Kezdőlap Címkék Elnök

Címke: elnök

Egy éve választották meg Trumpot – azóta tart a káosz

Donald Trumpot 2016. november 8-án választották meg amerikai elnöknek. Az azóta eltelt egy évben nem tudta betartani legfontosabb kampányígéreteit, de folyamatosan sértődött támadásokat intéz vélt vagy valós ellenfelei ellen. Az elnök népszerűsége több évtizedes mélyponton van, az amerikaiak kétharmada úgy gondolja, semmit nem ért el megválasztása óta.

Fotó: MTI/EPApool/Ota Kijosi

Az egész világot, sőt, ahogy a Brookings Intézet írja elemzésében, saját támogatóit is meglepte Donald Trump, amikor egy évvel ezelőtt megnyerte az amerikai elnökválasztást. Győzelmi beszédében azt mondta: be kell gyógyítani a sebeket, és egységessé kell tenni az országot – egy évvel később az ország még megosztottabb, mint volt, az elnökségének eddig eltelt időszakát teljes káosz jellemzi.

Újfajta elnöki stílust vezetett be: teljesen kiszámíthatatlan, sértődékeny és nárcisztikus, az elnöki intézményt pedig gyakorlatilag a Twitteren működteti, ahol

rendszeresen kirohanásokat intéz vélt vagy valós ellenfelei ellen, akiket sokszor útszéli stílusban sérteget,

ami után a stábjának kell magyarázkodnia. Olyan is volt, hogy teljesen értelmetlen szöveget sikerült posztolnia:

Közben pedig a fő kampányígéretei közül gyakorlatilag egyet sem sikerült betartania.

A populista, elitellenes szólamokkal teli kampány után az egyik első próbálkozása az volt, hogy megtiltsa több, muszlim többségű ország állampolgárainak a beutazást Amerikába. Alá is írt egy rendeletet, amelyet azonban a bíróságok visszadobtak. Ezután újra próbálkozott – ezt is visszadobta egy bíróság. Egyelőre egy sokkal engedékenyebb verzió léphetett életbe.

Egyik fő ígérete az volt, hogy visszavonja az Obamacare-t, amelynek köszönhetően több millióval nőtt azon amerikaiak száma, akiknek van egészségbiztosítása (igaz, ezért másoknak többet kell fizetni, mint eddig). A helyettesítésére vonatkozó terv azonban már a Képviselőházon is nagyon nehezen ment át,

a Szenátusban pedig végképp elbukott.

Szintén hangsúlyos ígérete volt, hogy falat építtet az amerikai-mexikói határra, amelyet „majd a mexikóiakkal fizettet ki”. Utóbbira esélye sincs, a fal építéséhez ugyan továbbra is ragaszkodik, de ahhoz előbb a szövetségi költségvetésben kell forrást találni rá.

Arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok kilép több szabadkereskedelmi megállapodásból, többek között az észak-amerikaiból és a csendes-óceániból. Utóbbiból ki is lépett, az elsővel kapcsolatban most inkább arról van szó, hogy újratárgyalják.

Fotó: MTI/EPA/ISP pool/Olivier Douliery

Megígérte azt is, hogy javítja az orosz-amerikai kapcsolatokat, hogy újratárgyalja az iráni atomalkut, hogy „illegális bevándorlók millióit” telepíti ki, hogy Jeruzsálembe költözteti Tel Avivból az amerikai nagykövetséget Izraelben. Ezekből sem lett semmi.

Mint ahogy

hosszasan lehet sorolni a többi kampányígéretét is, amelyet nem tudott betartani:

nem csökkent a személyi jövedelemadó, nem engedélyezte újra a kínzást a vallatásoknál, nem tudott munkahelyeket visszahozni külföldről, nem építette újjá „Amerika infrastruktúráját”, és, hiába állítja az ellenkezőjét, nem mért vereséget az Iszlám Államra.

Tulajdonképp egy olyan fontos ígérete volt, amelyet maradéktalanul betartott – és amivel nagy nemzetközi felháborodást okozott. Kiléptette ugyanis az országot a párizsi klímaegyezményből.

Trump a külpolitikában is következetlen, egyedül a gazdaság teljesít jól – ennek viszont még Barack Obama kormánya rakta le az alapjait.

Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Közben ráadásul folyamatosan támadja a médiát, amely szerinte ellenséges vele. A charlottesville-i neonáci erőszak után pedig két napig tartott neki, hogy elítélje, hogy egy fehér fajvédő kocsijával az ellentüntetők közé hajtott, de utána újra inkább „mindkét fél által elkövetett” erőszakról beszélt – ez régi szélsőjobboldali kapcsolatai miatt nem is annyira meglepő.

Kampányígéreteit annak ellenére sem sikerült teljesítenie, hogy pártjának többsége van a Képviselőházban és a Szenátusban is. Viszont

több republikánus szenátorral is összeveszett,

sokszor pedig még saját emberei is ellentmondtak neki, például a Puerto Rico-i adósság, vagy az iráni atomalku kapcsán.

Stábjából állandó vitákról szivárogtak ki hírek, és már 16 fontos ember távozott onnan: többek között Steve Bannon főstratéga, Reince Priebus kabinetfőnök és Sean Spicer szóvivő.

El kellett köszönnie nemzetbiztonsági tanácsadójától, Michael Flynntől is, majd hiába rúgta ki az FBI igazgatóját, létrejött egy bizottság, amely a választásokba való orosz beavatkozást vizsgálja. A legnagyobb veszélyt Trumpra ez a vizsgálat jelenti – az ABC News és a Washington Post felmérése szerint az amerikaiak majdnem fele gondolja azt, hogy Trump is követett el bűncselekményt az ügyben. Kampánystábjának több tagját már vád alá helyezték, a hírek szerint Michael Flynnre is ez vár.

Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Ezek után tulajdonképp nem is meglepetés, hogy Donald Trump népszerűsége mélyponton van. A Washington Post és az ABC News közös felmérése szerint az amerikaiaknak mindössze 37 százaléka gondolja azt, hogy jó elnök, 59 százalék szerint viszont rosszul végzi a dolgát. Hasonló eredményt hozott a CNN felmérése is (ők 36, illetve 58 százalékot mértek). Vagyis

70 éve nem volt Trumpnál népszerűtlenebb elnök

hivatali idejének ezen szakaszában.

Az amerikaiak kétharmada szerint Trump semmilyen jelentős eredményt nem ért el a megválasztása óta.

Állandósult kirohanásai ellenére azonban, ahogy a Brookings Intézet is írja, az amerikai demokráciát nem fenyegeti veszély, a fékek és ellensúlyok jól működő rendszere ugyanis Trumpot is kordában tudja tartani, hiába fenyegeti a demokrácia alappilléreit, a szabad sajtót és a bíróságokat. Ahogy írják:

„Trump lehet, hogy úgy beszél, mint egy diktátor, de az alkotmány jól működik és megakadályozza, hogy valóban az legyen.”

A felesége lehet a zimbabwei diktátor utódja

0

Menesztette a 93 éves Robert Mugabe zimbabwei elnök első helyettesét, az utódlásért folyó versengés egyik fő esélyesének tartott Emmerson Mnangagwát, így most Mugabe felesége, Grace tűnik a legesélyesebb utódjelöltnek.

Simon Khaya Moyo zimbabwei tájékoztatási miniszter közölte, hogy Emmerson Mnangagwa alelnököt

„folyamatos hűtlenség, tiszteletlenség, csalárdság és megbízhatatlanság”

miatt mentették fel alelnöki tisztségéből.

A „Krokodil” gúnynéven is ismert politikus befolyása sokáig jelentős volt, de az utóbbi hónapokban egyre romlott a viszonya Mugabéval. Feleségét, Grace Mugabét például azzal vádolta meg, hogy mérgezett fagylaltot adott neki a múlt hónapban egy partin, amely után beteg lett. Mugabe pedig azzal vádolta meg a helyettesét, hogy a kormánypárton belül frakciót szervezett a megbuktatására.

A 93 éves Robert Mugabe 1980-ban a függetlenség kikiáltásakor lett miniszterelnök, hét évvel később összevonta a kormányfői és az elnöki posztot, és azóta is diktátorként vezeti az országot.

Egy időben szívesen vette, ha Hitlerhez hasonlították.

Bár megesküdött rá, hogy indul az 2018-as választásokon, idős kora miatt az utódlásért folyó harc jelentősen megerősödött. Mugabe közölte, hogy feleségét, Grace-t szeretné utódjaként látni, így a hatalom a családban maradna, bár az is lehetséges, hogy így akar mentesülni a jogsértések miatti felelősségre vonás alól.

Az 52 éves Grace Mugabe már bejelentette, hogy kész a férje helyére állni.

A chilei elnök várta a repülőtéren a befogadott szíriai menekülteket

0

Több mint hatvan szíriai menekültet fogadott be Chile, csatlakozva a szíriaiakat befogadó latin-amerikai országokhoz.

A menekülteket dél-amerikai ország elnöke, Michelle Bachelet fogadta csütörtökön a főváros, Santiago de Chile repülőterén.

Bachelet tizennégy szíriai családot fogadott az érkezésük alkalmából rendezett ünnepség keretében.

A Reuters tudósítása szerint

az állam pedig havi illetményekben, iskoláztatásban, egészségügyi ellátásban és nyelvórák nyújtásában részesíti őket,

hogy segítse beilleszkedésüket.

Az ENSZ szerint a 2017-es évben több mint két millió emberrel nőtt azoknak a száma, akik háború vagy üldöztetés elől menekültek, a legtöbben Szíriából.

A dél-amerikai kontinensen Chile mellett Brazília, Argentína, Uruguay és Kolumbia fogadott be kisebb számban Szíriát elhagyni kényszerült embereket.

Úszók: elnökválasztás elnapolva

0

Nem lesz szeptember 1-én még új vezetője a Magyar Úszó Szövetségnek, értesült a Független Hírügynökség.

A tét ugye az volt, hogy Bienerth Gusztávnak, a januárban Gyárfás Tamást váltó elnöknek mennie kell-e, vagy sem.

Az eredeti terv az volt, hogy a közgyűlésen visszahívják  Bienerthet  és megválasztják az új elnököt is.

Már persze, ha hinni lehet azoknak a híreknek, hogy az úszótársadalomnak elege lett az új elnökből. Ezt a feltevést igazolta vissza, hogy az elnökség tagjai sorra mondtak le mandátumukról, a végén már csak hárman maradtak a grémiumban, amely így működésképtelenné vált.  Vagyis mindenképpen újjá kell választani a testületet, de nem szeptember 1-én.

Híreink szerint ekkor csak a visszahívás történhet meg, amellyel szemben az elnök még erőteljes küzdelemben van. Olyannyira, hogy azt a háborút, amelyet Gyárfással szemben vívott lezárta és most már kifejezetten pozitív nyilatkozatokat ad elődjéről. Ezért is maradt el a nyílt vita; miután Bienerth az Origónak nyilatkozva kifejtette:

semmilyen visszaélést nem igazoltak vissza a vizsgálatok, legalább is Gyárfással szemben,

ezért ő úgy gondolja, hogy a FINA és a LEN vezetőségi tagja nagyon fontos szereplője a magyar úszósportnak.

Az elnökválasztás, a visszahívás esetén egy hónap múlva lesz, mert azt állítják: csak is így lesz törvényes. Az indulók között változatlanul Wladár Sándor tűnik a legesélyesebbnek, főként azok után, hogy sem Hargitay András, sem pedig Fürjes Balázs nem jelölteti magát.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!