Rengeteg eladott lemez, telt házas koncertek az egész világon, reklámszerepek, fellépés egy nagy amerikai tévéshow-ban: Hacune Miku az egyik legnagyobb japán popsztár. Pedig a 16 éves lányban nem az a legfurcsább, hogy 10 éve egyáltalán nem öregszik.
Amerikai turnéra indul, és Párizsban is fellép jövőre, ezt jelentette be közösségi oldalain az egyik legnépszerűbb japán popsztár, Hacune Miku. Nem először megy Amerikába, fellépett már San Franciscóban, Los Angelesben és New Yorkban, de járt Európában is, Japánban pedig rendszeresen ad telt házas koncerteket, több tízezer ember előtt. Ebben semmi szokatlan nincs egy popsztárnál, az ő esetében mégis van egy furcsaság.
Hacune Miku ugyanis a valóságban nem létezik.
Ő csak egy számítógépes grafika, a hangját pedig egy hangszintetizátorral generálják, egy japán énekesnő és szinkronszínésznő, Fudzsita Szaki hangja alapján.
A szoftvert, a Vocaloidot azért hozta létre a Crypton nevű japán cég, hogy a használói saját zenét készítsenek, 2007-ben dobták piacra.
Ahogy Japánban megszokott, készítettek hozzá egy avatart is. A karaktert Kei Garou mangaművész tervezte: a 158 centis, 42 kilós
Hacune Miku olyan, mintha egy animéből lépett volna ki:
hatalmas szemekkel, türkiz copfokkal, általában fekete miniszoknyában és harisnyában, türkiz nyakkendővel. Hivatalos születésnapja augusztus 31-én van (aznap jelent meg a szoftver), és 16 éves – már tíz éve egyfolytában. A neve azt jelenti: Az első hang a jövőből.
A Vocaloid elsősorban neki köszönhette a sikerét: az év legnépszerűbb szoftvere lett, sorra jelentek meg a Hacune Miku-számok, a hangját azóta már több mint 100 ezer dalban használták, amelyek túlnyomó többségét a szoftvert használó rajongók írták.
Az első lemeze 2009 márciusában jelent meg, 40 hétig szerepelt az eladási toplistákon.
Hamarosan élő koncerteket is kezdett adni,
ahol valódi zenészek játszanak, ő maga pedig 3D-s technika segítségével jelenik meg. Az első 2009 augusztusában volt, Szaitamában, az Animelo Summer Live fesztiválon, azóta rendszeresen fellép.
Hatalmas kultusza lett, különösen azután, hogy 2013-ban megjelent a szoftver angol verziója is. Számai ott vannak a legnépszerűbb karaoke-számok között, Facebook-oldalát közel két és fél millióan követik (egy japán popsztárnak sincs annyi követője, mint neki), együttműködik a SEGA-val, a Toyotával, de a Google-lel is, amelynek reklámarca is lett.
Felkerült a brit lap, a Clash címlapjára (bár itt egy modellt öltöztettek be Hacune Mikunak), a Vogue ruhát terveztetett neki, reklámokban, mangákban és animékben szerepel, az egyik számát Pharrell Williams is feldolgozta, fellépett Lady Gaga „előzenekaraként” – ő egyébként a kedvenc digitális popsztárjának nevezte.
Hacune Miku már egy virtuális, csak hangszintetizáló szoftverekkel készült operában is fellépett: ehhez a Louis Vuitton designere, Marc Jacobs tervezte a ruháját, az előadások pedig 2013 novemberében, a párizsi Theatre du Chatelet-ben voltak.
2014 októberében pedig először jelent meg a nagy amerikai tévék egyikében: David Letterman CBS-en futó show-jában szerepelt.
Sőt,
Hacune Miku már az űrbe is eljutott.
Rajongói ugyanis indítottak egy petíciót, hogy egy őt ábrázoló alumínium lemez kerüljön fel az Akacuki nevű japán űrszondára, amelyet a Vénuszra küldtek. A petíció sikeres volt.
Koncertjein tinédzserektől kezdve középkorú férfiakig változatos közönség jelenik meg. Hatalmas népszerűsége több tényezőnek köszönhető.
A Vulture szerint egyrészt annak, hogy akkortájt kezdett robbanásszerű fejlődésbe a közösségi média, amikor a szoftver megjelent. Így a felhasználók által készített dalok, videók villámgyorsan terjedtek. A Guardiannek a producere, Vataru Szaszaki azt mondta, nem is tudják kontrollálni, amit a rajongók alkotnak. Ők írják a számokat, ők terjesztik őket – és szerinte ez az egész jelenség lényege, a közösség.
Egy külön platformot is létrehoztak, ahol a rajongók egymásra találhattak: van, aki szövegírásban jó, más a szoftverhez ért, a harmadik meg zenélni tud. Ian Condry, az MIT (Massachussets Institute of Technology) tanára a Huffington Postnak azt mondta:
a rajongói pontosan tudják, hogy Hacune Miku nem létezik, az őrület az egész jelenségnek szól
Kavagucsi Morinoszuke jövőkutató szerint az egész jelenség illeszkedik abba, hogy Japánban a sintoista és animista hagyományok miatt gyakran ruháznak fel lélekkel tárgyakat, és szerinte a virtuális énekesnő sikere visszavezethető az úgynevezett karakurik népszerűségére is. Ilyeneket már több száz éve készítenek, egyfajta gépesített babaként lehet őket leírni. Kavagucsi szerint a kettő együtt hozzájárul ahhoz, hogy Japánban sokkal inkább hajlandóak virtuális karaktereket emberinek elfogadni.
A Japan Today még tovább lépett a jelenség magyarázatában: a lap szerint a 70-es években kezdődő, a külföldi sztárokat Japánban körülvevő imádat is hozzájárult Hacune Miku népszerűségéhez. A valódi, hús-vér emberekkel ellentétben ugyanis az ő életét teljesen a rajongók kontrollálják. Nem véletlen, hogy a Crypton csak a külső tulajdonságait határozta meg, „személyiségéről” nem mondanak semmit. Így minden rajongó azt lát bele, olyanná teszi, amilyenné ő akarja.
Ahogy az egyik rajongói oldala fogalmaz: „Ő olyan, mint egy istennő. Vannak emberi részei, de átlépi az emberi határokat.”
„Robotpilóta üzemmód” – röviden így jellemzik Donald Trump Ázsia-politikáját, amelyet sokak szerint tökéletesen szimbolizált az amerikai elnök november elején tett kelet-ázsiai körútja. Csakhogy egy valamit kifelejtenek: Obama 2014-es „kelet-ázsiai turnéját” sem lehetett egyértelmű sikerként elkönyvelni, sőt, egyes esetekben még jelentős visszalépés történt.
Donald Trump kelet-ázsiai útjának fő állomásai. A kép forrása: Link
Kihagyott ziccer
Ugyanakkor, ha a Trump 2017-es kelet-ázsiai útja összehasonlítjuk Barack Obama 2014-es április látogatásaival, akkor már lényegesebb különbségeket lehet felfedezni. Különösen azon a téren, hogy az egykori demokrata elnök mekkora elvárásokkal vágott neki a „turnéjának”: gyakorlatilag mindenhol jelentős változásokra számítottak. Csakhogy Obama-útja sok regionális szövetséges számára inkább csalódást okozott, mintsem elégedettséget.
Különösen Malajziában várták az elnököt. Forrás: Link.
Az első lényeges különbség Kína kapcsán vehető észre. Természetesen Trump esetében itt sem volt zökkenőmentes a dolog, de elmaradt a „nagy kereskedelmi háború” kirobbanása, nem kerültek szóba sem az emberi jogok, sem pedig a kínai külpolitika egyes vitás területei sem, mint például a Dél-kínai-tengeren zajló szigetépítések. Trump Észak-Korea kapcsán pedig Kína segítségét kérte, amit úgy tűnik, hogy meg is kapott, hiszen a rakétakísérletek leálltak és egyre kevesebb kínai árut, illetve nyersanyagot kap Phenjan.
A megfigyelők szerint az amerikai elnök egészen „baráti hangnemet” ütött meg Hszi Csin-ping kínai elnökkel szemben, aki cserébe nem győzte hangsúlyozni, hogy
„mindkét ország számára van hely a térségben”.
Ezzel szemben Obama 2014 áprilisában kihagyta Kínát és csupán novemberben látogatott el a kelet-ázsiai országba, de akkor is csak azért, mert az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) találkozóján vett részt. Ugyanúgy szembetűnő, hogy Obama régióban való utazásait a kínai média és politika sokkal hevesebben fogadta és negatívnak ítélte, mint most Trumpét.
Hagel egy alkalommal ujját felemelve – ami rendkívül barátságtalan gesztust jelent a diplomáciában – szólt be a kínai partnerének. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Ez korántsem volt véletlen: 2014 elején a dél-kínai-tengeren zajló szigetépítések, a kiterjesztett kínai azonosító övezet miatt rendkívül feszültté vált Peking és Washington viszonya. Ezzel párhuzamosan egy igencsak kemény diplomáciai incidens bontakozott ki a két fél között. Áprilisban Chuck Hagel akkori amerikai védelmi miniszter Kínában járt, ahol szokatlanul “harcias” szóváltásba keveredett a kínai kollégájával a Tajvannak eladott Perry osztályú fregattok és Japánnak nyújtott támogatás miatt. A kínai védelmi miniszter erre úgy reagált:
a kínai hadsereg azonnal mozgósítható, és képes bármely csatát megnyerni, ami ergo felért egy háborús fenyegetéssel
Lényegében egészen a novemberi Obama-Hszi találkozóig a két ország között rossz volt a viszony és akkoriban mindennaposnak számítottak a diplomáciai adok-kapok, valamint egymás politikájának folyamatos bírálata.
Vonakodó szövetségesek
Az Egyesült Államok kelet-ázsiai szövetségeseinek meglátogatása során szintén felfedezhetőek érdekes különbségek. Trump Japánban és Dél-Koreában nem győzte hangsúlyozni, hogy Washington nem fordít hátat nekik, jobban elköteleződött az együttműködés iránt, nyíltan támogatta mindkét ország ballisztikus programját, újabb vadászégepéket és légvédelmi rendszerek leszállítását ígérte meg.
Abe Shinzó japán miniszterelnök hanyagolta azokat a kereskedelmi kérdéseket, amelyek komoly ellentétet jelentenek a két ország viszonyában. (Ezzel szemben az amerikai elnök nem finomkodott). A Csendes-óceáni térségben kialakított szabadkereskedelmi övezet (Trans-Pacific Partnership-TPP), pedig szintén nem volt a fő témák között. Ez volt Obama idejének egyik legfontosabb és legnagyobb külpolitikai projektje, ami úgy tűnt, hogy sikerrel végződött, de 2017 elején Trump látványosan hátat fordított az egésznek.
Kavagoe, 2017. november 5. Donald Trump amerikai elnök (b) és Abe Sindzó japán miniszterelnök mutatja az együttmûködésük jelképeként aláírásukkal ellátott sapkákat a Kaszumigaszeki golfpályán, a Tokiótól északnyugatra levõ Kavagoe városnál. MTI/EPA pool/Franck Robich
Amikor azonban Obama 2014-ben Japánban járt, akkor pont Shinzóék voltak a legjobban a TPP ellen és számos gazdasági vita árnyékolta be a találkozót. Tokió a protekcionista törekvései miatt nem írta alá a szerződést, mert a japán vezetés féltette az agrártermék (búza, rizs, tejtermékek, és cukor) importvám-szintjeit, miközben az amerikai autóipar nem volt hajlandó csökkenteni a vámokat, mivel tartott a japán riválistól. Az ellentéteket nem sikerült feloldani, ami miatt a szabadkereskedelmi övezet szóló szerződés aláírásáig 2016 februárjáig kellett várni. Shinzó ezután is csak a belpolitikai helyzet miatt volt hajlandó megváltoztatni a korábbi álláspontját
Tokió más téren sem volt elégedett Obama 2014-es útjával, mivel az is csalódást keltett, hogy habár az elnök szerint a vitatott Szenkaku-szigetek (kínaiul Tiaojü-szigetek) “amerikai védelmet” élveznek, egyben leszögezte, hogy az Egyesült Államok hivatalosan nem foglal állást a japán-kínai szigetviták ügyében, s Japán „önállóan nem dönthet” a kérdésben.
Obama és Trump dél-koreai útjának legfőbb témája az északi szomszédban uralkodó állapotok, rakétakísérletek és Kim Dzsongun diktátor „megregulázása” voltak. Csakhogy az előző amerikai elnök látogatása után látványosan megromlottak kapcsolatok Szöul és Washington között, és az akkori miniszterelnök-asszony – azóta a „szektás” és korrupció ügyek miatt megbukott – Pak Kunhje a Fehér Ház számára nem éppen kedvező diplomáciai manővereket hajtott végre.
Kibékíthetetlen ellentétek. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Az amerikai külpolitikának nem sikerült meggyőznie Dél-Koreát a TTP-hez való csatlakozásról, amelynek okai nemcsak gazdaságiak voltak: a dél-koreaiak a „történelmi előzmények” és akkoriban a Japánnal kapcsolatos szigetviták – alig 0,3 négyzetkilométer nagyságú Takesima (koreaiul Tokdó) szigetek miatt – hallani sem akart olyan szervezetről, amelyben Tokió lenne az egyik vezető szereplő.
Ráadásul Pak Kunhje elégedetlen volt Obama észak-koreai politikájával is, amelynek következtében Dél-Korea látványosan elkezdett közeledni Kína felé. A két ország Július elején a kínai elnök Hszi Csin-ping Szöulban járt, ahol találkozott Pak Gun Hje dél-koreai államfővel. Megállapodtak arról, hogy fokozzák a stratégiai és a kereskedelmi együttműködést, s 2015-re 300 milliárd dollárra növelik a kétoldalú kereskedelem nagyságát.
Pak Kunhje találkozója Hszi Csin-pinggel. Olyanra korábban még nem volt példa, hogy egy kínai elnök előbb utazzon Dél-Koreába, mint Észak-Koreába.
A legnagyobb nyertes
A többi ország esetében már ilyen lényeges különbségek nem fedezhetőek fel. Trump nem volt Malajziában, helyette az amerikai külpolitikában egyre fontosabb szerepet betöltő Vietnamot választotta, amit viszont Obama még 2014-ben kihagyott. Ám, ami mindkét elnök turnéjának „fénypontja”: a Fülöp-szigetek.
Obama látogatása során egy tíz évre szóló védelmi megállapodást írt alá a Fülöp-szigetekkel: a paktum értelmében az amerikai hadsereg ideiglenesen szárazföldi csapatokat, repülőgépeket és haditengerészeti egységeket állomásoztathat a délkelet-ázsiai ország bizonyos támaszpontjain. Május elején pedig nagyszabású közös hadgyakorlatot tartottak a Dél-kínai-tengeren, Luzon térségében és azóta sem csökkent a katonai együttműködés intenzitása. Washington Manila szinte minden kezdeményezését támogatta és a nemzetközi térben is kiállt az ország mellett.
Csakhogy 2016. június 30-án hivatalba lépett Rodrigo Duterte elnök után, aki látványosan tett az emberi jogokra, rendkívül feszültté vált a viszony a demokráciára érzékeny Obamával. Ezért Manila erőteljesen Kína és Oroszország felé orientálódott: a szigetvitákat nem a nemzetközi bíróságon oldják meg, Duterte Pekingben 24 milliárd dollár összefüggő befektetésről állapodott meg, Moszkvától pedig 6000 kézifegyvert vásárolt.
Csak saját felelősségre: Duterte azt énekli Trumpnak, hogy „az én világomban te vagy a fény”.
Ezért a filippínói elnök számára nagyon kedvező volt az amerikai elnök látogatása, hiszen ismét folytathatja az egyensúlyozást az Egyesült Államok és Kína között. Dutertének nagyon tetszett, hogy Donald Trumpnak a mai napig kiáll az igencsak vitatott drogellenes hadjárata mellett, többször kedvezően nyilatkoztak egymásról, és Washington állandóan hangsúlyozta Fülöp-szigetek geopolitikai fontosságát, amit nem írhatnak felül „holmi értékrendbeli különbségek”. A találkozón együtt bírálták Obama-politikáját és kerülték az emberi jogok kérdését is és a közeljövőben valószínűleg tovább mélyül ez a barátság.
Önmagát felülmúlva
Kétségtelen, hogy van igazság abban, miszerint Trump kelet-ázsiai útja esetében nem lehet átütő sikerről beszélni. Ezzel párhuzamosan viszont túl nagy csalódást sem keltett, mivel Obamával ellentétben nem támasztottak vele szemben nagy elvárásokat. Sőt, bizonyos mértékben a jelenlegi elnök kijelentései inkább megnyugvást hoztak a régió egyes államfői számára.
Ugyanis Donald Trumpnak sikerült úgy „végigturnéznia” Kelet-Ázsiát, hogy egyrészt megnyugtatta a szövetségeseit azzal, miszerint a korábbi ígéreteivel ellentétben nem fogja cserbenhagyni őket, de egyben elkerülte azt is, hogy Kínával komolyabban konfrontálódjon, sőt, rávegye Pekinget egy bizonyos fokú együttműködésre Észak-Korea kapcsán.
Ez pedig már önmagában siker, hiszen jóval több annál, mint amennyit az út előtt el lehetett volna várni tőle.
A nyolc halász egy kis csónakban utazott, és azt állítják, hogy véletlenül kötöttek ki Japánban, miután gondjaik támadtak a tengeren.
Az észak-koreai férfiakat a Japán északi részén található Jurihondzsó kikötőjében találták meg csütörtök este – írja a BBC. A rendőrség őrizetbe vette és kihallgatta őket. A halászok arról számoltak be, hogy véletlenül sodródtak japán területre, miután „gondjaik támadtak” a csónakkal.
Az eset nem példátlan, a japán partiőrség gyakran lát Észak-Koreától távolra sodródott halászhajókat, de az már ritkább, hogy ki is kelljen menteni a halászokat a csónakjaikból. Viszont olyan eset is volt már, hogy olyan sokáig sodródtak a szerencsétlenül járt halászok a tengeren, hogy már csak a holttesteiket találták meg a japán hatóságok.
A nyolc férfi (akik egyébként tintahalra halásztak) azonban jól van, a rendőrség beszámolója szerint saját lábukon el tudták hagyni a csónakot. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy visszatérnek-e hazájukba.
Dél-Korea és Kína vezetői egyetértenek abban, hogy az Észak-Korea szította válság rendezésének békésnek kell lennie.
Mun Dzse In dél-koreai és Hszi Csin-ping kínai elnök Vietnamban, az APEC-országok csúcstalálkozójának szünetében tárgyalt. Hszi arra kérte Munt, hogy
újítsa fel a tárgyalásokat Észak-Koreával a megbékélésről és az atomfegyverekről.
Azt is kérte, hogy Dél-Korea „olyan felelősen viszonyuljon az amerikai THAAD-rakétarendszerhez, hogy kiállja a történelem próbáját.” Kína hevesen ellenzi az észak-koreai katonai fenyegetés elleni rakétarendszer Dél-Koreába telepítését, mert saját biztonságára is fenyegetőnek tekinti.
A két államfő megállapodott abban, hogy Mun decemberben Kínába látogat, Mun pedig meghívta Hszit az téli olimpiára, amelyet Dél-Korea rendez. A kínai elnök elfogadta a meghívást.
Hszi Japán kormányfőjével, Abe Sindzóval is tárgyalt. Utána mindketten azt mondták: új fejezet nyílik a kétoldalú kapcsolatokban. Észak-Koreáról arra jutottak, hogy
elmélyítik együttműködésüket a válság rendezésében,
és amilyen hamar csak lehet, háromoldalú tárgyalást tartanak Dél-Korea bevonásával.
Abban is megállapodtak, hogy felgyorsítják a kínai és a japán hadsereg közti kommunikációs rendszer kialakításáról folyó tárgyalásokat.
Az amerikai elnök ázsiai körútjának keretében megérkezett Japánba, és beszédet mondott a jokota amerikai katonai támaszponton. Észak-Korea atom- és rakétakísérleteire utalva hangsúlyozta, hogy egyetlen diktátor sem becsülheti le Amerikát.
Donald Trump nem nevezte meg ugyan Kim Dzsong Unt, de minden bizonnyal elsősorban az észak-koreai vezetőnek szólt a figyelmeztetés, aki nemrég imperialista gengszternek nevezte az amerikai elnököt.
„Soha nem fogunk engedni, soha nem fogunk habozni és soha nem fog gyengülni elszántságunk, hogy megvédjük népünket, szabadságunkat és a nagyszerű amerikai lobogót” – mondta Trump.
Donald Trump és Melania Trump megérkezik a Jokota amerikai légi támaszpontra (MTI/EPA/AFP pool/Nogi Kazuhiro)
Az elnök a burkolt fenyegetés mellett viszont az újságíróknak az elnöki különgépen arról is beszélt, hogy reméli, békésen oldódik meg az észak-koreai válság. Az ország népéről is elismerően beszélt:
„Szerintem nagyszerű emberek, szorgalmasak és sokkal több melegség van bennük, mint a legtöbben gondolják”
– mondta.
Észak-Korea nem sokkal később „könyörtelen büntetést” helyezett kilátásba Donald Trump „ostoba megjegyzései” miatt.
Sokan attól tartanak, hogy az észak-koreai diktátor újabb rakéta vagy nukleáris kísérlet végrehajtását rendeli el az elnök ázsiai körútja idején, aki Japán után ellátogat Dél Koreába, Kínába és a Fülöp-szigetekre. A körút végén részt vesz az ázsiai és csendes-óceáni államok szervezetének csúcstalálkozóján Vietnamban.
Lesz Trump-Putyin találkozó is – erősítette meg az amerikai elnök, aki bízik benne, hogy az orosz államfő segíthet az észak-koreai válság rendezésében. Ezenkívül meg akarja vitatni vele Szíria jövőjét és Ukrajna helyzetét. A választási kampány idején Trump az orosz kapcsolatok látványos javulását igérte, de ebből egyelőre semmi sem lett. Az FBI ugyanis továbbra is vizsgálja Trump embereinek kapcsolatát az orosz nagykövetséggel Washingtonban.
Egyelőre még sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy Ukhná Kürelszükh mongol miniszterelnök milyen külpolitikát fog folytatni, de egy dolog biztosra vehető: folytatódik az a fajta geopolitikai verseny, amelynek nemcsak a Mongóliával határos Kína és Oroszország a főszereplője, hanem Japán, India az Egyesült Államok, de még az Európai Unió is a játékosok között van.
„Átalakítás és nyitás”
Mielőtt részletesen ismertetnénk a mongol külpolitikát és az országért folytatott geopolitikai versenyt, szükséges röviden kitérni a történelmi előzményekre is. Ugyanis csak ennek tükrében érthető meg Mongólia és a mongol demokrácia különleges helyzete, illetve jelentősége. (A gazdasági és politikai történésekről lásd előző cikkünket.)
Mongóliában, akárcsak a kelet-közép-európai térségben a hidegháború idején kommunista vezetés volt hatalmon. Sőt, 1921 nyarán a mongolok az orosz bolsevikok segítségével űzték el a kínaiakat, és „hálából” kikiáltották a Mongol Népköztársaságot. Így létrejött a világ második szocialista állama, amely évtizedekig hozzá volt láncolva a Szovjetunióhoz.
Amikor a hatvanas évektől érezhetővé vált a kínai-szovjet ellentét, akkor Ulánbátor Moszkvát választotta, de ennek megvolt a súlyos ára. 80 000 szovjet katona állomásozott az országban, velük együtt biológiai, vegyi és nukleáris töltetekkel felszerelt rakétákat is telepítettek, amelyek a kínai célpontokra voltak irányozva. Természetesen Mao Ce-tung sem hagyta annyiban a dolgot, aki a mongol kommunisták Peking-barát szárnyát támogatta: felsorakoztatta a kínai hadsereg jelentős részét a határ mellett, és nem hagyott kétséget afelől, hogy Mongólia lett volna egy kínai-szovjet határháború első áldozata.
A beszorított Mongólia. A kép forrása: Wikimedia Commons
Ulánbátor az ellentét miatt nem tudta elmélyíteni a gazdasági kapcsolatait sem Kínával, sem pedig más nyugati szövetséges kelet-ázsiai (Japán, Dél-Korea) országokkal. Egyedül csak a kelet-európai államokra hagyatkozhatott:
külkereskedelmének 92 százalékát a KGST, és ennek 80 százalékát a Szovjetunió felé bonyolította le.
Ez azonban a nyolcvanas évek végére, amikor a keleti tömb már recsegett-ropogott, önmagában már nem volt elegendő.
A rendkívül szoros összefonódások miatt a változás szele a kelet-ázsiai országot is hamar elérte. A rendszerváltásban nagy szerepük volt a Csehszlovákiában vagy Magyarországon tanult mongol értelmiségieknek, akik otthon ugyanazt akarták megismételni, amit a kelet-közép-európai országokban. Ez pedig sikerült nekik: kisebb incidenseket és összetűzéseket leszámítva a szovjet típusú rendszer egy puskalövés nélkül összeomlott, és 1990-ben már megtartották az első szabad választásokat. Ezt ugyan a marxizmust szociáldemokráciára lecserélő Mongol Népi Forradalmi Párt (MNFP) nyerte meg a rá adott szavaztok 60 százalékával, de az ellenzéki pártok – például a Demokrata Párt – szintén bejutottak a Nagy Állami Hurálba.
Tüntetés a demokráciáért Ulánbátorban 1989-ben. A kép forrása: Link
Ez azonban nem hátráltatta a demokratizálódási folyamatokat: az 1992-ben elfogadott új alkotmányt követően 255 törvénymódosítást hajtottak végre, és 71 nemzetközi egyezményt írtak alá, hogy Mongólia megfeleljen egy – nyugati típusú – demokratikus jogállam követelményeinek.
A mongol politikai rendszerben a parlamenti választásokon többséget szerzett párt vagy koalíció adja a miniszterelnököt, aki a kormány vezetőjeként irányítja az országot. Ugyanakkor a közvetlen elnökválasztás során hivatalba került államelnöknek szintén nagy szerepe volt az ország bel- és külpolitikájában.
A demokratizálódás folyamatának egyik leglátványosabb mérője a mongol médiapiac átalakulása volt, hiszen a rendszerváltás óta
300 új nyomtatott napilap, hetilap, magazin, televízió majd pedig internetes híroldal jelent meg az országban.
Jószomszédsági iszony
A Szovjetunió összeomlásával és a KGST megszűnésével Ulánbátor nagyon nehéz helyzetben találta magát. Mivel akkoriban nem volt más lehetősége, ezért kénytelen volt Kína felé orientálódni, amivel kapcsolatban a mongolok nagyon sok ellenérzést tápláltak (a kínaiak ugyanis 300 évig megszállás alatt tartották az országot). Ezért 1994-ben egy olyan szerződést kötöttek a „déli szomszéddal”, amely értelmében Peking elismerte Ulánbátor atomfegyvermentes státuszát, illetve Mongólia függetlenségét, önállóságát, területi integritását. Ugyanúgy rendezték a 4000 kilométer hosszú vitatott kínai-mongol határt, és a kínai vezetés gazdasági autonómiát biztosított a Belső-Mongólia nevű, 1,2 millió négyzetkilométer nagyságú területnek, ahol több mint 4 millió mongol él.
A mongolok az egyik legnépszerűbb kisebbségnek számítanak ma Kínában. A két nép között kevés a feszültség, sőt, nagyon sok olyan kínai sztár van, aki a mongol felmenőivel büszkélkedik.
A 21. század elejére Kína lett Mongólia legnagyobb kereskedelmi partnere: a mongol export 90 százaléka Kínába irányult, a kínai import pedig 40 százalékot tett ki, miközben a külföldi beruházások 40 százaléka is kínai eredetű volt. A folyamatosan nyersanyaghiányban szenvedő Kína számára a mongol ipari nyersanyagok, ércek és energiahordozók nagyon jól jöttek.
Sőt, miután Vlagyimir Putyin alatt Oroszország stabilizálódott, és egyre inkább nagyhatalomként kezdett el viselkedni, a mongol vezetés ismét szorosabbra fűzte a kapcsolatait az északi szomszédjával. Elsősorban fegyvereket vásárolnak Oroszországtól, valamint közös hadgyakorlatokat tartanak, mint például legutóbb 2016-ban, amelyen 1000 katona, 200 jármű és a légierő vett részt.
Kaltma Battulga. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Csakhogy idővel a mongol vezetés úgy vélte, hogy akárcsak a szocializmus időszakában, a kelet-ázsiai ország ismét túlságosan függővé válik egy külső nagyhatalomtól. A Pekingtől – és kis mértékben Moszkvától – való távolodás Kaltma Battulga mongol köztársasági elnök tavaly nyári megválasztása óta gyorsult fel igazán, ugyanis az ellenzéki politikus a győzelmét a Kína-ellenes retorikának köszönhette. Ráadásul ő volt a legnagyobb támogatója a Dalai Láma fogadásának 2016-ban, ami kivívta a kínai média és kormányzat haragját, illetve közvetve hozzájárult a mongol gazdasági válsághoz is.
A mongol államfő állandóan a „keleti veszedelemről” beszél, a riválisait azzal vádolja, hogy nem „eredeti mongolok”, hanem félig kínai származásúak, valamint azt vizionálja, hogy
a két ország között súlyos összecsapások robbannak ki majd negyven-ötven év múlva, amikor Mongólia kifogy a nyersanyagokból.
Battulga azonban nem az első mongol államfő, aki fontos céljának tekintik a „kínai szálak” gyengítését. Ulánbátor már évekkel korábban meghirdette az ún. „harmadik szomszéd” külpolitikáját, amely lényege, hogy Mongólia más országokkal és térségekkel is elmélyítené a viszonyát. Ezeket az erőfeszítéseket pedig siker koronázta: a kelet-ázsiai ország igencsak aktív és szoros kapcsolatokat épített ki az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, Indiával és Japánnal. Lényegében azokkal az országokkal, amelyekkel Kínának valamilyen területi vagy gazdasági vitája van, ami természetesen egyáltalán nincs a kínai vezetés ínyére.
Hintapolitika
Az elmúlt években a régió országai közül a japán-mongol kapcsolatokban történtek a leglátványosabb előrelépések. Abe Sinzó japán miniszterelnök 2013-as útja során arról állapodtak meg a felek, hogy nemcsak hosszútávú stratégiai partnerek lesznek, hanem gazdasági téren is szorosabbá fűzik a kapcsolataikat, ezzel ellensúlyozva Kína szerepét, és az együttműködésbe az USA-t is bevonják.
Mongóliában japán fejlesztési pénzből építették meg az ország második legnagyobb nemzetközi repülőterét, majd vasutakat, hidakat, sőt, a japán bányászati cégek fokozatosan kiszorították a kínaiakat. Idén pedig a japánok 850 millió dollárral segítették meg a mongol gazdaságot, szabadkereskedelmi egyezményt kötöttek, és Kaltma Battulga szeptemberben a japán kormányfővel való találkozóján elfogadta a – Mongóliával korábban baráti kapcsolatokat ápoló – Észak-Korea ellen megszavazott újabb nemzetközi szankciókat.
Augusztusban ünnepelték a japán-mongol kapcsolatok 45-ik évfordulóját. A kép forrása: link
Hasonló a helyzet Indiával is, amely az elmúlt években szintén szorosabbra fűzte a viszonyát Mongóliával. Új Delhi mára az egyik legnagyobb hitelezője a mongol gazdaságnak, csak 2015-ben 1 milliárd dollárt fektetett be a kelet-ázsiai országba. Ennél azonban jóval több fejfájást okoz a kínai vezetésnek az, hogy a két ország közös katonai kiképzéséket és hadgyakorlatokat tart, mint például a „Nomád Elefánt” nevű hadgyakorlat 2017 áprilisában. India „Kína hátsó udvarában” próbálja lefoglalni Pekinget, hogy Kína ne Új Delhi rovására növelje a befolyását az Indiai-óceánon vagy Dél-Ázsiában.
Csakhogy Kínát és Oroszországot egyszerre nyugtalanítja a mongol elit Nyugat-barátsága. Az Európai Unióval (az unió tagállamaival, köztük Magyarországgal, fenntartott kapcsolatokról lásd ezt a cikkünket) és az Egyesült Államokkal. A kétezres évek elején Mongólia sietett csatlakozni az USA által szervezett terrorellenes hadjárathoz, amiért cserébe Washington 2004-től megengedte, hogy Ulánbátor részesüljön az amerikai szövetségeseknek nyújtott felzárkóztatási programból.
2011-ben Jonathan Addleton, az Egyesült Államok mongóliai nagykövete NATO medállal tünteti ki az Afganisztánban szolgáló mongóliai katonákat. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Barack Obama amerikai elnök hivatali ideje alatt váltak az amerikai-mongol kapcsolatok igazán erőssé, ugyanis Mongólia látványos sikereket ért el a demokráciaépítés és az emberjogi helyzet javulása terén, ami különösen vonzóvá tette őt az amerikai külpolitika számára. Például a kelet-ázsiai ország a 2016-ban kiadott Freedom House jelentés szerint 86 százalékot ért el a demokrácia, az emberi jogok és civil társadalom erőssége terén, mindössze négy ponttal lemaradva az USA-tól. Emiatt aztán
az Obama-adminisztráció minden anyagi támogatást megadott Ulánbátornak:
az USA évenként 300-400 millió dolláros segélyt utal a kelet-ázsiai országnak, a kereskedelmi mérlegük tavaly 170 millió dollárt tett ki. Az Egyesült Államok elkezdte felváltani Kínát az a mongol importoldalon is, főleg a használati, elektronikai és gépipari cikkek terén.
Eddig úgy tűnik, hogy Trump alatt nem lesznek nagy változások az amerikai-mongol kapcsolatokban, továbbra is fenntartják a jó viszont. Igaz, teljesen más okból: Washington számára most nem a mongol demokrácia állapota, hanem a stratégiai helyzete miatt fontos Ulánbátor, hiszen a Kína és Oroszország közé beékelődött állammal igencsak meg lehetne osztani az amúgy évek óta nagyon szorosan együttműködő Peking és Moszkva figyelmét.
Tehát Mongóliát
komoly példaként lehetne állítani a kelet-közép-európai országok, köztük Magyarország elé is.
Nemcsak azon a téren, hogy milyen látványos eredményeket tud elérni egy volt szocialista ország a demokráciaépítés terén, amely képes átvészelni a belső politikai-gazdasági válságokat, hanem a külpolitikai egyensúlyozással kapcsolatban is van mit tanítania Ulánbátornak. Hiszen egy olyan országról van szó, amely földrajzilag ugyan Keleten helyezkedik el, mégis mindent megtesz azért, hogy Nyugatra tartson.
Japánt, Dél-Koreát, Kínát, Vietnamot és a Fülöp-szigeteket keresi fel. Vele tart Mike Pence alelnök, Rex Tillerson külügyminiszter és James Mattis védelmi miniszter is.
Az egyre több hazai botrány után Fehér Ház úgy állítja be az utazást, hogy Trump megmutathatja jó kapcsolatát Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Abe Sindzó japán miniszterelnökkel. A New York Times szerint ez Japánban még sikerülhet is, Abe ugyanis amellett, hogy jobb szabadkereskedelmi megállapodást akar, növelné a nyomást Észak-Koreán.
Az Egyesült Államok azt is tervezi, hogy a terrorizmust támogató államok listájára teszi Észak-Koreát.
Kínában viszont Trump gondban lehet, a lap szerint az orosz vizsgálat is megnehezíti, hogy ott bármilyen eredményt érjen el. Pedig az ország kulcsszereplő a koreai kérdésben.
Tanácsadói szerint Trump arra is készül, hogy Vietnamban egy új regionális együttműködésről beszéljen, amelyet eredetileg a japánok vetettek fel, és a három térségbeli demokratikus nagyhatalom, Japán, Ausztrália és India, Kína kordában tartását célzó szövetsége lehetne. Az más kérdés, hogy ezt hogyan fogadják majd, miután
az USA nemrég kilépett a csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodásból.
Mindenesetre az biztos, hogy amerikai elnök nem tett ilyen hosszú hivatalos látogatást Ázsiában 1991 óta – az akkor azzal ért véget, hogy George Bush (az idősebb) beteg lett és összeesett.
„A dzsucse bomba elsüllyeszti Japánt és hamuvá változtatja az Egyesült Államokat!”
Ezzel a fenyegetéssel reagált Észak Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsának legutóbbi határozatára, mely újabb szigorú szankciókkal sújtotta a világot atomháborúval fenyegető világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszert.
A dzsucse bomba az a hidrogénbomba, melyet Észak-Korea szeptember 3-án sikeresen kipróbált. Ráadásul olyan kis szerkezetet robbantottak fel, mely belefér egy interkontinentális rakéta robbanófejébe. Korábban egy ilyen interkontinentális rakéta átrepült Japán felett, komoly pánikot okozva a szigetországban.
„Mind a négy japán szigetet elsüllyesztjük!”
– hangzik a fenyegetés Japánnál szemben. Korea 1910 és 1945 között japán gyarmat volt, emiatt igen komoly az ellenszenv a japánok iránt. A dzsucse részben erre is épül: olyan szélsőségesen nacionalista ideológia, mely felhasználja a marxizmus egyes elemeit is.
A rendszer alapítója, Kim Ir Szen találta ki ezt a nemzetiszocialista ideologiát, mely évtizedek óta Észak Korea hivatalos vallása. Jelenleg Kim Ír Szen unokája Kim Dzsongun uralkodik a 24 milliós államban, mely minden erejét önálló nukleáris ütőerő kifejlesztésére fordítja miközben a lakosság többsége nyomorog.
A koreai háború idején /1950-1953/ az amerikai légierő porig rombolta Észak-Koreát. Így az Amerika ellenes nacionalizmus is komoly tömeg támogatásra számíthat. „Csak hamu és sötétség marad az Egyesült Államokból!”- fenyeget Észak Korea. Mely az ENSZ Biztonsági Tanácsát Amerika ügynökeinek nevezi, és a pokolba kívánja. Az ENSZ BT egyhangúan szavazta meg az újabb szankciókat Észak Korea ellen, de
Oroszország és Kína felvizezte az eredeti amerikai határozati javaslatot.
Az USA teljes olaj embargót akart Észak Korea ellen, de ezt a kínaiak nem fogadták el mondván: az ifjú diktátor teljesen kiszámíthatatlan! Ha a falhoz szorítják, akkor lehet, hogy csakugyan megindítja a nukleáris háborút! Annak pedig beláthatatlan következményei lennének a sűrűn lakott térségben. Kína attól tart, hogy háborús helyzetben Észak Koreából menekült áradat indulna el, melyet nehezen tudnának feltartóztatni, hiszen a két államnak több mint 1400 kilométeres közös határa van.
Nemrég három rakéta idő előtt felrobbant, de most egy ballisztikus rakéta megtett 2700 kilométert. Közben pedig átrepült Japán fölött!
Dél Korea, Japán és az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kérte azt követően, hogy Észak Korea újabb sikeres rakéta kísérletet hajtott végre.
Japánban riadót rendeltek el miután az észak-koreai rakéta átrepült Hokkaidó szigete felett, és attól 1180 kilométerre keletre csapódott be a Csendes óceánba.
A rakétát a phenjani nemzetközi repülőtér közeléből lőtték ki, és összesen 2700 kilométert tett meg a levegőben. Ez a harmadik alkalom, hogy egy észak-koreai rakéta áthaladt Japán légterén. Az előző két alkalommal Észak Korea azt állította, hogy a rakéták műholdakat állítottak a pályájukra. Most azonban teljesen egyértelmű, hogy katonai jellegű kísérletről volt szó.
Ez súlyosan fenyegeti Japán biztonságát- hangsúlyozta Abe Sinzo japán miniszterelnök. Dél Korea elnöke katonai erődemonstrációt rendelt el: négy vadászbombázó szállt fel, mindegyik fedélzetén egy tonnás bomba volt.
Olyan támadást szimuláltak, mely észak-koreai célpontok ellen irányult.
Augusztus végéig még zajlik a közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlat, melyet Phenjanban háborús fenyegetésnek értékelnek. Dél Korea elnöke elrendelte a hadsereg fejlesztési terveinek a módosítását. Ha Észak Korea a nukleáris és rakéta erőit fejleszti, akkor nekünk is megfelelő aszimmetrikus fegyverekre lesz szükségünk- mondta Mun, a nemrég megválasztott dél-koreai elnök. Aki korábban felajánlotta: hajlandó elutazni Észak Koreába, hogy tárgyaljon az ifjú diktátorral.
Kim Dzsongun azonban csakis Donald Trumppal hajlandó tárgyalni. A napokban a központi pártlap újra megfenyegette az Egyesült Államokat. Július negyedikén, az USA nemzeti ünnepén Észak Korea sikeres kísérletet hajtott végre egy interkontinentális rakétával. Ezt követően
az ifjú diktátor kijelentette: immár az USA egész területére csapást mérhetünk!
Trump elnök többször is megelőző csapással fenyegette meg Észak Koreát, de erről a saját katonái is lebeszélték. Az USA csendes-óceáni erőinek parancsnoka szerint nem katonai hanem diplomáciai problémáról van szó. Észak Korea egyetlen szövetségese, Kína ugyanezen a véleményen van. Peking tárgyalásokat javasol.Csakhogy erre egyelőre sem Phenjan sem pedig Washington nem hajlandó. Közben pedig Észak Korea elképesztő ütemben fejleszti rakétáit, melyek közül most egy átrepült Japán fölött.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
