Kezdőlap Címkék Kalinak

Címke: Kalinak

Ismét emberrablási botrány Szlovákiában

0

Újabb nemzetközi blamázst könyvelhet el Szlovákia, egyre több jel utal ugyanis arra, hogy az állami szervek valóban részt vettek a vietnámi Trinh Xuan Thanh Németországból való elrablásában – számol be a pozsonyi Új Szó. A pozsonyi repülőtéren összeverve és bedrogozva tették fel a szlovák kormánygépre. Az ügyben érintettek tagadják a vádakat, az ellenzék a kormány lemondását és Robert Kaliňák volt belügyminiszter előzetes letartóztatását követeli.

Trinh Xuan Thanht 2017 júliusában rabolták el, amikor vietnami delegáció járt Pozsonyban, és a férfit is erőszakkal magukkal vitték. Az akcióban részt vevő rendőrök és a szlovák közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatal munkatársai adtak erről új információkat a Denník N napilapnak. A kormánypártok közül, már hagyományosan, az SNS hallgat, a Híd súlyosnak nevezte az információkat. Peter Pellegrini kormányfő Denisa Saková (Smer) belügyminisztert, Milan Lučanský rendőrfőkapitányt és a Főügyészség képviselőjét Németországba küldi, hogy tárgyaljanak német kollégáikkal az emberrablással kapcsolatos gyanúról. A kormányhivatal nem válaszolt az Új Szó kérdésére, hogy a kormányfő támogatja-e a Híd követeléseit: speciális nyomozócsoportot kell létrehozni, fel kell függeszteni a közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatal igazgatóját, valamint védelmet kell biztosítani azoknak a rendőröknek, akik részletesen vázolták az elrablás pozsonyi részleteit a sajtónak. Kaliňák sci-finek nevezte a Denník N állításait. „Kész vagyok hazugságvizsgálatra menni” – mondta a volt belügyminiszter.

A leleplező cikk szerzője, Monika Tódová közölte a Speciális Ügyészséggel, hogy az eddig nyilvánosságra hozottaknál jóval több információ van a birtokában,

és kész megosztani azokat a hatóságokkal, hogy vizsgálat induljon a szlovák kormánygéppel elrabolt vietnámi férfi ügyében. Erre ugyanis a főügyészség még mindig nem látott okot. Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője elmondta, Tódovát már tegnap kihallgatta a helyettes főügyész, és addig nem fognak tájékoztatni az ügyről, amíg nem vizsgálják meg a cikkben szereplő állításokat. Andrej Kiska államfő szerint nem engedhetjük meg, hogy Szlovákia visszatérjen a mečiarizmus korszakába, amikor az állami szervek emberrablásban vettek részt. Kiska a botrány miatt hétfőn találkozik a kormányfővel.

Az ellenzék az egész kormány lemondását követeli, több párt szerint indokolt Robert Kaliňák és Radovan Čulák, a belügy protokollfőnökének előzetes letartóztatásba helyezése, mert módjukban áll befolyásolni az ügy kivizsgálását.

A Denník N a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német napilappal rekonstruálta Trinh Xuan Thanh vietnámi férfi tavalyi elrablását. Tették mindezt a német hatóságok nyomozásának eredményei és a közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatal rendőreinek elbeszélése alapján. A lapnak több rendőr is beszámolt az előre nem tervezett diplomáciai látogatásról. Szerintük Thanht ugyanis

a vietnámi belügyminiszter, To Lam látogatása alkalmával ültették fel a szlovák kormánygépre, és szállították Oroszországba.

A szlovák belügyminisztérium kezdetben azt állította, hogy Thanh nem is járt Szlovákia területén. A Frankfurter Allgemeine Zeitung viszont nemrég arról tájékozatott, hogy a német hatóságok már biztosak abban, hogy a vietnámi férfi elrablásában Szlovákia is részt vett.

Az elrablás kronológiája

  1. július 23.

Trinh Xuan Thanh Berlin utcáin sétál, amikor egy prágai rendszámú furgon lefékez mellette, és két férfi berángatja őt a járműbe.

  1. július 25.

A közjogi méltóságokat védő hivatal váratlanul több munkatársát is berendeli a vietnámi delegáció érkezése miatt.

  1. július 26.

13:07: A vietnámi delegációt szállító szlovák kormánygép landol a pozsonyi repülőtéren.

13:35: A delegációt szállító konvoj megérkezik a Bôrik Szálló elé. A Robert Kaliňákkal folytatott tárgyalások 40 percig tartanak.

14:29: A delegáció visszatér a reptérre, az elrabolt Trinh Xuan Thanht egy rendőrségi autóval szállították a konvojban.

14:46: A repülőgép felszáll a pozsonyi reptérről, s megkezdi Moszkvába tartó útját.

17:12: A gép Moszkvában landol.

  1. július 30. A német nyomozók arra a következtetésre jutnak, hogy Szlovákia érintett lehet Trinh Xuan Thanh elrablásában.
  2. augusztus 1. Jaromír Čižnár főügyész nem indít vizsgálatot az ügyben. Elmondása szerint a nyomozás a német hatóságok hatáskörébe tartozik.
  3. augusztus 2. A Denník N lap nyilvánosságra hozza az elrablásnál jelen levő rendőrök részletes beszámolóját.
  1. augusztus 3. A kormányfő Berlinbe küldi a német nyomozókkal való konzultációra a belügyminisztert és a Főügyészség képviselőjét.

Új Szó/Pozsony

Több tízezres kormányellenes tüntetés Szlovákiában

0

Megteltek délután a szlovákiai városok terei, a tüntetők Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának kivizsgálását és egy új kormányt követeltek. Becslések szerint csak Pozsonyban 30–40 ezren vettek részt a tüntetésen, más városokban is többezres tömegekről érkeztek hírek.

Az Új Szó beszámolója szerint világszerte zajlottak tüntetések, még az ausztráliai Sydney-ben is. Szlovákia több tucat városában – köztük magyarlakta településeken is – délután öttől gyülekeztek a tüntetők a köztereken. Pozsonyban már negyedórával a meghirdetett kezdés előtt nagy tömeg gyűlt össze. Elsőként Štefan Hríb, a .týždeň hetilap főszerkesztője tartott beszédet. Hríb arról beszélt, az antiszemitizmus már nem Kotlebáék privilégiuma, a sorosozással közjogi méltóságok is csatlakoztak ehhez.

„Szlovákia ma nem igazságos állam, de örülök, hogy egyre többen jelentkeznek, akik igazságosabbá akarják tenni”

– utalt az Új Szó szerint Hríb Vasiľ Špirko speciális ügyészre. A tüntetők hősként ünnepelték Špirkót.

Hríb után Vladimír Crmoman, a 2016-os tanársztrájkok egyik szervezője lépett a pódiumra. „Most az a legjobb miniszter, aki a legjobban tudja elhárítani a kérdéseket, aki a legkönnyebben söpri a szőnyeg alá a dolgokat” – utalt Crmoman Kaliňák belügyminiszter nyilatkozataira. Az Új Szó szerint Robert Bezák egykori nagyszombati érsek is a pozsonyi felszólalók között volt, Bugár Bélát, Lucia Žitňanskát, Peter Kresákot és František Šebejt üdvözölte, mondván, beléjük helyezte bizalmát a választásokon.

Több helyszínen is felolvasták a meggyilkolt Ján Kuciak öccse, Jozef levelét, aki arról írt, Ján és Martina megmutatta, hogy szerény körülmények közül indulva is meg lehet váltani a világot, munkával és alázattal.

A tüntetők az „Elég volt Ficóból!”, „Lemondani!”, „Szégyen!” rigmusokat skandálták, és a kulcsaikat csörgették a tereken.

A legnagyobb, pozsonyi tüntetés délután hat óra után pár perccel ért véget, és végig békésen zajlott. Később néhány százan a kormányhivatal elé vonultak, ahol kormányellenes jelszavakat kiabáltak.

 

„Elképzelhetetlen, hogy Pozsony ne fogadná el a luxemburgi bíróság döntését”

0

Viszont: „a bírósági döntés semmit nem változtat a kormánynak a kvótákkal és a migránsokkal kapcsolatos politikai álláspontján. Szlovákia továbbra is elutasítja a kötelező kvóták rendszerét.”

A szlovák kormány tudomásul veszi, tiszteletben tartja, részleteiben áttanulmányozza az Európai Bíróság ítéletét, s ezt követően foglal állást – közölte Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter szerdán Pozsonyban a bíróságnak a menedékkérők tagállamok közötti elosztását előíró uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák kereset ügyében hozott elutasító döntésére reagálva.

A szlovák diplomácia vezetője kijelentette:

a kvótaperben hozott döntésből Szlovákia számára semmilyen szankció és semmilyen új kötelezettség nem keletkezik,

ugyanakkor elképzelhetetlennek nevezte, hogy Pozsony ne fogadná el a luxemburgi bíróság döntését.

Miroslav Lajčák megismételte a pozsonyi kormány korábban többször hangoztatott álláspontját a kvóták működésképtelenségéről, majd hozzáfűzte: a további lépésekről a kormánynak kell döntést hoznia.

„A kvótákkal kapcsolatos álláspontunk olyan politikai álláspont, amelyben osztozik az egész politikai színtér, és a lakosság is támogatja. Ráadásul az elmúlt két év választ adott arra a kérdésre is, hogy működnek-e a kvóták vagy sem” – idézte a szlovák külügyminiszter szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Szlovákia tiszteletben tartja az Európai Bíróság kvótaügyben hozott döntését, de a kormány nem változtat eddigi álláspontján, és tovább

munkálkodik majd azon, hogy a tőle elvárt szolidaritás ne a migránsok kényszerű befogadásában öltsön testet

– jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök.

A szlovák kormányfő elmondta: a luxembourgi bíróság döntése „nem hozott új minőséget” a kvóták megítélésébe, csak azt mutatta meg, hogy a bíróság másképpen látja azt a döntéshozatali mechanizmust, amelyet Szlovákia a most elutasított keresetben megtámadott.

Hangsúlyozta: a bírósági döntés semmit nem változtat a kormánynak a kvótákkal és a migránsokkal kapcsolatos politikai álláspontján.

Szlovákia továbbra is elutasítja a kötelező kvóták rendszerét

– szögezte le. Megjegyezte: a bíróság döntése alapján a kötelező kvótákról hozott döntés érvényben marad, de szeptember 26-án lejár.

A belügyminiszter, Robert Kalinák reakciójában azt mondta: a luxemburgi testület kvótaperben hozott döntése semmit sem változtatott azon a tényen, hogy a kötelező kvótákról hozott döntés helytelen volt, hiszen a tapasztalat megmutatta, hogy a kötelező kvóták rendszere működésképtelen, ellentétben a „határok kemény védelmével”, amelyről bebizonyosodott, hogy helyes és a leghatékonyabb megoldás.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!