Kútvölgyi Erzsébet szerint, ha valaki őt bántani akarja, bármit megtud róla. A kitűnő színész liberális elvű házvezetőnőt játszik egy olyan világban, amelyben akár a barátság is megszűnik politikai nézetkülönbségek miatt. A Rosmersholm című Ibsen darabban, amit a Rózsavölgyi Szalonban mutatnak be, a konzervatív igazgató egyenesen kijelenti, hogy a háza küszöbét sem lépheti át az egykori barát.
A Rosmersholmban, amit próbáltok, keményen választaniuk kell a szereplőknek.
Hát most gondolj bele abba, hogy gyerekkoruk óta nagyon jó barát a két különböző pártállású férfi, akiket Gyabronka József és Fesztbaum Béla játszanak.
Az egyikük iskolaigazgató, aki konzervatív, a másikuk pedig szabadelvű.
Az igazgatót játssza Gyabronka, a szabadelvű férfit pedig Fesztbaum. Ő adja azt a liberális embert, aki visszavonul a maga kis burkába, nem akar részt venni nyilvánosan semmiben.
Ő egy reverendát levetett pap.
Igen, lelkész volt, aki levette a reverendát, mert elvesztette a hitét és számon kéri rajta az igazgató úr, hogyan lehet a hitét elveszteni. Ráfogja a házvezetőnőjére, hogy ez csak miatta van.
Aki meglehetősen támogatja az elveiben.
Hajjaj! Tökéletesen támogatja. Sok minden benne van ebben a darabban, a sötét, elfojtott érzelmek, amiket ha hamarabb kimondtak volna, akkor túlélők lennék. Rosmer és Rebecca West nem lesznek túlélők. Akiket ráadásul a konzervatív „ágazat” még azzal is vádol, hogy olyan nincs, hogy ők együtt élnek és nincs köztük viszony.
És miért lenne baj, ha viszony lenne?
Épp azt szeretné a konzervatív igazgató, hogy ha a barátja elvenné feleségül. Hiszen egy csökött agyú, konzervatív társadalomban, ha össze vannak házasodva, teljesen mindegy, hogy élnek-e szexuális életet vagy sem, akkor már van egy formája a dolognak, az már elfogadható. És ez azért fontos, mert a konzervatívok most megvettek egy megyei lapot, az a céljuk, hogy az elszabadult liberális gondolkodókat egy kicsit megfékezzék vele. Akkora a baj, hogy az igazgató úr két gyermeke is liberálisan gondolkodik, sőt egyesületet szervez abban az iskolában, amit ő vezet. Ráadásul már a felesége is liberális. Azért megy a régi barátjához, hogy meggyőzze arról, az új megyei lapnak legyen ő a szerkesztője. Nem kell a nyilvánosság elé állnia, megtarthatja az elefántcsonttornyát, csak legyen ő a szerkesztő. Ekkor még nem tudja, hogy másként gondolkodik a barátja.
Szóval nagyon aktuális a darab, igencsak szól az értékeket vesztett, kettészakadt Magyarországról.
Hajjaj, hajjaj!!! Nagyon! Nagyon! Nem csak Magyarországról van szó, hanem mindazon országokról, ahol ennyire kettészakad a lakosság. Jellemző, hogy a darabban is megszűnik a barátság, egyenesen kijelenti az igazgató úr, hogy a háza küszöbét sem lépheti át az egykori barát.
Milyen az a házvezetőnő, akit játszol?
Ő az, aki a földön jár, főz, mos, takarít, hogy ők ketten a szellemiségnek tudjanak élni. Nem próbálja véka alá rejteni az érzelmeit. A babona szerint, ha Rosmersholmban megjelennek a fehér lovak, az azt jelenti, hogy valakinek el kell távoznia az élők sorából. És miután minden érzelmi elfojtásukat tisztázzák, elhatározzák magukat, ahogy egykor Rosmer felesége tette, együtt a zuhatagba vetik magukat.
Tudom rólad, hogy újságolvasó ember vagy, mit gondolsz az ezzel a darabbal sok tekintetben párhuzamos magyarországi helyzetről?
A Rózsavölgyi Szalonnak van egy korombeli, öt-hat előadásnyi törzsközönsége, amelyik mindegyik produkciót megnézi. Szeretik ezt a nyugalmas, kávézgatós hangulatot, és nagyobb részük valószínűleg az igazgatóval értene egyet. Mert, ha egzisztenciálisan úrinő vagy úriember vagy, akkor neked rendben van az életed. Nem kell a liberális, a másként gondolkodó, a szabadelvű. Merem remélni, hogy ebből a történetből azoknak is lehet tanulni, akik még nem vaskalaposak, de már a szekrényben van a vaskalap. Tudunk róla, hogy barátságok, családok hogyan mentek tönkre a politikai másként gondolkodás miatt, ennek nem lenne szabad így történnie. Milyen jó lenne, ha mindenkit a teljesítménye alapján ítélnénk meg és nem annak alapján jutna a krumpliföld, hogy ki hova tagozódik be.
Azoknak jó része, akik nem tagozódnak be, már véleményt is fél mondani, akár csak a folyosón is, és visszajött az a mondat, ami már évtizedek óta eltűnt, hogy „ez nem telefontéma”.
Jaj, édes jó istenem, ez borzalmas! Ez szörnyű, hogy attól kell félnünk, hogy a lehallgató készülékek akár a mi beszélgetésünket is rögzíthetik. Annyit fejlődött a technika, hogy ha bárki akarná, New Yorktól Guatemaláig tudná, hogy milyen színű pulóver van most rajtam, hogy hol vagyok, hogyan könyökölök a radiátoron, hogy kinézek a Városmajorra, és látom, hogy itt megy el egy nőci piros esernyővel a bicikliúton. Ha valaki engem bántani akar, akkor bármit megtud rólam.
Amikor társalogsz a Vígszínházban, a büfében, vagy amikor most velem beszélsz, meggondolod, hogy mit mondasz?
De hát hallod, hogy nem! Én a büfébe régóta nem járok. Nagyon ritkán megyek fel, csak akkor, ha nem volt időm vásárolni magamnak elemózsiát. Igen gyakran a büfében felszínes dolgokról van szó. Most kisebb szerepeket játszom, de a próbaidőszakban mindig végig ott kellett lennem, így az utolsó premierem előtti időszakban, ha hiszed, ha nem, három-három és félezer oldalnyi könyvet olvastam el az öltözőmben.
Emlékszem egy régi beszélgetésünkre, akkor azt mondtad, hogy amikor nagyon kiakadtál valamin, rohanva elindultál fölfelé a harmadik emeletre, az igazgatói irodába, hogy fölmondjál. Ez azért nem történt meg, mert az első emeleten eszméletlen nagy röhögés hallatszódott ki a színészbüféből és gondoltad, hogy még azért oda benézel egy kicsit. Ott ragadtál és úgy döntöttél, hogy ilyen jó társaság nincsen máshol, mégsem mész el.
De ez nagyon régen volt, drágám! Nagyon régen. Most már a büféajtó zárva van, mert légkondicionáló működik bent, és ott most már zárt ajtók mellett ülnek az emberek. És ha kéthavonta egyszer fölmegyek oda, hogy ne kelljen kimennem egy almáért, akkor hallom, hogy felszínes, kedves jópofizás folyik. Régebben ott ült Tahi Tóth Lászlótól Szombathy Gyuláig, Kern Andrisig sok mindenki és nyomták a poénokat. Már az Andris sem poénkodik, beül a legeslegcsücskébe a büfének és ott egy koffeinmentes kávét megiszik és elmegy.
De miért van ez így?
Hát ez így alakult. Régen egymáshoz fel is jártunk, tudtuk, hogy a kollégánknak milyen a széke, az ágyneműje, az előadások után a színházban ragadtunk, beszélgettünk, jó kedvünk volt, a színház mögött ott volt a Művész Étterem, átmentünk oda.
Mostanra minden közösség szanaszét ment?
Igen. Sajnos igen. Teljesen véletlen, ha egy fiatal kollégáról én valamit megtudok. Például Wunderlich Józseftől, amikor Stohl András helyett beugrott a Jó estét nyár, jó estét szerelem férfi főszerepébe, és egy újságíró közös interjúja is összehozott minket, megkérdeztem, hogy hol született, vannak-e testvérei, kik a szülei, érdekelt engem, mint ember. Később a színpadon észreveszem, hogy milyen színész, hogy tehetséges-e? Azt látni fogom. Azt nem kell megkérdeznem. Igényem volt rá, hogy tudjak róla valamit, de szinte ő az egyetlen, akiről tudok.
Mitől lehet ez a bezárulkozás, ez már csak nem politika?
Nem, ez egy barom hozzáállás. Nem lehet beszélni, annak sincs tere, hogy a színház ügyeiről beszéljünk.
Ez is mutatja, hogy a Rosmersholm, amiben ugyancsak nem sikerül kibeszélni temérdek mindent, meglehetősen aktuális most, és mindehhez még a szereposztása is igencsak jó. Bár Fesztbaum Béla számára nyilván nehézség, hogy nem csak rendezi az előadást, hanem a címszereplője is.
De már a Rózsavölgyiben is zabálnivaló a Molnár Ferenc estje, amit szintén ő rendezett saját magának. Olyan intelligens, okos, türelmes, hogy azt el se lehet mondani. Én vagyok a legügyetlenebb az egész csapatban, mint takarítószemélyzet nekem néha tennem-vennem kell a színpadon és bizony elfelejtek dolgokat.
De nagyon izgalmas a csapat. Ott van például Láng Annamária, akit meglehetősen ritkán láthatunk mostanában Pesten…
Ő isteni!
Zrínyi Gál Vince pedig egy független együttes, a Ko-Ma vezetője…
Igen, igen, igen, de az egyik nagy nyereménye a csapatnak Lukáts Andor. Óriási nyeremény az intellektusával, a figyelmével, elképesztően neki való szereppel. Hajdan remek tanára volt Rosmernek, de mára már tönkrement az egzisztenciája, pontosan azért, mert a világ bemocskolódott körülötte. Zseniális. Akkor is, amikor éppen nem vagyunk a színpadon, nézzük, figyeljük egymást. Mondjuk az ötleteinket, amik be is épülnek a produkcióba. Azért ez nagy dolog ám! Én annak idején néztem, ahogy a nagyok próbálnak és sokat tanultam tőlük. Mostanában már nemigen fordul elő, hogy egy fiatal például azt figyeli, hogy én hogyan próbálok. Nem érdekli őket, hogy ez a lökött Kútvölgyi kérdez-e a próba közben, elfogadja-e a választ, amit kap, vagy csak bólint és elhiteti a rendezővel, hogy azt kérte, amit a színész csinál. Sokféle játékosság van a színházi próbában, amit érdemes lenne kifigyelni. De már nem biztos, hogy ez bárkit is érdekel.
Mindenen! Szinte nincs is olyan, amin ne húznám fel magam.
