„Elképzelhetetlen, hogy Pozsony ne fogadná el a luxemburgi bíróság döntését”

0
738

Viszont: „a bírósági döntés semmit nem változtat a kormánynak a kvótákkal és a migránsokkal kapcsolatos politikai álláspontján. Szlovákia továbbra is elutasítja a kötelező kvóták rendszerét.”

A szlovák kormány tudomásul veszi, tiszteletben tartja, részleteiben áttanulmányozza az Európai Bíróság ítéletét, s ezt követően foglal állást – közölte Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter szerdán Pozsonyban a bíróságnak a menedékkérők tagállamok közötti elosztását előíró uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák kereset ügyében hozott elutasító döntésére reagálva.

A szlovák diplomácia vezetője kijelentette:

a kvótaperben hozott döntésből Szlovákia számára semmilyen szankció és semmilyen új kötelezettség nem keletkezik,

ugyanakkor elképzelhetetlennek nevezte, hogy Pozsony ne fogadná el a luxemburgi bíróság döntését.

Miroslav Lajčák megismételte a pozsonyi kormány korábban többször hangoztatott álláspontját a kvóták működésképtelenségéről, majd hozzáfűzte: a további lépésekről a kormánynak kell döntést hoznia.

„A kvótákkal kapcsolatos álláspontunk olyan politikai álláspont, amelyben osztozik az egész politikai színtér, és a lakosság is támogatja. Ráadásul az elmúlt két év választ adott arra a kérdésre is, hogy működnek-e a kvóták vagy sem” – idézte a szlovák külügyminiszter szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Szlovákia tiszteletben tartja az Európai Bíróság kvótaügyben hozott döntését, de a kormány nem változtat eddigi álláspontján, és tovább

munkálkodik majd azon, hogy a tőle elvárt szolidaritás ne a migránsok kényszerű befogadásában öltsön testet

– jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök.

A szlovák kormányfő elmondta: a luxembourgi bíróság döntése „nem hozott új minőséget” a kvóták megítélésébe, csak azt mutatta meg, hogy a bíróság másképpen látja azt a döntéshozatali mechanizmust, amelyet Szlovákia a most elutasított keresetben megtámadott.

Hangsúlyozta: a bírósági döntés semmit nem változtat a kormánynak a kvótákkal és a migránsokkal kapcsolatos politikai álláspontján.

Szlovákia továbbra is elutasítja a kötelező kvóták rendszerét

– szögezte le. Megjegyezte: a bíróság döntése alapján a kötelező kvótákról hozott döntés érvényben marad, de szeptember 26-án lejár.

A belügyminiszter, Robert Kalinák reakciójában azt mondta: a luxemburgi testület kvótaperben hozott döntése semmit sem változtatott azon a tényen, hogy a kötelező kvótákról hozott döntés helytelen volt, hiszen a tapasztalat megmutatta, hogy a kötelező kvóták rendszere működésképtelen, ellentétben a „határok kemény védelmével”, amelyről bebizonyosodott, hogy helyes és a leghatékonyabb megoldás.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .