Kezdőlap Címkék Demeter Áron

Címke: Demeter Áron

Ismét megpróbálják csőbe húzni a Migration Aidet?

„Írásban kértünk állásfoglalást a NAV-tól a bevándorlási különadó kapcsán, s miután 15-e a bevallási határidő, a hétfőn benyújtott kérdéseinkre addig meg kell kapnunk a válaszokat” – mondta a Független Hírügynökségnek Siewert András, a párttá alakult civil szervezet, a Migration Aid vezetője. Nem tiszta például, hogy a bankszámlára 25-e után érkező tételek adókötelesek-e. Mindenesetre két gyanús adományt kaptak a héten: egyet itthonról, egyet pedig külföldről. Mások is lépnek: az Amnesty International például kész bíróságra menni, vagy lehet az Alkotmánybírósághoz fordul.

Azzal kerestük meg a bevándorlási különadóra frappáns válasszal előállt Migration Aid vezetőjét, hogy egyeztettek-e velük más, érintett civil szervezetek a párttá alakulás ötletéről, vagy bármely más módszerről, amelynek révén kezelhető az idén augusztus 25-e óta hatályban lévő plusz teher. „Beszélgettünk másokkal, mindenkinek megvannak a maga gondolatai, ám nincs konszenzus abban, hogy mit kellene tenni” – közölte Siewert András. Ők a maguk részéről a NAV-hoz fordultak: „az adóhivatalnak kell állást foglalnia a kérdésekben, amelyekre a jogi szakértők sem tudtak egységes és egyértelmű válaszokat adni a borzasztóan képlékenyen megfogalmazott törvény alapján”.

Arra várnak válaszokat, hogy pontosan kikre és hogyan vonatkozik a törvény.

Például kérdés, hogy keletkezik-e adókötelezettség az adományok után – hiszen bár ők jó előre közzétették, hogy augusztus 25-e után nem fogadnak adományokat, a több mint egy éve meghirdetett banki folyószámlájukat nem számolták fel, s kérdés, hogy mi van azokkal az összegekkel, amelyek 25-e után érkeznek be hozzájuk.

Fotó: Youtube

Ezzel kapcsolatban egyébként egy érdekes momentumot említett Siewert András. A különadó hatályba lépés után megnézték a bankszámlájuk kivonatát, amelyen találtak két, kistételű – egyenként 10 ezer forint összegű – utalást, amelyek jogi személyiségű adományozótól érkeztek, egyik magyartól, a másik külfölditől.

„Nagyon régen kaptunk utoljára jogi személyiségű adományozótól pénzbeni utalást, így, az időzítés miatt nem véletlen, hogy felmerült bennünk annak a gyanúja, hogy tesztelni akarnak minket” – mutatott rá.

(Mint emlékezetes, A Migration Aidet egyszer már csőbe akarták húzni: ez volt az a szervezet, amely leleplezte a civilek ellen folytatott lejárató akciót, amelyet, mint utóbb kiderült, egy izraeli hírszerzőcég hajtott végre.)

A NAV állásfoglalását várják abban is, hogy csak a jogi személyiség adományára vonatkozik a különadó vagy a magánszemélyekére is. A törvény szövege ugyanis nem tesz különbséget ebben.

Elvben elsősorban az adományozó szervezet kötelezett adófizetésre (akár pénzbeni, akár természetbeni adományról van szó), de hogyan tudná az adományt fogadó teljesíteni a bevallást, ha a különadó fizetésére kötelezett adományozónak és az azt fogadó civil szervezetnek ugyanaz a bevallási határideje? Ez is a tisztázandó kérdések sorát gyarapítja. (Mint emlékezetes, a 25 százalékos különadót elvben az adományozónak kell fizetnie, de ha az nem rója le, akkor a fogadó civil szervezetre hárul a teher rendezése.)

Amint megkapják a válaszokat a függőben lévő adókérdésekre, azokat megosztják a többi, hasonló cipőben járó civil szervezetekkel – mondta Siewert András. A kérdésre, hogy miért csak most, a törvény hatályba lépését követően fordultak hivatalosan a NAV-hoz, azt fejtegette, hogy

az adóhatóság nem szokott állásfoglalást kiadni még nem hatályos adóügyekben – azaz, meg kellett várniuk a bevándorlási különadó életbe lépését a kérdések feltevésével.

Habár már nem indítanak kampányokat, s a biztonság kedvéért nem is fogadnak természetbeni adományokat, azért adományok még érkezhetnek hozzájuk (ld.  fenti két utalást) – emiatt is fontos, hogy az adóhatóság foglaljon állást a nyitott kérdésekben. „El tudom képzelni, hogy NAV-nak is kellemetlen ez az egész” – mondta, hozzátéve: „ott adójogászok dolgoznak, a törvény pedig nagyon képlékenyen van megfogalmazva”. Mindenki azt mondja, hogy bíróság elé kellene vinni a bevándorlási különadó szabályozását, mivel jogbizonytalanságot teremt, hogy senki nem tudja, hogy kikről és miről szól a jogszabály”, szögezte le, rámutatva:

„az biztos, hogy egy szakmai törvény nem így néz ki”.

Fotó: Youtube

Más szavakkal, de ugyanezt mondta Demeter Áron, az Amnesty International emberi jogi szakértője és médiafelelőse, aki a Független Hírügynökségnek leszögezte, hogy

 

„maga a jogszabály a civil szervezetek többsége szerint értelmezhetetlen és alkotmányellenes”.

Nem véletlen, hogy más civil szervezetekkel beszélgetve szóba került az is, hogy látott-e bármelyikük az elmúlt harminc évben hasonlóan megfogalmazott jogszabályt.

„Még nem döntöttünk arról, hogy mikor és milyen formába megyünk bíróságra, de ha a NAV azt gondolja, hogy mi is a bevándorlási különdó-törvény hatálya alá esünk, akkor egészen biztosan lépünk” – mondta Demeter Áron. Hozzátette: arról nincs még formális döntés hogy adott esetben az Alkotmánybíróságon, alkotmányjogi panaszban támadják-e meg a törvényt. Szeptemberre várható döntés.

Kérdésünkre, hogy felmerült-e bennük, hogy valamilyen kiutat keressenek a hatály alól, ahogy például a Migration Aid tette, Demeter Áron leszögezte: ők biztosan nem alakulnak párttá, s maradnak közhasznú egyesület,

„bármit is talál ki akár a  kormány, akár a NAV”.

„De nem fogjuk könnyen adni a bőrünket” – szögezte le.

A bevándorlási különadót „a bevándorlást segítő magyarországi tevékenység” vagy a „Magyarországon székhellyel rendelkező szervezet bevándorlást segítő tevékenységének anyagi támogatása” után kell fizetni, mértéke 25 százalék.
A törvény szerint bevándorlást segítő tevékenységnek számít a bevándorlás előmozdításával összefüggő médiakampány, médiaszeminárium, hálózat működtetése vagy „a bevándorlást pozitív színben feltüntető propagandatevékenység”. Nem kell fizetni pártoknak, valamint olyan szervezeteknek, amelyek adómentességét nemzetközi szerződés vagy viszonossági alap biztosítja.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK