Kezdőlap Címkék Katonák

Címke: katonák

Stan wojenny – Hadiállapot

A cím lengyel kifejezés, szó szerint hadiállapotot jelent, bár annak idején magyarra szükségállapotnak fordították. A fiatalabbak már nem emlékeznek rá, de a mi történelmi tudatunkhoz hozzátartozik: 1981 december 13-án hirdette ki Lengyelországban Jaruzelski tábornok, pártfőtitkár és miniszterelnök, hogy megállítsa a kommunista pártállam szétesését és törvényen kívül helyezze a Szolidaritás szakszervezetet.

Arról jutott ez eszembe, hogy az Orbán-kormány most 140 vállalatot „a hadsereg ellenőrzése alá von”, katonatiszteket küld ki a kiválasztott, stratégiai jelentőségűnek minősített vállalatokhoz az „operatív törzs”. Az 1981-es lengyel szükségállapot esetében láttunk hasonlót, ott helyeztek minden nagyvállalatot a hadsereg ellenőrzése alá, de hát ott katonai junta (Wojskowa rada ocalenia narodowego, a nemzet megmentésének katonai tanácsa) vette át a főhatalmat az országban. Figyelem a médiát, az internetet, de egyetlen európai ország esetében sem hallottam, hogy a járvány elleni intézkedésekben ilyen feladatot róttak volna a hadseregre.

Igaz, olyat sem láttam máshol, hogy magas rangú rendőrtiszt vezetné a járványügyi intézkedésekről folytatott kormányzati kommunikációt, de még olyat sem, hogy „operatív törzsnek” nevezzék a járványügyi intézkedéseket koordináló kormányzati szervet.

Persze, nem minden európai országról vannak ismereteim.

Az eddig politológusként ismert Farkas Örs, aki most a miniszterelnökség egyik szóvivője, képtelen volt Bolgár Györgynek a Klubrádió adásában megindokolni, hogy miért kell a katonatiszteket a vállalatokhoz küldeni. Mint ahogy azt sem, miért kell katonai őrjáratokat küldeni az utcákra.

Én egyetlen magyarázatot tudok: Orbán Viktor, a „vezénylő tábornok” erőteljes vonzódását mindenféle fegyveres intézményhez: katonasághoz, rendőrséghez.
És még egy megjegyzés egy hírhez. Most hallom, hogy Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója fordult a nagy könyvkereskedő cégekhez és könyvkiadókhoz, hogy bocsássanak rendelkezésre könyveket a karanténba zárt emberek számára. Maga a könyvakció rendben volna, csak egyet nem értek. A megkeresés a könyvkiadók és könyvterjesztők egyesületéhez érkezett. Miért Demeter Szilárdtól? A kormány bármely hivatala közvetlenül is fordulhatott volna az egyesülethez. Az, hogy Demeter Szilárdra bízták a feladatot, azt mutatja: őt a kormány az egész kultúra, benne a könyvszakma főnökének tekinti már az Orbán-kormány.

Érzek némi rokonságot Demeter szerepe és a katonatisztek vállalatokhoz küldése között.

Trump: az orosz katonáknak el kell hagyniuk Venezuelát!

0

Száz orosz katona érkezett Caracasba egy kommandós tábornok irányításával. Rájuk gondolt az Egyesült Államok elnöke amikor kijelentette: az orosz katonáknak el kell hagyniuk Venezuelát!

Moszkvában azt állítják: csupán a két állam között fennálló katonai együttműködés alapján érkezett a “tanácsadó különítmény” Caracasba. Az oroszok támogatják a baloldali populista rendszert, melyet Nicolas Maduro elnök vezet. Az amerikaiak viszont minden eszközzel igyekeznek megbuktatni azt.

“Venezuelának semmije sincsen!”- hangsúlyozta Trump elnök, aki a Fehér Házban fogadta Venezuela ellenzéki vezérének feleséget. A tanácskozáson részt vett Ivanka Trump is, aki főtanácsadó a Fehér Házban.

John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó még élesebben fogalmazott mint Trump: az orosz katonáknak nem lehet helyük a nyugati féltekén! Venezuela helyzete tragikus: az ország jelentős részén újra áramszünet van. Ezért Nicolas Maduro elnök az Egyesült Államokat okolja. Venezuela elnöke szerint az USA ily módon akarja megkaparintani a világ legnagyobb olajkészletét, mely Venezuela földjében illetve tengeri területei alatt helyezkedik el. Venezuela orosz és kínai segítséggel tudja fenntartani rendszerét. A támogatásért cserébe az oroszok és a kínaiak felvásárolják az olaj koncessziók jelentős részét Venezuelában.

Tűzparancs a katonáknak a migránsok ellen – egyelőre nem nálunk, hanem Amerikában

0

Ez olyan, mint egy invázió! – hangsúlyozta az Egyesült Államok elnöke. Ha köveket dobálnak a határon, akkor a katonák fegyverrel válaszolnak – jelentette ki Donald Trump, aki 15 ezer katonát vezényelt ki az Egyesült Államok és Mexikó határára, hogy megállítsák a „migránskaravánokat”.

Három migránskaraván tart Mexikón keresztül az Egyesült Államok felé. Hondurasból indultak el, összesen 7 ezren. Mexikó és Guatemala határán köveket dobáltak, hogy átengedjék őket. A karavánok lassan haladnak, a létszámuk egyre fogyatkozik és valószínűleg csak november végén vagy december elején érik el az amerikai-mexikói határt. Az Egyesült Államokban viszont választásokat tartanak november elején, ezért fontos Trumpnak megmutatnia az elszántságát a migránsokkal szemben.

Az Egyesült Államok területén több millió illegális bevándorló él, Trump ki akarja utasítani őket. Azt is tervezi, hogy megszünteti a születési jogot, vagyis azt, hogy az USA területén megszületett gyerek automatikusan amerikai állampolgár lehet – függetlenül szülei jogi státuszától. Ehhez az új törvényhez viszont módosítani kellene az Egyesült Államok alkotmányát, ami nagyon komoly politikai támogatást igényel a kongresszusban. Ahol a képviselőházban hatalomra juthat az ellenzéki demokrata párt, ha a választások Trump számára kedvezőtlenül alakulnak.

Oroszország jelentősen bővíti flotta támaszpontját Szíriában

0

Tartusz kikötőjében az új bázis sokkal nagyobb lesz, mint a régi, ezt nyilatkozta az orosz Interfax hírügynökségnek Viktor Kravcsenko tengernagy, aki nemrég még az orosz flotta vezérkari főnöke volt.

Az admirális elmondta: egyszerre 11 hadihajót tud majd befogadni az új bázis, köztük nukleáris meghajtású tengeralattjárókat is.

Ezzel az orosz flotta jelentősen fokozza a jelenlétét az egész Földközi-tengeren.

Közben Vlagyimir Putyin elnök benyújtott egy szerződéstervezetet az orosz parlament alsóházának, melyben egy orosz-szíriai megállapodás értelmében Oroszország 49 évre venné bérbe a támaszpontot Tartuszban.

Putyin elnök a héten Szíriában tárgyalt, és bejelentette, hogy az orosz katonák kivonulnak. Moszkvában időközben úgy árnyalták a bejelentést, hogy csak a nélkülözhető erőket vonják ki Szíriából. Vagyis mind a légi, mind pedig a haditengerészeti bázison maradnak orosz katonák.

Több pénzt kapnak a katonák

0

Az inflációt jelentősen meghaladóan, átlagosan öt százalékkal nő januártól a katonák bére a hétfői megállapodás alapján. Emellett több Erzsébet-utalványt, nyugdíjpénztári és gyereknevelési hozzájárulást kapnak.

Öt százalékkal nő a katonák bére 2018-ban, ami 2015 nyarához képest átlagosan 45 százalékos emelkedés jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, miután aláírta a megállapodást a honvédségi érdekvédelmi szervezetekkel.

A béremelkedés nagyjából duplája a hivatalos inflációnak.

A családos katonák gyermeknevelési támogatása nettó 20 ezer forinttal, a tanévkezdési támogatás 30 ezer forinttal emelkedik, ez 25 százalékos növekedés. Mintegy 10 százalékkal, 45 ezer forintra nő a katonáknak járó Erzsébet-utalvány értéke, 10 százalékkal, 4700 forintra nő havonta és fejenként az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás. A közalkalmazottak, kormánytisztviselők részére egy egyszeri 94 ezer forintos ruházati költségtérítést ad a tárca.

Az egészségügyi területen dolgozók illetményét november 1-től emelte a kormány, a közalkalmazottak esetében 14, a katonák esetében 8,7 százalék mértékben.

A bruttó átlagilletmény a legénységi állomány esetében csaknem 104 ezer forinttal, az altiszti állományban 72 százalékkal 333 ezer forintra, a tiszteknél 113 ezer forinttal 502 ezer forintra, a közalkalmazottakat tekintve pedig csaknem 38 százalékkal 237 510 forintra nőtt 2010 óta. Simicskó szerint az elmúlt hét évben a végrehajtói állományban átlagosan mintegy 70 százalékkal nőtt a bruttó átlagilletmény, a tiszteknél közel 30 százalékkal.

MTI/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!