki. A feladat nem igényelne önálló tárcát, így azt is mondhatnánk: Kósa légüres térbe került. A volt frakcióvezetőnek azonban nem kell búslakodnia: lesz titkárnője, biztosan apparátusa is, autója nemkülönben, és marad ideje arra is, hogy maximális ellássa a Magyar Korcsolyázó Szövetség elnöke tisztét.
Ott talán még nyilatkozhat is, kockázat, vagy, hogy stílszerűek legyünk: bukás nélkül.
Kedden lesz a megyei névadó, pontosabban átnevezés: Csongrád megyéből lesz Csongrád-Csanád megye – erről szavaznak a képviselők. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter terjesztette elő a javaslatot. 2020. június 4-i határidővel lenne az átnevezés, meghagyva Szegedet megyeszékhelynek. Az indok: a földrajzi nevek a magyar nyelv és történelem számos emlékét őrizték meg, és a „történetileg kialakult, a helyi lakosság által is széles körben ismert és elfogadott neveket nem túlzás kulturális örökségnek tekinteni”. A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése támogatta a névváltoztatást.
