Nem hozott áttörést, talán nem is volt vele szemben ilyen várakozás, a szombati ellenzéki találkozó, amelyet a Közös Ország Mozgalom szervezett. A rendezvény célja, amelyet különben választási nagygyűlésnek hívtak, talán kissé nagyképűen, az volt, hogy a pártok ajánlatot tegyenek a választóknak, miért is szavazzanak rájuk. Az esemény, két nap távolából ez megállapítható nem tudott túlnőni önmagán, sem igazi reményt, sem valódi programot nem kínált a jelenlévőknek. Az egyetlen dolog, amibe belekapaszkodhattak volna, az a megfogalmazott közös akarat, az együttműködés kényszerének hangoztatása. És nyilván örömmel konstatálta volna mindenki a baloldalon, hogy na végre, de senki nem akarta már becsapni önmagát.
Eleve az a tény, hogy a Momentum és az LMP ezúttal sem volt hajlandó közösködni – bármilyen akadályra is hivatkoztak -, arra figyelmeztetett: ezek a pártok oly távol állnak egymástól, hogy belátható időn belül esélye sincs a megállapodásnak. A többiek pedig már oly sokszor hangoztatták szándékaik azonosságát, miközben egy jottányival sem haladtak előbbre, hogy a politikafogyasztó közönség már minden kijelentésüket gyanakvással fogadja.
Ezt a gyanakvást különben tényleg csak maguknak köszönhetik; emlékezzünk rá, hányszor érkeztek már arról hírek, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció tető alá hozta az egyezséget, hogy aztán egy-két órán belül cáfolják is az értesülést. Természetesen lehet mindenért a sajtót hibáztatni, lehet arról beszélni, hogy fals információkat terjeszt, de azért ne feledjük: ezeknek mindig van valahol a pártok környékén fellelhető forrása. Rendre akad valaki, aki fülbe súg, vagy azért mert jól értesült akar lenni, vagy azért, mert félreértett valamit, vagy csak merő rosszindulatból. Mert a politikusokat hallgatva, négyszemközti beszélgetéseket felidézve, ez a variáció sem zárható ki teljesen. Még messze nem jutottunk el a megállapodásnak még csak a kontúrjaihoz sem, de máris sok a sértett ember, olyanok, akik háttérbe szorítva érzik magukat.
Az előrelépés záloga, mai tudásunk szerint az lenne, ha végre dűlőre jutna egymással az MSZP és a DK. Csakhogy a két párt közötti erőviszonyok folyamatosan változnak; míg a szocialisták a nagyobb testvér státuszából indultak, ily módon pedig a feltételek diktálóiként, ma már van olyan felmérés, ami épp az ellenkezőjét mutatja. Azaz: az MSZP-től leszakadó szimpatizánsok egy részét a DK halássza el, vagyis a halmaz – a választók számszerű mennyisége – igazában nem változik, csak átrendeződik. Az átrendeződés következtében pedig a DK izmosabbnak tekintheti magát, mint tárgyalópartnere, és ez – a kiszivárgó hírek alapján – meg is látszik az eredményen. Vagy az eredménytelenségen.
A jelek szerint ezen kíván fordítani valamelyest a szocialista párt. A tárgyaló delegációba bevontak két korábbi elnököt, Mesterházy Attilát és Tóbiás Józsefet. Olyanok már korábban is akadtak, akik szerint Molnár Gyulának jobb lett volna, ha egyfajta előőrsöt bíz meg az előkészítésekkel, így elkerülhette volna, hogy a folyamatosan gyengülő MSZP vesztes helyzetbe hozza őt, ami nem pusztán a presztízsét rongálja – főként a párton belül -, de az eredményességet is veszélyezteti. A Független Hírügynökség nincs abban a helyzetben, és talán nincs is elegendő információja ahhoz, hogy ebben a kérdésben igazságot tegyen, de a végeredmény, illetve annak nemléte önmagában eligazíthat bennünket. Arra sem tudunk egyelőre választ adni, hogy a két volt elnök bevetése hozhat-e lendületet, illetve miként befolyásolhatja a tárgyalások menetét. Most, innen, csak azt tudjuk rögzíteni, ami a látszat: Gyurcsány Ferenc, jóllehet az összefogás szükségességéről és elkerülhetetlenségéről beszél, valójában mintha az időt húzná. Már, ha igaz volt az az értesülés, hogy a koordinált jelöltállítás számaiban – százalékában – egyszer már megegyeztek (ez volt a 60-40 arány, a szocialisták javára), igaz ez még akkor történt, amikor az MSZP valamicskével jobban állt. Úgy hírlik, most azért torpantak meg, mert a DK azzal a javaslattal állt elő, hogy ne parafálják a megegyezést, hanem vonják be az Együtt-PM képviselőit a megbeszélésekbe. Ami, feltételezésünk szerint, elsősorban azt a célt szolgálja, hogy más arányokat alakítsanak ki, mégpedig annak megfelelőeket, amelyeket a legújabb közvélemény-kutatások alapoznak meg. Ez pedig ugye nem valami kedvező az MSZP számára.
Természetesen magától értetődőnek kellene tekinteni az ilyen taktikai harcot, ha amúgy ezen pártok részéről pozitív üzenetek fogalmazódnának meg a társadalom számára. A szombati, Gödör-beli összejövetelnek, többek között ez lett volna a célja, csakhogy – miként a bevezetőben megfogalmaztuk – az összefogunk mindjárt kijelentésnek viszonylag kicsi a hitele. Ami most történik, nos, az mindenkinek árt, még akkor is, ha akad olyan haszonélvezője a helyzetnek, amely számolhat önnön növekedésével. Ez a növekedés ugyanis csak ahhoz elegendő, hogy néhánnyal több képviselőt juttasson a parlamentbe – önálló lista állítása esetén -, de semmivel sem visz közelebb a Fidesz leváltásához. Amiből meg az következik, hogy a választók lassan abban is kételkedni kezdenek, hogy az ellenzéki pártok valóban el akarják zavarni a Fideszt.
