Kezdőlap Címkék Görögország

Címke: görögország

Magyarország antidemokratikus ténykedéséről ír Soros

0

Magyarország és Lengyelország antidemokratikus ténykedéséről ír a New York Timesban, olvasói levél formájában Soros György és a fia, Alexander.

 

„Az Európai Unió csatlakozási fásultságban szenved. Legégetőbb problémái közül több is a 2004 óta csatlakozott országokhoz köthető: Horvátország és Szlovénia régóta fennálló vitája; a ciprusi török jelenlét; s talán a legjelentősebbként Lengyelország és Magyarország antidemokratikus ténykedése. Emmanuel Macron francia elnök a múlt hónapban kijelentette, hogy nem lehet új csatlakozás anélkül, hogy Európa megreformálná önmagát” – írja a New York Times-ban megjelent, két Soros által olvasói levél.

Soros György és a fia, Alexander Soros jegyzi a levelet, amely annak apropóján született, hogy a hétvégén – az Európai Uniós közvetítésével – megállapodás született Görögország és Macedónia között ez utóbbi nevéről. Mindezidáig a két ország közötti vita akadályozta ugyanis a volt Jugoszlávia déli utódállamának az EU-s és NATO-csatlakozását.

A New York Times-ban megjelent olvasói levél szerint  a balkáni országoknak laza gazdasági unióra kellene törekedniük, amely nem Jugoszlávia reinkarnácóját, hanem az EU korai időszakára jellemző olyan laza szövetséget jelentene, amelyen belül szabad az áruk és a szolgáltatások, az emberek szabad mozgása. Ezt mind Európának, mind pedig az Egyesült Államoknak támogatnia kell.

A cselekvés hiánya negatív lenne – ha a nyugat hatalmaknak nem sikerül a balkáni országok egymás közötti együttműködését, végső soron az uniós tagságuk elérését elősegíteni, az érintett országokat az orosz, a török és a kínai hatalmak prédájává teszik,

s ezzel ismét balkanizálnák a Balkánt –

vélik a két Soros abban a közös olvasói levélben, amelyet a 444.hu szúrt ki.

Az új kínai selyemút: Magyarország és Görögország

0

Az unió Csalás Elleni Hivatala azt gondolja, hogy Nagy-Britanniából Magyarországra és Görögországba tevődött át az évek óta megfigyelt kínai kereskedelmi csalássorozat. A módszer lényege, hogy a ténylegesnél jóval kisebb összértéket jelentenek be a vámnál, ily módon kevesebb illetéket, illetve adót kell leróni – írja a Reuters.

Az EU a briteknél az idén megelégelte a dolgot 2,7 milliárd euró megfizetését írta elő, elmaradt vámbevétel címén. Ám az OLAF-nál most azt gyanítják, hogy a kínaiak a visszaéléseket átterelték az új selyemútra, mert a magyar és a görög vámstatisztika azt mutatja, hogy az utóbbi két évben igencsak megugrott az alul értékelt ruhaneműk és cipők importja. Egyidejűleg a briteknél igencsak alábbhagytak az ilyen kísérletek. Mint emlékezetes, Peking megvette Pireusz kikötőjét, amelyet Európa kapujának szán a saját termékei számára, és azon keresztül akarja eljuttatni az áruit Magyarországra. Az illetékes uniós nyomozóhatóság képviselője sürgette Brüsszelt, ne engedje meg, hogy a létesülő infrastruktúrát törvénytelen kereskedelemre használják.

Bajba kerülhetnek a turisták a görögországi sztrájk miatt

0

Egynapos munkabeszüntetéssel tiltakoznak a szakszervezetek a a romló életszínvonal és a megszorítások miatt Görögországban.

Mind a légiközlekedésben, mind a hajózásban fennakadások vannak a szerdai sztrájk miatt, amely Athénban a tömegközlekedésre is kiterjed.

A légiirányítók három órás munkabeszüntetése miatt több járatot törölni kellett. Az iskolák is zárva tartanak. Délután utcai demonstrációk és felvonulások is lesznek Athénban és több nagyvárosban.

Elvileg a harmadik görög gazdasági kiigazítási program 2018. augusztus 20-án lejár, ezután pedig az ország visszatér a normális piaci viszonyok közé, de ez nem jelenti azt, hogy a lakosság életszínvonal növekedésnek indul, hiszen a korábban bevezetett szigorítások érvényben maradnak. Ezek eredményeképp az átlagos életszínvonal mintegy 25%-al csökkent az elmúlt tíz évben.

A legújabb megszorító csomag az államilag dominált energiaszektort érintené, és június közepéig dönthet róla a parlament.

A megszorítások hátterében az áll, hogy 2009-ben a nemzetközi pénzügyi válság következtében Görögország fizetésképtelenné vált. Azóta az ország gazdaságát nemzetközi hitelek tartják működésben. Cserébe viszont átfogó reformok mellett kötelezték el magukat 2018-ig, amelyek miatt folyamatosak a tüntetések és az általános sztrájkok Görögországban.

FT: A görögök és spanyolok kapják a magyarok és lengyelek pénzét

Brüsszel arra készül, hogy több mint 30 milliárd eurónyi támogatást a jövőben Közép- és Kelet-Európa helyett a görögöknek és a spanyoloknak ad. A kohéziós alapok megnyirbálásának Magyarország és Lengyelország lenne a fő vesztese – írja a Financial Times.

A következő hétéves költségvetés legvitatottabb részét alkotó elképzelést ma jelentik be hivatalosan. De a kiszivárgott dokumentumokból az derül ki, hogy a volt szocialista térség jóval nagyobb nyomás alá kerül, mint ahogy azt eredetileg gondolták. Így a felzárkóztatást szolgáló forrásokból messze több pénzről kellene lemondania, mint a korábban előirányzott, reálértékben vett 10 százalékos csökkentés. A lengyelek pl. 23%-nak inthetnének búcsút, ami összegszerűen csaknem 20 milliárd eurót jelent a mostani időszakhoz képest, bár a számokról még heves vita zajlik a Bizottságban.

A magyarok, csehek, észtek és litvánok esetében 24%-kal kevesebbet terveznek, ily módon várhatón igencsak kiéleződik a kelet-nyugati feszültség az EU-n belül.  A visegrádiak és a baltiak összesen 37 milliárd eurót vesztenének. Az unió arra hivatkozik, hogy a 10 tagállam nagyot fejlődött a 2004-es belépés óta, de ha egy főre számítjuk, akkor ezek az országok továbbra is a legnagyobb kedvezményezettek közé számítanak.

Legalább 13 halott a görög áradásokban

0

11-en Mandra városában haltak meg, saját, elöntött telkükön, ketten pedig a partoknál hajózva.

Fotó: MTI/EPA/Lefterisz Damianidisz

A nagy esők miatt kialakult árvízben többen eltűntek, és sérültek is vannak. Több patak megáradt, egy autópályát is le kellett zárni.

Az ár autókat sodort magával, és országutakat mosott el.

Az ország egyes részein házakban és üzletekben is komoly károkat okozott a víz.

A Földközi-tenger középső részén napok óta nagy őszi vihar van. A hétvégén Korfun meghalt egy turista. Az előrejelzések szerint a következő napokban sem várható változás az időjárásban.

Macron Athénban: Megújult Európai Unió kell

0

Féléves demokratikus konzultációt javasol az EU mind a 27 tagállamában Franciaország elnöke. Ezalatt az idő alatt nem olyan témákat kellene megvitatni, amelyeket az elit javasol hanem olyanokat, amelyeket az emberek tartanak fontosnak. Vagyis, hogy mit várnak az EU polgárai az uniótól.

2005 óta, amikor a holland és a francia népszavazás befuccsolt ezen a téren, Európa ügye a néptől függetlenül halad. Ennek véget kell vetni – hangsúlyozta Macron Athénban, háttérben az Akropolisszal. Jövő nyáron értékelni kell az eredményeket, és aztán hozzá lehetne látni az EU megújításához.

Macron ezúttal nem az eurozónára koncentrálta a reformelképzeléseit, hanem mind a 27 tagállamot említette.

Számukra is közös költségvetést és közös pénzügyminisztert javasolt. Görögország tízéves válsága megmutatta az európai együttműködés hibáit – mondta.

A francia elnöknek mindenképp szüksége lenne Angela Merkel támogatására, ha végre akarja hajtani reformterveit, de az ő lelkesedése mérsékelt.

A németek nem akarnak közös költségvetést,

mert ez azt jelentené, hogy át kell vállalniuk Franciaország, Olaszország vagy épp Görögország adósságait. A közös pénzügyminisztert elfogadnák, de közös költségvetés nélkül ez valamiféle szupercenzor szerep lenne, és semmiképp sem egyenrangú partner az USA vagy Kína pénzügyminiszterével.

Macron új javaslatai azt mutatják, hogy végiggondolta a kétsebességes Európa tervet, és rájött: nem negligálhatja az EU gyengébb tagállamait sem. Ezért tárgyalt Ausztria, Csehország és Szlovákia vezetőivel Salzburgban, ezért látogatott el Bukarestbe és Várnába.

Most pedig épp Görögország vendége, ahol Periklészre hivatkozva akarja megújítani az EU-t.

A szép szavak mögötti tartalom nem elég világos

– jegyzik meg a tudósítók Athénban. Talán a német választások (szeptember 24.) után kiderül, hogy valójában milyen új Európát akar Emmanuel Macron, és főként, hogy ebből mi az, amit az EU valódi erős embere, Angela Merkel el is fogad.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK