Kezdőlap Címkék Fidesz

Címke: fidesz

Értük haragszik

Látható elégedettséggel ír a független sajtó illetve beszél a független média Lázár János utóbbi nyilatkozatairól. Lázár azt állította, hogy a Fidesz igenis elvesztette az önkormányzati választást, és csak ötven százalékra teszi annak esélyét, hogy a „nemzeti oldal”, vagyis a Fidesz megnyeri a következő választást.

Szerintem ezek a nyilatkozatok nem a politikai helyzetről, nem is a 2022-es választási esélyekről szólnak, hanem Lázár Jánosról. Két dolgot árulnak el róla. Az egyik, hogy ő persze a „nemzeti oldal”, vagyis a Fidesz híve, semmi kifogása nincs Orbán önkényuralmi rendszere ellen, „értük haragszik”, amikor aggodalmaskodik.
A másik: Lázár úgy gondolja – alighanem már jó ideje –, hogy Orbán nem elég jól menedzseli az önkényuralmi rendszert, és ő, Lázár jobban menedzselné. A „nemzeti oldal”, a Fidesz szempontjából jobban.
Merthogy mi a különbség Lázár és Orbán között? Lázár frakcióvezetőként, majd a miniszterelnökséget vezető miniszterként volt Orbán egyik legfontosabb partnere az önkényuralmi rendszer felépítésében. Mindjárt az elején olyan akciókat vezérelt le, mint az Alkotmánybíróság hatáskörélnek korlátozása vagy a 95 százalékos különadó bevezetése.
Később az ő nevéhez fűződött a dohánykereskedelem Fidez-közeli vállalkozók, rokonok és haverok kezébe adása. Talán nem is kell többet mondani ahhoz, hogy ne örüljünk Lázár bejelentkezésének. Fogadnunk sem érdemes a sikerére: ha egyszer Orbán eltűnik, minden bizonnyal az egész rendszer is vele bukik, s ami utána jön, abban Lázárnak aligha lesz helye.
Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy Orbán olyan elkötelezett emberei, mint Lázár vagy az Orbán öregedéséről beszélő Stumpf István hogyan nyilatkozik. Aggódnak. Én is aggódom, de az ellenkezője miatt. Ők amiatt, hogy nem olyan stabil a rendszer, mint ők is szeretnék. Én amiatt, hogy továbbra is 50 százalékon áll a Fidesz, és a rendszer stabilabb, mint én szeretném.

CEU, az EU első száműzött egyeteme

„A közép-európai egyetem önkényes magyarországi elüldözése két reális kérdést vet fel az Európai Unióval kapcsolatban. Egyrészt az EU-nak viszonylag kevés hatalma van a szervezet polgárainak jogi védelmére, és másodszor, a vezető európai politikusoknak nem hajlandóak megállítani az olyan autokratákat, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök.” – Kezdi az idézett mondatokkal Bruszt László a Projeckt Syndycate portálon.

November 15-én a Közép-európai Egyetem (CEU) hivatalosan megnyitotta új kampuszát Bécsben, miután az egyetemet önkényesen kiszorították Magyarországról. Jellemző, hogy ugyanezen a napon Orbán Viktor magyar miniszterelnök kormánya újabb nagy sportstadiont nyitott Budapesten.

A kormány által ellenőrzött média természetesen ez utóbbi eseményről számolt be részletesen, meg sem említve az európai és globális rangsorban is vezető egyetemének bécsi működését. A cikk szerzője kifogásolja, hogy az Unió vezetői nagyon „fülsértően és félelmetesen” csendben maradtak azon a napon amikor az Európai Unió első száműzött egyeteme megnyitotta kapuit az unió egy másik országában.

A kampusz megnyitóján Bécs polgármestere Michael Ludwig hangsúlyozta.

„Két évvel ezelőtt mindannyian tanúi voltunk valami olyannak, amelyről úgy gondoltam, hogy elképzelhetetlen, és amelynek valójában nincs helye egységes Európában”

– mondta.

2017-ben a CEU rektora még azt mondta „Van támogatás Washingtonban. Van támogatásom Berlinben, támogatásom van Budapesten, […] támogatást kaptam Münchenben. Itt az ideje, hogy valamilyen támogatást kapjunk Brüsszelben.”  – idézi Ignatieffet Bruszt

„És Ignatieff valamilyen támogatást kapott, legalábbis kezdetben. Az Európai Bizottság 2017 decemberében az Európai Bíróság elé vitte a kormány úgynevezett „CEU törvényét”, amely szerint az egyetem célja az volt, hogy az országból kiszorítsa. Ahogyan a The Guardian  akkoriban beszámolt: „Brüsszel fokozza küzdelmét a közép-európai demokratikus értékek védelme érdekében”.”

Ezután 2019 márciusában az Európai Néppárt (EPP), ha nem is ezzel az indokkal, de felfüggesztette Orbán Fidesz pártját. Az EPP ugyanakkor azt is követelte, hogy Orbán kormánya tisztázza „a Közép-európai Egyetemet érintő, folyamatban lévő jogi kérdéseket”.

A magyar kormány ennek ellenére nem tisztázta a CEU helyzetét az ország jogrendszerében. Szomorúnak tartja a szerző, hogy ezzel precedenst teremtett az EU Orbánéhoz hasonló gondolkodású vezetői számára. Nem véletlen, hogy öt nappal később Magyarország és Lengyelország vétózott egy EU-állásfoglalást, amelyben javasolja, hogy a Bizottság készítsen éves jelentést a jogállamiság helyzetéről az egyes EU-országokban.

Hiába mértek a májusi választásokon vereséget az EU szuverenista pártjaira a lengyel és a magyar kormány tovább lengeti a „populista-szuverenista zászlót”. Számukra nem a gazdasági szabadság fontos, hanem inkább  a nemzeti kormányok szabadsága az elsődleges – állítja a szerző.

„Valójában az Orbán-kormány CEU zaklatása csak a magyar állampolgárok politikai jogainak és szabadságának egyik támadása.

Az EU intézményei képtelenek megállítani Orbán támadását az igazságszolgáltatási függetlenség, valamint az akadémiai és médiaszabadság ellen, ezáltal feltárják az alapvető intézményi egyensúlyhiányt a szervezetben. Az EU szankcionálhatja a tagállamokat a gazdasági szabadság korlátozásáért, és nagyobb hatáskörrel rendelkezik a nemzeti kormányok pénzügyi és gazdasági politikájának bevezetésére, mint az Egyesült Államok szövetségi kormánya az 50 állammal szemben – állítja Bruszt László és idézi a  jogtudós, Dimitry Kochenovot: „Az EU „demokráciája”, bár a jogi szövegekben dicséri… valójában inkább védi a piacot a polgároktól, és nem fordítva”.

„A CEU sorsa, a magyar kormány egyéb állampolgári jogok megsértésével együtt, rámutat arra, hogy a vezető európai politikusok nem akarják megállítani az Orbán-típusú autokratákat. Az EPP tagjai megvethetik Orbánt és a szovjet korszak szuverenitás-megértésének újjáélesztését. De amint azt R. Daniel Kelemen állította, Orbánnak az EPP koalíciójának juttatott szavazatok nyeresége jóval meghaladja azokat a hírnévköltségeket, amelyek a támogatásával járhatnak.”

Végezetül Bruszt kifejti, hogy „Orbán „Brüsszel” elleni támadása kellemetlen lehet, de az „Európa Egyesült Államokkal” szembeni ellenségessége hozzájárul az európai konzervatívok erőfölényének megerősítéséhez.”

Ki megy szembe az autópályán?

A Fidesz és az Európai Néppárt viszonyát tekinthetnénk egyszerű (párt)családon belüli ügynek is, amelyet úgy intéznek, ahogy akarnak; „amíg a négy fal között csinálják”. Orbánék vesszőfutása és elszigetelődése azonban mélyebb és hosszabb hatású probléma, amely ráadásul egész Magyarország helyzetét, illetve megítélését is befolyásolja – ezekkel az „ütős” mondatokkal kezdi heti nyílt levelét Ujhelyi István EP képviselő.

„Persze, a Fidesz próbál még ebben a roppant kellemetlen helyzetben is pökhendien pózolni, mondván nekik nem szólhat be senki, ők saját maguk függesztették fel a tagságukat és maguk döntöttek arról, hogy nem akarnak pozíciókat a Néppártban. Ez körülbelül annyira szánalmas, mintha a magyar futball-válogatott azzal védekezne: a csapat nem szokott kikapni, ők saját döntésük alapján veretik meg magukat a pályán.”

Ha lenne valamiféle önkritika a Fideszben ennél találóbban ők sem tudnák megfogalmazni azt a helyzetet amibe sodorták magukat. Sőt, talán még a Főnök is megértené a hasonlatot. (De inkább ne, mert a végén még egy stadiont építtet.)

Ujhelyi szerint „Orbán és a Fidesz válaszút előtt áll: vagy az európai értékeket követi, vagy kereshet magának új közösséget. Donald Tusk, az Európai Néppárt frissen megválasztott új elnöke ugyanis meglehetősen egyenesen fogalmazott. Nem fognak feláldozni olyan értékeket a biztonság és rend oltárán, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság, és a tisztességes nyilvános viselkedés. Aki ezt nem tudja elfogadni, az de facto kizárja magát a pártcsaládból”.

Tusk megválasztása az egyik legrosszabb forgatókönyv a Fidesz néppárti tagságának rendezése szempontjából. Arról se feledkezzünk meg, hogy a Néppárt frakcióvezetője az a Weber, akit Orbán vezérletével játszottak ki a EP elnöki székéből.

Ez sem tűnik olyan nagyon jó ómennek a  Fidesz jövője szempontjából. Tudják ők is, hogy a megbocsátás nem azonos a felejtéssel.

Ujhelyi meg is jegyzi, Tusk nem véletlenül fejtette ki, hogy Orbánt a barátjának tekinti, de nem ért egyet az „illiberális demokráciájával”, sőt elhatározták, hogy harcolnak az ilyen ötletek ellen.

A magyar kormányfő egyelőre a szokásos pökhendi gőggel reagált, mondván: még nem döntötte el, hogy akar-e a Néppártban maradni. Mintha ez kizárólag az ő döntése lenne. Mintha kizárólag ő diktálná a feltételeket. Ennél szánalmasabb már csak a mérhetetlen támogatottságú kamupárt, a KDNP hétvégi nyilatkozata volt, amiben bejelentették: ha a Néppárt nem a helyes irányban halad, akkor kilépnek a pártcsaládból. Látom magam előtt, ahogy a Néppárt központjában összerezzentek és megnyomták a pánikgombot a KDNP elvesztése miatt. De sokkal inkább valószínűbb, hogy rákerestek a google-ben: egyáltalán mi is az a KDNP.

Donald Tusk egy hiteles keresztény-konzervatív politikus, egy megrögzött európai. Méltó az Európai Néppárt szellemiségéhez. Értékvállalása és a mögötte felsorakozott néppárti többség egyértelműen mutatja: az európai jobboldal nem kér a korrupt, illiberál-putyinista kalandorokból – állapítja meg a szocialista képviselő

Magyarország számára az lenne a legüdvözítőbb, ha a jelenlegi kormánypárt visszatalálna a közös, európai értékekhez és ’keresztény szabadság’ alatt nem a szabad rablást értené.

A következő időszakban véglegesítjük az Unió hétéves költségvetését; azt már most tudjuk, hogy kemény harcot kell folytatnunk a magyar érdekek minél hatékonyabb érvényesítéséért. Ideje lenne a keresztény-konzervatív, polgári értékek követőinek is megértenie: azzal, hogy a Fidesz az európai perifériára sodródik és rántja magával hazánkat is, súlyos károkat okoz mindannyiunknak.

Csak egy autó megy szembe az autópályán, nem az összes többi. Jó lenne ezt még az ütközés előtt észrevenni.

A parlamenti elnyomás kiteljesedése

A Fidesz képviselői benyújtották az ún. országgyűlési törvény módosítását. Egyfelől a képviselői jogok durva korlátozásáról van szó, amikor az országgyűlési képviselők állami intézményekbe való belépését kötik előzetes bejelentkezéshez és az intézmény hozzájárulásához, másfelől a képviselőkre kiszabható szankciók súlyosbításáról.

Az előbbi esetben nyilvánvaló, hogy miről van szó, az utóbbi azonban bővebb elemzést kíván.
Szögezzük le: annak testtel való megakadályozása, hogy az ülésvezető elnök elfoglalja helyét az elnöki pulpituson, kétségkívül nem helyénvaló dolog, az Országgyűlés működésének meg nem engedhető akadályozását jeleni. (Először ezt a Jobbik alkalmazta a földtörvény szavazásának megakadályozására, másodszor az ellenzéki pártok együttesen az ún. rabszolgatörvény szavazása ellen.) Az ilyesmivel szemben nyilván demokratikus parlamentekben is ellenintézkedéseket tesznek. A magam részéről az olyan látványos akciókat, mint a feliratok felmutatása, a bekiabálások, a felszólalásoknál alkalmazott szemléltetés, a sértő kifejezések használata egyáltalán nem tekintem a működés akadályozásának. Az előbbinél tehát elfogadható az ellenintézkedés, az utóbbinál szerintem nem.
További kérdés, hogy lehet-e az ellenintézkedés szankció. Ez iránt komoly kételyeim vannak akkor is, ha a szankciókra sokféle külföldi példát lehet felhozni, és ezt a törvényjavaslat indoklásában meg is teszik. Az országgyűlési képviselők önállóak, egyenjogúak, a választóktól nyerték felhatalmazásukat arra, hogy az Országgyűlésben jelen legyenek, ott a házszabály szerint felszólaljanak és szavazzanak. A képviselői tiszteletdíj annak alapja, hogy ezekkel a jogukkal élhessenek. Ezeket a jogaikat a többi képviselő nem veheti el tőlük, egyik képviselőtől sem.
Nem véletlenül írtam az országgyűlési működés testtel való megakadályozása esetében ellenintézkedést, és nem szankciót. Az ülésvezető az országházi személyzet vagy akár az országgyűlési őrség révén megakadályozhatja a rendet sértő képviselőt a rend megsértésében, intézkedhet a működés feltételeinek helyreállítására, ez adott esetben elfogadható.

A képviselők kitiltása vagy tiszteletdíjuk megvonása viszont elfogadhatatlan.

Elfogadhatatlan volt ennek eddigi mértéke is. Nem véletlen, hogy az Európai Bíróság rendszeresen a képviselők javára, az Országgyűlés elnökével illetve többségével szemben ítélt ezekben a tiszteletdíj-megvonásai ügyekben.
Mindezek általános megállapítások. A mi esetünkben azonban nem egy-egy képviselő és a többség közötti konfliktusról, hanem ellenzéki képviselők és a házelnök illetve az annak döntését megerősítő kormánytöbbség konfliktusáról van szó. Az Országgyűlésnek mint a demokratikus államrend alapvető intézményének lényegével, kormányoldal és ellenzék együttélésével ellentétes, ha abban a kormánytöbbség rendszeresen szankciókat alkalmaz egyes ellenzéki képviselőkkel, illetve általában az ellenzékkel szemben. Nem más ez, mint az ellenzék elnyomása a kormánytöbbség által, ami megengedhetetlen.

Amit most tesz a Fidesz, az ennek az elnyomásnak a megkeményítése.

Hogyan lehet erre válaszolni? Mit léphet erre az ellenzék, amely ma nem képes megtenni, ami az egyetlen igazi megoldás egy önkényuralmi rendszerrel kapcsolatban, nevezetesen, hogy megdönti azt.
Emlékezzünk rá, hogy az ellenzék a parlamenti elnyomás korábbi eseteiben többnyire nem csinált semmit. Az alkotmányozás estében még tett: kivonult, nem vett részt abban. Helyesen tette. Ugyanakkor a kétharmados Országgyűlési törvény esetében, amikor a szankciók eddig érvényes változatát bevezették, az ellenzék azon túl, hogy nem szavazta meg, nem csinált semmit. Pedig már ez is – a tiszteletdíj részbeni megvonásának bevezetésével – súlyosan ellentétes volt a demokrácia elemi normáival.

Az, hogy az ellenzék eddig nem tett semmit, s így nem tette világossá a közvélemény számára, hogy ez már eddigi változatában is miért elfogadhatatlan, nehezíti azt, hogy most megfelelő választ adjon a fideszes többség újabb lépésére.

Mint annyiszor, ezúttal is felmerül, hogy az ellenzék hagyja el az Országgyűlést. Nem hiszem, hogy az ellenzéki képviselők elszánják magukat erre. Részben egzisztenciális megfontolásokból nem, részben pedig azért, mert nem akarnak lemondani az országgyűlési tevékenység kínálta megszólalási, véleménynyilvánítási, a kormánnyal szembeni vitatkozási lehetőségekről. Sokak szerint ez komolytalan érv, mivel ennek nincs számottevő hatása, én azonban nem osztom ezt a véleményt. Lehet a parlamenti tevékenységet egy önkényuralmi rendszer parlamentjében is jól, hatásosan csinálni, amit, ha ritkán is, de néha-néha a jelenlegi ellenzék is megmutatott. A törvényjavaslatok parlamenti megvitatása az önkényuralmi rendszer parlamentjében is rákényszeríti az ellenzéket arra, hogy kidolgozza a maga álláspontját a kormányéval szemben, végiggondolja, hogy túl a kormány bírálatán milyen pozitív elképzeléseket, programot dolgozzon ki. Kár lenne erről a kényszerről lemondani.

Hiba lenne ugyanakkor, ha az Országgyűlést nem elhagyó ellenzékiek semmilyen érdemi választ nem adnak az elnyomás effajta fokozására.

Megismétlem ezért egy korábbi javaslatomat, amelynek ez a módosítás újabb indokot ad.
A képviselőkkel szembeni kibővített szankciók alkalmazására a törvénymódosítás az ülésvezető elnök mellett az ülés vezetésében éppen segédkező jegyzőkre, illetve a jelenlevő, de éppen nem ülést vezető alelnökökre és jegyzőkre ró feladatokat. Hasonló feladatot ró a módosítás a parlamenti bizottságok üléseit vezető bizottsági elnökökre és alelnökökre is. Ezzel a kibővített hatáskörrel az ellenzék által delegált országgyűlési alelnökök, jegyzők, bizottsági elnökök és alelnökök nyilvánvalóan nem élhetnek, e hatásköröket egyszerűen nem fogadhatják el. Ebben a helyzetben a törvény elfogadására az lehet a válasz, ha valamennyi ellenzék által jelölt alelnök, jegyző, bizottsági elnök és alelnök lemond erről a tisztségről, és az ellenzéki pártok nem is jelölnek helyettük mást. Az országgyűlési életet kevéssé ismerőket meg kell nyugtatni: e tisztségek betöltésével semmiféle érdemi politikai hatást nem lehet elérni, csak annak a hamis látszatnak a keltésére jók, hogy demokratikus parlamentarizmus van még mindig Magyarországon. Hogy a Fidesz ettől nem fog megijedni? Persze, hogy nem.

Csak éppen az ellenzék ezzel kifejezésre juttatja, hogy az elnyomást elnyomásnak tekinti, és nem demokratikus állapotnak.

Ezt pedig a közvélemény számára demonstrálni kell.
Remélem, az ellenzék által jelölt parlamenti tisztségviselők vállalnák azt a pénzbeli veszteséget, ami emiatt érné őket.

Régi harcos Borkai utódja

A győri Fidesz régi, kipróbált, ám az utóbbi időben háttérbe szorult tagját, Dézsi Csaba Andrást jelölték a polgármesteri székbe Borkai Zsolt lemondása után. Dézsi kardiológus főorvos, korábban volt a győri Fidesz elnöke.

Dézsi Csaba András lehet Győr polgármestere. Őt jelölte – formálisan a helyi Fidesz-szervezet, ténylegesen a párt országos elnöksége – a Borkai Zsolt lemondása után frissiben megüresedett városvezetői székbe.

Dézsi Csaba András a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban dolgozik kardiológus osztályvezető főorvosként, és oktat a Széchenyi Egyetemen. Az 57 éves orvos 25 éve a Fidesz önkormányzati képviselője, 2 évig a helyi párt elnöke is volt. Az elmúlt hetek hírei szerint a korábbi „erős ember” Borkai polgármesterré választása után kiszorult a belső magból Győrött. Ezzel a döntéssel tehát a Fidesz vezetése a Borkai körüli helyi erőcsoporttal ellentétben a régi motorosok között keresett jelöltet.

Orbán és a jobbhorog – Diplomáciai jegyzet

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra használja fel a biztosi jelölési procedúrát, hogy Orbán Viktort megalázza. Nem jókedvében teszi ezt, hanem azért, hogy a magyar miniszterelnöknek esélye se maradjon komoly tényezőként feltüntetnie magát a nemzetközi életben. Orbán politikai lejáratása pedig elsősorban a jobboldalnak fontos, hisz eddig őket és csakis őket blamálta a magyar miniszterelnök összes provokatív megnyilatkozása.”

Szemel láthatóan az új bizottsági elnök, Ursula von der Leyen számára legnagyobb gondot a magyar biztos személyének jelölése okozza. Nem mintha a magyar kormány olyan súllyal bírnak az unióban, hogy ez központi kérdéssé váljon, sokkal inkább azért, mert a Bizottság megszavazására nem kerülhet sor, ha valamennyi biztos meg nem kapja a parlamenttől a felhatalmazást.

Miután Trócsányi László elbukott, a bizottsági elnök új javaslatot kért Orbán Viktortól, s már a kérésben benne foglaltatott, hogy ha lehet, a személy legyen nő. Ez azonban alkalmat adott a magyar miniszterelnöknek, hogy újra erejét mutogassa, s csak azért is egy férfit, a brüsszeli állandó képviselet vezetőjét, Várhelyi Olivér nagykövetet jelölte. A dac, ami e döntésben kifejezésre jutott azonban inkább nehezíti Orbán helyzetét, semhogy sikerrel kecsegtetne a nap végén.

Várhelyi már az első pillanattól nem számított alkalmas jelöltnek. Nevének felmerülése utáni napokban a Politico jólértesült forrásokat idézve mutatta be a diplomata nem éppen makulátlan múltját a képviseleten, utalva arra: a civilizált elvárásokkal nem mindenben egyező módon viselkedik környezetével, ráadásul számára egyetlen igazodási pont létezik: az, aki pozíciójában meg tudja tartani.

Mellesleg Várhelyi nem is csinált titkot abból, hogy mi a véleménye az unióról. Jelölésének másnapján egyértelművé tette: kizárólag az őt jelölő Orbánnak óhajt megfelelni, pár nap múlva pedig minősíthetetlen hangnemben nyilatkozott az Európai Parlamentről is – ami mégiscsak a legfőbb törvényességi instancia az unióban. A jelek arra utaltak, hogy Várhelyi ugyanazt a logikát követi, amit Orbán: mindkettő egy olyan ellenállást akar legitimmé tenni az uniós struktúrákban, amely megkérdőjelez a demokratikus intézmények hitelét, s ezért képes megsemmisíteni azok legitimitását. Magyarországon nagyjából pont ez történt a rendszerváltás után megteremtett demokratikus intézményi struktúrával.

Erre Orbán rá is erősített a Türk Tanács nevű, keleti diktátoroknak létrehozott operett-találkozón, ahol a következőket mondta:

„…Ha sikerülne ezt a portfóliót megszerezni, akkor keleti partnerség ügyében szoros együttműködésünk lesz Azerbajdzsánnal, és a tagsági tárgyalások ügyében pedig Törökországgal. Ha sikerül ezt a portfóliót megszereznünk, akkor örömmel állunk az Önök rendelkezésére, hogy segítsük az Önök törekvéseit…”

Az ember ennek tükrében valahogy azt feltételezi: a miniszterelnök tényleg arra törekszik, hogy Várhelyi megválasztását megakadályozza. Ez is egy lehetséges fideszes opció. Ha ugyanis Várhelyi nem kapja meg a pozíciót, úgy a Bizottság megszavazására sem kerül sor még ebben az évben, s így lényegében von der Leyen sem kezdheti meg az érdemi munkát. Márpedig, ha az unió nem tud érdemben működni, ezzel Orbán megerősítheti saját táborában azt a benyomást, hogy egyedül ő dönt arról, milyen lesz az unió jövője, ráadásul örömteli perceket szerez azoknak is, akik hasonlókban reménykednek. Mint például Putyin.

Mindezek fényében aligha kétséges, hogy a magyar miniszterelnök csodálóinak tábora az uniós struktúrákban nem hogy gyarapodnak, de alaposan tovább csappant. Hogy a parlament baloldala miként vélekedik róla, az aligha lehet kétséges. Igaz, számosan beletörődnének Várhelyi megszavazásába, ha cserében az Európai Néppárttól (EPP) kapnának valamilyen kompenzációt. Erre viszont az EPP aligha fog vállalkozni, hisz ezzel teljesen magára rántaná a felelősséget az Orbán okozta káoszért s az annak nyomán az unóban kialakult válságért.

Ráadásul a pártcsalád már most azzal szembesül, hogy befolyásos vezetői pozícióiban – a frakcióvezetőtől, Manfred Webertől az új elnökig, Donald Tuskig – Orbán eltökélt ellenségei ülnek.

Hogy ez mennyire így van, jelzik az elmúlt hetek fejleményei. A Külügyi Bizottság elnöke, a német CDU embereként az EPP egyik befolyásos vezetője, David McAllister november 6-án kijelentette: nincs jelölt a szomszédságpolitikával és a bővítéssel foglalkozó biztosi pozícióra továbbra sem, így nincs tervezett időpont a meghallgatásra. Könnyen lehet – így McAllister –, hogy a Bizottság megszavazására csak valamikor január közepén kerül sor. Ugyanakkor még ugyanaz nap a titkárságokról az a hír jött, hogy Várhelyi meghallgatása november 18-án lesz. Egy napra rá, a leköszönő szomszédságpolitikai és bővítési biztos, Johannes Hahn meghallgatásán McAllister korábbi kijelentését megismételte, s erre azonnal jött a hír, hogy a meghallgatást előrehozták 14-re.

Az egymásnak ellentmondó hírek és McAllister nem is rejtegetett averziója Várhelyit illetően arra utal, hogy a legnagyobb ellenállás épp az EPP-ben bontakozik ki Orbánnal szemben. Ugyanezt támasztja alá egy – nevét mellőzni kérő – néppárti vezető, aki a Politico-nak tegnap azt nyilatkozta:

„Hatalmas küzdelem várható a Néppártban Várhelyi megszavazása miatt…”

Egy másik pedig ezt mondta:

„Szó sincs arról, hogy Várhelyi lenne a várományos a bővítési portfólióra. Hogy egy biztos kifejezetten saját országa céljait próbálja ráerőltetni a Bizottságra, az nélkülöz minden politikai realitást.”

Ursula von der Leyen viszont levelét megírta Várhelyi nagykövetnek, melyben összegezte elvárásait a „jövendő biztossal” szemben. Csak hogy von der Leyen írt már efféle levelet – például Trócsányi Lászlónak, aki aztán csúfosan elbukott, s támogató szavazatokat csak a szélsőjobbról kapott.

Hogy mi lesz mindennek a folytatása, az egy többismeretlenes egyenlet, de egy valami már most nyilvánvaló: az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már jó ideje sorozatosan arra használja fel a jelölési procedúrát, hogy Orbán Viktort megalázza. Nem jókedvében teszi ezt, hanem azért, hogy a magyar miniszterelnöknek esélye se maradjon komoly tényezőként feltüntetnie magát a nemzetközi életben.

Orbán politikai lejáratása pedig elsősorban a jobboldalnak fontos, hisz eddig őket és csakis őket blamálta a magyar miniszterelnök összes provokatív megnyilatkozása.

Ara-Kovács Attila

A magyar Országgyűlés elé visszük az EP török állásfoglalását!

Elég a fideszesek gyermeteg magyarázkodásából és pávatáncából: a magyar választók megérdemlik, hogy tisztában legyenek a Fidesz valós értékrendjével. Az elmúlt héten a kormánypártiak megint megpróbáltak mindenkit hülyére venni, majd elkenni a saját felelősségüket. Ennek teszünk most pontot a végére.

Orbán Viktor az elmúlt hetekben csúcsra járatta az elmebajt, előbb kipcsak vérszerződést kötött a keleti diktátorokkal, majd bokáig hajolt a katonai agresszor török elnök előtt és támogatásáról biztosította a szíriai akcióit.

A magyar kormány ráadásul a hónap elején először még azt is megpróbálta megakadályozni, hogy az Európai Unió kiadjon egy nyilatkozatot a hadműveletek elítéléséről. A Fidesz vállalhatatlan mozgása miatt már az európai jobboldal legmagasabb vezetői szintjén is megszólaltak: eddig és ne tovább! Feltehetően a saját pártcsaládjukból érkező nyomás – vagy nevezhetjük politikai zsarolásnak is – miatt a fideszes EP-képviselők végül megszavazták az Európai Parlament eheti plenáris ülésén a török agressziót elítélő állásfoglalást.

Az ebben foglaltak a leghatározottabban szembemennek az elvtelen, törökbarát orbáni hozzáállással és kőkemény megállapításokat tesznek az ügyben. A Fidesz EP-delegációját vezető Deutsch Tamás ma már azzal magyarázza az orbáni törökbarát politikával való éles szembenállásukat, hogy a néppárti frakció egységes álláspontot kért az ügyben és végül a frakciófegyelem miatt szavazták meg a dokumentumot.

Az elvtelenséget kiválóan mutatja, hogy Orbán Viktor a fideszesek által elfogadott EP-határozat után alig 24 órával máris újra a török akció mellett érvelt az állami rádióban,

az Origo címet viselő állami propaganda-portál pedig olyan migránstömegekkel riogat, akiket a „képmutató brüsszeli vezetők” miatt ereszt majd rá Európára a török államfő. A Fidesz játéka egyszerre álságos és veszélyes: mint a profi szélhámosok próbálnak mindenki felé megfelelni és azt mondani, illetve mutatni, ami adott helyzetben elvárhatónak tűnik.

Ez a fajta elvtelenség azonban előbb kisebb pofonokhoz, majd hosszan tartó károkozáshoz vezet.

Különösen az európai és a nemzetközi politikában, ahol a kurucos finesz persze hatékony tud lenni, a csakis üzleti alapon működő, elvtelen illiberalizmus azonban egy egész nemzetnek okoz súlyos sérüléseket.

Éppen ezért, hogy véget vessünk ennek a pávatáncnak, a következő hetekben az MSZP parlamenti frakciójával benyújtjuk a magyar Országgyűlésnek az EP által ezekben a napokban – fideszes támogatással – elfogadott állásfoglalását a török-szíriai konfliktussal kapcsolatban. Váljon hát egyértelművé a magyar választók és az európai partnerek számára is, hogy mit is képvisel a Fidesz valójában. Ha valóban az európai és így a magyar értékek mellett állnak, akkor megszavazzák a parlamenti elfogadását. Ha napirendre sem veszik, vagy leszavazzák, akkor egyértelművé teszik, hogy nekik nem Magyarország, hanem kizárólag Orbán Viktor és a sötét családi üzelmek számítanak.

Ujhelyi István

Mai kérdés – A korábbi MSZP-s kormány korruptsága felmenti a Fidesz kormányt saját kilencévi korrupciójának bűnössége alól?

 

This poll is no longer accepting votes

A korábbi MSZP-s kormány korruptsága felmenti a Fidesz kormányt saját kilencévi korrupciójának bűnössége alól?

Tisztelt Miniszterelnök Úr! I. rész

„Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.”

Miért pont Önnek írom ezt?

Az elmúlt hetekben megtapasztalhattuk, hogy egy erős vár is könnyedén megroskadhat, ha megfelelő ponton éri támadás.

A helyzetet nézve semmi más nem történt, mint ami a szocikkal. Csupán a szereplők változtak, az esemény ugyanaz. Tudjuk, hogy a Hagyó-ügy, a Hunvald-ügy, a sukorói telekcsere és sok más esemény a 2006-os előzményekre jócskán rápakoltak. A jól adagolt és közszájon tartott médiás híradások megtették hatásukat. Ahogyan önök előre megígérték: ott lihegtek mögöttük, tarkójukon mindvégig érezhették hideg leheletüket. Ráadásul akkoriban az ellenzék se nélkülözött közmédiás megszólalási lehetőséget, ráadásul önök tudatosan kiépítették saját helyi médiahálózatukat is. A közmédiumok, ha nem is jártak el a a tőlük elvárható objektivitással de a mostaninál sokkal kiegyensúlyozottabbak voltak. Hiába a baloldali médiatúlsúly, ezeknek a piszkos ügyeknek napi tálalása nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy elveszítették a választásokat, sőt önök mindenhez a kétharmad nélkül is elég hatalommal rendelkeztek.

A szocik hátország nélkül maradtak. Ráadásul a 2010-es kormányváltáskor 15 százalékos ellenzékként veszítették el hatalmukat, pénzügyi hátországukat tekintve szegényebben, mint ahogyan a 2002-ben megnyert választáskor hatalomra kerültek.

A 2006-os események sulykolása, de a kialakult közhangulat is azt sugározta feléjük, hogy korruptak, csalnak, lopnak. Meg is lett az eredménye, a felnövekvő középiskolás és főleg az egyetemi ifjúság egyértelműen ellenük fordult. A jobbérzésűekből kiépült a Fidelitas tagsága, más részük a kétségtelenül politikai tényezővé váló Jobbikhoz csatlakozott. A megmaradt utánpótlás szemlélete semmiben nem különbözött a korábbi korosztályokétól, átvették a dohos ideológiai, politikai normákat és viselkedési mintákat.

Így lett a 2006-os választáson még 48 százalék körüli eredményt elérő pártból mára az 5 százalék körüli bejutási küszöböt remélő párt.

„Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.”

Térjünk vissza az elmúlt hetekre

A stratégák jól bevált útmutatásának megfelelően a kampányt megelőzően is nyomást gyakoroltak minden ellenzéki pártra. A kampányhoz érve pedig össztüzet zúdítottak rájuk. Némileg már az is szokatlan volt, hogy az Ön pártját is rengeteg támadás érte és nem csak amolyan szokásos frázispuffogtatás, hanem célzott és sok helyen célt is érő támadás.

Az összpontosított nyomás ellenére sem sikerült megakadályozniuk, hogy az ellenzék  – most először – ne csak  a szavak szintjén váljon összefogás pártivá.

Lassan, de felfogták, hogy nyakig a szarban nem a bűz ellen kell harcot folytatni, hanem előbb minden áron ki kell kecmeregni a pöcegödörből, aztán ha már nem a teljes megsemmisülés veszélye fenyeget, el lehet kezdeni lemosni magukról a fekáliát. 

A matematika szabályai szerint előre várható volt, hogy bizonyos helyeken pozíciókat veszít a Fidesz, mivel az eddig tagoltan semmit nem érő  ellenzéki pártok összefogtak, így a külön-külön elért korábbi eredményeik száma nem csak összeadódott, de még némiképpen növekedett is azokkal a szavazókkal, akik korábban kizárólag az ellenzéki összefogás elmaradása miatt maradtak távol az urnáktól.

A korábban bevált receptekkel igyekeztek rést ütni az összefogásban érdekelt pártok közé, de érzékelték, hogy ez most nem elég hatékony ezért elkezdték az ellenzéki indulókat egyénileg, a helyi viszonyokhoz igazítva levadászni. Meglepődhettek, amikor látták, ez egyenesen kontraproduktív hatást váltott ki a helyi közösségekben. Egyszerű:  a kisvárosokban, de még a nagyobbakban is az emberek ismerik egymást.

Csak olyan vádakkal kellett volna támadni, amiről előzőleg már suttogtak az emberek, de hangosan kimondani nem merték vagy nem akarták. Az utolsó hetekben magabiztos nyilatkozataik mögött érzékelhető volt a pánik. Sok helyen valójában fel is adták hadállásaikat s azokra a helyekre a koncentráltak, ahol többségük biztosítható volt. A billegőnek ítélt városokban Ön is bevetette magát. Ezt, az eddig tuti receptet is egyértelmű sikertelenség kísérte. Páston maradt az ellenfél. Ki hallott már olyat, hogy sem a keresztény szabadság ígérete, de még a három kiló krumpli vagy a gyulai kolbász osztogatása sem hatott.

„Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.”

Szerintem az igazi pánikot jelezte, hogy a keresztény szabadság nevében eddig soha nem alkalmazott politikai lejárató játszmába kezdtek. Wittinghoff Tamásról, Budaörs köztiszteletben álló polgármesteréről kompromittáló videót tettek közre (ami négy éve készült, azóta volt betárazva). Azon túl, hogy ez erkölcsi felháborodást okozhatott, a budaörsiek sokszor újraválasztott polgármesterén más fogást nemigen lehetett találni. Magánéleti feddhetetlensége sérült, de korrupcióval, csalással, lopással, hazugsággal vádolni nem lehetett, így politikailag makulátlan maradt.

Manapság azért olyan jólét már van ebben az Ön által vezetett országban, hogy egy vezető pozícióban lévő családos ember meg tudjon fizetni egy teljes testi masszázst, főleg ha a masszőr föld feletti lebegést is ígér.

„Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.”

Tudnia kellett arról, hogy ilyen felvételt akár az Önök táborában lévőkről is készíthettek. Tudott is. Nem véletlenül mondta a következőket szeptember végi kongresszusukon:

„Bárki lojális tud lenni a másikhoz, ha annak igaza van. Hozzám is könnyű lojálisnak lenni, ha igazam van. A bajtársiasság azonban több ennél, jóval túl van ezen. A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor te tévedsz, s akkor is számíthatok rád, amikor én tévedtem. És, barátaim, ugyan melyikünk nem tévedett még az elmúlt harminc év során?”

2018-ban Simicska nem dobott le bombát. Lehet, csak a rosszmájúság beszél belőlem, amikor azt mondom, az Ördög ügyvédje kevesebbet iszik, mert neki Borkai botrányával sikerült robbantani. Nem kicsit. Hiába számíthattak a borkai anyag leadására, nem voltak felkészülve a net erejére, mert ugyanez a bomba Budaörsön ez nem robbant. A leleplezés Budaörsön hatástalan maradt. Ebben bíztak a Borkai videó ügyében is. Elaltatták veszélyérzetüket. Nagy hiba volt.

Nem gondoltak arra, hogy milyen fontos a tartalom mellé a forma is. Minden szempontból.

Nem az az érdekes, hogy a Borkai-féle lányok domborulatai formásabbak, arra meg végképpen nem, hogy Borkai segge női szemmel vonzóbb látvány lehet Wittinghoffénál. Arra viszont igen, hogy belülről bemutatva, szereplőként elmesélve az egész történetet, nem az aktus, hanem az azt körüllengő korrupció, csalás, lopás és hazugság erkölcstelensége kapott kiemelt hangsúlyt, az erkölcsileg kevésbé elítélhető orgiával szemben.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Wittinghoff családja szempontjából morálisan kisebbet vétett, mint Borkai. Nem, de ezt intézzék el mindketten otthon. Viszont

Wittinghoff a saját pénzéből hetyegett, míg Borkai az állítólag tőlünk ellopott pénzből érezte jól magát, tehát az országnak tartozik elszámolással.

Ajvé, mecsoda különbség, mondják a nem oly mély magyarok!

Nem kívánok semmiféle büntetőjogi számonkérést felemlegetni. Nem. Hosszú felvezetőmnek egyetlen célja van, hogy felhívjam az Ön figyelmét arra, nem véletlenül említem ennek az országnak a baloldalban való csalódottságát, s a baloldal kilátástalanságát. Jövőjükért kétezertízben egy lyukast garast nem adtam volna, pontosan azért, mert nem csak anyagi forrásuk volt elapadóban, hanem politikai hitelük is a nullához konvergált. Megérdemelték, mert korruptak voltak, csaltak és loptak. El is fordult tőlük minden jóérzésű ember, főleg a túlélés esélyét biztosító ifjúság.

Nem kis rés a pajzson

„Az ellenzék szenzációs győzelme – Orbán pártja veszített Budapesten” – ezzel a címmel közölte Boris Kálnoky cikkét a jobboldali konzervatív német lap. Az ellenzék több várost is elvett a Fidesztől, így Budapestet is, és a főváros azonnali hatállyal az ellenzék Orbán elleni hatalmi bázisa lesz – írta Kálnoky.

Az első jele annak, hogy az este fájdalmas lehet a kormánypártnak, hogy az újságírókkal kora este közölték: ezúttal zárt helyen beszél majd Orbán, aki rendszerint szabad ég alatt ünnepelteti magát a híveitől. És valóban: a Fidesz ugyan domináns maradt a megyei önkormányzatokban – ezek szinte mind a Fidesz kezében maradtak -, de számos nagyvárosban az ellenzék vezetett este. A legfontosabb eredmény persze Budapest, ahol nem csak a főpolgármester lesz ellenzéki, hanem számos kerületi vezető is: ez annyit tesz, hogy Budapest mostantól az Orbán-kormány ellenzékének hatalmi bázisa lesz.

A győzelem kulcsa az ellenzék közös fellépése volt – írta Kálnoky. A Fidesz relatíve mindig erősebb volt, mint az egymással küzdő öt ellenzéki párt, de az összefogás megoldotta ezt a problémát.

„A kérdés az, hogy mennyi időre: nem biztos, hogy az öt párt egymás iránti új rokonszenve kitart-e a 2022-ben esedékes következő parlamenti választásig. Ha igen, akkor kifut a talaj Orbán lába alól: egész rendszere arra épül, hogy a Fidesz áll középen, és tőle jobbra és balra helyezkedik el a többi párt, most azonban Magyarország bipoláris rendszer felé tart, amelyben a Fidesz a jobboldalon, és vele szemben egy baloldali liberális tömb áll majd”

– véli Kálnoky.

Az előző önkormányzati választásokhoz képest magas részvételt a szerző azzal magyarázta, hogy szinte minden párttal szemben bevetettek botrányos felvételeket, és külön részletezte Borkai Zsolt botrányát, amely – mint írta – „bombaként csapott be”: „a hólabda-effektus révén Borkai az Orbán-kormány és praktikái jelképévé vált”.

Ismertette a cikk a Fidesz reagálását, és ezen belül azt, hogy Tarlós István, „aki tisztának és nem korruptnak számít, és soha nem szokott beszélni semmiről, ami nem közvetlenül Budapestet érinti, többször is követelte Borkai lemondását. Addig vezetésben volt, de megbotlott a kormány saját Achilles-sarkában, abban, hogy a Fidesz-politikusok gyakran tűnnek ki a luxus iránti vonzódásukkal. Orbán megjelenése egyszerű, de körülötte sok politikus újra és újra újgazdag proccsággal kerültek be a negatív szalagcímekbe – ez ellen Orbánnak sürgősen fel kell lépnie” – írta Kálnoky.

Ara-Kovács Attila

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK