Kezdőlap Címkék EPP

Címke: EPP

Die Zeit: Orbán ki akarja záratni magát az Európai Néppártból

0

„Nehogy kizárjátok, hanem közösítsétek ki” – ezzel a címmel közölt kommentárt a Die Zeit című német lap. Megállapította: Orbán keményen küzd azért, hogy kitegyék az Európai Néppártból, mert mártír akar lenni, de ezt a lehetőséget nem szabad megadni neki. A lap Orbán legutóbbi provokációját csak úgy lehet értelmezni, hogy ki akarja záratni magát az Európai Néppártból – kezdi diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.

A cikk ismertette az újabb plakátkampányt azzal, hogy nem tudta visszafogni magát az Orbánnal szemben egyébként mindig nyugodt Juncker sem, és a Fidesz kizárását követelte. Kérdés azonban, hogy ez célravezető lépés lenne-e. Nagyon sok komoly ok szól a kizárás mellett – írta a lap, és hosszan sorolta ezeket. „Orbán veszély a demokratikus, liberális és toleráns Európai Unióra nézve, és akinek fontos a mai EU, annak ezzel szembe kell szállni. Mindezek ellenére azonban a kizárás az EPP-ből nem segítene. Orbán azért dolgozik a kizárásáért, mert mártír akar lenni, mintegy valamiféle sötét hatalmak áldozata, amelyek elteszik az útból, mert védekezik az ellen, hogy a „globalisták” lerombolják az európai nemzeteket. Orbán önmagát európai vezetőként értelmezi, nem csak a magyarokhoz akar szólni. És az összeesküvés-elméletek Európában tömegeket tudnak mozgósítani, nem csak Magyarországon. Nem szabad megadni Orbánnak azt a lehetőséget, hogy összeurópai mártírrá stilizálja magát. Frontális támadással nem lehet ellene tenni, mert ez csak erősítheti.”

„Van azonban sok más lehetőség az EU, az EPP és a tagállamok számára. A testületek és az államok számos módon nehezíthetik a dolgát. Ki lehet szárítani a környezetét, gazdaságilag rövidebb pórázra lehet fogni, meg lehet tagadni tőle a nagy színpadokon való szereplést, lehet nélküle szólni a magyarokhoz, vagyis lehet ezt az ember csendes és hatékony módon kiközösíteni” – írta a lap. Aki Orbán kizárását követeli, az bizonyosan nagy sikert arat a szélsőbaltól egészen mélyen a centrumig, de a látványos aktus Orbán ellen nem csupán politikailag rövidlátó, hanem az egyszerű válaszokra irányuló, klasszikus populista vágy hajtja. Európában azonban semmi nem egyszerű. Európa a sötétség elleni hosszú, kitartó és kérlelhetetlen harc színtere, amelyet mindig újra meg kell vívni. Okosságra, türelemre, kitartásra és eltökéltségre van szükség, Európa előtt még hosszú út áll. „Kis szerencsével és nagy ügyességgel Orbán valamikor majd csak egy kevéssé örvendetes epizód lesz, malomkő az út szélén, amely nehéz időkre emlékeztet.”

Forr az indulat (?) Orbánék körül

Szájkarate vagy ezúttal fordulat lesz, egyelőre nem tudjuk, mindenesetre nyilatkozatcunami lepte el Európát a Fidesszel szemben. S elsősorban a Néppárton belül. Kasszát csináltunk öt nap eseményeiből.

A hétfőn beizzított kormányzati Soros-Juncker-ellenes plakátkampány nem várt hevességű reakciókat váltott ki, s még meglepőbben elsősorban az Európai Néppárton (EPP) belül. A Fidesz védelmében egyetlen nyilatkozatra futotta komolyabb személytől, az is a jól ismert, meglehetősen opportunista vélemény Németországból.

Jelenleg nem dönthető el, hogy az emelkedő hőfokú kritika rövid időn belül eljut-e a szakításig, ahogyan azt egy magyar szakértő nyilatkozta nekünk.

  • A Fidesz távolodik az EPP-től, amely irányváltást vár – nyilatkozta szóvivője, aki az elnök, Joseph Daul és a frakcióvezető, Manfred Weber nevében nyilatkozott. A Fidesz kizárását az EPP-ből azonban sem Daul, sem Weber nem követelte – tette hozzá.
  • Előtte pár órával két kicsi svéd EPP-tag (a Mérsékelt Párt és a kereszténydemokraták) közösen jelentette be, hogy kezdeményezi a Fidesz kizárását az EPP-ből. Ez előtt egy nappal a Mérsékelt Párt még csak az EPP rendkívüli frakcióülésének összehívását kezdeményezte. Az északi pártok évek óta a legkritikusabbjai a Fidesznek, és párszor már kilátásba helyezték távozásukat, ha a Fideszt nem zárják ki.
  • A német Zöldek vezetője arra szólította fel pénteken Manfred Webert, az EPP frakcióvezetőjét és az Európai Bizottság jelenleg legesélyesebb elnökaspiránsát, hogy zárják ki a néppártból a Fideszt.
  • Sebastian Kurz konzervatív osztrák kancellár elfogadhatatlannak nevezte a magyar kormány plakátkampányát. Nyilatkozatában azonban nem foglalt állást a Fidesz kizárásáról.

  • Jó barátjának nevezte csütörtökön Orbán Viktor kormányfőt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a személyét lejárató kampány ellenére, és hangsúlyozta, hogy elég volt a gyűlöletből Európában.
  • Ugyanaznap azonban másutt azt mondta, semmi közös nincs benne és Orbánban, s nem érti, a magyar kormányfő és a Fidesz miért van még az EPP-ben.
  • Az EPP meglenne a Fidesz szavazatai nélkül is az Európai Parlamentben – mondta Manfred Weber, aki korábban – miközben megszavazta a Sargentini-jelentést, vagyis a 7. cikkely szerinti eljárás elindítását – még a Fidesz kizárása ellen foglalt állást.
  • Annegret Kramp-Karrenbauer, Angela Merkel utódja a CDU elnöki székében látszólag félpuhán azt mondta, hogy a magyar félnek kell tartósan bizonyítania, hogy még mindig úgy érzi, az EPP-hez tartozik. Ha ez nem sikerül, és nem sikerült egyetértésre jutni az EPP céljairól, a párbeszéd értelmetlenné válik, és ezáltal véget ér.
  • Markus Söder, a bajor CSU szintén újdonsült elnöke ennél visszafogottabban, de pártja eddigi állásfoglalásai után elég határozottan fogalmazott: Orbán Viktor kijelentései elfogadhatatlanok, és noha ő a párbeszéd pártján áll, s nem akarnak senkit elűzni az EPP-ből, világossá kell tenni, hogy mit szabad, és mit nem.
  • Az egyedüli pártoló nyilatkozat eddig a Bundestagnak alelnökéé, Hans-Peter Friedriché (CSU). Ő amellett foglalt állást, hogy ne zárják ki a Fideszt. „Mindig ugyanaz a lemez: aki nem baloldali, az nem demokrata, aki Sorost bírálja, az antiszemita, aki Európa határait védi, az embertelen. Vannak még ilyen klisék a tarsolyában?” – írta válaszul egy újságírónak a Twitteren.

Az újabb szembenállás első szakaszát a hét közepén az Európai Bizottság zárta azzal, hogy némileg váratlanul azt közölte:

  • nincs szó nyílt konfliktusról vagy háborúról Magyarország kormányával, az Európai Bizottságnak azonban kötelessége reagálnia, amikor a magyarokkal „valótlanságokat, alternatív tényeket” közölnek.
  • Előtte Angela Merkel közölte: teljes mértékben kiáll Jean-Claude Juncker mellett. Szolidárisak vagyunk, és ezt a Magyarországgal folytatandó tárgyalásainkon is világossá tesszük – mondta.
  • Az első nagyágyú megszólaló a vihar kitörése után az EPP elnöke, Joseph Daul volt, aki még csak „határozottan elítélte” a magyar kormány plakátkampányát. Igaz, korábban Daul volt a Fidesz és Orbán egyik legelszántabb híve az EPP-ben. Tavaly tavasszal még személyesen kampányolt mellettük Budapesten.
  • A háború (?) kezdő lövése az Európai Bizottságé volt, amely szóvivője útján tudatta, hogy „sokkolta” őket a Soros-Juncker-páros felvonultatása a plakátokon a szerintük hamis állításokkal övezve. Nevetséges összeesküvés-elméletnek nevezték a kampányt.

Orbán, a közellenség

„A nagy stratégia mögött – önmagát nem is rejtegetve – felsejlik Steve Bannon kampányterve, arról nem is beszélve, hogy Putyinnak is megéri némi aprópénzt halmozni a vállalkozás mögé.” – kezdi Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.

A – Soros György mellett – immáron Jean-Claude Juncker ellen is folyó magyar propagandaháború egy logikus folyamat újabb állomása. A kérdés csak az, vajon Nyugaton is felismerték-e már annak tényleges okait és következményeit. Hogy a szemünk előtt kibontakozó stratégia mélyére láthassunk, kicsit vissza kell mennünk az időben.

Pont egy félévvel ezelőtt indította el – az úgynevezett Sargentini-jelentés elfogadása nyomán – az Európai Parlament a 7-es cikkely szerinti eljárást a magyar kormány ellen. Ennek előzményeként az Európai Néppárt (EPP) igyekezett mindent megmozgatni, hogy a szükséges többség ne jöjjön össze a szavazáskor, vagyis hogy Orbánnak úgy szűkítsék a mozgásterét, hogy ezzel végzetes lépésre, a Néppárt esetleges elhagyására ne teremtsenek számára ürügyet. Épp ezért egy nappal a szavazás előtt az EPP zárt frakcióülést rendezett; annak vezetése – Manfred Weber meggyőző háttármunkája következtében – azt tervezte, hogy a legbarátságosabb arcát mutatja majd Orbán felé, óvva őt, hogy tovább vigye a Fideszt Európában teljesen elszigetelő politikáját.

Ám Orbán ezt másként gondolta, s a zárt ülésen minősíthetetlen módon esett neki épp a Néppártnak, vádolván azt, hogy „liberális vádaknak dőlt be” s „ezzel szétszakíthatja a pártcsaládot”. Erre egyébként épp törekszik. A hangvétel megtette a maga hatását: a másnapi szavazáson a Sargentini-jelentést több, mint meggyőző fölénnyel fogadták el.

Az esetnek egyetlen magyarázata volt: Orbán úgy akar távozni a Néppártból, hogy onnan kizárják, és ne neki kelljen onnan kilépnie.

Weber még felháborodásának adott hangot közvetlenül a botrányos frakcióülés után, meg is szavazta a 7-es cikkelyben foglalt eljárás megindítását, de azóta ismét rendkívül visszafogott, s inkább kerüli, hogy bírálnia kelljen Orbánt vagy a magyar kormányt. Minden jel arra mutat, hogy Weberre ráég a Fidesz-diktálta dramolett (drámai operett), s a végén bukott politikus lesz belőle. Mondjuk, kevesen fognak könnyeket ontani miatta.

A legújabb kormány-plakát: egyszerre Európa-ellenes és antiszemita.

Azt már leírtam többször – egyebek között itt –, hogy az EPP taktikája mindazonáltal racionális: ha kizárják soraikból a Fideszt, Orbán az európai választás egész kampányát nem a baloldal, hanem a konzervatív Európai Néppárt ellen viszi majd, abban a reményben, hogy onnan minél több jövendő brüsszeli képviselőt tudjon átcsábítani szélsőjobbos táborába.

Egyes kalkulációk szerint, ha az EPP április közepéig-végéig el tudja húzni a Fidesz eltávolítását, akkor a fennmaradó három-négy hét Orbánnak nem lesz elég, hogy EPP-ellenes átfogó kampányt indítson.

Persze a legkényelmesebb megoldás az lenne, ha a választások után vennének búcsút a Fidesztől, bár ennek a verziónak is megvan a maga kockázata: mi lesz, ha a Fidesz tovább növeli európai mandátumainak számát?

Egyes becslések szerint van esélye a mai 12 mandátum helyet akár 15-öt is szerezni, különösen, ha ismét elcsalják a választást, némi határon túli segédlettel.

Vagy a szavazócédulák manipulálásával, hisz az ellenzék csak nehezen fog tudni minden szavazókörbe számlálóbiztost küldeni, így könnyen megismétlődhet a tavalyi áprilisi eset.

Viszont ha Orbán fel kívánja borítani a vele kapcsolatos EPP-kalkulációkat – amit nyilvánvalóan nagyon kíván –, akkor már most lépnie kell. Azzal, hogy rátámadt Junckerre, formálisan ugyan még nem az EPP ellen visel kampányháborút, de lényegét tekintve mégiscsak egy ilyen háborút folytat. Ha az EPP vezetése ez utóbbit vetné Orbán szemére – ez már megtörtént –, ő majd kijelenti: nem az EPP-t támadja, hanem egy olyan vezetőjét, aki méltatlan a tisztség betöltésére. Hogy ezt Európában senki sem fogja elhinni, az mellékes; a fontos az, hogy a Fidesz kemény magja s a határon túliak ezt elhiggyék.

Mindazonáltal nem teljesen igaz, hogy Európában ennek a lépésnek ne lenne Orbán számára előnyös következménye. Itthoni táborán túl jól jön a Juncker elleni támadás a kelet-európai kormányok többségének és a nyugati neonáciknak. Ennyiben Orbán okkal feltételezheti, hogy olyasmit lépett meg Junckerrel és az EPP-vel szemben, ami se Le Pennek, se Salvininak, de még a leggátlástalanabb kelet-európai vezetőknek sem jutott eddig eszébe. Vagy, ha mégis, úgy a kockázat árát nem voltak hajlandóak megfizetni.

Másrészt Orbán komolyan reméli, hogy agresszív fellépése – ami egy sorozat mindössze első eleme – végül is meghozza számára a szabadulását az EPP-ből. Akkor indul csak meg igazán a gőzhenger a nyugati kereszténydemokraták-konzervatívok ellen, s akkor gyorsul fel az a – magyar diplomácia segítségével is csúcsra járatott – folyamat, melynek eredményeként az európai szélsőjobb, egyeztetett stratégiával, megpróbálja majd elfoglalni a teljes jobboldalt, de legalábbis annyit abból, amennyit csak lehet.

A nagy stratégia mögött – önmagát nem is rejtegetve – felsejlik Steve Bannon kampányterve, arról nem is beszélve, hogy Putyinnak is megéri némi aprópénzt halmozni a vállalkozás mögé.

Mindebből látszólag az következik, hogy az Európai Néppárt – épp a halogató taktika és a körülményes egyezkedések miatt – most már csak rossz és még rosszabb opciók között választhat. De ez nincs így.

Ha felveszi a kesztyűt, s Orbánban jelöli meg az Európai Unióra törő moszkvai szándékok ügynökét, ha őt nevezi meg közellenségnek – Weber még mindig ódzkodik ettől, de érthető módon Juncker már hajlik rá –, akkor az EPP kiragadhatja a kezdeményezést Orbán kezéből.

Egyre közelebb a szakításhoz a Fidesz az EPP-ben

Nem tartható fenn a Fidesz néppárti tagsága a szakértő szerint. Hegedűs István úgy látja, hogy az EP-választás után ki fogják zárni Orbánékat, s ez a „matekot” is felülírhatja.

A számtalan „vörös vonal” után minden eddiginél messzebb ment a Fidesz, valójában Orbán Viktor azzal, hogy személyesen Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság (EB) elnökének ment neki, aki az Európai Néppárt (EPP) egyik vezető politikusa is – mondta a Magyarországi Európa Társaság (MET) elnöke. Hegedűs István szerint a legújabb kormányzati plakátkampány ismét botrányt váltott ki az EPP-ben.

Erre vall egyébként, hogy szintén az eddigi gyakorlattal szemben az EB órákon belül ugyancsak plakáttal válaszolt a szerintük valótlan magyar állításokra. A testület szóvivője „sokkolónak” és nevetséges összeesküvés-elméletnek nevezte a magyar állításokat.

Sőt, Joseph Daul, az EPP elnöke hosszú Twitter-írásban szintén hamisnak és megtévesztőnek minősítette a kormány állításait, és az EB-hez hasonlóan arra emlékezteti a magyar kormányt, hogy a döntéseket közösen hozzák meg a tagországok.

Azzal, hogy most már „anyapártját”, az EPP-t is így bírálja a Fidesz, sokáig nem fenntartható helyzet állott elő, lélektanilag nem lehet ezt sokáig csinálni – fogalmazott Hegedűs István.

Nagyon úgy látszik, hogy

a Fidesz, illetve Orbán elszabadult hajóágyú lett az EPP-ben,

azután, hogy eddig is világos volt, nem tudnak mit kezdeni vele – mondta MET elnöke.

Ebben a helyzetben legkésőbb a május végi európai parlamenti választás után döntésre kell vinni ezt az állapotot, ami már magának az EPP-nek is túl sokat árt a szakértő szerint.

Az EP-választás azért fontos, mert jelentősen átalakulhatnak az erőviszonyok. Az EP elkészítette első mandátumbecslését, ami a két legnagyobb frakció, az EPP és a szocialisták (S&D) jelentős térvesztését vetíti előre a radikális, populista, részben EU-ellenes erőkkel szemben. (Azt hozzá kell tenni, hogy a számítás a britek kilépése utáni, 751 helyett 705-ös létszámot veszi alapul, noha egyelőre bizonytalan, hogy a szigetország valóban távozik március végén. Ha nem, akkor nekik is meg kell tartaniuk az EP-választást.)

Ebben a helyzetben még nagyobb lehet a Fidesz súlya az EPP-n belül. Legalábbis matematikailag. Hegedűs István szerint azonban a helyzet annyira elmérgesedett, hogy ez felülírhatja a „matekot”.

Nem minden az, hogy az EPP-ben 13-14-gyel többen lesznek-e

– fogalmazott.

A szakértő azt se zárja ki, hogy még a választásig is emelni fogja ezt a hangot a Fidesz, mert az már most látszik, hogy egyéb mondanivaló híján javarészt a migránstémáról fog szólni a kampány. Ez pedig előre is hozhatja a szakítást az EPP-ben.

Érdemes felidézni, hogy nem oly régen, december utolsó napjaiban Juncker egy német lapinterjúban azt mondta, hogy szerinte az EPP alapját alkotó kereszténydemokrata értékeket már nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával. Elmondta azt is, hogy az EPP-ben kezdeményezte a Fidesz kizárását, de az elutasította ezt. Akkor.

A Fidesz és az Európai Néppárt

„A Fidesz mozgástere a Néppártban közelít a nullához, s lehet, hogy a pártcsalád előbb-utóbb elérkezettnek látja majd azt a pillanatot, ami a magyar párttól való megszabadulást elhozza, ugyanakkor nem hagy a Fidesznek elég időt, hogy gyűlöletkampányát az EP-választások előtt a Néppárttal szemben is elindíthassa.” – kezdi Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.

Amikor néhány napja az Európai Parlament baloldali csoportjának csúcsjelöltje, a holland Frans Timmermans felszólította az európai szavazókat, hogy ne szavazzanak az Európai Néppártra, mert az nem hajlandó kivetni magából a ma már minden negatív jelzőt kiérdemelt Fideszt, nyilvánvalóan egyfajta „kontinentális pártpolitikai” szempontot követett. A baloldal kampány-versenyben van a konzervatív Néppárttal, így egy efféle érvelést sem lehet ennek keretein kívül értelmezni.

Ugyanakkor mégsem hagyható figyelmen kívül, hogy – hasonló megfontolásokból – Emmanuel Macron francia elnök is megtette ugyanezt, sőt már régebben, jóval a kampány elindítása előtt a liberális képviselői csoport vezetője, Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök is a magyar miniszterelnökben és pártjában jelölte meg mindazt, ami Európa bűnös múltjából napjainkig megmaradt.

Példátlan nyomás van az Európai Néppárton (EPP), ráadásul

Manfred Weber személyében egy olyan csúcsjelöltet választott a pártcsoport magának, akit önmagán kívül senki sem tart alkalmasnak a feladatra.

Alkalmatlanságának legfőbb bizonyítéka, hogy az elmúlt öt év kicsinyes és megbukott konzervatív taktikái javarészt az ő nevéhez fűződnek, s láthatóan mindig valaki mást küld a tűzvonalba maga helyett, ha egy álláspontért meg kell küzdeni.

Nem véletlen, hogy olyan találgatások kaptak lábra, miszerint az EPP csöndben megfeledkezik Weberről, s helyette azt a Michel Barnier-t fogja vezetőnek megnevezni, aki mindent tud az Európai Unióról, hisz nem véletlenül lett épp ő az unió részéről a Brexit-főtárgyaló, ráadásul az EPP alelnöke, s számos nyelven tud frappánsan kommunikálni mind a parlamenti vitákban, mind pedig a sajtóval. Ezek az erények Weberből maradéktalanul hiányoznak. Viszont minél közelebb kerülünk a májusi választáshoz, annál nehezebb lesz Webertől úgy megválni, hogy az ne az EPP gyengeségét türközze, ami nem épp egy előnyös pozíció a választási versengésben.

De érdemes azért átgondolnunk, valóban reális elvárás-e a Néppárttal szemben, hogy kizárja soraiból azt a Fidesz-képviselői csoportot, amely a maga tizenkét emberével mégis csak jelentős súlyt képvisel? Hoz-e annyit egy ilyen lépés, hogy megérje kockáztatni? Illetve, visz-e annyit, hogy mégis megérje?

Meg kell vallanom, egyelőre még hajlok arra, hogy az EPP-nek előnyösebb benntartani saját saraiban a Fideszt, de ez a korábbi meggyőződésem sokat vesztett szilárdságából. Az elmúlt hónapokban úgy gondoltam: a Fidesz és Orbán jelentette probléma legoptimálisabb megoldása, ha egyelőre benn tartják a pártcsaládban, hisz így sokkal hatékonyabban tudnak rá nyomást gyakorolni. Ennek a pozíciónak meg van az az előnye is, hogy nem a kiűzött Orbán játszhatja el az áldozati szerepet, hanem az EPP vezetése, melynek nap mind nap meg kell küzdeni az Orbán megtestesítette Európa-ellenes gonosszal és nacionalista primitivitással.

Szintén nem mellékes szempont: ha Orbánt kivetik magukból, az kampányát nem a baloldal és a Macronnal kiegészült liberálisok ellen vezeti majd, hanem a Néppárt ellen. Elemi érdeke egy ilyen politika, hisz ezzel átrendezheti az erőviszonyokat a jobboldalon, súlyt és egyben hangsúlyt, valamint legitimitást adva a szélsőjobboldalnak s a moszkvai érdekeknek. Meggyőződésem, hogy Orbán kihívó magatartása az EPP-vel szemben azért erősödött fel az elmúlt egy évben, s erősödött még tovább az utóbbi hónapokban, mert maga akarta elérni, hogy kitegyék a Néppártból. Ezzel szabad kezet kapott volna, hogy maga köré gyűjtse a részben Moszkva által mozgatott és pénzelt szélsőjobboldalt.

Úgy vélem, az EPP-ben az a döntés született, hogy a választásokig benn tartják a Fideszt, s a májusi eredmények tükrében gondolják majd újra a dolgot, ami szólhat egy orbántalanított Fidesz további benntartásáról, vagy pedig a Fidesz kizárásáról.

Az EPP-re nehezedő nyomás viszont azt sejteti: valamennyi konkurens érzékeli a helyzet változását. A parlament egyébként – leszámítva a jobboldali és baloldali széleket – olyan, mint egy nagy család: titkok szinte nincsenek. Viszont léteznek baráti kapcsolatok olyan különböző pártállású képviselők között, akik megosztják gondjaikat egymással. Orbán vonatkozásában ez fokozottan így van, hisz ő és pártja olyan tehertétel az EPP-n, amitől nagyon sok konzervatív képviselő szívesen megszabadulna – ráadásul inkább előbb, mint utóbb. Csak még annak módja nem világos. Így számos olyan belső vívódás kapott nyilvánosságot, amit az EPP nem feltétlenül akart nagydobra verni, de ezek mind azt mutatják, a Fidesz mozgástere az EPP-ben közelít a nullához, s lehet, hogy a pártcsalád előbb-utóbb elérkezettnek látja majd azt a pillanatot, ami a magyar párttól való megszabadulást elhozza, ugyanakkor nem hagy a Fidesznek elég időt, hogy gyűlöletkampányát tavasszal az EPP-vel szemben is elindíthassa.

Angela Merkel német kancellár február 7-i pozsonyi villámlátogatása bizonyos vonatkozásban bepillantást enged abba a folyamatba, ami a január 22-i francia-német Aacheni Szerződéssel vette kezdetét, s aminek célja az unió átszervezése és mentesítése azoktól a problémáktól, melyek közül az egyik legfontosabb az, amit az unióra nézve a V4-ek közül Lengyelország és Magyarország jelent. A kancellár nyilvánvalóan le akarja választani legalább a szlovákokat a lengyelek és magyarok képviselte „gonosz tengelyéről”, de ha lehet – és úgy tűnik, hogy lehet – akkor a cseheket is. Ráadásul idén novemberben általános választások lesznek Lengyelországban, s a felmérések azt mutatják, hogy az ellenzék akár a jelenlegi kormány fölé kerekedhet.

Egyik hír sem túlontúl biztató Orbán számára, aki ugyan tavaly Magyarországon megnyerte a választásokat, de az európai légüres térben mindent elveszíthet.

A Néppárt a homokba dugja a fejét

0

Az EPP nem maradhat közömbös azzal szemben, ahogyan Magyarországon égbekiáltóan visszaélnek a hatalommal, márpedig Weber ezt demonstrálta azzal, hogy milyen szívélyesen fogadta a Fidesz támogatását mostani jelölésekor. Ha az EPP releváns akar maradni, akkor friss, hiteles, eszméktől hajtott vezetőt kellene jelölnie, aki az egész EU-ban tud szólni a szavazókhoz, nem pedig Webert, aki a legkisebb közös nevezőt kínálja.

Európa konzervatívjainak nem apparatcsikra, hanem vezető egyéniségre van szüksége, és szakítaniuk kell a business as usual gyakorlatával, ha túl akarják élni a jövő évi európai választást. Manfred Weber megválasztása felér az elavult status quo fenntartásával – írja a Politico. Nem kétséges, hogy Weber, akit a pártcsalád az EU Bizottságának élére szán, a jelen környezetben jól navigál. Ám az európai politikának ez a víziója elavult. Európa ma sokkal szakadozottabb, polarizáltabb politikai táj, mint négy éve volt.

A mai kihívások közös vonása, hogy nem technikai, hanem politikai jellegűek

Olyan megoldásokat követelnek, amelyek átnyúlnak a nemzeti határok felett, és bírják a szavazók legitimációját. Ha tetszik, ha nem, egy közös erő már kialakulóban van – a szélsőjobboldalon. Steve Bannon víziója talán nem reális, de az Európa-szkeptikusok alighanem jelentősen növelik szavazati arányukat a választáson. A Néppárt azzal, hogy nem néz szembe a realitásokkal, és Manfred Webert választja meg arra, hogy vezesse a pártcsaládot az európai választáson, jelentős alkalmat mulaszt el arra, hogy meghallja az európai szavazók hangját.

Az elmúlt évtized nem volt kegyes a szociáldemokratákhoz, de most az EPP következik. Ennek semmi köze Weber személyéhez. Tekintélyes teljesítményt nyújtott az Európai Parlamentben, nem megosztó személyiség, és bizonyította, hogy szót tud érteni a pártcsalád minden tagjával egészen Orbán Viktorig. Az sem kétséges, hogy egy német elnök a Bizottság élén növelné az intézmény súlyát. Weber megválasztása csúcsjelöltnek azonban felér a kifáradt status quo jóváhagyásával, most, amikor a nyugati világ liberális demokráciái és nemzetközi intézményei példátlan legitimációs válsággal néznek szembe.

Az egész EU-ban morzsolódnak a centrista pártok régi koalíciói,

és az európai választók ebből már nem kérnek. Ahol sikerült a centrista erőknek visszaszorítani az ellenfeleket, ott ez mindenhol a centrista politika merész újbóli feltalálásának, és mindenekelőtt a múlt kudarcaihoz nem köthető friss, új arcoknak volt köszönhető, mint Ausztriában vagy Franciaországban. Ugyanez a logika érvényes a májusi európai választásokra is. Tekintettel arra, hogy milyen kis számban vesznek részt a szavazók a nemzeti választásokon, az európai választás eredményét a választói csoportok motivációs és energiaszintje közötti különbség dönti majd el. Alighanem az elégedetlenek és a dühösek mennek majd el voksolni, és a kihívás az lesz, hogy mobilizálni tudják-e a csendes többséget, amely nem akarja, hogy az európai projekt lángra lobbanjon.

Az EPP megmutatta, miben válik el a jobboldali populistáktól és a liberálisoktól. A szubszidiaritás és a keresztény európai örökség hangsúlyozásával nincs baj, de az EPP nem maradhat közömbös azzal szemben, ahogyan Magyarországon égbekiáltóan visszaélnek a hatalommal, márpedig Weber ezt demonstrálta azzal, hogy milyen szívélyesen fogadta a Fidesz támogatását mostani jelölésekor. Ha az EPP releváns akar maradni, akkor friss, hiteles, eszméktől hajtott vezetőt kellene jelölnie, aki az egész EU-ban tud szólni a szavazókhoz, nem pedig Webert, aki a legkisebb közös nevezőt kínálja.

Mások a politikai centrumban már demonstrálták ezt,

például Macron és Rutte, akik megkerülték az egyre fárasztóbb Guy Verhofstadtot. Ha van jövője az EPP-nek, az egészen bizonyosan inkább úgy néz ki, mint Alexander Stubbe. De bizonyosan könnyű lenne legalább egy tucat olyan jelentős embert találni az EPP-ben, akinek Webernél jobb hangzású a neve a brüsszeli buborékon túl is. A tekintélyelvű populizmus felemelkedésének, a Brexitnek és Trumpnak a fő tanulsága az, hogy a Nyugat új politikai realitással áll szemben, és a centrista politikusoknak alkalmazkodnia kell ehhez.

Minél inkább homokba dugja a fejét az EPP, és minél inkább folytatja a business as usual gyakorlatát, annál fájdalmasabb, és annál megérdemeltebb lesz a csapás, amelyet májusban elszenved majd.

Néppárti dilemmák

0

„A májusi EP-választási eredmények fogják meghatározni a 2019 utáni konzervatív politikai realitásokat, ezt mindenki érzi, s ez szülte nem csak a Helsinkiben megszabott kényszerű irányt, de azt a felismerést is, hogy a korábbi irracionális aggodalmak maradéktalanul megmaradtak. Ha 2018-ban a Fideszt kizárták volna az EPP-ből, az Orbán céljait segítette volna. Ha 2019 májusa után a Fideszt stabilan továbbra is az EPP tagja marad, akkor nem lehet már senki előtt sem kétséges: a Néppárt történelmi öngyilkosságra készül.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Olvasom az EUObserver-ben Lydia Gallnak, a Human Rights Watch kutatójának a felháborodott fejtegetéseit, mellyel számon kéri az Európai Néppárton (EPP), hogy minapi, Helsinkiben megtartott kongresszusán miért nem vetette ki magából a Fideszt. A hasonló itthoni – és az Európai Parlamentben is gyakorta megfogalmazódó – véleményekkel aligha lehet vitatkozni. Nagyon is indokolt lenne már jó ideje ez az elvárás, hisz – akárhogyan is nézzük – az EPP-tagjaként Orbán pártja komoly legitimitást merít ebből az indokolatlan toleranciából. Másrészt, aki elkötelezett szimpátiával figyeli az EPP európai működését, okkal félti a 67 pártból és csoportból álló konzervatív szervezetet attól, hogy elnéző magatartása épp saját belső demokratikus és liberális értékeit morzsolja fel, nem is beszélve a politikai hitelességről.

Ám van ennek a történetnek egy másik vetülete is, s nem árt ezzel is tisztában lenni. Az olvasó – mellőzve minden indulatot – gondoljon csak bele abba, mi lett volna, ha az Európai Néppárt valóban kiutasította volna november 7-én soraiból a Fideszt? Ráadásul épp most, a jövő évi Európai Parlament-i választások kampányának kezdetén? Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy egy ilyen esetben Orbán az említett kampányt épp az EPP ellen vinné, komolyan kockáztatva azt, hogy a pártcsalád súlya az Európai Parlamentben még a vártál is jobban lecsökkenne. Lehet számon kérni egy párttól s annak vezetésétől az elveket, de az elveknek érvényt szerezni csak választói felhatalmazással lehet, így nem csak indokolt e téren a józan óvatosság, de praktikus kötelesség is.

Már csak azért is, mert aligha lehet bárki előtt kétséges: pár hónapja Orbán még kifejezetten szerette volna, ha a Fideszt kiteszik az EPP-ből. Minden igyekezete erre irányult az elmúlt hónapokban. Különösen akkor vált ez a pártcsalád vezetői előtt is világossá, amikor a szeptember 11.-i, késő estébe nyúló frakcióülés előtt megüzenték Orbánnak, hogy szeretnék lezárni vele a vitát, a maguk részéről ők hajlandó a kompromisszumra, ha Orbán sem élezi tovább a helyzetet. És mi történt ezután? Orbán kiutazott Strasbourgba, s ott úgy esett neki az EPP-nek, mintha az lenne a Fidesz fő ellensége. Azóta már többen megerősítették a frakcióból, hogy számukra akkor vált egyértelművé: Orbán egészen másutt keresi a helyét, s szeretné erre az európai kampány felhajtó erejét felhasználni, épp az EPP-vel szemben. Ha ez sikerült volna – sőt, ha ez májusig akár sikerülne is – neki, a hozzá hasonlókat kimazsolázhatná a frakcióból, összeütve egy radikálisan Európa-ellenes, szélsőjobbos, oroszbarát új EP-frakciót.

Hogy szeptember óta változott volna Orbán álláspontja, azt nehéz megmondani, de lehet erre vonatkozó utalásként felfogni, hogy Helsinkiben a magyar miniszterelnök mégiscsak aláírta azt a nyilatkozatot, amit az EPP vezetése kifejezetten a Fidesz viselt dolgaiból okulva fogalmazott meg. És ami Orbán európai mozgásterének komoly korlátozását igyekszik elérni. A magyar politikus most láthatóan azzal számol, hogy Manfred Weber felemelése csúcsjelöltté kis időt ad neki átrendezendő saját sorait, s így megnyithatja a pályát politikai céljai számára a májusi EP-választások után, méghozzá egyelőre az EPP keretein belül.

Erre enged következtetni az, hogy a Fidesz-sajtó, sőt még egyes fideszes EP-képviselők is Helsinkiben képesek voltak azt állítani: a magyar kormánypártnak sikerült rákényszerítenie az EPP vezetését, hogy az az ott elfogadott nyilatkozatban minden – vagy majdnem minden – utalást a liberalizmusra a kereszténydemokrata jelzőre cserélje ki. Ennek persze nyilvánvalóan pont az ellenkezője igaz.

Magyar perspektívából szemlélve nem kétséges: Orbánnak esze ágában sincs lemondani arról a politikáról, ami 2015 után vált a Fideszben uralkodóvá. Más kérdés, hogy mire számít, és mire készül maga az EPP. Ott nagyjából ma már tudják, hogy Orbán hova akar eljutni, s azt is, hogy egy ilyen politika megvalósulása nagyon veszélyes a pártcsalád jövőjére nézve. Ennek ellenére a májusi EP-választás eredményei fogják meghatározni a 2019 utáni konzervatív politikai realitásokat. Ezt mindenki érzi, s ez szülte nem csak a Helsinkiben megszabott kényszerű irányt, de azt a felismerést is, hogy a korábbi irracionális aggodalmak maradéktalanul megmaradtak. Ha 2018-ban a Fideszt kizárták volna az EPP-ből, az Orbán céljait segítette volna. Ha 2019 májusa után a Fideszt stabilan továbbra is az EPP tagja marad, akkor nem lehet már senki előtt sem kétséges: a Néppárt történelmi öngyilkosságra készül.

Kapitulált a Néppárt Orbán előtt?

Fontos győzelem a Fidesznek és a Néppárt kapitulációja a felvizezett nyilatkozat? A liberális demokrácia követelményének elhagyása a Néppárt gyengeségét mutatja? A politológus szerint nem, a Néppárt a májusi választásnak rendel alá mindent. Lekerült a napirendről a Fidesz kizárása.

Az Európai Néppárt (EPP) helsinki kongresszusán elfogadták az unió jövőjéről és a demokrácia tiszteletben tartásáról szóló nyilatkozatot, amelyet a Fidesz is megszavazott. Azután, hogy az EPP engedett a magyar pártnak abban, hogy a jelenre és jövőre vonatkozóan

kikerült a szövegből a liberális demokrácia mint érték,

helyébe a kereszténydemokrácia került.

És ugyan benne maradt egy sor olyan kitétel (sajtószabadság, jogállamiság, független civil szervezetek, gyülekezési szabadság értékei, a populizmus és nacionalizmus, az álhírterjesztés veszélye), amelyeket kimondatlanul is a Fidesznek címeztek, a magyar pártban egyértelműen

győzelemként könyvelték el a történteket.

Ezzel szemben a más véleményen lévők az EPP kapitulációját látják.

Az is tény, hogy Joseph Daul, az EPP elnöke (aki Orbán egyértelmű híve volt, de később megfogalmazott bírálatot a magyarországi folyamatok miatt) is

„vásott kölyökről”

beszélt, akit a családban kell tartani, hogy beszélhessenek a fejével.

Mindenesetre Orbán a kongresszus csütörtöki napján győzelemittas beszédet mondott. Egyebek közt azt mondta, hogy helyre kell állítani az EPP egységét, ezért „sohase szavazzunk bizalmat olyanoknak, akik arra építik személyes ambícióikat, hogy a szocialisták és a liberálisok kritikáját behozzák az EPP-be”. Továbbá hogy

„vissza kell térni szellemi gyökereinkhez és meg kell hirdetni a kereszténydemokrácia reneszánszát”.

S noha az EPP finn tagjai még szerdán is azt hangoztatták, hogy készek lennének kezdeményezni a Fidesz kizárását, hivatalos beadvány nem lett ebből. Valószínűleg nem sikerült összeszedni a kellő támogatást.

Nincs szó kapitulációról

– mondta a Független Hírügynökség kérdésére Kiss Ambrus. A Policy Agenda ügyvezetője szerint nem győzött és vesztett senki, az EPP most nem akart belső frontot nyitni, nem a Fidesz megregulázására készültek (bár – tegyük hozzá – az előjelek nem teljesen erre vallottak), hanem a jövő májusi

európai parlamenti választások előtt mindent ennek rendelnek alá.

Nem „megtért” a Fidesznek az EPP, hanem most nem akarták tovább feszíteni a húrt – mondta a politológus. Szerinte ennél a nyilatkozatnál fontosabbnak tekintik az EPP-ben a CEU sorsát, ezért ha lesz folytatása a Fidesszel zajló éles vitának, az inkább az egyetem kapcsán történhet. Ha a CEU tényleg látványosan költözik át Bécsbe.

Ez az az ügy, amely köré kampányt lehet építeni a Fidesszel szemben nem csak az EPP-ben, hanem a szocialista és liberális frakciókban, és Emmanuel Macron francia elnöknél is. Természetesen nem tudjuk, hogy mi a szándéka Orbánnak a CEU-val – fogalmazott Kiss Ambrus -, valóban gondolkodnak-e azon, hogy nem viszik kenyértörésig. Ha igen, akkor most azon ügyeskednek, hogy arcvesztés nélkül faroljanak ki eddigi álláspontjukból – tette hozzá.

Ha viszont nem ez történik (december elsején kiderül, eddig adott határidőt a CEU a maradást jelentő amerikai-magyar egyezmény aláírására), akkor a politológus szerint

az EPP kerül kellemetlen helyzetbe a mostani „puhaság” miatt.

A kritikusok szerint a „jobb bent tartani” kompromisszumának csődje, amit láthatunk a Fidesszel szembeni általános jogállamisági problémák közepette. Kiss Ambrus szerint ez még sose nyújtott megoldást: sem annak idején a Jörg Haider-féle osztrák Szabadságpárt kormányba lépésekor, sem a szlovák Smer esetében. Mindkét alkalommal csak a látszat volt az, hogy kizárták őket az EPP-ből, illetve az európai szocialistáktól, valójában a tagság felfüggesztésénél nem mentek tovább – mondta Kiss.

A politológus amúgy úgy látja, hogy itthon túlértékeljük a Fidesz szerepét az európai politikában. Annyi igaz, hogy folyamatos a kalkuláció, hogy mi történne, ha a párt távozna az EPP-ből,

mennyi szavazatot vinne magával,

okozna-e akkora veszteséget, amit már nem éri meg vállalni. Ezt most lezárták itt.

Mindeközben az EPP nagy fölénnyel

megválasztotta Manfred Webert csúcsjelöltnek,

ezzel a német politikus lehet az Európai Bizottság következő elnöke. S ez egyelőre ad acta tette a Fidesz jövőjével kapcsolatos további lépéseket is az EPP-ben. Egy időre legalábbis.

Orbánnak engednie kell

Orbán Viktortól függ, tag maradhat-e a Fidesz az EPP-ben. Ezt  Európai Néppárt jelenlegi frakcióvezetője mondta a Politico-nak adott interjújában. Weber, aki indulni kíván a Bizottság elnöki tisztéért, megjegyezte, hogy az Európai Parlament által egy hónapja kezdeményezett jogállami eljárás után Magyarországnak irányt kell váltania. Egyetért Brüsszellel abban, hogy a 7-es paragrafus alapján elő kell készíteni a szükséges szankciókat. Szerinte a 7-es paragrafus lehívása a párbeszéd kezdetét jelenti. Arra a kérdésre, hogy miért tart fenn szoros kapcsolatokat olyan vezetőkkel és pártokkal, akiket és amelyeket korrupcióval, illetve a jogállam megszegésével vádolnak, Weber megismételte, hogy hídépítőnek tekinti magát és nem kíván különbséget tenni jó és rossz európaiak között.

Szólt arról is, hogy szerinte a Bizottság nagyon eltávolodott az emberektől, ezért  megválasztása esetén szeretné helyreállítani a korábbi kapcsolatot. Ezt  elsődlegesebb lépésnek tartja, mint a migráció, vagy az euróválság megoldása. Megjegyezte, hogy senkinek sem kell félnie attól, ha személyében netán egy német kerül az EU végrehajtó testületének élére, ő bajor, így közelebb van Milánóhoz, mint Berlinhez.

A vég kezdete… avagy Orbán az övéi között

Orbán Viktor és az az Európai Néppárt (EPP) bonyolult kapcsolata menthetetlenül közelít a szakítás felé, de várhatóan csak a jövő évi európai parlamenti (EP) választás után jön el az ideje – nyilatkozza az uniós kampány előtt a Független Hírügynökségnek László Róbert választási szakértő. A szakember nem látja, mi sarkallná komolyabb együttműködésre az ellenzéki erőket, és minden korábbinál nagyobb arányú Fidesz-győzelemre számít májusban. A Political Capital kutatója szerint, ahogy eddig sem, a jövő évi kampányban sem az uniós ügyek lesznek a döntőek.

 

A Sargentini-jelentés elfogadása lehet-e mérföldkő a közelgő európai választási kampányban itthon, illetve az unió többi államában?

Mindenképp, hisz ez az Európai Néppárt és a Fidesz kapcsolatában alapvető változásokat hozhat; ez lehet a vég kezdete. Miután a Sargentini-jelentést a konzervatív pártcsalád többsége is megszavazta, világossá vált, hogy Orbán Viktor nem tudja a maga képére formálni az EPP-t. Ez a konfliktus feltehetően szakítással végződik.

Ez már a következő napok, vagy hetek forgatókönyve lenne?

A közeli jövőben nem számítok kenyértörésre, a végleges szakítás inkább a májusi választási eredmények ismeretében várható. Az eredeti tervet, az EPP áthangolását, nem sikerült véghez vinni, most a B-terv lép életbe. A magyar miniszterelnök a következő hónapokban így valószínűleg egy új, a jelenlegieknél erősebb EU-szkeptikus formáció szervezésébe fog energiát fektetni.

Ha viszont az európai politikában tovább folytatódik az átrendeződés – ahogy ezt az önök elemzései is jelzik – erősödnek a populista, szélsőjobb irányába csúszó pártok, akkor létrejöhet egy unió-ellenes parlament?

Az átrendeződés, a jobbra tolódás és a populizmus terjedése valóban szembetűnő az egész kontinensen, tehát ez nem magyar jelenség. Az EP-ben azonban egyelőre nem sikerült hatékonyan megszervezni az EU-szkeptikus erőket. A feladat most sem egyszerű, de Orbán Viktor érezheti magában az erőt, hogy ennek nekibuzduljon – nem is nagyon maradt más választása. A Matteo Salvinival való találkozója is már ezt készíthette elő. Nyolc hónappal a választás előtt persze nem láthatók a majdani erőviszonyok, de különböző felmérések szerint az sem lehetetlen, hogy a következő EP-ben egy 15-20%-os frakcióba tömörülhetnek az Orbánnal (is) fémjelezhető politika támogatói. Ez már nemcsak a liberális frakcióval, az ALDE-vel, hanem az EPP-vel, illetve a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségével (S&D) is versenyképes erőt képviselhet, és megeshet, hogy fontos döntéseket blokkolni tudnak majd. Más kérdés, hogy az így letisztuló palettán a régi formációk jóval közelebb kerülhetnek egymáshoz, amivel az „újgenerációs” erőket marginalizálhatják. És ne feledkezzünk meg Emmanuel Macron mozgásáról sem, akinek ha sikerül összehoznia egy új Európa-párti csoportot, az is átszínezheti a már jól megszokott palettát.

Van olyan prognózis, amelyből pontosan kiderül, hogy a hazai és az európai választók milyen politikát szeretnének a májusban esedékes európai uniós választásokon?

Azt már évtizedek óta tudjuk, hogy nem az uniós ügyek mentén döntenek az uniós választópolgárok. Eddig a belpolitikai folyamatok határozták meg a választási eredményeket, és továbbra is az várható, hogy a helyi pártszimpátia dönti el a választás kimenetelét. Ugyanakkor új jelenség, hogy a pártok belpolitikai támogatottságára már érzékelhető befolyása van az európai, sőt, a globális folyamatoknak is. Élén természetesen a migrációval, amely a legtöbb populista erő kedvenc témája.

Kiszámítható, hogy a migráció mennyi ideig lehet az európai választás központi témája?

Semmiképp. 2015-ben még sokan azt mondták, hogy pár hónap, és ez a téma kifullad. Ehhez képest már majdnem négy éve ez határozza meg a közbeszédet, és a májusi választásnak is vezető témája lesz. Magyarországon egészen biztosan, nem függetlenül attól, hogy a médiát egyre durvábban uraló Fidesz napirenden tudja tartani a migránsveszélyt. A migráció persze más országokban is fontos téma, és nem kizárólag azokban az országokban, ahol ez ténylegesen égető probléma.

Valószínű, hogy Orbán Viktor konfrontatív strasbourgi beszéde sem az európai parlamentnek, vagy a képviselőknek szólt, hanem kizárólag a hazai híveknek?

A kormányfő strasbourgi felszólalásai már régóta belpolitikai célokat szolgálnak elsősorban, nem pedig az európai parlamenti képviselők meggyőzését. Orbán Viktor ezúttal is hazabeszélt, ezúttal is a magyar nép védelmezőjeként fellépve. Nem sokkal a beszéd elhangzása után már kész is volt a másfél percesre vágott videó (itt tekinthető meg) azzal a szöveggel, hogy „NÉZD MEG: Így állt ki Orbán Viktor Magyarországért az EP-ben”. Azonnal rá is tették a hirdetést, vélhetően a saját és a potenciális szavazóknak gondolt felhasználókra targetálva, és néhány óra alatt több százezres nézettséget produkált. Ez így volt már a korábbi strasbourgi megnyilvánulásaival is, de a parlamenti felszólalásai is ellenérvek nélkül jutnak el a saját választóihoz.

Viszont a magyarok többsége uniópárti. Lehet, hogy ha más nem, de a Sargentini-jelentés elfogadása ráébreszti az országot arra, hogy a Fidesz uralma alatt a demokrácia leépül, a sajtó Mészáros Lőrinc gázszerelő kezében, s közben a civileket is lerohanta a hatalom, de az akadémia önállóságát felszámolják?

A mai médiafogyasztási és tájékozódási szokások mellett nem lehet ilyen hatása a jelentésnek. A legtöbben a saját szájízük szerinti médiát fogyasztják, a Facebookon csak a számukra szimpatikus politikusok, véleményvezérek postjai jelennek meg. A „buborékok” falai egyre keményebbek, áttörhetetlenek. Aki tehát őszinte elkötelezettje a Fidesznek, annak kétsége sincs afelől, hogy a jelentés hazugságokon, konspiráción alapul, s az elfogadásakor csaltak. Aki ellenfele Orbánnak, az pedig az ellenkezőjét gondolja; a két interpretáció még csak nem is találkozik. Nem hallják egymást a táborok, nem véletlenül mondta Orbán Viktor korábban, hogy a „viták ideje lejárt”. Ő az egyoldalú meggyőzésben, a világ fekete-fehérre egyszerűsítésében hisz.

A Sargentini-jelentésnek tehát aligha lesz bármilyen véleményformáló hatása, hisz aki érzékeli a jogállam leépítését, a sajtószabadság korlátozását stb., annak nincs sok újdonság az irományban, sőt, talán még túl szoftnak is találja. A jelentés elfogadásának azért van mégis óriási jelentősége – a Fidesz és az EPP említett viszonyának átalakulásán túl –, mert Orbán először vesztett komolyabb csatát az EU-val szemben, illetve azért, mert az ügy újra és újra napirendre fog kerülni a következő egy-két évben.

Ismerve az uniós választási rendszert a szétforgácsolódott hazai ellenzék papíron képes olyan stratégiát kialakítani, amely a legtöbb szavazatot, s ezzel a legtöbb képviselői hely megszerzését eredményezi?

A választási rendszer végtelenül egyszerű, az egész ország egyetlen választókerületet alkot, van egy ötszázalékos bejutási küszöb, még a pártszövetségeknek is csak ennyit kell elérniük. Nincs tehát az, ami az országgyűlési választásokon, hogy két pártnak tíz, háromnak vagy többnek pedig tizenöt százalékot kell produkálnia.

Mivel ez nem olyan választás, amelynek eredménye alapján kormányt kellene alakítani, a bejutási küszöbön kívül nem igazán van olyan ok, ami komolyabb együttműködésre sarkallná az ellenzéki erőket. Egy európai parlamenti választáson a pártoknak a saját uniós képviselet megszerzése, az identitás megőrzése és a belpolitikai súlyuk lemérése a tét.

Arra lenne mód, hogy az ellenzék egy választási pártot hoz létre, aminek talán azért lenne értelme, mert a tavaszi országgyűlési választáson a Fidesz úgy tudta a kétharmadot megszerezni, hogy az ellenzéknél kevesebb szavazatot kapott?

Ha lenne Magyarországon kormányzásra esélyes ellenzék, akkor lenne értelme egy ilyen erődemonstrációnak, de jövőre, három évvel a soron következő országgyűlési választás előtt aligha. Idén egyébként tömegesen elmentek szavazni azok is, akik Orbán Viktort hatalomban akarták tartani, és azok is, akik el akarták zavarni. Emiatt szokatlanul magas volt a részvétel, hasonló nagyságú tömegre 2019-ben biztosan nem lehet számítani. Az EP-választásra való részvételre aligha fognak olyan elánnal civil kezdeményezések buzdítani, mint idén az országgyűlésire. Az ellenzék ráadásul rosszabb állapotban van, mint fél éve, mobilizációban pedig a Fidesznek nincs vetélytársa; nincs kétségem afelől, hogy a kormánypárt elsöprő többséget fog szerezni. Ha egyik ellenzéki erő sem kapja össze magát, és csak a kormányoldal mozgósít, a Fidesz most először valódi kétharmados többséget is szerezhet. Ez persze nem valószínű, de közelebb van hozzá, mint eddig bármikor.

Előfordulhat, hogy ha az ellenzék nem fog össze, akkor egyetlen képviselőt sem küld az Európai Parlamentbe?

Ez a horror forgatókönyv, amelyben egyetlen ellenzéki párt sem éri el az öt százalékot, de ez azért nem valószínű. Viszont a be nem jutott pártok által megszerzett szavazatok elvesznek, ami a legerősebb pártot erősíti, tehát a Fidesz az országos támogatottságán felüli erővel jelenhet meg az új Európai Parlamentben.

Az LMP és a Jobbik nem támogatja a Sargentini-jelentést, miközben az abban foglalt kritikus állításokkal, így a jogállam leépítésével, a korrupció növekedésével rendre egyetért a két párt. Ez a Fidesznek vagy az említett két pártnak hoz szavazót?

Valószínűleg az említett két párt vezérkara – átvéve a kormányoldal interpretációját – attól tartott, hogy ha megszavaznák a jelentést, akkor azt a választóik egy része úgy értékelné, hogy Magyarországot támadták, nem a kormányt. Ez a Jobbik táborában talán tényleges kockázat, az LMP-ében aligha.

A magyar szavazónak teljesen mindegy, hogy a választás esélyese a Fidesz a legerősebb frakcióba, a Néppáriba ül vagy valamiféle periférikus, a döntésekre kevés befolyással rendelkező csoport tagja lesz?

A legtöbb szavazót ez nem érdekli, de azokat, akiket igen, azok is gondban lesznek, mert aligha tisztázódik a választás előtt a Fidesz EP-üléspontja. Sokkal inkább az befolyásolja a magyar szavazót, hogy támogatja-e a kormány politikáját, vagy elutasítja azt. Egyébként pedig már legalább húsz éve minden egyes választáson a legfőbb orientáló attitűd, hogy a választó hogyan viszonyul Orbán Viktor személyéhez.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK