Kezdőlap Címkék Handó Tünde

Címke: Handó Tünde

Fellázadtak a bírói tanács tagjai?

0

Heves vita nyomán „kritikus hangvételű” Országos Bírói Tanács felügyelheti az új tagokkal felálló szervezetben Handó Tünde bírósági hivatali elnök munkáját – írta a hvg.hu. Egyesek forradalomnak, lázadásnak nevezték a hat évre szóló új kinevezéseket. Hat éve épp erről tettek ünnepélyes nyilatkozatot.

Az Országos Bírói Tanács (OBT) és a központi bírósági oldalon egyelőre nyoma sincs annak, hogy hétfőn estébe nyúlóan választották meg a márciusban lejáró mandátumú testület új tagjait. A hvg.hu írása szerint a bírók változást akarnak, amelynek jegyében az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének, Handó Tündének legnagyobb kritikusai is bekerültek az őt ellenőrző testületbe.

Eszerint az új OBT tagja lett Hilbert Edit, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke, aki Handó korábbi munkatársából lett egyik legnagyobb kritikusa. Ő a közelmúltban azért fordult az Alkotmánybírósághoz (Ab), mert úgy véli, vissza lehet élni a fegyelmi elrendelésével, és így Handó befolyásolni tudja az őt ellenőrizni hivatott OBT összetételét. Az OBH elnöke éppen az tegnapi választás hajrájában kezdeményezett ellene fegyelmit, amelynek megindulása eleve kizárta volna, hogy elinduljon. A szolgálati bíróság nemet mondott a fegyelmire.

Ugyancsak az új OBT tagja lett Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája, aki pedig azért perelte Handót, mert a „joggal való visszaélése egyértelműen tetten érhető” a bírói álláspályázatok elbírásakor.

A beszámoló alapján az OBT-választás előtt a hallgatóság értékelése szerint

„gyújtó hangvételű”

beszédet mondott Darák Péter, a Kúria elnöke is, aki arra biztatta a jelenlévőket, hogy határozott és saját véleménnyel rendelkező jelölteket válasszanak, s egyúttal emlékeztetett az OBT meglévő jogosítványaira is.

A Velencei Bizottság közbelépése nyomán végrehajtott törvénymódosítás óta az OBT-nek

egyetértési joga van például a bírói vezetők kinevezésekor és az álláspályázatok elbírálásakor.

Vagyis ellenkezése esetén ilyen döntések nem vihetők keresztül.

A hvg.hu egy forrása szerint izgalmas idők következnek, s olyan OBT alakult, amely végre el tudja látni feladatát.

Az OBT internetes oldalán a hétfői történésről egyelőre nem található semmi, címlapon olvasható viszont a testület megalakulásakor közzétett nyilatkozata.

„Mi, az Országos Bírói Tanács tagjai, mint a 2012. március 15. napjával működő, demokratikusan megválasztott legfőbb bírósági önigazgatási szerv független testületként kinyilvánítjuk, mindenkor tiszteletben kívánjuk tartani a bírói függetlenséget és meg kívánunk felelni a jogalkotó által közvetített társadalmi elvárásnak is, elsődleges kötelességünknek tekintve a bírói függetlenség védelmezése mellett azt, hogy javaslatainkkal, észrevételeinkkel segítjük az Országos Bírósági Hivatal munkáját a közös cél a hatékony és időszerű igazságszolgáltatás biztosítása érdekében. Törvényben biztosított jogainkkal élve képviselni kívánjuk valamennyi bírótársunkat a bírói kart érintő döntések meghozatala során.”

Különösen fontosnak tartották kiemelni a bírói és bírósági vezetői pályázatok elbírálásával kapcsolatban az OBH elnöke, illetve a Kúria elnöke által folytatott gyakorlat véleményezését, továbbá a döntések objektív szempontrendszereinek kidolgozását azokra az esetekre, amikor az OBH elnöke a tanács előzetes véleménye alapján dönt. Teljes körűen élni kívánnak a törvény által biztosított javaslattételi és döntési jogaikkal is.

Részben alkotmányellenes Handó Tünde utasítása

0

Az alaptörvénnyel ellentétesen írt elő olyan magatartási szabályokat az Országos Bírósági Hivatal elnöke, amelyek megsértése akár a bíró felmentéséhez is vezethetnek. Egy bíró fordult a testülethez, szerinte a kétharmados törvényi szabályozás helyetti belső utasítás sérti a bírák függetlenségét.

Az Alkotmánybíróság (Ab) részben megsemmisítette az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének úgynevezett integritási utasítását, mert az több ponton is alkotmányellenes – olvasható az Ab honlapján.

Handó Tünde, az OBH elnöke tavaly adta ki „a bíróság jogszerű, befolyásmentes, feddhetetlen működéséről és a bírák ennek megfelelő magatartásáról” szóló úgynevezett integritási szabályzatát, amely a bírók elleni eljárásokat is rögzítette. A szabályzat szerint az OBH elnöke

nem kötelező jellegű ajánlásban is megfogalmazhat

olyan magatartási előírást, amelynek megsértése esetén a bírákkal szemben eljárás indítható.

A szabályzat azt is tartalmazza, hogy a bíróság elnöke gondoskodik a visszaélésekre, szabálytalanságokra vonatkozó bejelentések kivizsgálásáról, valamint „az esetleges jogkövetkezmények alkalmazásáról”. Arról azonban nem rendelkezik a szabályzat, hogy a bíróság elnöke ezeket az intézkedéseket milyen formában teheti meg.

Az utasítás ellen egy bíró fordult az Alkotmánybírósághoz. Szerinte az OBH elnökének utasítása olyan kötelezettségeket állapít meg a bíróknak, amelyek

megsértése akár a bírói tisztség megszüntetését

is eredményezheti. Ez azonban a panaszos szerint ellentétes az alaptörvénnyel, amely kimondja: a bírákra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket csak sarkalatos törvényben szabad megállapítani.

Az Ab megállapította, hogy a kötelező erővel nem rendelkező, alkotmányossági ellenőrzés alól kivont utasítás

nem írhat elő olyan magatartási szabályokat,

amelyek érinthetik a bírói függetlenséget, ezért a testület az ajánlásra vonatkozó szövegrészt megsemmisítette.

Az Ab-határozat szerint Handó Tünde olyan magatartási szabályokat írt elő, amelyek megsértése esetén a jogorvoslathoz való jog biztosítása elengedhetetlen lenne. Ilyen garanciális rendelkezéseket azonban az utasítás nem tartalmaz és az alaptörvény alapján nem is tartalmazhat.

Az Alkotmánybíróság kimondta továbbá: a vizsgált rendelkezések – mint például az integritássértés megállapítása, kötelezettségszegés esetén a felelősségre vonás kezdeményezése, valamint az esetleges jogkövetkezmények alkalmazása – mind a jogorvoslathoz való jogot, mind pedig a bírói függetlenséget sértik, ezért a szabályzat erre vonatkozó szabályai alaptörvény-ellenesek, azokat a testület szintén megsemmisítette.

Az Ab magyarázata szerint a bírák fegyelmi felelősségre vonása, a velük szemben alkalmazható munkajogi intézkedések csak törvényi felhatalmazáson alapulhatnak.

Milyen színű fehérneműt viseljenek a bíróságokon?

0

Lehetőleg fehér, fekete vagy testszínű alsónemű, fehér vagy testszínű melltartó, fehér trikó, fekete vagy testszínű harisnya és bokafix, fekete pamutzokni az ajánlott viselet a bírósági alkalmazott hölgyeknek, az uraknál pedig a borosta nem, az állszakáll viszont megengedhető.

Ezt írja a hvg.hu a bíróságok arculati kézikönyvéből idézve. A színes kiadvány a bíróságok ügyfélbaráttá válása jegyében készült.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) dizájnerei készítették nyolcmillió forintért a Országos Bírósági Hivatal (OBH) arculati kézikönyvét. Ennek egyik szempontja, hogy a bíróságok megítélését az ítéletek minősége mellett az ügyfelekkel való bánásmód is meghatározza a Handó Tünde OBH-elnök bevezetőjében írottak szerint. A hvg.hu által ismertetett kézikönyvben Handó a magyar bíróságok ügyfélbaráttá válásának folyamatában fontos lépésnek tartja, hogy a kezelőirodákat egységes megjelenésű ügyfélközpontok válhatják ki. Ezen túlmenően az ügyvitel sztenderdizálása, az ügyfél-tájékoztatás korszerűsítése is ezt a célt szolgálná.

A MOME javaslatot tett új öltözködési iránymutatásra is. A dress code fő vonala

eszerint a fehér és fekete lenne: e két színben öltözködjenek a bírósági alkalmazottak, az új irodai arculati színekkel összhangban.

A leghelyesebbnek formaruhát tartják, bár ezt az OBH nem tervezi – írja a lap.

Ápoltsági irányvonalat is kijelölnek a MOME tervezői. Nem pártolják a túlzott parfümhasználatot, tiltanák a műkörmöket, rikító hajcsatokat és a kócosságot. A férfiak viselhetnének beilleszthető vagy karika fülbevalót, az állszakáll is rendben, de a borosta már nem.

A ruhaviseletre részletekbe menő ajánlást állítottak össze. Ha valaki magától nem tudná, innen kaphat iránymutatást arra, hogy

a nőknek öt munkanapra öt bugyi ajánlott, fehér, fekete vagy testszínű.

A melltartó legyen testszínű vagy fehér, a trikó fehér, a harisnya és a bokafix fekete vagy testszínű, a pamutzokni pedig fekete.

A tervek szerint egységesítik az ügyfélközpontokat, de a dizájnerek szerint ezt kellene elvégezni a tárgyalótermekkel és dolgozószobákkal is.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!