cukiság Archives › Független Hírügynökség

A Jobbik útja – 9. Velük, vagy nélkülük?

Föld S. Péter

-

2018-02-02

2017. novemberében Vona Gábor volt a Spinoza színház vendége. Rangos Katalin műsorvezető sorozatában politikusokat hívott az Erzsébetváros közepén található színpadra. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a Jobbik elnökét, vagy a párt bármely vezető politikusát meghívják a budapesti zsidónegyedbe, az egykori gettó helyszínére. És évekkel ezelőtt Vona Gábor sem fogadta volna el a meghívást.

Az eseménynek, mint utóbb kiderült, nagyobb lett a füstje, mint a lángja. S bár voltak, akik tüntetéssel fenyegetőztek, végül semmi nem történt: Vona Gábor kedvesen és barátságosan beszélgetett, a kérdésekre hol egyenesen, amikor meg úgy látta jónak, kitérően válaszolt.

Ettől függetlenül, ahogy közeledik az áprilisi választás időpontja, egyre gyakoribbak és hevesebbek a viták azzal kapcsolatban, hogy

a demokratikus (vagy, mondjuk így: baloldali) ellenzéknek kell-e, szabad-e együttműködnie a Jobbikkal.

Azon senki nem csodálkozik, hogy a vélemények megoszlanak, a vita hevessége, a vitázók elszántsága viszont még a sokat látott elemzőket is meglepte. Az egyik oldalon azok vannak, akik azt állítják, hogy a Jobbik már kevésbé rossz opció, mint a Fidesz, hiszen láthattuk az utóbbi években, hogy mi történt: a két párt helyet cserélt a politikai palettán, és ma már sok tekintetben a Fidesz számít szélsőségesebbnek – ha úgy tetszik: radikálisabbnak – mint a Jobbik.

A másik oldal támogatói rendre felidézik a Jobbik vezetőinek évekkel ezelőtti, de itt-ott ma is hallható nyilatkozatait, és azt mondják: nácikkal soha.

Azok, akik – Kövér László egykori bonmot-ja nyomán – azt vallják, hogy „náci kutyából nem lesz demokratikus szalonna”, azzal érvelnek, hogy Vonáék megmutatták már ezerszer, hogy milyenek, s most hiába próbálnak úgy tenni, mintha gyerekes csíny lett volna, amit korábban tettek, ne higgyünk nekik. Csak játsszák magukat, hogy megkedveljük őket, és megszerezzék a hatalmat.

Ha ez megvan, ismét a régi Jobbikot látjuk majd.

Véget ér a cukiság, és ismét jönnek a radikálisok, akik számon tartják a zsidó kormánytagokat, beleköpnek a Dunaparti cipőkbe, és az ott készült fotón elégedetten vigyorognak.

Ne dőljünk be a Jobbik megváltozásának, mert ezek nem változnak. Ugyanaz a társaság, mint akik régen voltak. Vagyis, Vona Gábor beengedése a Spinozába nem hiba volt, hanem bűn. Sokba fog még nekünk kerülni az, hogy vannak, akik barátkoznak a Jobbikkal. Ne higgyünk abban, hogy ők tiszták és becsületesek, csak azért, mert rajtuk kívül már mindenki lopott ebben az országban. Ez csak azért van, mert a Jobbik eddig nem fért a húsosfazékhoz, távol volt a hatalomtól, nem tudott belenyúlni a közösbe. Klasszikussal szólva: a jó erkölcs nem más, mint az alkalom hiánya.

Majd ha hatalomra kerülnek, akkor kiderül, hogy ők sem különbek a többieknél, sőt! De akkor már késő lesz.

A kórus másik fele azt énekli, hogy a Jobbik, már nem ugyanaz a párt, ami évekkel ezelőtt volt. És a párt vezetője, Vona Gábor is előnyére változott. Jobb lett a Jobbik, de ezen nem kell csodálkozni. Az ember változik, átértékeli ifjúkori cselekedeteit, botlásait. Bölcsebb lesz, belátóbb.

És velük szemben nekünk is bölcsebbnek kellene lennünk, belátóbbnak.

Vona Gábor és pártja évek óta azon dolgozik, hogy megmutassa, hogy már nem az a kirekesztő, cigány- és zsidóellenes párt, mint amilyennek egykor indult.

Higgyünk benne, hogy komolyan gondolják, vagyis, hogy már nem olyanok, mint voltak. Mást nem is nagyon tehetünk: ha ránézünk a politikai térképre, láthatjuk, hogy a Fidesz ma már jobbról előzi a Jobbikot. Orbán pártja mára szélsőségesebb lett, mint Vonáé.

Nem kell a Jobbikot szeretni, de tudomásul kell venni, hogy belátták a tévedéseiket, ha kell, hajlandók bocsánatot kérni. És, tegyük hozzá, nincs is más választásunk. Ha le akarjuk váltani Orbán rendszerét, együtt kell működni velük. Mert a Fidesznél még a Jobbik is jobb.

A vita máig nem dőlt el, a vitázó felek között nem látszik közeledés. És akkor arról még nem is szóltunk, amit nem véletlenül hagytuk a végére: hogy a Jobbik akar-e együttműködni a demokratikus (baloldali) ellenzékkel.

Jelen állás szerint – legalábbis, erre utalnak a megnyilatkozásaik – ők sem kérnek a baloldali pártokból. Persze, tudjuk, hogy a politikában minden más területnél érvényesebb a mondás: soha ne mondd, hogy soha!

Ahol minden megtörténhet, ott minden meg is történik.

A Jobbik útját bemutató sorozatunk előző része itt olvasható.

A Jobbik útja – 8. A cukiságkampány

Föld S. Péter

-

2018-01-30

0

2013-ban kezdődött az a folyamat, amelyet köznyelv a Jobbikkal kapcsolatban cukiságkampányként ismer. Vona Gábor a Jobbik elnöke tavaly novemberben a Spinoza színházban azt mondta erről, hogy nem szereti ezt az elnevezést, mert ez egy taktikázásra utal, miközben ez nem taktika, mert valódi változások zajlanak a párt ideológiájában és megnyilvánulásaiban.

A cukiságkampány röviden és leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a Jobbik, amely szélsőséges és radikális mozgalomként indult, egyre inkább igyekszik középre tolódni – ahogyan ők fogalmazzák, néppártosodni. Ennek a cukiságnak a képi formája az, hogy Vona Gábor párt elnök kiskutyákat simogat, ideológia megjelenítése pedig sok más gesztus mellett abban áll, hogy a pártelnök hanuka alkalmából üdvözlő sorokat írt a zsidó szervezeteknek.

Ha a cukiságkampányról beszélünk, felvetődik a kérdés, hogy mennyire vehető komolyan a Jobbik „megjavulása”, s valóban valódi a változás, a múltjukkal való leszámolás.

Ha a politikai racionalitás oldaláról közelítünk, akkor azt mondhatjuk, hogy a cukiságkampánynak, vagyis a Jobbik „megszelídülésének” van alapja. A Jobbik, a Fidesz köpönyegéből bújt elő, Vona Gábor pártelnök ugyanabban a polgári körben kezdte politikai pályafutását, amelynek a jelenlegi miniszterelnök is tagja volt. Orbán Viktor akkor még tehetséges fiatalembereknek nevezte a pályakezdő jobbikos politikusokat, és sok sikert kívánt nekik.

Idővel azonban a helyzet megváltozott, a Fidesznek kellemetlenné vált a vetélytárssá növekedett Jobbik, és Vona is rájött arra, amire Orbán – egy más szituációban – évtizedekkel korábban: hogy ott, ahol vannak, számukra nincs már hely.

Ahogyan a Fidesz ateista liberálisból keresztény és konzervatív lett, úgy változott/változik a Jobbik radikálisból néppártivá.

Utóbbira azért is volt szükség, mert az elmúlt években a Fidesz a Jobbik szinte valamennyi témáját lenyúlta, és azt lehet mondani, hogy jobbról előzte a Jobbikot.

Ha máshonnan nézzük, akkor a Jobbik irányváltása, a „helycserés támadás” valójában taktika, ahogyan elemzők ma mondják: egy politikai termék. S bár a keményvonalasként ismert Novák Elődöt Vona eltávolította a Jobbik vezetéséből, a 2006-os tévéostromban kétes hírnevet szerzett Toroczkai László – ma Ásotthalom polgármestere – most is alelnöke a Jobbiknak.

És ott van a pártban az a Sneider Tamás, aki skinhead-vezérként kezdte a közéleti pályafutását, és aki egy 2014. szeptemberi kiszivárgott felvételen elmagyarázza, „hogy miért muszáj visszavenni a durvább hangból… A lavírozás lényege, hogy a keményebb tónust újabban a Jobbikot segítő Betyársereg használja majd… Azért jó, hogy van egy Betyársereg, azért jó, hogy van a Hatvannégy Vármegye, mert ők megtehetik azt, amit én nem tehetek meg bent a Parlamentben, mert nekem arra kell figyelnem, hogy az egyszerű helyi polgár is, akiben mondjuk semmi nemzeti érzés nincsen, mégis azt mondja, hogy szimpatikus ez a Jobbik, rá fogok szavazni… Ennyi, de ettől függetlenül nem változott semmi különösebben az elképzelésünkben, sőt, egyáltalán nem változik. Csak hát a kommunikáció, arra kell figyelni, hogy hogyan.”

Máshol Sneider Tamás arról beszél, hogy a munkatársa inkább legyen muszlim, mint zsidó. És akkor még arról nem is szóltunk, hogy továbbra is tagja a párt belső köreinek a zsidó kötődésű kormánytagok listázását emlegető Gyöngyösi Márton, vagy a Duna-parti cipőknél a nyilasok áldozatait kigúnyoló Kulcsár Gergely.

Még Vona pártelnöknek is voltak olyan „elszólásai”, amelyek arra utalnak, hogy a Jobbik valójában nem gondolja komolyan a „megjavulást”.

Vona Gábor még 2015-ben is arról beszélt, hogy „a hazai zsidóságnak fel kell hagynia azzal, hogy magára folyton csak áldozatként tekint, és 70 évvel a második világháború után még mindig bűnösnek bélyegez egy egész nemzetet.”

A Jobbik megszelídülése tehát valójában politikai termék, bár, amennyiben ez a mostani ideológia még egy ideig fennmarad, akkor a párt – akár alapítói akarata ellenére is – valóban megváltozhat. A cukiságkampány azonban még az elején jár, ráadásul nagy és – lásd a fenti elszólásokat – a párt vezetői számára időnként kínos kacskaringókkal teli.

Ebben a helyzetben vetődik fel a kérdés a baloldali ellenzék számára, amiről sorozatunk következő, befejező részében írunk: hogy lehet/szabad-e együttműködni a Jobbikkal Orbán kormányának leváltása érdekében.

Következik: Velük, vagy nélkülük.

A sorozat előző része, Vona Gábor találkozása Simicska Lajossal, itt olvasható.

Vona szerint Orbán olyan, mint a 2010-es Vona Gábor

FüHü

-

2017-11-17

0

Vona szerint Orbán olyan, mint a 2010-es Vona Gábor

A pesti zsidónegyed közepén, a Spinoza Színházban rendeztek egy beszélgetést Vona Gáborral. Beszélt a Magyar Gárdáról, a párt és saját maga változásairól, arról, hogy mit köszönhet Orbán Viktornak, és arról is, hogy őt is megkeresték Orbán állítólagos külföldi bankszámláinak történetével. Azt is mondta, ha meleg lenne, vállalná. Az MSZP-vel és a DK-val nem fogna össze.

Vona Gábor azzal kezdte a beszédét, hogy tudja, hogy okozott felháborodást a meghívása, és nem is gondolta, hogy eljutnak idáig. Azt mondta: az a célja, hogy beszélhessen arról,

„amit mi néppártosodásnak hívunk, a sajtó cukikampánynak nevezett el”.

Szerinte utóbbi jelző arra utal, hogy ez egy taktikai lépés, de szerinte belső, lelki változásról van szó – mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy ez mennyire hiteles. Szerinte több „kritikus olyan pillanat volt”, amikor bizonyítani tudták, hogy megváltoztak.

Úgy érzi, hogy Orbán már tőle jobbra áll. 2013-tól indítja a „néppártosodási” folyamatot, akkor „érezte azt először”, hogy ezen az úton kell menni, ami szerinte akkor „irracionális” volt, mert a radikalizmus erősödött Európában. Azt is mondta: a 2010-es Vona Gábornak tetszene, amit a kormány most csinál, a mostaninak nem tetszik. Ahogy fogalmazott:

„A jelenlegi Orbán Viktor olyan, mint a 2010-es Vona Gábor, én meg úgy érzem picit magam, mint a ’98-as Orbán Viktor, legalábbis a gondolkodását tekintve.”

Felidézte, hogy régebben Fidesz-tag volt, és tagja volt Orbán Viktor polgári körének. Azt mondta: azért hagyta ott, mert „hiteltelennek” tartotta, azt látta, hogy „ő valójában nem az, akinek mutatja magát”.

Beszélt a Magyar Gárdáról is: azt mondta, amikor 2010-ben gárdamellényben ment be az Országgyűlésbe, az akkor önazonos volt, de „az ember változik”, és

most valószínűleg már nem venné fel a gárdamellényt.

A Magyar Gárdát egyértelműen nem ítélte el, inkább jobb- és baloldali megosztottságról beszélt. A mellényét amúgy elajándékozta. Elismerte, hogy a gárda az ő ötlete volt, de szerinte a Gyurcsány-kormánnyal szemben hozták létre, „nem egy ilyen szélsőjobboldali dolognak indult”, és azt mondta, nem sikerült uralni a kiváltott hatást.

Azt is mondta:

köszönetet mond Orbánnak, hogy megtanította tisztelni a demokráciát, a demokratikus értékeket,

mert megtapasztalta, hogy milyen az, amikor nincs.

Vona Gábor, ahogy fogalmazott, „nagyon örül” annak, amikor melegnek nevezik, mert ez azt jelenti, hogy „nincs más érv”.

„Nem az volt a bántó, hogy én homoszexuális vagyok, mert ha az lennék, akkor vállalnám”

– mondta. Szerinte az őket szélsőségességgel vádoló kormány a homofób kártyát használta ki. Ők továbbra is várják „a homoszexuális emberek” szavazatait, és azt szeretnék, hogy ők is jól érezzék magukat Magyarországon.

Beszélt arról is, hogy az elszámoltatást a „feje tetején”, „a pókháló közepén” kell kezdeni, vagyis Orbán Viktornál. Örülne, ha „akár az oroszok, akár a svájciak, akár az amerikaiak” előállnának valamivel Orbánról, mert szerinte amíg ez nem történik meg, addig zsarolható, ami nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Azt állította, hogy őt is megkeresték azzal, amivel Gyurcsány Ferencet, miszerint svájci bankszámlákról adnának információkat – azt nem tudja, hogy ugyanazok keresték-e meg, „ilyen értelemben ezt nem beszéltük még át”. De, ahogy fogalmazott,

„Aztán nem lett semmi belőle.”

Bizonyítékot ugyanis nem mutattak, ő nem is találkozott velük, csak egy üzenetet kapott „nyugat-európai irányból”, ami neki blöffszerűnek tűnt. Ugyanakkor azt is mondta:

„nagy tétben mernék fogadni arra”, hogy Orbánnak volt svájci bankszámlája.

Szerinte az Orbán-kormánynak voltak jó intézkedései, amelyeket nem változtatna meg, ilyen a költségvetési hiány kordában tartása, a családtámogatási rendszer, és megtartaná a határon túliak szavazati jogát is. Megszüntetné viszont a korrupciót és a sajtómanipulációt.

„Az M1-et én már csak Migráns 1-nek hívom”

– mondta. Az Orbán-kormány bűnei közé sorolta a szakpolitika teljes mellőzését, ugyanakkor jó dolognak tartja, hogy az állam nagyobb szerepet vállal az oktatásban.

Beszélt Hosszú Katinkáról is, szerinte az egész magyar társadalom sikeresebb lenne, ha az ő modelljét, tudatosságát követné.

Szegedi Csanádról azt mondta, „ez egy fájdalmas történet”, és nem tudja, mi van vele. Nem örült annak, hogy elment a pártból, hiszen barátok voltak. Szerinte nem a zsidó származása miatt távozott, hanem egy uniós vesztegetési ügy miatt. Azt mondta,

egy másik Jobbik-tag is megkereste, hogy ő is zsidó származású,

neki azt mondta: „semmi gond, megyünk tovább”.

A Duna-parti Holocaust-emlékmű cipőibe beleköpő jobbikos képviselőt szerinte azért nem rúgták ki a pártból, mert nem a büntetés, hanem a „fejlődés” irányába akart menni. Szerinte lehet változni, és a Jobbikot nem szabad „néhány ilyen extrém megnyilvánulás” alapján megítélni. „Ugye nem gondoljuk, hogy egymillió náci van Magyarországon?” – kérdezte.

„Nem jönnek se kommunisták, se fasiszták.”

Toroczkai Lászlóról azt mondta, szükség van rá a pártban, mert sikeres polgármester, és komoly tapasztalatai vannak a migrációs válság kezelésében. Tagadta, hogy szélsőjobboldali lett volna az a lengyel felvonulás, ahol felszólalt. Szerinte valódi probléma a migráció, bár a Soros-kampányhoz hasonlóan „túl van tolva”.

Az ellenzéki összefogásról is beszélt, szerinte nemcsak az MSZP és a DK nem akar összeállni a Jobbikkal, hanem ők se velük.

Az LMP-vel és a Momentummal viszont más a helyzet,

velük szerinte lehet konstruktív párbeszédet folytatni, és jó viszonyt ápol Szél Bernadett-tel és Hadházy Ákossal is. (Hadházy Ákost megkérdeztük, mit gondol a Jobbik-LMP összefogásról, itt elolvashatja, mit mondott.)

Szabad-e szóba állni a Jobbikkal?

FüHü

-

2017-10-11

1

A kérdés tehát az, hogy tisztességes demokratának szabad-e szóba állni és vitatkozni a Jobbikkal. A Független Hírügynökségnek erről természetesen megvan a véleménye, de úgy gondoljuk, a téma megér annyit, hogy közös gondolkodásra hívjuk a FüHü olvasóit: mondják el nekünk, írják meg, hogy ők hogyan látják. Akár konkrét helyzetekről – hogy jó ötlet volt-e Vonát meghívni a Spinozába – akár általánosságban, vagyis, az ideológiák ütköztetéséről is várjuk véleményüket.

Kiverte a biztosítékot a politikai és a közélet iránt érdeklődők körében, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke, egyre másra kapja a meghívásokat olyan klubokba és közösségekbe, amelyekben korábban elképzelhetetlen lett volna a jelenléte.

Szeptember végén a vállaltan balliberálisnak mondott Szeretem Magyarországot Klub vendége volt, novemberben pedig a budapesti zsidónegyed közepén elhelyezkedő Spinoza klub látja vendégül a Jobbik elnöklét.

Érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak. Vannak alapvetések, amelyekben mindenki egyetért, és vannak ezekből az alapvetésekből fakadó következtetések, ahol eltérőek az álláspontok.

Számtalan érvet lehet felhozni az ellen, hogy magát demokratának mondó embernek miért kell Vonát és pártját negligálni, mint ahogyan sok érv szól amellett is, hogy miért muszáj párbeszédet folytatni Vonáékkal, velük vitatkozni.

Ha azt kérdezné valaki, hogy mi a véleményünk erről a dilemmáról, akkor a válaszunkat azzal a közhellyel kezdenénk, amelyet televíziós vetélkedőkben szoktunk hallani. Jelesül azzal, hogy „nincs” nehéz helyzetben a zsűri.

Von Gábor pártját a Jobbikot, ez több bírósági ítélet végzésében is olvasható, lehet náci pártnak nevezni. Ezek az ítéletek nem azt mondják ki, hogy a bíróság szerint a Jobbik náci párt lenne – a bíróságok ebben nem foglalnak állást – hanem azt, hogy bárki mondhatja Vonáékról, hogy nácik. Ez ugyanis egy vélemény, amellyel lehet egyetérteni és lehet vele vitatkozni.

A Jobbik múltjából mindenki tud olyan momentumokat említeni, amelyek alapján tisztességes demokrata azt mondja, hogy nem szabad szóba állni a VELÜk.

Nem sorolnánk ezeket a kirekesztő, antiszemita, cigányellenes megnyilvánulásokat, a zászlóégetéseket, sem azt, hogy a párt egyik képviselője disznólábbal fotóztatta magát a Dunnaparton a meggyilkolt áldozatokra emlékeztető cipők mellett. Voltak, és néha ma is vannak a Jobbiknak gyomorforgató, vállalhatatlan megnyilvánulásai. Ebben nincs vita az egymásnak feszülő felek között, mint ahogyan abban is szinte mindenki egyetért, hogy a Jobbik egy ideje a jobbik arcát mutatja a nagyközönségnek. A vita abban van, hogy ezt a – ha lehet így fogalmazni – pálfordulást mennyire lehet komolyan venni. És menyiben komolyan vehető, kell-e tekintettel lenni arra, hogy a Jobbik megváltozott.

Egyelőre egyik kérdésre sincs megnyugtató, egyértelmű válasz.

Tény, hogy a Jobbik egy ideje a cukisággal kampányol, a pártelnök kiskutyát simogat, és üdvözlő levelet küld a zsidószervezeteknek hanuka alkalmából.

És az is tény, hogy a Jobbik korábban vállalhatatlan arcai ritkábban jutnak megszólalási lehetőséghez. Néhányukat el is távolították a pártból, míg mások még ott vannak, de a hátsó sorokba lettek vezényelve.

És az is tény, hogy a Jobbik, ez a demokratikusnak nem mondható párt, tetszik, nem tetszik, demokratikus választások révén jutott el odáig, hogy

jelenleg a Fidesz után a második legnagyobb politikai erővé vált Magyarországon.

Ezt lehet szeretni és lehet nem szeretni, de ettől még ez a tény létezik. A Jobbiknak ma nagyon sok szavazója van, s míg a pártot lehet nácinak nevezni – lásd, mint fenn – addig a szavazói többségére ez a meghatározás már nem érvényes. (Igaz, a cigányellenesség valószínűleg a legtöbbjükre jellemző.)

Sokak felfogása szerint mindez ideológiai, világnézeti kérdés: hogy nácikkal akkor sem szövetkezünk,

és akkor sem működünk együtt, ha egyes szakpolitikai kérdésekben ugyanolyan, vagy hasonló álláspontot képviselnek, mint a velük szembeálló baloldali, vagy liberális pártok.

Megint más kérdés, hogy a Fidesz és a Jobbik évek óta tartó versengése meglehetősen érdekes helyzetet eredményezett. A Fidesz az elmúlt években sikeresen nyúlta le a Jobbik tematikáit, mondhatjuk azt is, hogy jobbról előzte a Jobbikot. A Jobbik egy sor vonatkozásban már megengedőbb és mérsékeltebb, mint a Fidesz, mely utóbbi Vona Gábor pártját egyedül a cigányellenességben nem tudta – és nem is akarta – megelőzni.

Igaz, újabban a Jobbik is tartózkodik a cigányellenes kijelentésektől, ám azok, akik akarnak emlékezni a korábbi „csínytevéseikre” – Gyöngyöspatán és máshol – nem fogják elfelejteni, hogy mit tett a Jobbik a korábbi években.

Korábban sokan a Fidesztől várták, hogy megvédje őket a Jobbiktól, mára majdnem fordítottá vált a helyzet:

többen azok közül is, akik nem szélsőségesek, a Jobbiktól remélik, hogy megszabadítja őket a Fidesz mindent maga alá gyűrő hatalmától.

A kérés tehát az, hogy tisztességes demokratának szabad-e szóba állni és vitatkozni a Jobbikkal. A Független Hírügynökségnek erről természetesen megvan a véleménye, de úgy gondoljuk, a téma megér annyit, hogy közös gondolkodásra hívjuk a FüHü olvasóit: mondják el nekünk, írják meg, hogy ők hogyan látják. Akár konkrét helyzetekről – hogy jó ötlet volt-e Vonát meghívni a Spinozába – akár általánosságban, vagyis, az ideológiák ütköztetéséről is várjuk véleményüket.

Címke: cukiság