Kezdőlap Címkék Célelőirányzat

Címke: célelőirányzat

Napi hétmilliárd a mínusz

Az év első öt hónapjában 1051,5 milliárd forintra rúgott az államháztartási hiány – áll  a Pénzügyminisztérium mai jelentésében.

Májusban az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, az úgynevezett  központi alrendszer 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az idei első öt hónapban 1051,5 milliárd forint lett a deficit – közölte hétfőn előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv és a járvány elleni védekezés költségei növelték a pénzforgalmi hiányt.

A központi költségvetés 910 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 154,3 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 12,8 milliárd forintos többletet értek el.

Az öthavi hiány az eredeti 367 milliárd forintos éves előirányzat 286,4 százaléka,

de az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) májusban másodszor módosított finanszírozási tervében 1890 milliárd forintra emelt pénzforgalmi hiánynak csak 55,6 százalékát éri el.

A központi alrendszer hiánya tavaly májusban 137,4 milliárd forint, idén  176,4 milliárd forint volt.

Az idén május végéig 590 milliárd forintnyi járványügyi eszközbeszerzésről született döntés, és 450 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, védőmaszkok, további védőeszközök, lélegeztetőgépek költségei.

Május végéig 486,7 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, az uniós kiadások ugyanakkor meghaladták a 967,6 milliárd forintot.

A kiemelkedő idei kiadások között a közúthálózat fenntartására és működtetésére fordított 55,8 milliárd forintot, a Falusi útalapból felhasznált 53,0 milliárd forintot, a Modern városok program terhére elköltött 29,1 milliárd forintot emelték ki. Számottevő összeget, 26,3 milliárd forintot tett még ki a közúthálózat felújítása, a Beruházásösztönzési célelőirányzatból felhasznált 24,4 milliárd forint, valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására fordított 22,6 milliárd forint is.

A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő bértámogatással, adókönnyítésekkel és a beruházások támogatásával is segíti a vállalkozásokat – emlékeztet közleményében a Pénzügyminisztérium.

A kormány minden szükséges forrást biztosít a védekezéshez, miközben a GDP-arányos idei hiánycél továbbra is 3,8 százalékon tartható – közölte a minisztérium.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK