Kezdőlap Címkék Junior vb

Címke: junior vb

Életük meghatározó eseményére készülnek a magyar szinkronúszók

Heti hat nap, napi 4-5 órás edzéssel készülnek a magyar válogatott tagjai a budapesti szinkronúszó Világkupára és junior világbajnokságra. A szövetség elnöke szerint már a tavalyi vizes vb-nek köszönhetően is nőtt az érdeklődés a sportág iránt. A szövetségi kapitány azt mondta a Független Hírügynökségnek: a csapattagok között a sok a fiatal, ők életük meghatározó eseményére készülnek.

Május 18. és 20. között szinkronúszó Világkupát, július 17. és 22. között pedig junior világbajnokságot rendeznek Budapesten, vagyis kevesebb mint egy évvel a tavalyi vizes vb után ismét két rangos versenyt. Iker Bernadett, a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: ezt nagyon nagy dolognak tartja.

Fotó: MTI/EPA/Patrick B. Kraemer

Mint mondta: a Világkupa-sorozat tavaly indult el, és a FINA,

a Nemzetközi Úszószövetség komoly szerepet szán neki a jövőben.

Most 10 állomása van, amelyeken rendszeresen a világ legjobbjai vesznek részt – korábbi hírek szerint például Budapestre ismét eljön a sportágat hosszú ideje uraló orosz válogatott.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Iker Bernadett szerint azért is fontos, hogy Budapest is lehetőséget kapott, mert így megvan az esély arra, hogy hosszú távon is itt legyen a sorozat egyik állomása.

Az, hogy ilyen versenyeket rendeznek Budapest, a sportág jövője szempontjából is fontos. Iker Bernadett azt mondta,

tavaly is végig telt ház volt a vizes vb-n a szinkronúszó versenyeken,

utána pedig a sportolók érdeklődése is megnőtt. Most egyébként 1000 igazolt versenyző van az országban.

A versenyzők egyébként nagyon izgatottak – Natalia Taraszova, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Független Hírügynökségnek azt mondta: sokan közülük nagyon fiatalok, és

életük egyik meghatározó eseményeként készülnek a két versenyre.

Amihez persze rengeteget edzenek. A látványos gyakorlatok mögött ugyanis kőkemény munka áll, ahogy Natalia Taraszova elmondta, hetente hat nap tartanak edzéseket, minden nap 4-5 órát. Sőt, edzőtáborban is voltak, ott még többet,

napi 8 órát edzettek.

A Világkupán ismét itt lesznek az oroszok.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A szövetségi kapitány a Világkupán nem várna kiemelkedő eredményt, mint mondta, fiatal csapat indul, és itt a tapasztalatszerzés a fontos. A junior vb-n viszont abban bízik, hogy sikerül bekerülni a döntőbe, vagyis a legjobb 12 csapat közé. Ez egyébként korábban még soha nem jött össze a magyar csapatnak, vagyis óriási sikert jelentene.

Megint Budapestre jönnek a világ legjobb szinkronúszói

Két rangos versenyt is rendeznek Budapesten: májusban világkupát, júliusban pedig junior világbajnokságot.

A tavalyi vizes vb-n a Városligetben rendezték a szinkronúszó versenyeket, az idei két versenyt viszont a Duna Arénában tartják majd. Előbb a World Series Világkupa versenyt, május 18. és 20. között, amelyre

ismét eljönnek a világ legjobb versenyzői.

Újra itt lesznek a sportágat hosszú ideje uraló oroszok is.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

15 ország küldte el eddig a nevezését, de a szervezők további indulókkal is számolnak. Ami már biztos: a versenyen részt vesz a tavalyi vb-n győztes, hosszú idő óta a világ legjobbjának számító orosz válogatott, és a mindig látványos produkciót bemutató spanyol csapat is.

A spanyolok is eljönnek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Július 17. és 22. között aztán a világ legjobb junior versenyzői érkeznek Budapestre: ekkor lesz az ő világbajnokságuk. Ennek rendezési jogát még tavaly, néhány nappal a vizes vb előtt nyerte el a magyar főváros.

A versenyre egy igazi világklasszis készíti fel a magyar válogatottat:

a négyszeres olimpiai, kilencszeres világbajnok Anasztaszija Jermakova. Ő 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben is megnyerte a szinkronúszók páros versenyét (Anasztaszija Davidovával), és tagja volt a szintén mindkétszer aranyérmes orosz csapatnak is. Ezután viszont egy régi sérülés miatt vissza kellett vonulnia, azóta dolgozik edzőként.

A magyar csapat a tavalyi vizes vb-n.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A szinkronúszásnak egyébként komoly hagyományai vannak: már a 19. század végén rendeztek ilyen versenyeket, igaz, akkor még férfiak részére.

A kezdeti technika sok esetben a vízi életmentő mozdulatokból alakult ki,

majd egyre jobban fejlődött, hamarosan művészetből sporttá vált, amelyet egyre inkább nők űztek és megkapta a vízi balett nevet. A szinkronúszás kifejezést először az 1934-es chicagói világkiállításon használták.

A szinkronúszás 1952-ben, Helsinkiben mutatkozott be az olimpián, de még nem hivatalos versenyszámként, hiszen csak később,

1968-ban ismerte el a Nemzetközi Úszó Szövetség negyedik vízi sportágként

az úszás, a műugrás és a vízilabda mellett. Az első világbajnokságot 1973-ban Belgrádban rendezték, ezt az amerikai csapat nyerte.  

Látványos elemekből most sem lesz hiány.
Fotó: MTI/EPA/Patrick B. Kraemer

Az olimpia hivatalos programjába 1984-ben, Los Angelesben került be, ahol egyéniben és párosban osztottak érmeket: mindkét számot az amerikaiak nyerték. 1996-ban kizárólag csapatversenyt rendeztek az olimpián, 2000-től páros versenyeket is.

A 90-es évek második felében az oroszok megtörték az amerikaiak addigi fölényét, és azóta tarolnak a versenyeken.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK