Minél inkább a paternalizmus, a lakosság újraelosztástól függése jellemzi egy ország kormányzását és közfelfogását, annál nagyobb a veszélye a szélsőséges, bevándorló-ellenességet is magában foglaló populista pártok előretörésének. Legalábbis így „fordítható le” az amerikai Cato Intézet gazdasági szabadságot mérő idei éves jelentése, amely a szociális kiadások mértéke és a szélsőségesség támogatottsága között vélt összefüggést.
Egyfajta libertárius, klasszikus szabadságpárti felfogású magyarázatot keresett és vélt találni az amerikai, washingtoni intézet, a Cato Institute arra, hogy miért tapasztalhatók nagy különbségek sok ország között abban, hogy mennyi bevándorló él náluk és mekkora a szélsőséges, bevándorló-ellenességgel is „házaló” pártok támogatottsága.
Arra a következtetésre jutottak ide jelentésükben (Economic Freedom of the World – Gazdasági szabadság a világban), hogy
nem feltétlenül van összefüggés oly módon, hogy ott a legerősebbek a populista pártok, ahol a legtöbb bevándorló él.
A Cato jelentése megállapítja, hogy a bevándorlók országokon belüli átlaga körülbelül 9 százalék, 46 százalék pedig a maximális érték a vizsgált 27 OECD-országban. A mellékelt ábrán az átlag bevándorlási részarány látható néhány országban az 1990-től 2014-ig terjedő időszakban. Feltűnő, hogy például Luxemburgé az egyik legnagyobb bevándorló tömeg, a lakosság körülbelül 34 százaléka, még sincs mérhető szélsőséges politikai jelenlét. Luxemburgon kívül a bevándorlási állomány Ausztráliában, Svájcban, Új-Zélandon és Kanadában is magas, a populizmus ezekben az országokban sem mindenütt számottevő.
A populista-jobb pártok részesedése (átlag, %) és a bevándoroltak népességen belüli aránya (átlag, %) – 1990-2014
A 2017-es jelentésben az olvasható, hogy a modellek arra engednek következtetni:
a bevándorlás növekvő hatása a populista jobboldali pártok támogatottságára a nemzeti jólét magasabb fokának függvénye.
Vagyis a szociális kiadásoknak és a munkanélküli-járadéknak a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított magasabb arányától függ. Például a bevándorló tömeg akkor növeli a populista jobboldal szavazati arányának valószínűségét, ha a szociális kiadások meghaladják a GDP 30 százalékát.
A nemzeti jólét mértékének meghatározásához először a kormányzat szociális kiadásait mérik meg a GDP arányában. Ezek magukban foglalják az állami és magánjellegű ellátásokat (egészség, család, aktív munkaerő-piaci programok, munkanélküliség, lakhatás, idősek, munkaképtelenséggel kapcsolatos juttatások és egyéb szociálpolitikai területek). Az OECD-országok átlagosan GDP-jük mintegy 22 százalékát költik a szociális jólétre, a maximális érték 35 százalék. Másodszor számba veszik a munkanélküli-ellátásokra fordított kiadásokat. Átlagosan az OECD-ben az ország GDP-jének mintegy 7 százalékát költik munkanélküli-ellátásokra, legfeljebb 27 százalékát.
A jelentés készítői megjegyzik azért, hogy adatok azt mutatják,
van némi bizonyíték arra,
hogy mindkét változó – a bevándorlók és a szélsőséges pártokra leadott szavazatok arányának változása – növekvő tendenciát mutat. Bár a 2000-es évek közepén a populista jobboldal szavazati aránya csökkent, a szavazati részesedés emelkedik a 2007 utáni időszakban. (Az elemzés még nem tartalmazza például a pár hete lezajlott német választás adatait, amely a szélsőjobb, bevándorlás-ellenes AfD előretörését – de nem áttörését – hozta, nem beszélve az osztrákoknál a Szabadságpárt – valószínűleg – kormányra kerüléséről.)
Azt állapította meg a Cato, hogy a bevándorló-népesség mérete együtt jár a populista-jobb pártok támogatásának növekedésével, ha a gazdasági szabadság alacsonyabb. Összességében eredményeik szerintük megerősítik azt a liberális érvet, amely szerint a gazdaságilag kevésbé nyitott társadalmakban – ahol magasabb a szociális védelem a magas adók révén – a bevándorlók növekedése éleszti a „jóléti sovinizmust”.
Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy a Cato szóhasználatában (a mutatók értelmezésében) a „gazdasági szabadság” az állam jelenlétének mértékétől függ, vagyis ebben az összefüggésben az élet túl sok területére „rátenyerelő” kormányzás értendő a kisebb gazdasági szabadság alatt.
„Magyarra” lefordítva tehát
ahol a lakosság széles körének nagy a függése az adóbevételek újraelosztásától,
ott üti fel fejét erőteljesebben a „jóléti sovinizmus”, és erősödnek meg a populista-szélsőséges pártok. Ez persze aztán „kiköveteli” a még nagyobb állami beavatkozást (védelmet), emelve a paternalista elvárást.
