Kezdőlap Címkék Fidesz

Címke: fidesz

ELLENZÉK AKKOR, ELLENZÉK MOST

Akkor is le voltak zárva a hidak, nem egy-két órára, hanem napokra. Nemcsak a hidak, a városok körüli utak is. Harminckét éve, az emlékezetes taxisblokád idején.

Az ellenzéki politikusok akkor is a tiltakozók oldalán álltak, leginkább az akkori legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ. A taxisblokád kirobbanásához nem volt közünk, ugyanúgy meglepett bennünket – tudom, ott ültem az ügyvivői testület ülésén –, mint mindenki mást. A tiltakozást jogosnak tartottuk, ahogy a mai ellenzék is jogosnak tartja a kata korlátozása miatti tiltakozást, és az úgynevezett „rezsicsökkentés” részbeni visszavétele miatti felháborodást.

Van azonban egy különbség. Azok a szabad demokrata politikusok, akik odamentek a taxisblokád résztvevőihez, mindig elmondták: a benzinárat bizony emelni kellett, nem helyes a korábbi benzinár visszaállítását követelni. Az Antall-kormány politikai hazugságát és a meglepetésszerű áremelést élesen elítélték, de figyelemmel voltak a közgazdasági realitásokra.

A mai ellenzéki pártok úgy tiltakoznak az Orbán-kormány hazugságai, szószegése ellen, hogy nem teszik hozzá:

a kata eleve helytelen, a közteherviselést sértő adókonstrukció volt, amelyet be sem kellett volna vezetni, és amelyen változtatni kellett. És ami még fontosabb: az úgynevezett „rezsicsökkentést” be sem lett volna szabad vezetni, nem lett volna szabad a közműdíjakkal effajta politikai játszmát játszani, mert az gazdaságilag ésszerűtlen, szociálisan igazságtalan.

Tíz éve egy pillanatra Gyurcsány Ferenc még gúnyolódott az Orbán által éppen bejelentett „rezsicsökkentésen”: „legyen olcsóbb a madártej, de legalább a habja”. Ennek azután a DK-nál sem volt folytatása, a többi ellenzéki párt pedig már akkor helyeselte a „rezsicsökkentést”, még jobb, még több „rezsicsökkentést” szorgalmazott. Most pedig egytől-egyig tiltakoznak a „rezsicsökkentés” szűkítése ellen, a DK-s Varju Lászlóval az élen, és nem teszik hozzá, hogy a „rezsicsökkentés” nem fenntartható. A szakértők erre mára választások előtt figyelmeztettek, az ellenzéki politikusok viszont esküdöztek, hogy ha nyernek, fenntartják a „rezsicsökkentést”. Most, ellenzékben maradva is ezt folytatják. Ma nemcsak a Fidesz igazítja politikáját a közvélemény elvárásaihoz, hanem a legtöbb ellenzéki politikus is.

Az ellenzékben ülő populisták egyike-másika azt mondaná erre az összehasonlításra: nézd meg, hova jutott az SZDSZ. Az SZDSZ az 1990-es igazmondás után a következő választáson újra 20 százalékos párt lett, és háromszor is kormánykoalícióban vett részt. Nem amiatt tűnt el, hogy 1990-ben és jó ideig utána is igazat mondott, hanem amiatt, hogy később már más normákat követett. Hogy a mai ellenzéki pártok – saját politikusaik ismerik el – nem tűntek kormányképes alternatívának, alighanem populista retorikájuknak is betudható.

Brüsszel változást vár, nem új magyarázatokat

A Bloomberg értesülései szerint a brüsszeli bizottság nem fogadta el a magyar kormány javaslatait, melyekkel meg akarta szerezni az uniós euró milliárdokat. Az Európai Unió konkrét változtatásokat vár a média szabadság és a jogállamiság visszaállítására, és legfőképpen a korrupció elleni harcot különösen tartja fontosnak tartja.

Vészesen fogy az idő

A magyar kormánynak egy hónapja van arra, hogy válaszoljon Brüsszel kifogásaira. Ha ez nem sikerül , akkor a helyreállítási alap 70%-ától eshet el Magyarország. Navracsics Tibor, akit Orbán Viktor bízott meg az uniós eurómilliárdok kiharcolásával már korábban is úgy nyilatkozott a Bloombergnek, hogy ősz előtt aligha lesz megállapodás az Európai Unióval.

A baj csak az, hogy soha nagyobb szüksége nem volt a magyar gazdaságnak az Európai Uniótól érkező milliárdokra. Varga Mihály Erdélyben nyíltan jelezte, hogy a gazdasági helyzet rosszabbodására számít. A pénzügyminiszter utalt arra, hogy a recesszió nagyon is valószínű forgatókönyv a magyar gazdaság számára. Orbán Viktor korábban hét szűk esztendőről beszélt vagyis tisztában van azzal, hogy a magyar gazdaság kilátásai rosszak, újabb megszorításokra lehet szükség.

Képmutatás mindhalálig?

Miközben a magyar kormány foggal körömmel harcol az eurómilliárdokért addig hivatalos propagandájában épp az Európai Uniót állítja be a válság egyik legfőbb felelősének. Bűnbakra Orbán Viktornak nyilvánvalóan szüksége van, hogy levezesse a lakosság elégedetlenségét a megszorítások miatt. Kérdés viszont, hogy az Európai Unió meddig tolerálja ezt a bűnbak szerepet.

Daniel Freund német zöld képviselő azt javasolta a brüsszeli bizottságnak, hogy egyetlen centet se utaljon ki a magyar kormánynak amíg az lényeges változtatásokat nem hajt végre a nemzeti együttműködés rendszerén. Daniel Freund az elnöke annak a bizottságnak, amely tételesen megfogalmazta kifogásait.

Első helyen az általános korrupciót említette.

Daniel Freund többször is úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor és csapata minden negyedik eurót lenyúlt az uniós eurómilliárdokból. Amíg ez nem változik addig Magyarország ne kapjon uniós támogatást – követeli Daniel Freund. Az ő jelentését mind a négy nagy párt elfogadta az Európai Parlamentben. Köztük az az Európai Néppárt is, melynek nem is oly rég még a Fidesz is a tagja volt.

Időközi vereség

Nagy az elkeseredés az időközi választások eredménye miatt. Orbán a parlamentben azzal büszkélkedik, hogy mennyivel több szavazatot szerzett összesítve a Fidesz, mint az ellenzéki pártok. Ezeket a számokat látják az ellenzéki politikusok és az „elemzők” is, és ezért beszélnek az ellenzék kiábrándító vereségéről.

Én ezt túlzásnak tartom. Megnéztem húsz olyan időközi választást, amelyeket városi választókerületekben tartottak, ahol általában indulnak a Fidesz és az ellenzéki szövetség jelöltjei, és összehasonlítottam az eredményt a 2019-es általános önkormányzati választás eredményeivel. Abból indultam ki, hogy Magyarországon is világosan – egyes kutatók szerint száz évre visszamenőleg – kirajzolódik a politikai földrajz. Mellőzve a részleteket, vannak olyan választókerületek, amelyekben több ciklus óta a Fidesz erős, és olyanok, ahol viszont a baloldali vagy inkább centrista ellenzéki pártok. Ezért az időközi választásokon sem azt kell nézni, hogy hány helyen nyert fideszes és milyen arányban.

Az, hogy hagyományosan, több ciklus óta a Fidesz által nyert egyéni választókerületekben megint a Fidesz nyert, nem nagy ügy. A húsz időközi választásból tízben ez történt. Négy olyan választókerület volt, ahol korábban is az ellenzéki szövetség jelöltje nyert, és most is. Öt helyen 2019-ben még az ellenzéki szövetség jelöltje nyert, most viszont a Fideszé. Ezek a fontos esetek.

Az egyik a VII. kerületi választókerület, ahol egy súlyos visszaélés miatt le kellett mondania Borka-Szász Tamás DK-s képviselőnek, alpolgármesternek, és az ő helyét vitte el a Fidesz.

Egerben az ellenzéki szövetség felbomlott, az egykor jobbikos, pártját is elhagyó polgármester az őt támogató városi koalícióval is szakított: ilyen körülmények között nem csoda, ha elvész a mandátum.

Hogy mi történt a VIII. kerületben, Nyíregyházán két választókerületben is és Szolnokon, azt találgatni sem tudom, csak amiatt vagyok szomorú, hogy a nyíregyházi 3. választókerületben egy kiváló egykori szabad demokrata párttársunk váratlan halála miatt volt időközi választás, és az ő egykori mandátumát sem tudta megvédeni az új ellenzéki jelölt, elvitte a Fidesz.

Ha mégis elgondolkozunk azon, hogy van-e általános tanulsága e vereségnek, én egyelőre a következőre jutottam. Figyelmesen követve az ellenzéki pártok parlamenti szereplését és médiamegjelenéseit, úgy látom, hogy

az ellenzéki pártok ott folytatják, ahol a választási kampány végére abbahagyták.

Az ellenzéki pártok a Fideszt túlnyomórészt jóléti kérdésekben bírálják, és jóléti tartalmú javaslatokban fogalmazzák meg a maguk alternatíváját. Habár – különböző megfogalmazásokban – Karácsony Gergely is, Kunhalmi Ágnes is és Ungár Péter is azért bírálta az áprilisi választási vereség után az ellenzéki kampányt, hogy az nem „az emberek mindennapi problémáival”, vagyis jóléti kérdésekkel (hanem orbánozással és putyinozással) foglalkozott.

Ez nem volt igaz, az ellenzéki pártok politizálása az Orbán-kormányok tizenkét évében mindig is főképpen jóléti kérdésekről szólt. Ugyanezt folytatják április óta.

Azt pedig nem tudták elhitetni, hogy jóléti ügyekben tőlük több várható, mint a Fidesztől, és szemlátomást most sem tudják.

Az eredmény is ugyanaz, mint az országgyűlési választásokon volt

Abban sincs változás, hogy az ellenzéki pártok illedelmesen beilleszkednek az Orbán-rendszer politikai intézményeibe: a DK-s Oláh Lajos személyében parlamenti alelnököt, jegyzőket és bizottsági tisztségviselőket állítottak, a megszokott módon teszik fel kérdéseiket és interpellációikat, megvitatják a Fidesz alaptörvény- és házszabály-módosítását és szavaznak is róla, holott a 2010 utáni években még tudták, hogy az ilyesmit bojkottálni kell. Kivételt csak a Momentumnak a parlamenti tisztségektől való tartózkodása és a DK-nak, Párbeszédnek és Momentumnak egyes szimbolikus parlamenti eseményektől való távolmaradása jelentett, de a napi parlamenti ügymenet során már semmivel sem jelzik az ellenzéki pártok, hogy az Orbán-rendszerrel is szemben állnak, nemcsak az Orbán-kormány politikájával.

Business as usual – ez az összkép az ellenzék tevékenységéről. Bizonyosan bőven vannak az Orbán-rendszert elutasító polgártársaink, akiket ez tart vissza attól, hogy elmenjenek az ellenzéki jelöltekre szavazni.

UGYAN, LACI

Rossz a kedvem, ha saját pártom politikusa beszél komolytalan dolgokat. Alelnökünk, aki költségvetési, gazdaságpolitikai kérdésekben szokott nyilatkozni, tiltakozik az ellen, hogy a benzinkutaknál korlátozzák az egy-egy autóba tankolható üzemanyagmennyiséget.

Varju Laci szerint: „A DK elutasítja a brutális orbáni megszorítócsomag minden elemét, így a benzinárstop kivezetését is. Felszólítjuk a Fideszt, hogy ne az emberekkel akarja megfizettetni a gyenge forint és az elhibázott gazdaságpolitika árát, ne vezesse ki a benzinárstopot!”

Bizony, a vásárolható mennyiség korlátozása évtizedek óta ismeretlen dolog, a hiánygazdaság jellegzetes tünete, de lássuk be, az üzemanyag-forgalmazók nem tehettek mást.

Hasonlóképpen hiánygazdasági tünet a kettős árrendszer bevezetése, vagyis az, hogy más árat számítanak fel a külföldieknek, mint a hazai vevőknek – én utoljára az egykori NDK-ban, Csehszlovákiában, meg a népi Kínában találkoztam ilyesmivel, évtizedekkel ezelőtt. Mindennek oka a hatósági benzinár bevezetése. Az ellen kellett volna tiltakozni, de emlékezetem szerint az ellen nem tiltakoztak az ellenzékiek, köztük Varju Laci sem, pedig ez a legrosszabb válasz a külpiaci áremelkedésre.

Ha külföldön felmennek az üzemanyagárak, Magyarországon pedig maximálják az árat, abból, ha nyitva vannak a határok, természetesen üzemanyagturizmus lesz, az ellen pedig nem marad más, mint az abszurd, mellesleg az uniós normákat durván sértő kettős árrendszer.

Ha nálunk a nagykereskedelmi árat is maximálják, ahogy az Orbán-kormány megtette, akkor nem érdemes Magyarországra szállítani benzint, és akkor hiány lesz. (Tudjuk a MOL vezérétől, hogy a magyarországi üzemanyagellátáshoz szokás szerint hozzájárul valamennyi import, és ez most kiesik.) Ezt látjuk ezekben a napokban. Ezt akarjuk?

Ha a világpiacon emelkednek az árak, akkor Magyarországon sem lehet azokat büntetlenül a korábbi szinten tartani. A környezetünkben levő civilizált országok ebben a helyzetben az autóhasználók számára valamilyen kompenzációt nyújtanak, esetleg csökkentik az üzemanyagár adótartalmát, bár ez utóbbi sem igazán jó megoldás, mert az adócsökkentésnek többnyire csak egy részét engedik át a vásárlóknak. A kompenzációra a legjobb eszköz a gépjárműadó elengedése, de elképzelhető „negatív gépjárműadó”, az autótulajdonosoknak adott egységes összegű juttatás is. Ezért is felléphetett volna az ellenzék, a hatósági árért, „ársapkáért” (micsoda eszement fogalom) azonban semmiképpen.

Tudjuk jól, a Fidesz már ellenzékben is szervezett népbutítást folytatott, ennek volt emlékezetes mondata „az egészség nem üzlet”, és ezt folytatta kormányon a „rezsicsökkentéssel”, és ebbe a sorba illeszkedik az „ársapkák” előírása.

Komolyan hiheti valaki, hogy tízezernyi élelmiszertermékből hét termék árának megkötésével mérsékelni lehet az inflációt? Nyilván minden eladó a többi termék árában felszámított nyereséggel ellensúlyozza a kiválasztott néhány terméken elszenvedett veszteséget.

Minden ellenzékinek el kellene utasítania az árak hatósági megkötését. Ha nem teszi, maga is hozzájárul a fideszes népbutításhoz.

Azt sem kellene mondani, hogy a Fidesz ne az emberekkel fizettesse meg „a gyenge forint és az elhibázott gazdaságpolitika árát” – Ez ugyanaz, mint hogy Orbánék szerint „ne a magyar emberek fizessék meg a háború árát”. A háború árát is valamennyien fizetjük meg, európaiak, és az elrontott gazdaságpolitika árát is valamennyien fizetjük meg, akik Magyarországon élünk. Aki mást mond, becsapja az embereket, legyen akár fideszes, akár ellenzéki.

ELHIBÁZOTT

A költségvetési vita ezúttal megmutatta, hogy hogyan működik a Fidesz propagandagépezete.

Tudtuk eddig is – Kuncze Gábor ezt jellemezte sok-sok évvel ezelőtt a papagájkommandó kifejezéssel – hogy minden fideszes megszólaló elismétli ugyanazokat a kifejezéseket, mondatokat, fordulatokat. Kitalálja a központi kampánystáb, és odateszi a sajtótájékoztatót tartó, a parlamenteben felszólaló politikusok elé, akik minden alkalommal elismétlik. Ilyen szavak a „magyar emberek”, „családok”, „adócsökkentés”, „brüsszeli bürokraták” „illegális bevándorlók” „megvédjük” stb. stb. Ebben a mostani költségvetési vitában a fideszes felszólalók a „szomszédunkban dúló háború” kifejezéshez mindig hozzáteszik: „elhibázott brüsszeli szankciók”. Hogy az Európai Unió szankciókat vezetett be az Ukrajnát már 2014-ben megtámadó, majd idén februárban átfogó háborút indító Oroszországi Föderáció (ez magyarul az orosz állam pontos megnevezése) ellen, az vitathatatlan.

De miért elhibázottak ezek a szankciók?

A szankcióknak alapjában véve két iránya van. Az egyik: személyi szankciók az oroszországi gazdasági és politikai vezető réteg kiválasztott, kulcspozíciókat betöltő személyei ellen: utazási lehetőségük korlátozása az Európai Unió országaiba, illetve az EU-országokban levő vagyontárgyaik (ingatlanok, yachtok, bankbetétek) lefoglalása. A másik: Oroszország gazdasági: kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatainak korlátozása azzal a céllal, hogy akadályozza az ország gazdaságának működését és ezzel gyengítse az orosz állam hadviselő képességét.

Mi ebben az elhibázott?

Azt szokták mondani, hogy a szankciók nagyobb kárt okoznak az EU tagországainak, mint az orosz államnak. Kétségtelen, hogy miután az Oroszország és az uniós tagországok gazdasági kapcsolatai az elmúlt évtizedekben mindkét fél számára előnyösek voltak. (Ugyanúgy, mint egykor a Szovjetunió kereskedelmi kapcsolatai a kis KGST-országokkal, köztük Magyarországgal: a szovjet nyersanyagok és energiahordozók szállítása stabil beszerzési forrást jelentett Magyarország és a többi kis KGST-ország számára, ugyanakkor a Szovjetunió biztos piaca volt a magyar ipar és mezőgazdaság alacsony és közepes minőségű tömegtermékeinek, ők viszont olcsón, rubelért jutottak hozzá a sokszor számukra kifejlesztett ipari termékekhez és élelmiszerekhez.) Nem vitás, hogy az orosz energiahordozók importja előnyös a közép-és dél-európai gazdaságok (Németország, Ausztria, Olaszország, Görögország) számára ugyanúgy, mint a továbbra is orosz energiahordozókat importáló egykori szocialista országok számára, és előnyös számukra az Oroszországba irányuló ipari export is. A kereskedelmi kapcsolatok megszakítása illetve korlátozása számukra is hátrányos, nemcsak az orosz gazdaságnak okoz károkat. Drágább lesz az energiahordozók beszerzése, elvesznek az ipari piacok. Még sincs más mód az orosz hadviselés gazdasági hátterének gyengítésére. Ezért vállalja ezt az áldozatot tudatosan a többi európai demokrácia. Az Orbán-kormány ezt nem helyesli. Az első öt szankciós csomagot ugyan vita nélkül tudomásul vette, a hatodikat már nem, csak úgy hagyta jóvá, hogy az olajembargó Magyarország kőolajimportját nem érinti. De a korábban elfogadott szankciókat is helyteleníti.

Mi az, ami a szankciókban elhibázott?

Az, hogy vannak. Az, hogy a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok szűkítésével gyengítik az orosz hadviselés gazdasági hátterét. Ezt Orbán nem tartja kívánatosnak. Ugyanúgy nem, ahogy az Ukrajna honvédő háborúját segítő fegyverszállításokat sem.

Míg az Európai Unió többi országa Ukrajna oldalán áll a putyini Oroszország agressziójával szemben, az orbáni magyar állam nem.

Orbán és Szijjártó továbbra is az Orosz Föderáció szövetségese. Ezért nevezi elhibázottnak a szankciókat a fideszes papagájkommandó.

A FIDESZ-KAMPÁNY UTÓFINANSZÍROZÁSA

Délelőtt az Országgyűlés fideszes többsége megszavazza az orbáni Alaptörvény tizedik módosítását a háborús veszélyhelyzetről. Délután Orbán bejelenti, hogy a kormány „az Alaptörvényben biztosított jogánál fogva” (amely jogot éppen biztosított magának) kihirdeti a háborús veszélyhelyzet miatti különleges jogrendet.

Másnap a kormány azt is eldönti, hogy – rendeleti úton – „extraprofitadót” vet ki egyes ágazatokra, és ebből tölt fel két külön alapot: a rezsivédelmi alapot a „rezsicsökkentés” finanszírozására, illetve a honvédelmi alapot a hadsereg gyorsított fejlesztésére.

A Századvég közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 90 százaléka ért egyet azzal, hogy a nagy cégek „extraprofitjára” kivetett különadókból finanszírozzák „a családok védelmét”, vagyis a rezsicsökkentés fenntartását a világpiaci energiaárak gyors növekedése ellenére, illetve „az ország védelmét” a közelben dúló háború idején. Az ATV nézőinek többsége (60 százalék) is helyesli ezt. Az ellenzéki pártok sem kifogásolják az „extraprofitadót”, legfeljebb azt, hogy a Fidesz-közeli szerencsejáték-szektorra vagy építőiparra nem terjed ki. Mit gondoljunk akkor közgazdaságilag és politikailag az „extraprofitadóról”?

Mindenekelőtt meg kell ismételni, hogy szemben a manapság Magyarországon elterjedt szóhasználattal, az extraprofit mint a marxi politikai gazdaságtan kategóriája azt a többletprofitot írja le, amelyre a technikailag vagy gazdaságilag élenjáró vállalatok az adott ágazat átlagos vállalataihoz képest innovációs eredményeik révén tesznek szert.

Az extraprofit a kapitalista gazdaságban a haladás, a fejlődés egyik legfontosabb ösztönzője.

Az extraprofit nem szégyellni való, hanem büszkeségre okot adó dolog, és bolond lenne az az állam, amely az extraprofitot megadóztatná.

A Fidesznél az extraprofit mást jelent, azt a többletjövedelmet, amelyet a vállalkozó úgymond nem szolgált meg, s ezért szégyellni való rossz dolog, amelyet méltányossági alapon különadóval elvonhat az állam.

Az Orbán-kormány által az „extraprofitadóval” sújtott nagyvállalati jövedelmek közül egyedül a MOL-nak az orosz importolaj ára és a BRENT-árhoz igazodó értékesítési árak közötti különbség miatt képződő különleges nyeresdége tekinthető méltányosan elvonható jövedelemnek, de az nem extraprofit, hanem monopoljáradék.

A bankok abból fakadó többletjövedelmét, hogy a hitelkamatok emelkedésével nem jár együtt a betéti kamatok emelkedése, hasonlóképpen nem extraprofit, hanem a működési feltételeik általános kiszámíthatatlanságára reagáló oligopolisztikus viselkedés gyümölcse. A többi kiszemelt ágazat – biztosítók, kiskereskedelem, telekommunikáció, gyógyszerforgalmazás, légiközlekedés, reklám – esetében a különadó kivetését végképp semmi sem indokolja, az a gazdasági életre ránehezedő önkényuralmi hatalomgyakorlás – lassan megszokottá váló – velejárója.

Az Orbán-kormány által kivetett különadó nem mást céloz, mint a Fidesz választási kampányának utófinanszírozását.

Mindannyian emlékezhetünk rá, hogy Orbán még a múlt év végén hirdette meg, hogy – úgymond sikeres gazdaságpolitikájának eredményeként – már a választást megelőző februárban az egész tizenharmadik havi nyugdíjat megkapják a nyugdíjasok, hogy a kiskorú gyermeket nevelő családokban élő keresők visszakapják az egész, 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat, a 25 événél fiatalabbak pedig mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól. A gazdaság teljesítményétől messze elszakadva emelték a minimálbért, tovább bővítették a lakásszerzéshez nyújtott támogatásokat.

Minden gondolkodó ember tudhatta, hogy ennek valójában nincs fedezete. Érdemes felidézni: a 2010-es választást követően Orbán még azzal támadta az MSZP–SZDSZ kormányokat, hogy a fogyasztás növelésére vettek fel hiteleket, holott az csak fejlesztésre megengedhető.

Most megmutatta, hogy tud ő fogyasztásnövelési céllal eladósodni, ha akar. Azt is tudni lehetett, hogy ennek a választások után jön meg a böjtje. Alapjában véve ennek a kampányköltekezésnek az utófinanszírozása történik most. Az ellenzéki pártok ezt persze nem mondhatják ki, hiszen annak idején nem kifogásolták, hogy az Orbán-kormány „végre” az embereknek ad pénzt, fedezet nélkül. Az ellenzéki politizálást hosszú ideje átható antikapitalista érzület miatt azt is csak helyeselhetik, hogy a kormány vállalatoktól, bankoktól vesz el pénzt, a profitokat sarcolja meg. Holott felelős ellenzéknek még a marxi politikai gazdaságtanból is tudnia kellene, hogy a profitot alapjában véve fejlesztésre költik, a profit megsarcolása tehát a jövő felélését jelenti. Nem az a fő kérdés, hogy áthárítják-e a fogyasztókra a különadókat: azok akkor is ártanak, ha az érintetteknek sikerül ezt megtenniük, és akkor is, ha nem. Az első esetben azonnal sújtják az „embereket” (ahogy az az Orbán-kormány által a bankokra és a telefontársaságokra kivetett különadóval történt), a második esetben pedig hosszabb távon (ahogy az a közműtársaságok megsarcolása illetve visszaállamosítása nyomán következett be például a vízszolgáltatás esetében). Az „extraprofitadó” tehát nem helyeselni kellene, hanem határozottan elutasítani.

De vajon nem indokolt-e támogatni azt, hogy az Orbán-kormány a különadókkal: a „rezsicsökkentést”, a kommunális szolgáltatásoknak a költségektől elszakadó alacsony szinten tartott lakossági tarifáit” védi meg”, hiszen ezzel „azemberek” járnak jól?

Nem, a „rezsicsökkentést” nem „megvédeni” kellene, hanem be sem lett volna szabad vezetni.

Orbánék itt az egykori NDK normáit követik, amihez Honeckerék egészen rendszerük 1989-es összeomlásáig következetesen ragaszkodtak. Úgy tekintették ezt a rendszer előnyének Nyugat-Németországhoz képest, ahogy most Orbán büszkélkedik az alacsony magyar energiaárakkal, és mutat elrettentésképpen a nyugati világban megemelkedett energiaárakra.

Nem véletlenül jutott eszembe az NDK példája. Robert Havemann rendszerkritikus kommunista professzor, egykori náciellenes ellenálló mutatott rá már a hatvanas években, hogy az állam által szubvencionált hatósági árak rendszere a lakosság kiszolgáltatottságának intézménye. A „rezsicsökkentés”, vagyis a költségvetésből támogatott alacsony közműdíjak rendszere a magyar polgárok kiszolgáltatottságának intézménye: a Fidesz államának köszönhetik az emberek, hogy olcsón jutnak közüzemi szolgáltatásokhoz (energia, víz, csatorna), és természetesen nem tudják, hogy valójában az állam az ő adóbefizetéseikből finanszírozza ezt.

Közgazdaságilag kifejezetten hátrányos, ha a lakossági energiatarifák tartósan elszakadnak az energiabeszerzés költségeitől.

Általlában az előnyös egy ország számára, ha a termékek fogyasztói érzékelik, hogy milyen költségei vannak azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak, amelyeket fogyasztanak. Ez szükséges ahhoz, hogy észszerűen mérlegeljék, hogy többet vagy kevesebbet fogyasztanak, hogy az egyik termék fogyasztását felváltsák egy másikéval, amely ugyanazon szükséglet kielégítésére alacsonyabb költséggel vagy jobb minőségben alkalmas, illetve takarékosan bánjanak például az energiafogyasztással, hogy a megtakarított pénzből más szükségletek kielégítésére költsenek többet. Ha a tarifák tartósan alacsonyabbak a költségekhez képest, az zavarja a különböző termékek fogyasztásának racionális mérlegelését. Ezért nem, vagy csak korlátozottan nyúlnak a piacgazdaságok az energiatarifák tartós eltérítéséhez a költségektől. Ha a lakosság alacsonyabb jövedelmű csoportjainak erre nagyon rászorulnak, olyan módon kompenzálják az energiatarifák gyors növekedését, hogy ez elviselhetővé tegye a háztartások terheit, de nem térítik el tartósan a tarifákat a költségektől.

Még valamit megmutatott az egykori szocialista országok tapasztalata. Szovjet, magyar és más szociológusok mutatták ki, hogy

az államilag szubvencionált élelmiszerárak, közműtarifák, névleges lakbérek rendszere azzal jár, hogy minél magasabb társadalmi státusú egy-egy család és ezért minél jobb lakást kap, minél több áramot, fűtést használ fel, minél több jó minőségű élelmiszert fogyaszt, annál több támogatást kap a fogyasztásához a költségvetésből, vagyis a többiektől.

Ez az Orbán-féle „rezsicsökkentés” következménye is. Minél nagyobb házat fűt és világít valaki, annál több támogatást kap a költségvetésből, vagyis a többiektől. Ez is a „perverz újraelosztás” (Ferge ÍZsuzsa) egyik csatornája.

Az persze nehéz kérdés, hogy hogyan lehet a „rezsicsökkentést” tizenkét év vagy ennél is hosszabb idő elteltével majd megszüntetni. Egyszer már sikeresen megszüntették az egykori szocialista országokban a hatósági árak négy évtizeden át fenntartott rendszerét. Ehhez persze rendszert kellett váltani. De hogy ezt valamikor majd meg lehessen tenni, olyan ellenzékre lenne már most szükség, amely a „rezsicsökkentésről” és annak „megvédéséről” kimondja az igazat.

Mai kérdés – Ön szerint lenne kétharmada a Fidesznek, ha Karácsony Gergelyt „nem üti el egy villamos”?

Karácsony: „Legfeljebb akkor lépek vissza, ha elüt egy villamos.

Aztán Karácsonyt elütötte egy villamos.

Rögvest be is jelentette, befejezte miniszterelnök-jelölti kampányát, visszalépett és támogatóit  arra kérte, a második fordulóban Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterre szavazzanak. Az eredmény ismert.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint lenne kétharmada a Fidesznek, ha Karácsony Gergelyt "nem üti el a 6-os villamos"?

Vétó vég az Európai Unióban?

Mario Draghi miniszterelnök pragmatikus és egyre föderalisabb Európai Uniót szeretne. Strasbourgban ezért azt mondta, hogy hozzá kell nyúlni az európai alap szerződéshez is, melyben benne van az, hogy fontos ügyekben a tagállamok vezetői csakis konszenzus alapján dönthetnek.

Jelenleg mindegyik tagállamnak vétójoga van. Ettől játszik béna kacsa szerepet az Unió. Ez Orbán Viktor egyik legerősebb fegyvere is. Mario Draghi viszont azzal érvel, hogy enélkül sokkal hatékonyabb lenne az uniós döntéshozatal.

Ez ilyenkor háborús időkben különösen jól látszik.

Mit javasol Draghi? Minősített többséget. Ez az uniós gyakorlatban 15 kedvező szavazatot jelentene a 27 tagállam közül oly módon, hogy a döntést támogató államoknak el kell érniük az Európai Unió lakosságának a 65%-át.

„Egy ilyen Európa hitelesebb lenne a saját polgárai és a világ felé is”

– érvel Mario Draghi olasz miniszterelnök.

Itt jegyezzük meg, hogy a magyar kormány ellen inditott jogállamisági eljáráshoz is csak minősített többség kell. Vagyis nem vétózhatnák azt meg Orbán barátai. Igaz, hogy a magyar miniszterelnöknek nem is nagyon maradtak barátai a tagállamok vezetői között.

Orbán és az EU

A tagállamok többsége olajembargót követel Oroszországgal szemben. Orbán Viktor ezzel szembenáll. Érvei logikusak: Magyarországnak ez túlságosan is sokba kerülne. Fiala cseh miniszterelnök is pedzegette, hogy nem szabad megengedni azt, hogy „az Oroszország elleni olajszankció jobban fájjon Csehország polgárainak mint Moszkvának”.

Orbán kedvenc publicistája is tollat ragadott az ügyben a Magyar Nemzetben, ahol legutóbb Kaczynskivel és Morawieckivel közölte, hogy „kinyalhatják a seggét”. Most hasonló stílusban üzent az Európai Uniónak az orosz olajembargó ügyében.

„Az Európai Uniót ma idióták, gazemberek, hazaárulók és idegen ügynökök irányítják”

– írja a Fidesz alapító tagja.

Aki így folytatja: „a lengyel kormány, amely lélektanilag érthető, ám józan ésszel fel nem fogható orosz gyűlölettől vezérelve beállt az önsorsrontó hülyék közé, jól számolt. Talán önök is észrevették, hogy ezen árulás következtében Lengyelországban kitört a jogállam… Bayer Zsolt ezek után levonja a tanulságot:

„szarunk az Európai Unióra a maga összeségében…”

Tartalmas program Orbán következő brüsszeli tanácskozásaira.

DEMOKRATÁK AZ ÖNKÉNYURALOM PARLAMENTJÉBEN

Máris kemény vita alakult ki az ellenzéki pártok között arról, hogy hogyan viselkedjenek a parlamentben. Hadházy Ákos és vele a Momentum-frakció úgy döntött, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen.

Az LMP-s Ungár Péter sietett nemcsak elutasítani az ötletet, de nevetségesnek is minősítette azt. Szerinte az effajta szimbolikus gesztusnak nincs értelme, az „embereket” nem a demokrácia vagy nem demokrácia, Nyugat és Kelet szembeállítása érdekli, hanem a megélhetés, és ő a választási vereséget is arra vezeti vissza, hogy az ellenzék nem a megélhetés kérdését állította a kampány középpontjába, hanem a putyini Oroszország elítélését, a Nyugat–Kelet szembeállítást. A Momentumon és az LMP-n kívüli többi, a hatpárti választási szövetségből alakuló frakció eddig nemfoglalt állást a vitában.

A kérdés persze nemcsak és nem is elsősorban az alakuló ülés. Hadházy az előző ciklusban sem sokat járt be a parlamentbe, fő tevékenysége a korrupció és a fideszes médiauralom elleni fellépés volt a parlamenten kívül. Képviselői erőforrásait például az Európai Ügyészség melletti aláírásgyűjtésre fordította, és ha egymilliót nem is, de 680 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie. Ez nemcsak annyiban volt siker, hogy összegyűlt ennyi aláírás, de annyiban is, hogy rengeteg aktivistát sikerült az akcióra mozgósítania. Most azt javasolja, hogy az Országgyűlésbe jutott ellenzéki képviselők ne vállaljanak külön javadalmazással járó parlamenti tisztségeket, bizottsági tagságot, ahogy az előző ciklusban ő sem vállalt. Minden jel arra mutat, hogy a többi pártban ezzel nem értenek egyet.

Gyurcsány Ferenc szerint nem érdemes semmilyen olyan eszközről lemondani, ami a képviselők rendelkezésére áll, nem szabad „letenni a fegyvert”.

Miközben csacsi újságírók erről kérdezősködnek, senki, így Hadházy sem javasolja, hogy az
ellenzékiek ne vegyék át a mandátumot. Bizony, ha valaki bojkottálni akarja a Fidesz parlamentjét, akkor el sem kellett volna indulnia a választáson. A kérdés az, hogy miként viselkedjenek a parlamentbe bekerült ellenzékiek akkor, amikor a parlament nem kormányé és ellenzéké egyszerre, ahogy az demokráciákban magától értetődik, és így volt Magyarországon is 1990 és 2010 között. Ez a parlament azonban nem demokratikus parlament, hanem az önkényuralom parlamentje. Nem azért, mert nem fogadnak el benne ellenzéki javaslatokat, mert az ellenzék módosító javaslatait „lesöprik”. Parlamenti rendszerekben a törvényalkotás a kormánytöbbség dolga, az ellenzéké a kormány bírálata és ellenőrzése. Az önkény abban áll, hogy – miközben a Fidesz megtartja a demokratikus
parlamentarizmus olyan formai jegyeit, mint hogy a vitákban felváltva szólalhatnak fel a
kormánypárti és ellenzéki képviselők, hogy az ellenzék is ad alelnököket, jegyzőket és bizottsági elnököket és alelnököket, sőt a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöke továbbra is ellenzéki képviselő, viszont ez csak díszlet marad, mert az ellenzéki elnök által összehívott bizottsági üléseket, vagy az ellenzék kezdeményezte rendkívüli üléseket a Fidesz távolmaradással akadályozza meg, és lehetetlenné teszi az ellenzék által kezdeményezett vizsgáló bizottságok felállítását is.
Ugyanígy a parlamenti normák megszegését jelenti, amikor egyik napról a másikra, érdemi
vitalehetőség nélkül fogadtatnak el törvényeket, és az is, hogy megszüntették az országgyűlési ülések televíziós és rádiós közvetítését is.

Az ellenzéknek – az elmúlt három ciklus gyakorlatától eltérően, amikor tudomásul vette mindezt – végre kifejezésre kell juttatnia és a közvéleménnyel is meg kell értetnie, hogy Orbán parlamentje már nem demokratikus parlament.

Hadházy javaslata, hogy az ellenzéki képviselők ne fogadjanak el parlamenti és bizottsági tisztségeket, ilyen javaslat. Elsősorban azért volna ez helyes, mert az ellenzéki alelnök, jegyző vagy bizottsági elnök valójában semmit nem tud befolyásolni, szerepe csak látszat. Azt, hogy a bizottságban mi történik és mi nem, a fideszes bizottsági tagok döntik el, és nem az ellenzéki elnök. Hadházy arra is hivatkozik, hogy e tisztségek betöltésért a képviselők hónapról-hónapra busás összegeket kapnak a parlament költségvetésből. Ez közérthető szempont, bár
szerintem nem ez a fő. Hadházytól eltérően én a bizottsági tagságot, a bizottsági szavazásokon és vitákban való részvételt vállalnám, sőt kifejezetten szükségesnek tartom, hiszen ez fontos érdemi eleme a parlamenti életnek.

Legfontosabbnak a plenáris vitákban és szavazásokon való részvételt tartom. Sokan vezetik vissza a vereséget többek között arra, hogy az ellenzéknek nem volt világos víziója, jövőképe, politikai alternatívája. Retorikája, javaslatai csak népszerű ígéretekből álltak, nem alkottak átfogó és ugyanakkor megvalósítható gazdaság- és társadalompolitikát. Az, ha az ellenzéknek minden kormányzati javaslatról szavaznia kell, és szavazatát meg is kell indokolnia a plenáris ülések vitáiban, az rákényszeríti az ellenzéki pártokat, hogy kialakítsák véleményüket a kormány politikájának minden részletéről és egészéről. Ebben nem ahhoz kell igazodniuk, hogy mi abból a népszerű, mi hoz pontokat a közvéleménykutatásokban, hanem hogy miként lehet majd valamikor kormányozni az
országot.

Annak viszont nincs értelme, hogy az ellenzék a maga álláspontját saját törvényjavaslatokban, önálló indítványokban, illetve a kormány törvényjavaslataihoz benyújtott módosító indítványokban fejezzeki. Az, hogy ezeket a kormánytöbbség rendre elutasítja, teljesen természetes, hiszen másértékrendben gondolkoznak, mint – legalábbis remélem – az ellenzéki képviselők. El kellene felejteni a költségvetéshez benyújtott sok ezer módosító indítványt, ez valóban látszattevékenység. Az viszont

nélkülözhetetlen, hogy a költségvetés átfogó kritikájáét adják az ellenzéki frakciók, és ezt a plenáris ülésen a frakcióvezetőknek illik előadnia.

A nyitóülésre vonatkozó Momentum-javaslat az eddigitől eltérő ellenzéki viselkedés bevezetéseként került megfogalmazásra, és ekként helyes. Az az ünnepi ülés, ahol kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt tesznek esküt, együtt választanak parlamenti tisztségviselőket, a demokratikus parlamentarizmus ünnepi eseménye. Ha az orbáni önkényuralom parlamentjében ugyanígy járnak el az ellenzéki képviselők, azzal a Fidesznek segítenek azzal, hogy hozzájárulnak a demokratikus látszathoz. Igaza van Hadházynak, ezt nem szabad tenniük.

Vajon Ungár és az LMP-frakció nem érti ezt? Azt hiszem, tényleg nem. Amikor átmenetileg megszűnt a Fidesz kétharmada, az LMP-frakció segített a Fidesznek alkotmánybírókat választani – akkor sem értették, hogy Orbán rendszerében csak látszatra van demokrácia. Ungár szerint a Fidesz és az ellenzék között az ellentét a politika tartalmáról, a baloldali ellenzék és a szerint tőkepárti Fidesz szembenállásáról szól, az ellenzék politizálásának következetesen erről kell szólnia, és nem a demokrácia vagy önkényuralom különbségéről. Hadházy és a Momentum ezt – ha jól értem őket – nem így látja (én biztosan nem), ezért tartja fontosnak az önkényuralommal való szembeszegülés szimbolikus kifejezésre juttatását már a nyitó ülésen, és majd utána is. Csak remélni tudom, hogy a többi frakció megérti ezt, és magáévá teszi a Momentum kezdeményezését.

A DK megalakulása óta az Orbán-rendszer legkeményebb ellenfelének mondja magát – remélem, ennek jegyében elfogadja a Hadházy féle kezdeményezést.

Orbánnak szakítania kell Putyin politikai maffiájával!

Erős szekunder szégyenérzet fogta el az embert, amikor az egyik hírportál videójában látta az újságírók kérdéseitől zavarba jövő fideszes nagyságokat és kisszerű figurákat, miként próbáltak ők is pávatáncolni és egyrészt-másrészt mondatokkal elhatárolódni Putyintól, egyúttal megtagadni az elmúlt tizenkét év sajátos Kreml-barátságát. Nehezen ment nekik, hiszen eddig arra trenírozták magukat és követőiket is: Putyin szép, Putyin jó, Putyin a barátunk. Hát, nem. Nagyon nem – írja Újhelyi István EP képviselő szokásos vasárnapi levelében.

A Fidesz egyelőre csak mézes-mázas szavakban és plakátokra írt mondatokban harcos békepárti és az orosz agresszorral szembeni közös európai fellépés aktív részese, amikor ugyanis tettekre kerülne sor, már fülüket-farkukat behúzzák.

Értem én – írja Ujhelyi -, nehéz egyszerre megfelelni az illiberális maffia elvárásának és az egyszerű emberi, erkölcsi követelményeknek. Ha Orbán Viktor valóban komolyan gondolná, hogy némi moszkvai kitérő után újra visszatalált az európai értékekhez és az Unió egységéhez, akkor kézzel fogható, hiteles döntésekkel is igazolná ezt.

Kezdhetné az orosz „kémbank” diplomáciai mentességének felfüggesztésével, a Roszatommal kötött együttműködések befagyasztásával, vagy a Kreml felsővezetőihez köthető személyek – így például az ukrán háború irányításában résztvevő hírszerzési vezető Szergej Nariskin családtagjai által kapott – letelepedési kötvények felülvizsgálatával.

De kezdhetné valami egyszerűbbel is európai elkötelezettségének bizonyítását Orbán. Például azzal, hogy

a Fidesz elnökeként megszakít minden formális és informális kapcsolatot azokkal a politikai erőkkel, amelyek nem csupán felszínes, de hivatalos formában is együttműködnek Putyin oroszországi pártjával.

Ideje lenne például nyilvánosan kimondania Orbán Viktornak, hogy a Fidesz vezetőjeként megszakítja a baráti és politikai kapcsolatokat Matteo Salvinivel és az általa vezetett Északi Ligával, amely 2017-ben konkrét, formális együttműködési megállapodást írt alá Putyinékkal Moszkvában.

A Fidesz világosan és egyértelműen szakíthatna Marine Le Pennel és az általa vezetett Nemzeti Tömörülés párttal is, hiszen korábban Le Penék konkrét pénzügyi támogatást kaptak Putyinéktól (ahogyan rendkívül szokatlan módon most épp a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MKB adott tízmillió eurós kölcsönt nekik kampányra), de olyan szoros baráti szálak kötötték a Kremlhöz a francia pártot, hogy Le Penék egyik EP-képviselője például gyakornokként foglalkoztatta Brüsszelben Putyin szóvivőjének a lányát.

Orbán nyilvánosan rendezhetné a Fidesz viszonyát az osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) is, amelynek korábbi elnökét, a botránya miatt lemondani kényszerült Heinz-Christian Strachét annak idején még látványos keretek között fogadta és mutatta be fontos politikai szövetségeseként. Nos, habár az FPÖ (Strache bukása óta) nem hosszabbította meg hivatalos együttműködését Putyin pártjával, de Strache idejében még fontos része volt az Egységes Oroszország párttal kötött keretmegállapodás.

Aki egyszer a putyini politikai maffia része lesz, az nem szabadul egyszerűen.

Hiába próbálja magáról lerázni Orbán és a Fidesz az elmúlt tizenkét év túlzott Putyin-barátságát és összefonódását a Kreml által finanszírozott és nyilvánvalóan nagyrészben általa irányított európai szélsőjobboldali politikai szereplőkkel, ezt szavakkal és pávatáncos mozdulatokkal már nem lehetséges. Ha Orbán és a Fidesz valóban Európához akar tartozni és az európai értékek védelmezőjeként akar fellépni, akkor érdemi lépéseket kell tennie az orosz agresszorral szemben, a Fideszt pedig látványos és egyértelmű módon leválasztani azokról a politikai szereplőkről, amelyek Putyin sötét árnyékában működnek.

Orbán az elmúlt hónapokban egy szélsőjobboldali, EU-szkeptikus új pártkoalíciót akart összehozni többek között a fent említett szereplőkkel, de terve egyelőre meghiúsult. Most itt az ideje, hogy végleg a fiókba tegye ezt a tervét és világosan szakítson eddigi szövetségeseivel.

Ha nem teszi meg, azzal megerősíti, hogy továbbra is a háborút indító Putyin politikai maffiarendszeréhez tartozik és nincs is szándékában kilépni onnan. Ilyen egyszerű – írja az EP képviselő.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK