„Bár Orbánék hatvanpusztai birtoka mellett a Citadella átépítését is tervező Art1st Design Stúdió megkereste a Gellért-hegyi Szabadság-szobor alkotójának, Kisfaludi Strobl Zsigmondnak a jogörököseit a szobor átalakítása miatt, ők egyértelműen azt jelezték, hogy nem járulnak hozzá a szobor talapzatának átalakításához. Ennek ellenére felkerül egy kereszt a talapzatra – írja a Hvg.hu, amely egy látványterv birtokában érdeklődött a Várkapitányságnál a szobor átalakításáról, választ azonban nem kaptak, ellenben a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalára felkerültek a részletek.”
A szobrot a budapestieknek nem kell bemutatni. Olyan magasra és a városhoz olyan közel építették (gyakorlatilag a közepére), hogy még véletlenül se lehessen nem észrevenni. A megbízást hosszas tanakodás, Kisfaludi Strobl gondos lekáderezése, valamint Vorosilov tábornok engedélyének beszerzése után az Ideiglenes Nemzeti Kormány honvédelmi tárcája adta közvetlenül a szobrásznak, aki előzetesen közölte, hogy pályázaton nem indul, de a személyes felkérést elfogadja. A szobor eredetileg felszabadulási emlékműnek készült az elesett szovjet katonák emlékére, helyét maga Vorosilov tábornok jelölte ki, a szobrász mellett konzulensként működött közre Alexander Geraszimov, valamint a helyszín kialakítását tervező Borisz Jofan, a sztálinista építészet jeles képviselője, akik – ha „kellett” – több alkalommal módosítottak Strobl elképzelésein. Így az alkotás már minden feltételnek megfelelt.
Az eredeti műalkotás szobrai Kelet felé néznek. A főalak egy pálmaágat emel diadalmasan a magasba, és miután a pálmaág az ókor óta a győzelem jelképe, Magyarország pedig akkor éppen vesztett, a szoborcsoport nyilván nem nekünk készült. Ezt a tényt a felirat is igazolja: „A FELSZABADÍTÓ SZOVJET HŐSÖK EMLÉKÉRE; A HÁLÁS MAGYAR NÉP”. A főalak hat méter magas. Alatta áll maga a szovjet hős, azaz egy katona zászlóval és gépfegyverrel, aki egyáltalán nem sugall agresszivitást, teljesen olyan, mintha a felszabadításunk sétagalopp lett volna. A mellékalakok közül az egyik a sárkányölő, aki nyilván a fasizmus elleni harcot jelképezi, a másik a fáklyavivő, aki nagy valószínűséggel a kommunizmus lángját és világosságát hozza el nekünk. Ha akarjuk, ha nem.
1956-ban egy felkelő csoport a Sztálin-szoborhoz hasonlóan az akkor még Felszabadulási emlékmű két alakját meg akarta semmisíteni. Elsőként a szovjet katona szobrát sikerült ledönteniük a talapzatáról, de a legfelső nőalak ledöntéséről a műegyetemi hallgatóiból álló rendfenntartó forradalmi zászlóalj vezetőjének, Marián István alezredesnek sikerült őket lebeszélnie.
A rendszerváltás után a szoborcsoport eszmei átfogalmazását a Fővárosi Önkormányzat Városképvédelmi Bizottsága, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete hagyta jóvá. A talapzatáról eltávolították a Szovjet Vörös Hadsereg iránti hálát kifejező feliratot, a jelképeket, valamint a mellékalakok katonáit. Az új szöveg a talapzaton: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért”, és a szobrot azóta már Szabadság szoborként emlegetjük.
A hányatott sorsú mű a jelen változtatással újabb „átfogalmazáshoz” érkezett. Egy keresztet fognak ráapplikálni, mégpedig a mostani kurzus fő csapásirányának megfelelően, ugyanis valószínűleg rájöttek, hogy a Jóistennek ez a szoborcsoport ma még nem hálás, hiszen a Jóisten nem áldozta életét hazánk függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért, azaz a szövegből pont ő kimaradt (Te jó Isten! Jézus, Mária!). Ezért külön, a szövegtől függetlenül, pluszként kell neki a hálát kimutatnunk, fennmaradásunkért, boldogulásunkért, de elsősorban természetesen az országnak ajándékozott hősért, Orbán Viktorért, aki a sok jót biztosítja nemzetünknek, mintegy másfél évtizede már. A sok jót most inkább nem sorolnám, nehogy e fennkölt pillanatban elröhögje magát valaki.
A fenti tényből következően, aki eddig úgy gondolta, hogy Magyarország szekularizált állam, az szálljon magába, gyakoroljon önkritikát, de főként vegye tudomásul, hogy ez nem így van. Derék vezetőink ugyanis nem csak úgy, saját elhatározás alapján, hanem folyton misére járva, azaz a Jóisten nevében, vele mintegy egyeztetve hagynak mindenkit magára. Vagy az árokparton, ha úgy jobban tetszene. Az állam immár nem felelős semmiért, a hajléktalanok a sorsukat maguknak köszönhető bűnözők, az elesetteket, betegeket segítsék a rokonaik, az államnak más dolga van, a kórházak gazdálkodjanak jobban, ha klimatizált helyiségekben akarnak az orvosaik operálni, a tanítók, tanárok örüljenek, hogy annyit kapnak, amennyit, különben is a tanári fizetés emelése – mint azt Orbánéktól tudjuk – Brüsszel dolga, nem a miénk, és ha ők nem adnak rá pénzt, náluk tessék reklamálni!
Ha a Fiú nem ezt prédikálta volna, az az ő baja. A magyar kormány a Jóistennek (Atya) felelős, és nem neki. Lásd a magyar családi hierarchiát. Egyébként a ma még rendelkezésre álló pénz döntő része a megfelelően kiválasztott csoport tagjainak adatik (klérus inkluzíve), akik egytől-egyig istenfélő emberek, és ugyan a tetteik alapján nagy valószínűséggel Pokolra fognak jutni, de addig legalább itt a Földön jól kiélik magukat. Pont olyan felelőtlenséggel, mintha szerintük nem is létezne Pokol.
Ám még mindig van remény. A kereszt felszerelése a lopott holmira többek elvárása szerint majd kiengeszteli az Urat, és ha mégis lenne túlvilági büntetés, akkor az ezzel majd megúszható. Várhatjuk tehát a keresztek ilyetén módon való szaporodását, véleményem szerint különösen a nullás kilométerkövön mutat majd jól Jézus szimbóluma, de sine ira et studio szemlélve a dolgot megállapíthatjuk, hogy az emberek megszokják majd ezt is. Ahogy eddig mindent sikerült megszokniuk.
Rossznyelvek szerint ugyan eme nagy vallásos érzületet mutató kormányzás a szavazatok miatt kell, hogy a vallásosok sose szavazzanak másra, ám mi ne is törődjünk a károgással, inkább csatlakozzunk a hozsannázókhoz, hogy egy komcsi műalkotás immár Isten dicsőségét hirdeti. A központi alak a vallás diadalát, a fáklyavivő a hitetlenek megvilágosodását, a sárkányölő pedig Orbán győzelmét példázza Brüsszel és a hazai ellenzék felett. A fenti jókat mintegy keretbe foglalja a nagy kereszt, amely így kijelöli Magyarország útját. Azon haladhat előre a dicső jövő felé.
In aeternum, amen.
