1992 óta most először járt német külügyminiszter a legnagyobb náci haláltáborban, ahol több mint egymillió zsidót öltek meg a holokauszt idején.
Ez a világ legszörnyűbb helye, mondta Heiko Maas. Németország felelőssége sohasem szűnik meg ezen a téren, tette hozzá a német diplomácia vezetője a haláltáborban. A németországi zsidók közösségének vezetője üdvözölte, hogy hosszabb szünet után újra ellátogatott a külügyminiszter Auschwitzba, de kifogásolta, hogy lengyel kollégája nem tartott vele.
Németországban, az Egyesült Államokban és Izraelben bírálták Lengyelország holokauszt törvényét,
amely tagadja a lengyelek felelősségét. Lengyelországban élt a világ legnagyobb zsidó közössége a második világháború előtt, de a nácik szinte mindenkit kiirtottak. A túlélők jelentős része külföldre ment, így Lengyelországban csak párezer zsidó maradt.
Jared Kushner, Trump elnök veje és közel-keleti tanácsadója is ilyen túlélő családból származik. Kedvéért Ivanka Trump áttért a zsidó vallásra, így Trump unokái is zsidó hitben nevelkednek.
Az olasz hóhérok – a zsidók genocídiuma Olaszországban című könyvével Simon Levis Sullam új megvilágításba helyezi a 2. világháború történéseit. A szerző szerint az olasz civilek ezrei segítettek a náciknak abban, hogy meggyilkolják az ország zsidó származású lakosait. A könyv teljesen ellentmond annak az eddig általános vélekedésnek, hogy az olaszok nem működtek együtt a népirtó gyilkoló gépezettel.
Sullem több mint 6000 olyan olaszországi zsidó sorsát tanulmányozta, akiket letartóztattak, deportáltak és meggyilkoltak a világháború utolsó két évében. A történész-szerző olaszul 2015-ben jelentette meg a „történelmi ellenrobbanását” az úgynevezett „jó olasz” mítoszáról.
Szinte feledésbe merült, hogy Olaszország még 1938-ban, tehát két évvel azelőtt, hogy Hitler oldalán belépett volna a háborúba zsidóellenes, fajvédő törvényeket fogadott el. A zsidókat eltávolították a munkahelyeikről, az iskolákból és a média gyűlöletkampányának a céljaivá váltak. Akárcsak Németországban és Hollandiában pedánsan vezetett adatbázisok alapján azonosítani az országban élt mintegy 46 ezer zsidót, akik közül sokakat megfigyelés alatt tartottak.
A könyvben a szerző a helyi holokausztokra összpontosít, megnevezve a vezető antiszemitákat néhány városban, idéz a rádióadásokból, a politikai beszédekből és az antiszemita tankönyvekből.
„A zsidókat el kell égetni, egyenként és a hamvaikat szélnek ereszteni” – idézi Sullem a Rádió Róma egyik 1938-as adását. Szerinte három évvel azelőtt, hogy a meghódított szovjet területeken megkezdődött volna a holokauszt, az olaszok a társadalom minden szegmensében már izolálták és üldözni kezdték az országban élő zsidókat.
Az olasz holokausztra 1943-tól került sor, miután a lakosság már fél évtizede emésztette az antiszemita mérget – írja a szerző, aki szerint Olaszországban is, akárcsak Európa más részein, a civilek sorsdöntő szerepet játszottak nemcsak a zsidók leleplezésében és feljelentésében, hanem néha még a letartóztatásukban is. Majd két éven keresztül az olasz polgárok teherautóvezetőként, gyűjtőtáborok őreiként, mozdonyvezetőként illetve más minőségben járultak hozzá a „végső megoldáshoz” Olaszországban.
Sullem szerint az olasz hóhérok többsége nem volt ideológiailag motivált, a népirtás bürokratikus okokból, rendőrségi akciók által hajtották végre; egyesek számára ezek az akciók politikai imperatívuszok voltak, míg mások szimplán csak parancsot teljesítettek vagy a profit és a bosszú lehetősége hajtotta őket.
A szerző néhány konkrét esetről is beszámol például Milánóban és Firenzében, ahol az akciókat a német katonaságon és az olasz fasiszta milícián kívül bűnöző bandák hajtották végre.
Legalább több száz olyan olaszról is tudni, akik embercsempésznek adták ki magukat. Öt és tízezer lírát kértek az emberektől annak a fejében, hogy átcsempészik őket biztonságosabb területekre. Ez az összeg elérhette akár a 40 ezret is, ha bonyolult útvonalat választottak. A profitot úgy duplázták meg, hogy hasonló összegért fel is adták klienseiket a hatóságnak.
A holokauszt végéig 8869 zsidót deportáltak Olaszországból, közülük 6746 Auschwitzba került és majdnem mindegyikük ott lelte halálát. Még 303 zsidó esett áldozatul az olasz területen végrehajtott tömeggyilkosságokban.
Levis Sullam szerint Németországgal ellentétben az olasz állam nem tett önkritikus gesztusokat állampolgárai ezreinek szerepe miatt. Az olaszok múltjának tisztára mosása már az 1946-os amnesztia törvénnyel elkezdődött. Annak ellenére, hogy a meggyilkolt olasz zsidók felét olaszok tartóztatták le a zsidóüldöztetést nem tekintették bűnnek a háború után – véli a szerző.
A protestánsok lakta falu elbújtatta a menekülőket a holokauszt idején, és segített nekik Amerikába jutni.
Németországból menekült zsidó család kopogtatott be a helyi református lelkészhez Chambon-sur-Lignonban, a Lyontól 88 kilométerre fekvő faluban. Így kezdődött az a mentőakció, amely több mint 3000 ezer zsidó életét óvta meg a holokauszt idején.
Jó menedék címmel néhány éve már könyv is jelent meg a faluról, Peter Grose írta. A cím nem véletlen:
a Franciaországban sokáig üldözött protestánsok (az hugenották) is azért menekültek ide a 16. században, mert nehezen megközelíthető.
A katolikus uralkodó katonái azért elértek egyszer ide is, és lerombolták a protestáns templomot, amelyet a 19. században építettek újjá. Ennek a lelkésze volt André Trocmé, felesége, Magda pedig a menekültprogram lelke és fő szervezője lett. Ezért 1972-ben meg is kapta a Világ Igaza kitüntetést a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettől – férje nevében is, aki akkor már nem élt.
Az alig 2500 fős kis falu úgy tudott 3000 embert megmenteni, hogy kapcsolatba léptek amerikai kvékerekkel, és
Svájcon keresztül Amerikába menekítették őket.
Közben a falu minden lakosa hallgatott, pedig a zsidók mentése súlyos bűncselekménynek számított. Ha valakit emiatt elfogtak, haláltáborba kerülhetett – mint a lelkész testvére, aki Auschwitzban halt meg.
Franciaországból több mint 80 ezer zsidót deportáltak a haláltáborokba, és csak tízezren élték túl a megpróbáltatásokat. A kis faluról mégis csak kevesen tudnak még Franciaországban is. A nagy tett emlékét kis múzeum is őrzi.
Augusztus 2-a a Porajmos, a roma holokauszt emléknapja. Ezen a napon arra a sokezer európai, köztük magyar romára emlékezik a világ, akiket a vészkorszak idején a nácik és szövetségeik meggyilkoltak.
A második világháborúban a Harmadik Birodalom által a cigányok körében végrehajtott etnikai tisztogatás áldozatainak lehetséges számát csak becsülni tudjuk, 200 ezertől 2 millióig.
A cigányság ugyanis kevésbé volt szervezett, mint a zsidóság, sokukat mindenféle nyilvántartásba vétel nélkül gyilkolták meg. A holokauszt magyarországi cigány áldozatainak számával kapcsolatban is eltérőek a vélemények, egyes kutatók öt-, mások ötvenezerre teszik számukat. Több kutató szerint azonban nagyobb számot valószínűsít, hogy a magyar cigányok többségét is – miután nem volt semmilyen elvehető értékük –
dokumentumok nélkül hurcolták el vagy lőtték bele a falvak szélén sietve megásott tömegsírokba.
A porajmos sokáig ismeretlen maradt az európai és a világ közvéleménye előtt. Először 1982-ben Helmut Schmidt német kancellár ismerte el a cigány holokauszt tényét, de a cigányságot csak az 1990-es évek elején, Ian Hancock roma polgárjogi aktivista publikációi nyomán kezdték a nemzetiszocialista rendszer áldozatai közé számítani. A cigányok egyébként nem kaptak a zsidókéhoz hasonló kárpótlást.
A vérengzés áldozataira
1972 óta emlékeznek meg világszerte, akkor határozott úgy a Cigány Világszövetség, hogy augusztus 2-át nemzetközi emléknappá nyilvánítja,
és délben egyperces csenddel emlékezzünk a holokauszt roma áldozataira. Pontosan azért, mert 1944. augusztus 3-ára virradóra az SS-katonák több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban. A nácik által meggyilkolt romák közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként.
Magyarországon először 1996-ban tartottak megemlékezést. Az emléknapon azóta auschwitz-birkenaui haláltábor területén koszorúzást, idehaza virrasztást, megemlékezést rendeznek az áldozatok emlékére.
2010-től már a két éve, a Szabolcs megyei Kislétán meggyilkolt Balogh Mária tiszteletére is virrasztást, emlékező gyertyagyújtást tartanak. A 45 éves édesanyát 2009. augusztus 3-ra virradóra saját otthonában, az ágyában lőtték agyon, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették.
Az Élet Menete Alapítvány az idén először Roma élet menetét rendezett,augusztus elsején az ország több pontjáról 45 roma fiatal érkezett Budapestre, hogy a Nehru-parton lévő Roma Holokauszt Emlékműnél megemlékezést tartson. A mai napon, augusztus 2-án, a Roma Holokauszt Nemzetközi Emléknapján Auschwitz-Birkenauba utaznak, és háromszáz külföldi diákkal együtt róják le kegyeletüket azok emléke előtt, akiket roma származásuk miatt haláltáborokban gyilkoltak meg vagy munkaszolgálat közben vesztették életüket.
A programot szervező alapítvány tervei szerint a Roma élet menetét ezentúl évente megtartják.
A Demokratikus Koalíció kegyelettel hajt fejet a roma holokauszt, a Porajmos áldozatai előtt. A megemlékezés figyelmeztet is minket. Nincsen ártatlan uszítás, a gyűlöletkeltésnek következményei és áldozatai vannak, az etnikai homogenitást hirdetők pedig mindig sokezer ember halálát okozták – fogalmazott közleményében Niedermüller Péter, a DK alelnöke, európai parlamenti képviselő. A DK szerint csak a közös emlékezet óvhatná meg Magyarországot attól, hogy megismétlődhessenek a XX. század borzalmai. Egy felelős kormány a történelem oktatás hangsúlyos részévé tenné a romák történelmének megismerését, ezen belül a roma holokauszt eseményeinek megértését. Egy olyan Magyarországért dolgozunk, ahol a gyűlöletkeltéssel csak elbukni lehet; ahol a hatalom nem bújhat zsidózás, cigányozás vagy akár migránsozás mögé. Hisszük, hogy Magyarország egyszer olyan hely lesz, ahol nem származásban vagy bőrszínben, hanem tettekben, tehetségben és szorgalomban mérik az embert – hangsúlyozta a képviselő.
A magyarok 20%-a antiszemita – legalábbis erről beszélt Izraelben Kunos Péter a World Jewish Congress igazgatóinak konferenciáján. Ez kétmillió embert jelent egy tízmilliós országban – hangsúlyozta Kunos, a magyarországi zsidó közösségek szövetségének igazgatója. Elmondta azt is, hogy a kormány fellép az antiszemtizmus ellen, de ez kevésnek bizonyul.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök tavaly Budapesten járt. Akkor nemcsak Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott, de a három másik visegrádi állam vezetőivel is.
Mindannyian megígérték, hogy felveszik a harcot az antiszemtizmussal.
Ennek ellenére vígan folytatódott a Soros ellenes kampány Magyarországon, Lengyelországban pedig elfogadtak egy olyan – Izraelben sokak által bírált – holokauszt törvényt, amely tagadta a lengyelek felelősségét a zsidók kiirtásában a második világháború idején. Nemrég Mateusz Morawiecki miniszterelnök javaslatára a varsói parlament újra elővette a törvényt, hogy enyhítsen azokon a megfogalmazásokon, melyeket Izraelen kívül az Egyesült Államok is kifogásolt.
Mindenütt Európában növekszik az antiszemitizmus annak ellenére, hogy a kormányok fellépnek ellene – erről számolt be a World Jewish Congress konferenciáján a francia és a német küldött. Franciaországban és Németországban a kormányzat a maximális erőfeszítéseket teszi az antiszemitizmussal szemben, de a közvélemény egyes részei mégiscsak fogékonyak erre. Egyrészt a fiatalokról van szó, akiknek már semmilyen személyes élményük sem lehet a holokauszttal kapcsolatban:
Németországban az ifjúság 40%-a nincs tisztában azzal, hogy mi volt Auschwitzban.
Tanulnak róla az iskolában, de a zsidók tömeges kiirtása nem válik számukra megfogható élménnyé.
Anticionizmus címén viszont sokan akcióznak Európában. Különösen miután Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Izraeli zászlókat égettek több európai országban. Nincs különbség az antiszemtizmus és az anticionizmus között – hangsúlyozta Emmanuel Macron elnök, aki a hétvégén Simone Weil temetésén beszélt Párizsban. Az egykori miniszterasszonyt férjével együtt a párizsi Pantheonban temették el a francia nemzet nagyságai mellett. Mindketten a holokauszt túlélői közé tartoztak Franciaországban.
Ebben az országban él Európa legnagyobb zsidó közössége – mintegy 600 ezer ember. Franciaország ad otthont ugyanakkor Európa legnagyobb muzulmán népességének is – körülbelül 6 millióan vannak. A két közösség viszonya meglehetősen feszült.
Több iszlamista merénylet irányult zsidó célpontok ellen. A zsidó intézmények és iskolák körül megerősített terrorelhárító szolgálat működik.
Netanjahu miniszterelnök felszólította a francia zsidókat, hogy vándoroljanak ki Izraelbe, mert ott nagyobb biztonságban vannak. Ezt a francia vezetők elutasították, mondván Franciaország meg tudja védeni zsidó polgárait.
Fél évvel azután, hogy a nemzetközi tiltakozás ellenére a lengyel parlament elfogadta a kétértelmű holokauszttörvényt, szerdán Mateusz Morawiecki miniszterelnök közölte: újra megvitatják a törvényt, mely megfogalmazása szerint nem érte el a célját.
A lengyel holokauszt törvény tagadja a lengyelek bármiféle felelősségét a zsidók kiirtásában, három éves börtönbüntetésre is ítélhetnek valakit, ha erről beszél vagy ír.
A második világháború idején Lengyelország területén működtek a haláltáborok, melyekben a nácik többmillió zsidót öltek meg. Lengyelországban élt a világ legnépesebb zsidó közössége a második világháború előtt. Közülük nagyon kevesen élték túl a holokausztot. Sok zsidót nem a haláltáborokban, hanem azokon kívül öltek meg, és ezekben a gyilkosságokban helyi milíciák is részt vettek. Voltak pogromok Lengyelországban – még a második világháború után is.
A radikálisan jobboldali lengyel kormánypárt, a PiS erről hajlamos megfeledkezni. Még Netanjahu miniszterelnök bírálatára sem változtattak a holokauszt törvény szövegén. Pedig a lengyel miniszterelnök tavaly Budapesten
megígérte Izrael kormányfőjének, hogy semmifajta engedményt sem tesznek az antiszemtizmusnak Lengyelországban.
Mateusz Morawiecki miniszterelnök most azzal indokolta a törvény újabb megvitatását, hogy az nem érte el a célját.
Hogy mi változott a tavalyi, budapesti ígéret óta? Az például, hogy Jaroslaw Kaczynski, Lengyelország politikai rendszerének irányítója súlyosan megbetegedett. Varsói hírek szerint leukémiában szenved, és orvosai nem sok jóval biztatnak. Megindult tehát a harc a hatalomért, melyben Mateusz Morawiecki miniszterelnök az egyik esélyes. Ezért is tartotta fontosnak, hogy személyesen jelentse be a holokauszt törvény felülvizsgálatát Lengyelországban.
A 81 éves Paul Alexander Berlinből biciklizik Londonba, 38 társával, köztük fiával és unokájával együtt.
Berlinben a Friedrichstrasséről indultak és Londonban a Liverpool Streetre érkeznek majd.
79 évvel ezelőtt ugyanezt az utat tette meg
Paul Alexander, aki az úgynevezett Kindertransport segítségével menekült ki a náci Németországból.
A központilag megtervezett és irányított, országos zsidóellenes erőszakhullám 1938 novemberében, a Kristályéjszakával kezdődött, amikor a nácik országszerte több tucat embert megöltek, zsinagógák és zsidó üzletek százait rombolták le, gyújtották fel.
Ezt követően zsidó és protestáns szervezetek Chamberlain brit miniszterelnökhöz fordultak, hogy
tegye lehetővé a zsidó gyerekek kimentését a náci Németországból.
Ő azonnal intézkedett, és megindult a Kindertransport.
Már december elején érkeztek gyerekek Angliába, Hollandián keresztül. Az akció 1940 májusáig tartott, amikor Hollandiát is megszállták a németek. Kezdetben csak Németországból, de azután Ausztriából, Csehszlovákiából és Lengyelországból is mentettek ki gyerekeket.
Több mint 10 ezer gyerek menekült meg így,
és élte túl a holokausztot.
Paul Alexander ma Izraelben él. Személyes győzelemnek tekinti Hitler felett, hogy sikeres ügyvéd volt Angliában és nagy családot neveit fel. 34 éves fia és 15 éves unokája is részt vesz az 1000 kilométeres biciklitúrán.
Évről évre egymással sok mindenben egyet nem értő emberek vonulnak, akiket azonban összeköt az emberség és az élet tisztelete – ezekkel a szavakkal köszöntette az idei budapesti Élet Menetére összegyűlteket a rendezvény házigazdája, Veiszer Alinda. A menet a Március 15-e térről indult a sófárok hangjára, az Erzsébet hídon át a Friedrich Born rakpartra. Az útvonalon élő szobrok fogadták a menet résztvevőit, néha megszólaltak, s Radnóti Miklós hetedik eclogájából mondtak el egy-egy sort.
A rendezvényen először a Parno Graszt zenekar játszott, majd Veiszer Alinda szólt az egybegyűltekhez. Dr. Lebovits Imre 94 éves holokauszt túlélő beszélt röviden, s Róna Tamás főrabbi lépett a színpadra.
„Hogyan lehet, hogyan tudunk emlékezni? Lehet-e nemzedékek hiányát pótolni – erre keressük a választ immár 74 éve” – ezekkel a kérdésekkel kezdte köszöntő beszédét Róna Tamás főrabbi, aki egy talmudi példázatot mondott el. Eszerint egy vándor, egy zarándok menetel az életéért a sivatagban, ahol nincs sem árnyék, sem víz. Hosszú útját rója, már fáradt, szomjas, csüggedt és néha fáradt és remény vesztett. Végül előbukkan egy terebélyes óriási fa, amelynek sűrű lombozata van, ágain édes gyümölcs, gyökeréből csermely fakad.
Ez a fa ma itt és most a 600 ezer magyar zsidó, akiknek az élete sosem teljesedhetett be, akiket nyom nélkül akartak lepusztítani. De sokan sok-sok munkával összegyűjtötték az életük nyomait, hogy ők is itt maradjanak közöttünk – ecsetelte a rabbi. A zarándok miután felfrissült tovább indult, de előtte köszönetet akart mondani a fának. Így szólt: „ha azt mondanám, hogy legyen a lombozatod gazdag, vagy úgy áldanálak meg, hogy legyen édes gyümölcsöd, vagy úgy gondolnám, hogy legyen patak a gyökerednél – ez hiábavaló lenne, hiszen ezekkel rendelkezel. Inkább azt kérem, hogy a belőled tört vékony ág dúsuljon, nőjön, s nőjön az égig, hogy olyan legyen, mint te magad, akiből szakítottalak.”
„Ti legyetek őrzői e fa emlékénének, ez az emlék élő lüktető, fájdalmas és magasztos. A mi feladatunk, hogy az ő félbetört útjukat tovább folytassuk, s mi legyünk fává” – zárta beszédét a főrabbi.
A menetet színpad várta a Friedrich Born rakparton, ahol a megemlékezést rendezték a többi között a francia, az izraeli a svéd, a francia, a brit és a kanadai nagykövet, valamint az Egyesült Államok ügyvivője jelenlétében. Jelen voltak emellett a bejegyzett egyházak képviselői is. A díszvendég Majgull Axelsson svéd írónő volt, akinek a nagysikerű könyve, a Nem vagyok Miriam című regénye mot jelent meg magyarul – erről beszélgetett vele Müller Péter Sziámi. Jelen volt még Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi szervezet igazgatója is.
Először Gordon Gábor, az Élet menete Alapítvány elnöke beszélt arról, hogy egyre több fiatal vesz részt a meneten, ami nagyon jó, mert nekik kell átadni a tapasztalatokat, s egyre kevesebb a túlélő. Az idén kiemelt szerepet szántak az európai béke napjának – mondta, majd megemlékezett Friedrich Born svájci állampolgárról, a rendezvénynek helyt adó rakpart névadójáról, aki a nemzetközi vöröskereszt képviseletében
1944 májusa és 1945 június között kórházak, gyermekotthonok, árvaházak, népkonyhák felépítésével és menlevelek kiállításával támogatta a zsidókat. Közel 15 ezer zsidót mentett meg Friedrich Born, aki 1987-ben a Világ igazai közé választottak.
Budapest, 2018. május 13. Jószéf Amrani izraeli nagykövet az Élet menetén. MTI Fotó: Mónus Márton
Josszi Amrani, izraeli nagykövet a többi között arról beszélt, hogy 74 éve megfogadtuk, hogy soha többé, de ez nem elég. Nekünk kell fáklyavivőként elmondani a népeknek, hogy többet ilyet senkivel nem fordulhat elő. Magunkban kell megtalálni az erőt, hogy kiálljunk azok mellett, akiknek segítségre van szükségük.
Ez az élet menete az élők menete is.
Szolidaritást kell éreznünk a szegényekkel és a gyengékkel szemben, hogy soha többé senkivel ez ne fordulhasson elő. Európának sok helyen és Magyarországon is látjuk még az antiszemitizmus maradékát. Mindent meg kell tennünk ez ellen, oktatni kell az embereket, a történelemről és a történelem jövőnek szóló tanulságairól – szögezte le a nagykövet.
Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi szervezet igazgatójának beszédét követően Május 9-éről Európa felszabadulásának a napjáról emlékeztek meg a résztvevők. Az Európát felszabadító országok üzeneteit mondták el a nagyköveteik, majd a megemlékezésen végig szerepet kapó gyerekkórus énekelte le az európai himnuszt, az Örömódát.
A magyarországi Élet Menete Alapítvány
Az alapítvány létrehozását egy civil fiatalokból álló közösség kezdeményezte 2003 októberében, a mára már a világ 55 országában működő hasonló szervezet mintájára azzal a céllal, hogy rendezvényein fiatalok és idősek, közéleti személyiségek, színészek, művészek, sportolók, politikusok felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, együtt róhassak le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás, valamint a demokratikus politikai kultúra mellett.
Donald Trump amerikai elnök – Lengyelország bírálata ellenére – aláírta a holokauszt-kárpótlási törvényt – Varsóban diszkriminációt emlegetnek. A lengyelek bírálják a lépést, amelyet Izrael üdvözöl.
„Justice for Uncompensated Survivors Today (azaz, igazságot az utóbb nem kárpótolt holokauszt túlélőknek), rövidítve, Just annak az új amerikai törvénynek a neve, amely kimondja: az amerikai külügyminisztériumnak rendszeresen jelentést kell készítenie arról, hogy az európai államokban milyen kompenzációt kaptak a zsidók a holokauszt idején, illetve a II. Világháború után őket a kisajátítások után ért kár miatt. A törvény rendkívüli mértékben bosszantja Varsót.
Minden európai államban törvény szabályozza ezt – ez alól egyetlen kivétel Lengyelország.
Az az ország, ahol a holokausztot megelőzően a legnagyobb zsidó közösség élt. Döntő többségüket a nácik meggyilkolták, javaikat elkobozták. A kommunisták nem ölték meg őket, de javaik jórészét ők, mint kapitalista tulajdont szintén elvették. Ugyan néhányan – egyéni alapon – kaptak kárpótlást az elmúlt több mint hetven év során, de törvény máig nem szabályozza Varsóban ezt.
Donald Trump aláírására reagálva Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter bírálta az új amerikai törvényt, mondván: pozitívan diszkriminálja a zsidókat.
Az ynetnews izraeli portálnak úgy nyilatkozott, hogy mások is szenvedtek a második világháború idején és mások javait is elkobozták a kommunisták 1945 után. A varsói kormány nem kíván különbséget tenni az áldozatok között – szögezte le.
Ám most minden bizonnyal a lengyel kormány is rákényszerül a változtatásra, lévén az USA az első számú szövetségese.
Washingtonban már korábban is bírálták a lengyel holokauszt törvényt, amely Izraelben is kicsapta a biztosítékot.
A zsidó államban üdvözölték az új amerikai törvényt, és kifejezték reményüket, hogy Lengyelország 73 évvel a holokauszt után végre hoz egy törvényt, amely kimondja a felelősségét a zsidók tömeges kiirtásában és javaik elkobzásában.
Az elmúlt évek segítettek neki megérteni, hogyan következhetett be a holokauszt idején a gettósítás, a deportálás – ezt mondta a Független Hírügynökségnek Laczó Ferenc történész, a Maastrichti Egyetem adjunktusa. Ő egyike volt annak a több tucat tudósnak, írónak, akik aláírták a múlt heti, Angela Merkelnek szóló nyílt levelet, amely az Orbán-rendszer demokrácia elleni támadásait részletezte. Laczó Ferenc szerint a magyarok mellett a németeket és az EU-t is felelősség terheli az Orbán-rezsim megszilárdulásáért, a Soros György elleni kampány pedig egy az egyben reprodukálta a holokauszt előtt és alatt bejáratott antiszemita összeesküvés-elméleteket.
Laczó Ferenc
Fotó: Maastrichti Egyetem
Miért döntöttél úgy, hogy te is aláírod a nyílt levelet?
Alapvetően két tényező késztetett erre. Egyrészt a közelmúltban csaknem öt éven át a Német Oktatási és Kutatási Minisztérium által létrehozott kutatói állásban voltam a Jénai Egyetemen. A minisztérium általam is képviselt nagyprojektjének célja a német bölcsészettudomány nemzetköziesítése volt, én ezen belül a kelet-európai huszadik századi történelem kutatásával és annak németországi megjelenítésével foglalkozhattam.
Németországi éveim alatt megbizonyosodtam arról, hogy a jelenkori német társadalom jelentős többségét a demokrácia iránti mély elkötelezettség jellemzi. Az etnikai homogenitás orbáni víziója e társadalomban, melynek tagjai nagyon is tisztában vannak e vízió közelmúltbeli – és mondhatni elkerülhetetlenül – véres következményeivel, kifejezetten rémisztőnek hat. Számukra
ez a szélsőjobboldali eszmék magyarországi uralmát jelzi,
mégpedig jogosan.
Eközben az elmúlt években egyes német üzleti érdekek, továbbá az Európai Parlament-beli erőviszonyok következtében Németország a magyar demokrácia lebontásához asszisztált – számos más európai állammal egyetemben, de kiemelt módon. Úgy vélem, hogy
az Orbán-rezsim megszilárdulásáért a magyar felelősség egyértelmű elsőbbsége mellett az Uniót és németeket is jelentős felelősség terheli.
Ez részben utóbbiak ignoranciájából következett, részben tehetetlenségük hamis tudatában történt. Merkel és Orbán továbbra is fennálló pragmatikus szövetségét, Orbán hallgatólagos támogatását tehát számos német botrányosnak tartja, ahogy azt a nyílt levél írója, Yascha Mounk is megfogalmazta.
Másik személyes okom első hallásra mondhatni némileg banális, de valójában nagyon is súlyos. A CEU egykori doktoranduszaként elfogadhatatlannak tartom, hogy a kormány önkényesen megváltoztatott törvényekkel vegzálja az ország nemzetközileg legelismertebb és alighanem legnívósabb egyetemét.
Nem zsidóként, aki kutatóként mélyen ismeri a magyar antiszemitizmus történetét, felháborítónak tartom a Soros György elleni gyűlöletkampányt. Hivatásos történész vagyok. Nem vagyok politikai aktivista, a politikai fejleményeket pedig próbálom összetetten és kimérten szemlélni. Ezzel együtt is úgy éreztem, hogy
az ország demokráciájának felszámolása ellen, a közszellem drasztikus megrontása ellen morális kötelességem felszólalni.
Ez volt az első nyílt levél, amit az elmúlt nyolc évben aláírtam. Márpedig azért ezt írtam alá, mert az EU-nak, ami a liberális demokráciák klubja és Németországnak, e legbefolyásosabb és szilárdan demokratikus tagállamnak, megvannak a lehetőségeik, hogy az antidemokratikus fordulattal szembeszálljanak és a magyar demokráciát megerősítsék. Csakhogy szemlátomást felelősségükkel és lehetőségeikkel sincsenek még igazán tisztában.
Hogyan szereztél tudomást arról, hogy készül egy ilyen levél, hogy találtak meg az írói?
Régebb óta figyelemmel kísérem Yascha Mounknak, a Harvard Egyetem oktatójának, a nyílt levél kezdeményezőjének munkásságát. Mounk épp az idén adott ki The People vs. Democracy címen könyvet a kortárs politikai válságokról, melynek lapjain Magyarországot is kiemelten tárgyalja. A neten is követem írásait, és így akadtam rá a magyar választások jelentőségét tárgyaló Hungary’s Election was a Milestone in the Decline of Democracy című, a Slate-ben megjelent élesszemű írására.
Mounk ezek után írta meg nyílt levelét, amiről én személy szerint a Twitteren keresztül értesültem. Úgy vélem, hogy lényegre törő, jellemzően pontos és igen hatásos írás. Én egyes helyeken talán némileg máshogy fogalmaztam volna, ami alighanem szakmai ártalom, de a levél legfőbb állításai megállják a helyüket, célja pedig – a magyar demokrácia kiüresítésének további tudatosítása és Merkel felelősségérzetének felkeltése – nagyon is támogatandó.
Miért pont Angela Merkel a levél címzettje?
Bár ez természetesen nem az én választásom volt, úgy vélem, hogy Merkel a legjelentősebb európai politikus, jelenleg pedig – Trump megválasztása óta – a liberális demokratikus Nyugat intézményeinek, a nyílt társadalom eszméjének legszilárdabb védelmezője. 2015 óta egyúttal nemzetközileg elismert morális autoritás is. Úgy gondolom, hogy
a levelet többeknek is lehetett volna még címezni,
éppenséggel Juncker vagy akár Macron neve is ott szerepelhetett volna az elején. Ugyanakkor Merkel megszólítását – azon túl, hogy Mounk épp Németországban született – az imént említett érvek, továbbá a demokratikus alapértékek iránti elkötelezettsége, de helyenként túlzott pragmatizmusa igazolhatják. A levél épp Merkel pragmatizmusának alapértékek általi korlátozását követeli. Úgy vélem, ez rá különös meggyőzőerővel hathat.
Ehhez jön még a német társadalom demokratikus többségének antiszemitizmussal szembeni szilárd elkötelezettsége. A magyar antiszemitizmusra való határozott utalással Merkelre morálisan lehet hatni, hiszen az antiszemitizmus pártolása – vagy annak akár csak látszata is – a holokauszt rémtetteivel érdemben szembenéző Németországban morális öngyilkossággal ér fel.
A levél, ahogy említed is, többek között antiszemitizmus terjesztésével vádolja a kormányt, elsősorban a Soros György elleni hadjárat és Orbán március 15-ei beszéde miatt. Történészként a holokauszt időszakát kutatod, ilyen szemmel mennyire látod antiszemitának a Soros-ellenes kampányt?
Úgy gondolom, hogy
a Soros elleni állami kampány teljesen egyértelműen antiszemita ihletésű volt.
Sőt, legfőbb toposzai az antiszemitizmus radikális hagyományához tartoznak. A kormánypárt híveinek felkínált narratíva nem más, mint hogy a dúsgazdag és liberális spekuláns illegitim eszközökkel próbálja aláásni a magyar kormányt és nemzetet. Nagy nemzetközi terve van és ennek megvalósításáért leleplezendő hálózatot épít és titkon lobbizik, ráadásul csal is – utóbbi az antiszemiták szokásos hamis moralizálása.
A modern európai antiszemitizmus radikális hagyományát valamennyire is ismerők e – reményeim szerint pontos és adekvát – összefoglalóból könnyűszerrel kikövetkeztetik, hogy
a hivatalosan sulykolt történet egy az egyben reprodukálja a holokauszt előtt és alatt bejáratott antiszemita összeesküvés-elméleteket.
A kampány nem antiszemita jellegének vélelmét tudtommal eddig két fő érvvel támogatták meg. Egyrészt azt szokás felhozni, hogy ha nyíltan nem említik, hogy Soros zsidó, akkor a kampányt nem lehet a nyílt antiszemitizmus példájául hozni, illetve, ha Izrael nem ítéli el, akkor hogyan is lehetne az.
Az első érv komolytalan, hiszen a Fidesz által alkalmazott narratívában Soros szimbolikus figura, a zsidó összeesküvő szimbóluma, ráadásul a holokauszt utáni antiszemitizmus egyik gyakori jellemzője épp a kódolt beszéd, mondhatni a nyílt színi antiszemiták nélküli antiszemitizmus. Ez a magyar jobboldal jelentős részére tökéletesen áll, amit már csak az is mutat, hogy számos jobboldali az antiszemitizmus kritikáját hamarabb és erősebben ítéli el, mint az antiszemitizmus jelenségét.
Attól tartok, hogy a morális perverzió iskolapéldája lehetne, ahogy a holokauszt utáni burkoltnak vélt antiszemitizmus itt radikális állami kampányban ölt testet és közvetlenül a holokauszt egyik túlélője ellen fordul.
Az izraeli nagykövet ugyanerről azt mondta: ő óvatosan használná az antiszemitizmus kifejezést, mert szerinte lehet egyes embereket bírálni, amíg ezt nem kísérik antiszemita hangok. Mit gondolsz erről?
Úgy gondolom, hogy Izrael is útban van az illiberális állam kiépítése felé. A liberális demokrácia szempontjából a helyzet bizonyos tekintetben jobb Izraelben, mint Magyarországon, mivel alapvetően jóval plurálisabb az ottani politikai közeg – az izraeli eleve sokkal összetettebb társadalom. Más tekintetben viszont alighanem rosszabb az ottani helyzet, ami elsősorban a mindennapi erőszak romboló hatásával függ össze. Soros Izrael jobboldalán is ellenségnek lett kikiáltva, mert az egyetemes emberi jogok érdekében lép fel és ily módon támogatja a megszállt és elnyomott palesztinok sérelmeinek orvoslását is – e súlyos sérelmekért pedig köztudomásúlag nagy részben épp Izrael állama a felelős.
Izrael és Magyarország viszonyában manapság azt látjuk, hogy az antiliberalizmus felülírja az antiszemitizmus kérdését.
A Likud és a Fidesz közös antiliberalizmusa magyarázza, hogy Orbán politikája egyidejűleg lehet muszlim- és arabellenes és mozgósíthat zsidóellenes érzelmeket, miközben el tud mélyíteni egy – első pillantásra mindkét oldal számára elvtelen – szövetséget Izrael államával. Ahogy Izraelben a baloldaliak fogalmaznak, két nemzetközileg egyre inkább elszigetelődő antiliberális etnokrácia egymás karjaiba omlik. Nem éppen ízléses látvány, de van benne politikai ráció.
A bevándorlók elleni kampány hangvételéről mit gondolsz?
Messziről kezdem: antropológiai tény, egyúttal vallásos civilizációnk alapgondolata, hogy az ember jóra és rosszra egyaránt képes, cselekedeteit pedig gyakran az önzés és az altruizmus sajátos keveréke motiválja. A magyar állam és kormány által az elmúlt években űzött domináns diskurzusban tudtommal fel sem merült, hogy a segítségnyújtás is lehetne prioritás. Nemigen lehetett olyat hallani, hogy a szerencsétlenebb embertársainknak nyújtott segítségnyújtás önmagában helyes cselekedet.
A bevándorlók elleni kampány egyértelműen az emberi természet árnyoldalaira épít,
az emberek gondolattalanságára és érzéketlenségére, sőt egyenesen az ellenségeskedésre. Ezek hátterében pedig a félelem mesterségesen felkeltett és évek óta folyamatosan táplált érzése munkál. Nagyon úgy tűnik, hogy a kampánynak eközben a szíriai polgárháború okozta kolosszális tragédia iránti empátia kifejlődését is sikerült elfojtania.
A kampány számomra az állami propagandagépezet erejét bizonyította, továbbá azt, hogy e gépezetnek már nincs is szüksége tényekre. A társadalomtudósok körében közhelynek számít, hogy a bevándorlás intenzív tematizálása nincs összefüggésben az ország migrációs trendjeivel, attraktivitásával, demográfiai kilátásaival – az ország lakossága csökken, sok képzett fiatal kivándorol, miközben kevesen szeretnének Magyarországra költözni. A kormány e tények nyílt tárgyalása és kezelési kísérlete helyett évek óta
egy öncélú fikciót erőltet, cinikus nézőpontból meglehetősen sikeresen.
E propaganda társadalmi hatása szemlátomást a morális elérzéketlenedés, ami a morális összeomlás közeljövőbeli veszélyével fenyeget.
Többek szerint a hangnem sokszor a 30-as évek antiszemita kampányait idézte fel. Egyetértesz?
Valóban igaz, hogy mindkét esetben mások tömeges dehumanizációját eszközül használó, önkényes és öncélú állami propagandahadjáratról van szó. Bár a következmények jelenlegi tudásunk szerint napjainkban azért – hála Istennek – kevésbé végzetesek. Ez alighanem a két kampány közti legalapvetőbb különbségnek köszönhető. Az antiszemita kampányok és politikák magyar állampolgárok százezrei ellen irányultak, jelenleg viszont a területcsökkenés, valamint népirtások és etnikai tisztogatások – azaz mérhetetlen emberi szenvedés – által létrehozott, etnikailag nagyrészt homogén társadalom őrzése zajlik, mégpedig a magyar állampolgársággal nem rendelkezőkkel, mondhatni az ismeretlen idegenekkel szemben.
Eközben úgy gondolom, hogy szoros összefüggések vannak a két kampány között és e tény mostanáig nem kellően tudatosított. A holokauszt kutatójaként – bár én konkrétabban elsősorban az áldozati perspektívákkal foglalkoztam – azt vagyok kénytelen mondani, hogy
a 2015 óta látott társadalmi reakciók segítettek felfognom, hogy miként következhetett be az 1944-es mélypont, miként lehetett végrehajtani a gettósításokat és a deportálásokat.
A zsidók üldöztetésében való széleskörű állami és társadalmi részvétel, továbbá a tömeges semlegesség és érzéketlenség fiatalkoromban – szerencsés korban nőttem fel – távolinak és rejtélyesnek tűnt. A 2015 óta látott reakciók azonban elborzasztó bepillantást engedtek a propaganda erejébe és az emberi szolidaritáshiány mély bugyraiba. Roppant tanulságos volt, bár természetesen szívesebben spóroltam volna meg az élményt.
Érdemes talán hozzátennem, hogy az antiszemitizmusnak sajátos logikája van. Az antiszemiták ugyanis az elismertségnek örvendő és sokak által tehetségesnek és szorgalmasnak gondolt zsidókat a zsidó uralmi törekvések képviselőiként festik le. Azaz a zsidók sikereit hamis moralizálás által negatív fényben tüntetik fel – a zsidó eszerint nem is szorgalmas, hanem csak törtető, nem is igazán tehetséges, csak utánzásra képes stb. Ezek az antiszemiták morális közhelyei, az antiszemitizmusban tehát a kisebbrendűségi komplexus keveredik a morális felsőbbrendűség sulykolásával. Úgy gondolom, hogy az antiszemitizmust épp e kettősség teszi robbanásveszélyessé.
A bevándorlás elleni kampány kétségkívül a bevándorlók közeljövőbeli hatalomátvételével riogatott. Erre azonban az elesett és megvetett bevándorlók önmagukban nem lehetnek képesek. E ponton került ismét csak elő – mondhatni kiszámítható módon – az antiszemita paranoia és mobilizáció: a hatalmat nem is a szerencsétlen bevándorlók, hanem a hatalmas, elismert és megvetendő Soros György akarja átvenni.
Lesz szerinted bármilyen következménye a Merkelnek címzett levélnek?
Liberális demokrataként azt gondolom, hogy meg kell változtatnunk a jelenlegi rendszert, melyben az Unió vezető politikai tényezői az Orbán-rezsim antidemokratikus lépéssorozatát és radikalizálódását ellenzik, de érdemben nem akadályozzák, sőt helyenként – ignoranciájukból vagy puszta nemtörődömségükből adódóan – egyenesen elősegítik azt. E szomorú tényállásra kell az európai döntéshozók figyelmét felhívni. Én levelünket ezirányba tett kis lépésként értékelem. Nem számítok rövidtávú hatásra. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy
a magyar demokrácia ügye, illetve az ország uniós jogai és kötelezettségei a következő években kiemelkedően fontos európai témává növik majd ki magukat.
A liberális demokrácia magyarországi alapvető működését újfent lehetővé kell tenni, ami korántsem lesz egyszerű vagy rövidtávú folyamat. Ebben személy szerint számítani szeretnék az Unió támogatására, elvégre részben azért lettünk tagok, hogy a demokrácia leépítésére tett kísérleteket jobban ki tudjuk majd védeni. Meglepő és szomorú, hogy az Unió e téren mostanáig kevéssé igazolta vissza a hozzá fűzött reményeket.
A magyar liberális demokrácia híveként a jelenlegi helyzetben kulcsfontosságúnak gondolom, hogy az Unió a demokrácia leépülését megfelelő eszközökkel szankcionálja és a magyar demokrácia erősítését érdemben elősegítse. Először is
létfontosságú, hogy Magyarország az Unió tagja maradjon.
Ez egyszerre kell jelentsen uniós anyagi támogatásokat a szolidaritás nevében – Magyarország elvégre a legszegényebb tagállamok közé tartozik – ugyanakkor a pénzek felhasználásának európai szintű ellenőrzését is.
A hollandiai tudományos életben egyébként mennyire téma a magyarországi helyzet?
Egyre inkább. A holland-magyar gazdasági és kulturális kapcsolatok továbbra is kifejezetten élénkek. A holland társadalom számos tagjának széles nemzetközi a látóköre és ők jellemzően aggodalommal és bevallottan nem kevés értetlenséggel figyelik a magyarországi fejleményeket. A választások idején az egyik holland csatornán színvonalas dokumentumfilmet vetítettek, mely elsősorban a CEU meghurcoltatásáról szólt – Kovács Zoltán és Michael Ignatieff egyaránt hangot adhatott ugyancsak eltérő véleményének. A választások óta Cas Mudde, a populizmus egyik legelismertebb, holland származású kutatója Yascha Mounkéhoz hasonló tartalmú nyílt levelet írt a CDA-nak, a holland kereszténydemokratáknak: a Fidesztől való egyértelmű elhatárolódást sürgette. Luuk van Middelaar, az EU-s ügyek egyik legelismertebb holland kommentátora – akinek Európával kapcsolatos fő műve magyarul is megjelent –az NRC napilapban múlt héten vezércikkben foglalkozott Magyarország tekintélyelvű fordulatával.
Az európai politika tárgyalásakor Magyarország és Lengyelország ellentmondásos fejlődése legkésőbb tavaly óta immár Hollandiában is a legfontosabb ügyek közé tartozik. Bár az Európai Unióval kapcsolatban egyre többen kritikus hangokat ütnek meg, a liberális demokrácia iránti elkötelezettség egyértelműen mérvadó az országban. Az Orbán-rezsim megítélését is ebből érdemes levezetnünk.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
A könyvben a szerző a helyi holokausztokra összpontosít, megnevezve a vezető antiszemitákat néhány városban, idéz a rádióadásokból, a politikai beszédekből és az antiszemita tankönyvekből.
Ez a fa ma itt és most a 600 ezer magyar zsidó, akiknek az élete sosem teljesedhetett be, akiket nyom nélkül akartak lepusztítani. De sokan sok-sok munkával összegyűjtötték az életük nyomait, hogy ők is itt maradjanak közöttünk – ecsetelte a rabbi. A zarándok miután felfrissült tovább indult, de előtte köszönetet akart mondani a fának. Így szólt: „ha azt mondanám, hogy legyen a lombozatod gazdag, vagy úgy áldanálak meg, hogy legyen édes gyümölcsöd, vagy úgy gondolnám, hogy legyen patak a gyökerednél – ez hiábavaló lenne, hiszen ezekkel rendelkezel. Inkább azt kérem, hogy a belőled tört vékony ág dúsuljon, nőjön, s nőjön az égig, hogy olyan legyen, mint te magad, akiből szakítottalak.”
