Előző cikkünkben a 2010 és 2014 közötti időszak jelentősebb tüntetéseit tekintettük át, most, a második részben az azt követő évek nagyobb demonstrációit vesszük sorra.
2014. október 26-án az internetadó ellen tüntettek Budapesten és az ország több nagyvárosában. Ez volt az eddigi legnagyobb tömeget megmozgató ellenzéki demonstráció, közel 200 ezren vonultak az utcára.
A magasba emelt, világító mobiltelefonok látványa a nemzetközi médiába is bekerült. 28-án újabb hatalmas tüntetést szerveztek a netadó ellen, amelyet 31-én újabb vonulás követett.
Nagyon sok fiatal volt a tömegben, olyan emberek, akiket korábban a politika nem, vagy csak kevéssé tudott megszólítani.
Ettől meghátrált a kormány, és a tüntetést korábban „nettó büdösbogarak provokációjának” nevező Deutsch Tamást bízták meg azzal, hogy dolgozza ki az olcsó és széles körben elérhető internet koncepcióját.
1015. februárjában Merkel és Putyin látogatása kapcsán voltak tüntetések. Merkel érkezése előtt Orbán politikája ellen és az EU mellett demonstráltak, Putyin látogatásakor pedig a Keleti pályaudvartól a Nyugatihoz vonuló tömeg a magyar kormány oroszbarát politikája miatt tiltakozott.
2016. februárjában interjút adott a Magyar Nemzetnek a Fidesz-kormány korábbi felsőoktatási államtitkára, Klinghammer István. A többi között ezt mondta: „Olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek, és ezeket adják át a diákoknak. Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kockás inges tanári kar grasszál.”
A nem túl szerencsés, pökhendi megnyilatkozás felbőszítette az amúgy is feszült helyzetben dolgozó tanárokat. Az internetet és a nem kormánypárti sajtót ellepték a kockás inges tanári karokról készült fotók,
volt olyan iskola, ahol nemcsak a tantestület, de a diákok többsége is kockás ingben ment iskolába.
A kormány magatartása, az, hogy nem akartak tárgyalni a pedagógusokkal, visszafelé sült el. Új nevekkel ismerkedett az ország: Pilcz Olivér Miskolcról, és Pukli István Budapestről – korábban senki sem ismerte őket, de néhány nap múlva már az ő nevüktől volt hangos az ország. Az általuk (is) fémjelzett Tanítanék mozgalom rövid idő alatt – igaz, csak rövid időre – nagy ismertségre és népszerűségre tett szert.
2016. február 13-án a rossz idő ellenére teljesen megtelt a Kossuth tér, és a környező utcákban is álltak az emberek. Amikor eleredt az eső, előkerültek az esernyők, amely utóbb szimbólumává vált a tanárok tüntetésének.
Az esernyős tüntetésen felszólalt Sándor Mária, a fekete ruhás nővér, aki akkor vált ismertté, amikor a televízió kamerája előtt egyszerű, ám nagyon hatásos szavakkal írta le az egészségügyben dolgozók, elsősorban az ápolók áldatlan helyzetét. Sándor Mária a tanárok esernyős tüntetésének végén öt perc csöndet kért a megjelentektől. Válasz volt ez a csönd Lázár János arrogáns kijelentésére, arra, hogy nem balhézni kell, hanem tárgyalni.
Csöndben állt a több tízezer ember a Kossuth téren.
Sok tízezer színes esernyő tette teljessé a képet, szimbolikusan is megmutatva, hogy Magyarország nem olyan, mint amilyennek a hatalom urai látni és láttatni szeretnék.
Hogy hiába akarják egyenruhába bújtatni, s egyen-gondolatok mögé zárni, Magyarország színes és sokszínű, sokféle ember és gondolat hazája.
Megrendítő volt ez az öt perc Magyarország számára, filmrendező sem kívánhat magának ennél tökéletesebb képet.
Aztán egy évvel később, 2017. februárjában Sándor Mária bejelentette, hogy kilép a közéletből. Innentől kezdve már csak élni szeretne. Ha lehet, Magyarországon, bár, mint mondta, ez nem lesz könnyű. Állást nem kap, hiába kevés az ápoló a kórházakban, amikor megtudják, hogy kicsoda, vissza sem hívják.
A 168 órában kiábrándultan nyilatkozott erről: „Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük.”
Akár szimbóluma is lehet az „elzúgott” magyarországi forradalmaknak az egyik legígéretesebben induló, nem pártokhoz kötődő ember, Sándor Mária tündöklése és bukása. A fekete ruhás nővér persze nem tűnt el teljesen, mint ígérte, ha tud, ma is segít a jobb egészségügyért küzdő mozgalmaknak, de az első vonalból hátrább lépett.
És a végére maradt – mert időrendben is ez volt az eddigi utolsó -, egy különös tüntetés. Nem egészen egy évvel ezelőtt, 2017. áprilisában a Kétfarkú Kutyapárt szervezett, ahogyan ők mondták, békemenetet Budapesten. S bár a kétfarkúak „csupán” egy viccpárt, a szép tavaszi időben sok ezren vonultak az utcára. Egyfajta tavaszköszöntő volt ez a felvonulás, s annak a jele, hogy feléledt az egy ideje halottnak látszó, híresnek mondott pesti (magyar) humor, számtalan szellemes tábla, felirat volt látható és olvasható a menetben.
Voltak persze, akik fanyalogtak. Hogy rendben van, jól éreztük magunkat, de ettől nem változik semmi, Orbán és társai maradnak a hatalomban, mi pedig továbbra is ebben a diktatúrába hajló rendszerben fogunk élni. Lehet, hogy a fanyalgóknak volt igazuk. De akik ott voltak a kétfarkúak tüntetésén, legalább erre a néhány órára abba az illúzióba ringathatták magukat, hogy egy másik, a kintinél emberszabásúbb világban élnek. Olyanban, amelyik csak az övék, és amelyhez a hatalmasságoknak semmi közük. Akkor, nem egészen egy évvel ezelőtt, ez volt az üzenete ennek a két órának. Hogy ki lehet lépni a hatalom világából, és ha csak kis időre is, olyanok lehetünk, amilyenek lenni szeretnénk: vidámak, boldogok és szabadok.
A Kis magyar tüntetéstan első része itt olvasható.
