Két és fél éve bukkant fel erőteljesebben a neve a politikai, közéletben; akkor népszavazást kezdeményezett, később az Új Magyar Köztársaság Egyesület egyik ügyvivője lett, majd pedig önjelölt, hittük legalább is, miniszterelnök-jelöltje a baloldalnak.
Aztán a napokban azt hallhattuk tőle, hogy tulajdonképpen szocialista vezetők felkérték erre a szerepre, amely szerep egészen addig tartott, amíg fel nem bukkant Botka László. Botka elgyengülése hozta őt újra a nyilvánosság elé, Tarjányi Péterrel a háta mögött egyesek szerint szerepet játszott abban, hogy a szegedi polgármester hétfőn visszaadta a megbízatását. Eközben Lattmann a támadások kereszttüzébe is került, nem pusztán a politikai aktivitása miatt. Az egyetemi tanár jelenleg Prágában tartózkodik, s amikor interjút kértünk tőle gyorsan hozzátette: Prágában legalább szeretik őt. A Független Hírügynökségnek viszont szívesen vállalta a válaszadást, még akkor is, ha nem a legbarátságosabb kérdéseket kapta. Kérdéseinket pontokba szedtük.
Valljon szint: ki fizette önöket, a Fidesz, Erős János, vagy a Hit gyülekezete, merthogy mindegyikről lehetett hallani?
– Az én egyetemi oktatói fizetésem egyrészt a magyar adófizetőktől, másrészt a hallgatók által fizetett tandíjakból, a csehországi kutatói fizetésem pedig a cseh adófizetőktől származik. Egyéb fizetéssel nem rendelkezem, mások fizetéséről pedig nem rendelkezem hiteles információkkal. A közéleti vagy politikai tevékenységemért semmilyen ellentételezést soha senkitől nem kaptam.
Mennyiben felelős ön Botka László lemondásáért?
Botka László tudtommal magától mondott le, mert elfogyott körülötte a saját pártja támogatása. Az MSZP belügyeibe nem szeretnék belefolyni, nem ismerem a belső viszonyokat, nem is szeretném ismerni. Megtisztelő a feltételezés, hogy a nyilvános állásfoglalásaim ilyen mértékben tudnak hatást gyakorolni, de nem értékelem túl a saját jelentőségemet.
Volt valóban személyes érdeke abban hogy Botka eltűnjön a színről?
A világon semmi. Ugyanannyi „érdekem” fűződik hozzá, mint bármely más ellenzéki gondolkodású választónak. Egy, a végletekig erőltetett, az egész ellenzéket bénító stratégiának véget kellett vetni, de ez nem „személyes” érdek, és nem csak az enyém.
Hogyan vált ön egy szimpatikus professzorból egy bizonytalan múltú szerencsevadásszá?
Kérdés, hogy valóban azzá váltam-e, de ha igen, akkor karaktergyilkossággal.
Valójában ki kereste fel önt, Tóbiás Molnár Zsolt?
Molnár Zsolt keresett fel, pontosabban vele találkozott először, aki velem szemben az elnök mandátumával képviselte a pártot. Amikor vele beszéltem, a párttal beszéltem.
Hogyan érthette ennyire félre a szocialista vezetőket, hogy egy nem felkérést felkérésnek hitt?
Soha nem beszéltem „felkérés”-ről. Egyeztettünk a lehetőségről, amire mind a két oldal részéről volt nyitottság. Nem ugyanaz, ezt a két dolgot csupán a sajtó egyenértékűsítette sajnos. Ahogy többen megerősítették utólag is (Hiller István, DK, stb.), valóban miniszterelnök-jelöltségről volt szó, nem pedig szakpolitikai együttműködésről, amit én „félreértettem” volna.
Gondolom egyszer és mindenkorra elment a kedve a politikától. Vagy csak a politikusoktól?
Hát ez egy nagyon jó kérdés. A politika sajátos világ, sajátos szabályokkal és folyamatokkal. Egyelőre még nem utáltam meg az egészet, ami lehet, hogy rossz hír most egyeseknek, de nem tervezek sértetten levonulni a pályáról. Megtehetném, de nem szokásom és nem stílusom. Meghagyom másoknak, akik ahhoz jobban értenek.
Hogyan alakul az ön személyes sorsa?
Mivel nem a politikából élek, semmi változás nem lesz benne. Dolgozom továbbra is a magam szakterületén. Emellett – talán újabb rossz hír – továbbra is megteszem, amit tudok, egy lehetséges kormányváltás érdekében. Hogy ebben milyen személyes szerepem lesz, azt még meglátjuk.
Hogyan alakul Magyarországé?
Amennyiben nem lesz valamiféle együttműködés az ellenzéki oldalon, valamiféle hiteles alternatíva a jelen kormányzással szemben, akkor a jelenlegi rendszer kap újabb négy évet, lényegi ellenállás nélkül. Az az ország további süllyedését fogja jelenteni, ami tragikus lenne. Remélem, hogy ez elkerülhető. De néhány dolgot világosan kell látni: 2020-tól sokkal kevesebb lesz az uniós forrás, az addig rendelkezésre bocsátott eszközök nagy részét pedig már 2018-ig kiveszi a kormány, tehát akárki fog kormányozni 2018-tól, akármilyen felállásban, pokoli nehéz dolga lesz. Az ellenzéki oldalon is erre kell készülni, nem diadalmenetre. Tudom, ez szomorú, de ez van. A most elvesztegetett nyolc év, a nem produktív befektetések, hanem a stadionok, a kisvasút, az értelmetlen díszburkolatok építésére fordított támogatások árát meg kell majd fizetni.