Kezdőlap Címkék Csizmadia László

Címke: Csizmadia László

Békemenet vasárnap – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, valami vicces kávét kérek, mindenféle habokkal, kis ernyőkkel, fagylalttal, ma mókázunk. Sosem gondoltam volna, hogy előre meg fogom tudni mondani a vasárnapi választások eredményét, de lám csak, mégis így van: ha elég sokan komolyan veszik a CÖF közleményét, akkor érvénytelen lesz a voksolás, legalábbis Magyarországon.

A Civil Összefogás Fóruma ugyanis egy nagyívű gesztussal egyszerűen kisajátította a vasárnapi uniós választásokat. Kész, mostantól az ő rendezvényük, aki szavaz, velük van. Ennél alaposabban nem is lehetne elvenni a kedvét az embernek a részvételtől, esetleg még azzal, ha Németh Szilárd nyitná meg személyesen és egyszerre, egy időben az összes szavazókörzetet, mert azt nem kétlem, hogy képes lenne rá. Annyi mindenre képes, miért pont ezt ne tudná megtenni?

De lássuk, hogyan sikerült ez a csodás einstand Csizmadia Lászlónak?

„Közlemény

máj 22, 2019

Nyolcadik Békemenet

A május 26-ai Európai Parlamenti választás legyen virtuális békemenet.

Védjük meg Magyarországot és Európát mindazoktól, akik gyökerestől kívánják kitépni az európai civilizáció értékeit az öreg kontinens földjéből. Szavazzunk azokra, akik szerint hazánk és családjaink szent oltalmat érdemelnek. Vonuljunk be a történelembe úgy, hogy gyermekeink, unokáink büszkék lehessenek ránk. Pártérdekekért, júdáspénzért, brüsszeli megélhetésért, hatalmi pozíciókért nem árultuk el országunk jövőjét. Ismerjük fel, hogy kontraszelektált politikusok ránk szabadították a muszlim világ zsoldosait. Európai polgárok pénzéből finanszírozzák a háttérbe megbúvó birodalmi törekvéseket. A cél Európa lakosságának kicserélése. A múlt és jelen gyarmatosítóinak a világháborúkat kirobbantó országok jelenlegi vezetőinek semmi sem drága.

Most a magyarok szavazataikkal a józan európai polgárokkal vállvetve megmenthetik Európát a bukott angyaloktól. Európa a miénk a görög-, római-, zsidó- és keresztény kultúra birtokosaié. Üzenje ezt a virtuális békemenet minden tagja a szavazatával!

Csizmadia László a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke”

Ez, kérem, tényleg einstand és ők a Pásztorok.

Mától nem uniós választások vannak vasárnap, hanem nyolcadik békemenet, aki elmegy szavazni, békemeneten vesz részt, és nem kétlem, hogy ha magas lesz a részvételi arány, minden voksolót besöpörnek majd a statisztikájukba, amit az állami támogatás felvételéhez be kell majd mutatniuk, így aztán ha tetszik nekünk, ha nem, az ő látványos sikerükhöz fogunk asszisztálni.

Ügyes, ügyes.

Ezzel az egy közleménnyel már biztosított jövőre is, hogy a különben látványosan működésképtelen álcivilek jövőre is pancsikálhassanak két dologban, úgymint tejben és vajban. Létezik az az amerikai közmondás, miszerint „ha legyőzni nem tudod, állj az élére”, bár nehezen volna alkalmazható az élet minden területén, például nem tudom, hogy oldotta volna meg az élre állást Custer tábornok Little Bighornnál, de azért a CÖF most megpróbálja.

Kicsit emlékeztet a dolog a régi, terror-fenyegetettebb időkre. Talán nem tetszenek rá emlékezni, én is gyermek voltam, de a hetvenes években jóval gyakoribb volt a terrorcselekmény, főleg Nyugat-Európában, mint most. Minden mostani állítólagos menekülthullám dacára: akkoriban egymást érték a terrorszervezetek, hol egy áruház szállt el, sok halálos áldozattal, hogy repülőgépeket térítettek ide-oda, hol szállodákat robbantottak fel, szóval ha akkortájt történt valami ilyesmi, a nyomozati szerveknek nem az volt az első kérdésük, hogy mi történt, hanem az, hogy a sok jelentkezőből, akik mind vállalták a felelősséget az akcióért, melyik lehetett az igazi? Mert mindegyik terrorszervezet vállalta, hogy ők voltak, a Fekete Szeptembertől a Vörös Brigádokig és a Baader-Meinhof csoportig. Szó szerint lopták egymástól a merényleteket.

De volt ilyesmi tavaly is: a Borussia Dortmund autóbusza elleni robbantásos merényletet egyszerre vállalta az Iszlám Állam, egy-két német szélsőjobboldali és legalább egy német szélsőbaloldali csoport. Aztán a nyomozás kiderítette, hogy nem is politikai terrorakcióról volt szó, hanem kötvénycsaláshoz kellett a robbantás, köztörvényes volt az ügy – mindenki hazudott.

Körülbelül így viselkedik most a CÖF is.

A jobbról-balról-alulról-felülről zajló kampánynak köszönhetően várható, hogy a vasárnapi választásokon magas lesz a részvételi arány. Leginkább azért, mert ez a voksolás tényleg fontos, annyi a félreértés a különböző politikai oldalak között, hogy míg a kormány szerint Magyarország jelene dől el rajta, a valóságban igazából Európa jövőjéről döntünk. Szóval, nagyon nem lesz mindegy az eredmény.

A magyarországi választójogosultak aktuális száma 7 933 815 fő. Ebből várhatóan legalább négy-ötmillióan csak elmennek szavazni, márpedig ez messze érvényes arány – de hát nem is kvótanépszavazás ez, hogy kihagyja az ember az életéből. Ennek tétje van, és nem is annyira nekünk, mint a gyermekeink, unokáink számára. Szóval ha lehet, mindenki legyen szíves elballagni addig a fülkéig, és szavazni, mégpedig lelkiismerete szerint, mert fontos.

Na, erre ütötte rá a billogát a CÖF. Erre írta rá a nevét, ez az, ami tegnaptól az övék. Hát nem tudom, ha ráírnám mondjuk a huszonnégyes villamosra a nevemet, attól még nem lenne az enyém, és hiába is kérném az utasoktól, hogy nekem fizessék be a viteldíjat: a jármű tőlem teljesen függetlenül közlekedik, tényleg nem ingyenes, de körülbelül annyira lehet ellopni, mint egy választást.

Szóval, Csizmadia mester víg álciviljei most nagyon mellélőttek a tények szempontjából, bár a saját szempontjukból, mint vázoltam, kevésbé, mert jól fog ez még kinézni a statisztikában. Sőt, nagyon jól.

Csak épp annyi közük van hozzá, mint nekem a villamoshoz.

De gyanítom, hogy a kormány is valami hasonlóra készül, szóval valamilyen formában mindenképpen a győzelmükként fogják kommunikálni az eredményt, bármilyen is lesz. Mert hát olyan nincs, hogy ők veszítsenek. Az elemzések szerint 13-15 képviselői helyet mindenképpen el fognak vinni, ha még ezen felül is sikerül mandátumot szerezniük, akkor nyerik túl magukat – és ezért is erőltetik a magas részvételi arányt. Mit is mond a Magyar Nemzetnek Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár?

„– El kell menni szavazni Európáért, az országért, a gyermekeinkért! Ha ez a bevándorláspárti politika folytatódik, akkor Európa teljesen megváltozik, egész más világ vár a gyermekeinkre. A bevándorlás kérdésével most van először összeurópai témája az EP-választásnak, először válik lehetségessé, hogy ne a régi elit tagjai határozzák meg az európai politikát.”

Hát, más országokban egyáltalán nem a bevándorlás a választás fő kérdése, inkább a szociális, társadalmi, környezetvédelmi ügyek, azonban nálunk a magas részvételi arány segítheti az ellenzéket is, ők is azt mondják, hogy mindenkire szükség van. És ez igaz is – most nem fogok beállni korteskedni senki mellett, de tény, hogy a magas részvétel kétélű fegyver, és távolról sincsenek lejátszva még a végeredmények, ez a meccs még hozhat meglepetéseket, sporttársak.

Szóval, a dolgok jelenlegi állás szerint sok minden elképzelhető, és ennek a sok mindennek az ellenkezője szintén, nem kizárható sem a papírforma bejövetele, sem a nagy meglepetések.

De hogy a végeredményhez a világon semmi köze nem lesz a Békemenetnek, az halálbiztos.

Ne feledjük, hogy ők maguk mindenkinél jobban ismerik a saját népszerűségüket, létszámukat, tavaly március 15-én vonulgattak utoljára, de azelőtt négy évig össze sem hívták a csapatot, mert attól tartottak, hogy nem jönne össze egy közepes falunapra való ember sem. A tavalyi menet szintén nem volt gazdag a tumultuózus jelenetekben, a vele egy időben tartott Kétfarkú Békemenet-paródián legalább négyszer-ötször annyian vettek részt, és a CÖF csak annyi eredményt könyvelhetett el, hogy a menetelői megverték az akkori Magyar Nemzet egyik munkatársát, ami kétségtelenül nagy eredmény a sajtószabadság felé vezető rögös úton, mert például ma már nem vernék meg. Igaz, az illető már nem is ott dolgozik.

És azért is nagy ötlet a virtuális békemenet, mert nem kerül semmibe, de komoly anyagi hasznot hozhat. Igazi, magyaros csalafintaság.

No, mindegy, Csizmadiáék csak menetet próbáltak vágni az uniós választásokra.

Békemenetet.

Nem fog menni – azért ennek ellenére is tessenek elmenni szavazni, fontos az. Akadályozzuk meg, hogy a kontinens szélsőjobboldaliak, populisták, szuverenisták, egyéb haramiák, kiskirályok kezére jusson és újból szétszakadjon. Ez a valódi tét.

Ne is törődjenek a CÖF ellenreklámjával.

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 14. – Tudósítás a másik valóságból

0

Csizmadia László, a CÖF elnöke elmagyarázta nekünk, hogy a Weber-Juncker-féle társaság semmibe veszi a szavazóit. A 888-ból megtudhatjuk, hogy Manfred Weber otthon nem merne kipát hordani, ezt csak nálunk tehette meg verés nélkül. A Magyar Hírlap azt is megírta, hogy súlyos hiba a genderizmus, a nemek hagyományos megkülönböztetésének elhagyása.

Csizmadia László: a Weber-Juncker-féle társaság semmibe veszi a szavazóit

Nincs félnivalónk, hiszen világos az a siker, amit Orbán Viktor elért az elmúlt években, erre pedig úgy volt képes, hogy mögötte állt a magyarok többsége – így reagált az Orbán-Weber találkozóra a Civil Összefogás Fórum elnöke az ECHO Tv V4 – Európa jövője című műsorában. Csizmadia László hangsúlyozta: amíg nem hajlandó a Weber-Juncker-féle társaság megkérdezni a saját választóit arról, hogy mi a véleményük a bevándorlásról, addig légüres térben mozognak és semmibe veszik a szavazóikat.

A CÖF elnöke szerint Brüsszel teljes mértékben elfarolt a valódi demokráciától, egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni a népfelség elvét. (Magyar Nemzet: Csizmadia László: A Weber-Juncker-féle társaság légüres térben mozog)

Weber otthon nem merne kipát hordani

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje kedden a Dohány utcai zsinagóga előtt tartott sajtótájékoztatón olyasvalamit tett, amelyért Németország utcáin nemcsak életveszélyes fenyegetés, hanem verés is jár.

Miközben a honi és nemzetközi bevándorláspárti média és politikai elit szakadatlanul próbálja rásütni az Orbán Viktor vezette nemzeti kormányra az antiszemita és fasiszta billogot, addig Manfred Weber a legnagyobb nyugalommal állt a Dohány utcai zsinagóga udvarára kipában.

Magyarországon – ami az antiszemitizmust illeti – zéró tolerancia van érvényben, nem úgy, mint Weber úr Németországában. Ugyanis a muszlim bevándorlók által megtépázott németeknél egy ilyen kipában tett nyilvános kiállásért az embert sok helyen minimum életveszélyesen megfenyegetik, vagy rosszabb esetben az életére törnek. (888: Vajon csak Budapesten mer kipát hordani Weber?)

Vissza a nemek hagyományos megkülönböztetését!

A genderelmélet hívői a gyerekekre és a serdülő korban lévőkre is szeretnék kiterjeszteni káros befolyásukat, mondván, a társadalmi egyenlőség nevében értelmetlen a nemek hagyományos megkülönböztetése.

S mint egy cukros bácsi mondják, ne kelljen az embereknek olyan nemi szerepet vállalniuk, amelyekre a hagyományok kényszerítik őket – apa, anya, család –, hanem olyat, amelyhez kedvük van. A lavinát 1949-ben Simone de Beauvoir indította el A második nem című munkájával. (A hagyományos szerep filozófiai kifejeződését, hogy a férfi az ember, a nő a másság, elvetette.)

Az Alternative für Deutschland (AfD) kultúrpolitikusa, Marc Jorgen a Beauvoir tanaiból kinőtt genderizmust a Bundestagban nem véletlenül nevezte méregnek. A feministák, s maguk a szociáldemokraták is rafinált szerepjátszók egy olyan törvényhozásban, amely még Schröder kancellár alatt 1999-ben fogadta el burkolt formában a genderizmust.

A politikus nők persze nem egészen olyanok, mint a többi nők. Bizonyos fokig talán párlatok vagy kivonatok, amelyek kiszabadultak a lezárt palackból. Elvárják nem az egyenlőség, hanem az eredmény, sőt a teljesítmény azonosságának az elismerést. Judith Butler filozófiai tanait – amelyeket a Jelentős testek című munkájában magyarul is olvashatunk – a Corvinus Egyetemen is tanítják. Szerinte csak kulturális a különbség a férfi és a női szerep között, bár ha az ember a kézilabda „jelentős testeire” gondol, határozottan bosszankodik egy ilyen kijelentés miatt. Igaz, a Jusofrauen – az ifjú szocialista nők – agresszivitása Németországban egyre több gondot okoz: férfiak ellen is bevethetők. (Magyar Hírlap: Szerepjátszók)

Átlátszó: nem válogattunk az MVM-papírok között

0

Nem válogattunk az MVM-től kapott dokumentumok között – közölte az Átlátszó újságírója. Az általuk közölt CÖKA-papírok kapcsán állította azt Csizmadia László, hogy a portál nem a teljes szerződést hozta nyilvánosságra.

Egy az egyben hoztuk le a Magyar Villamosművektől (MVM) megkapott dokumentumokat – mondta a Független Hírügynökségnek az Átlátszó-cikk szerzője. Erdélyi Katalin hozzátette még, hogy eddig nem tett náluk kifogást Csizmadia László.

Amint arról ma írtunk, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke szerint azért van tartalmi különbség az MVM-től 2016-ban nekik odaítélt 508 milliós támogatásról az Átlátszóban most nyilvánosságra került információk között, mert a portál a perrel megkapott szerződésnek csak egy részét hozta nyilvánosságra. A két oldalas szerződésben “a másik oldalon van”, mire használhatják a pénzt – mondta most Csizmadia. Az Átlátszó által fakszimilében közölt szerződés öt oldalas, és semmiféle hiányosság se fedezhető fel rajta.

CÖF-CÖKA: válogattak az MVM-szerződésből

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke szerint a sajtóban hiányosan, egyes részeket kiválogatva közölték az MVM-től kapott 508 milliós támogatási szerződést. Ezért nem derült ki civil missziójuk egésze, amire a pénzt kérték.

Amit a Magyar Villamos Művek közölt az Átlátszóval, az a tökéletes, ami ebből a sajtóban megjelent, az nem teljes – állítja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány vezetője a Független Hírügynökségnek válaszolva.

Az Átlátszó portál arról írt, hogy a más van a szerződésben a CÖKA-nak odaítélt 508 milliós támogatásról, mint amit tavaly erről az alapítványban mondtak. Egy éve egyebek közt “a táplálkozásbiológiailag korszerű komplettált ételekről” beszéltek, az azóta az MVM-től kiperelt szerződésben viszont nem található meg hasonló sem. Szó van viszont például arról, hogy „javítsuk a közgondolkodást”.

Csizmadia László azt nyilatkozta a FüHü-nek, hogy az Átlátszó

a két oldalas szerződésből csak egy oldalt tett közzé,

kiválogatva annak tartalmát. Holott a CÖKA komplett „civil missziójának” támogatására kért és kapott pénzt az MVM-től.

A portál fakszimilében tette közzé a CÖF-CÖKA 2016. augusztusi adományozási kérelmét, az ezt jóváhagyó októberi MVM-ülés jegyzőkönyvét és a szintén októberi dátumú adományozási megállapodást.

Adományozási kérelmében Csizmadia arra kéri az MVM elnök-vezérigazgatóját, hogy „célkitűzésünk megvalósításához járuljon hozzá 508 millió forinttal. Az összeg lehetőséget adna arra, hogy javítsuk a közgondolkodást, kidolgozzuk a civilitika alapjait, segítsük a lakossági üzenetek széles körű terjesztését, amelynek fontos része a természet megóvása, az emberi élet fenntarthatósága, az energiatudatosság és az energiabiztonság témaköre is.”

A levélben pontokba szedve sorolja fel részletesebben céljaikat:

  • feltárt problémák kezelése a széles körű nyilvánosságra hozatallal, javaslattétel a gazdaság és a gazdaságpolitika területén;
  • konzultációk, véleményformáló fórumok szervezése és eredményeinek összegzése, a „civilitika” mint tudományág megalapozása;
  • állásfoglalások, ajánlások, javaslatok kialakítása és továbbítása;
  • a polgárok megszólítása, kiadványok, információs anyagok szerkesztése, terjesztése;
  • a helyi és országos sajtón keresztüli tájékoztatás, a közjót szolgáló ismertető anyagok megjelentetése, kapcsolattartás;
  • az alapítvány napi működési feladatainak ellátása;
  • nemzetközi rendezvények, konferenciák, kulturális események szervezése.

Ezek a célok apró eltérésekkel szó szerint kerültek bele az adományozási szerződésbe, egy plusz ponttal: az európai uniós civil szervezetek együttműködésének szervezése.

A folyamatos számozású öt oldalas szerződésben ezeken kívül semmi más se található.

Csizmadia László szerint a nyilvánosságra került szerződés „másik oldalán van, mire használhatják a pénzt”. Amire ők kérték a támogatást – folytatta -, az a „közgondolkodás javítása” mellett tartalmazza a civil szervezeteknek felajánlható 1 százalékos szja lehetőségének reklámozását, az EU-ban konferenciák szervezését a létrehozott Civil Együttműködési Tanács keretében, szerződéskötéseket élelmiszerláncokkal kistermelői áruk vásárlására, amelynek keretében már 17 termelői közösség alakult, a gyerekek számára nyújtandó korszerű táplálkozás érdekében információs anyagok átadását konyháknak és továbbképzést szakácsoknak, végül teljes missziójuk ismertetését.

A szervezet vezetője szerint az se igaz az Átlátszó írásában, hogy novemberig el kellett volna számolniuk az MVM-mel a pénz felhasználásáról (a bemásolt szerződésben október 31-e olvasható). Azt mondta, hogy a szerződést május végéig meghosszabbították, az elszámolás is akkor esedékes. Az előzetes elszámolás már készen van – mondta Csizmadia. A teljes anyagot az MVM fogja megkapni, és dönthet arról is, nyilvánosságra hozza-e ezt – tette hozzá. Az alapítványnak a számvevőszékkel és az adóhatósággal szemben van ilyen kötelessége, a nyilvánosságot az éves mérlegük mellékletében tájékoztatják arról, hogy mit csináltak az előző évben.

Az 508 milliós támogatási összeget elköltötték,

de ebből nem fordítottak arra a plakátkampányra, amelyet pártpolitikai céllal indítottak – állítja Csizmadia László. Az alapítványi elnök szerint egyébként – noha a bíróság az ellenkezőjét mondta ki jogerősen az adatigénylési perben – az MVM-től származó összeg nem közpénz, mert az állam mint tulajdonos nem vonhatja el a vállalatvezetés jogát és felelősségét a döntésekről, ezért szerinte erre az esetre nem az infotörvény vonatkozik.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK