Kezdőlap Címkék érpatak

Címke: érpatak

A független Nagy Imre Attiláné nyerte meg az időközi polgármester-választást a szabolcsi Érpatakon

0

Kardos Csaba a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község jegyzőjének tájékoztatása szerint a 955 érvényesen leadott szavazatból az új polgármester 689 szavazatot szerzett meg, kihívója, az Érpatakot eddig vezető független Orosz Mihály Zoltán pedig 266 voksot kapott.

A választáson mintegy 1300 választásra jogosult szavazhatott, a részvételi arány csaknem hetven százalékos volt – tette hozzá a jegyző.

A községben képviselő-választást is tartottak, a hat képviselői helyért tizenhat jelölt indult.

Az időközi voksolást azért kellett megtartani mert a képviselő-testület 2017. december 19-én feloszlatta magát.

Tíz éve történt – Érpatakon vonult a Magyar Gárda

0

2007. december 15-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy békésen ért véget a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon tartott demonstráció és ellendemonstráció.

A településen egy időben vonult fel a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg, illetve a helyi kisebbségi önkormányzat. A rendőröknek végül nem kellett közbeavatkozniuk, atrocitás nem történt

Az 1800 lelkes Érpatak polgármesteri hivatalában egy Árpád-domborművet, illetve Árpádról elnevezett termet avattak fel – erre az eseményre gyűlt össze a két demonstráló csapat.

Az eseményre körülbelül húsz beöltözött nemzeti őrsereg tag, valamint tucatnyi magyar gárdista érkezett.

Ezzel egy időben a helyi roma kisebbség is demonstrált a másik csapat tüntetővel szemben.

A falut a rendezvények idejére lezárta a rendőrség, az autókat átvizsgálták belépéskor, hogy kiszűrjék azokat az eszközöket, amelyekkel sérülést lehet okozni. A főutcán járőröztek, és kamerás megfigyelő autókat is feltűntek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK