Az „amerikai álom” világszerte ismert és vonzó ábránd, még akkor is, ha már az Egyesült Államokban sem hiszik teljesen, hogy valaki képes a származásától, a vagyoni helyzetétől vallásától vagy a bőrszínétől függetlenül érvényesülni. De vajon van-e „magyar álom”? – erre a kérdésre kereste a választ a Policy Solutions politikai elemző intézet. A szakemberek azt vizsgálták, hogy milyen jövőt álmodnak a magyarok saját maguk és Magyarország számára. Az elemzésből kiderül, hogy ragaszkodunk a szociális biztonsághoz, de elutasítjuk a szabad versenyt. Boros Tamás elemző szerint a magyarok elfogadnák a diktatúrát is, ha kiszámíthatóságot hozna, de semmiképpen sem vágynak rá.
Mi magyarok gyakran álmodunk, vagy álmodozunk, csakúgy, mint az amerikaiak?
Ugyanúgy biztos nem. A klasszikus amerikai álom szerint ugyanis mindenkinek megvan a lehetősége, hogy megcsinálja a szerencséjét. Amikor elkezdtük a kutatást, mi is arra voltunk kíváncsiak, hogy nekünk, magyaroknak van-e speciális, csak ránk jellemző álmunk, egyáltalán: álmodozunk-e a saját jövendőnkről?
A mi személyes jövőnkről van szó, vagy inkább a nemzet jövőjéről?
A kettő nyilvánvalóan összefügg. A magyarok valamivel több, mint harmada álmodozik, érdekes módon az iskolázottabbak a leginkább. Ugyanennyien állítják, hogy egyáltalán nem szoktak álmodozni, mert az nem racionális tevékenység, az ide tartozók szerint az ábrándok kergetése rózsaszín ködbe vesző gyerekes dolog. Van aztán a harmadik nagy csoport, amelynek tagjai korábban, amikor még fiatalok voltak, álmodoztak ugyan, de ma már úgy érzik, hogy nincs semmi értelme; úgysem javul az életük, semmi kitörési esélyük sem maradt, elvesztették a reményt, s nem is foglalkoznak a jövővel.
Abban biztos voltam, hogy a fiatalok többet ábrándoznak, de azt nem tételeztem fel, hogy a férfiak inkább álmodozók, mint a nők. Mi ennek az oka?
Nem álmodozóbban a férfiak, csak a jelek szerint a nők között több a csalódott, emiatt kiábrándultabbak, s feladják az álmodozásnak még az esélyét is.
Az álmok valóra válásához a csodát várjuk, vagy vannak terveink, határozott elképzelésünk a jövőről?
Ebben az esetben is három jól megkülönböztethető részre oszlik a társadalom, az emberek egyharmada kifejezetten racionálisan tervezi a jövőjét, s lépésről lépésre próbálja megvalósítani az álmait. A másik nagy csoport tagjai viszont elvetik a szisztematikus munkát, terveik megvalósításához ők inkább segítséget kérnek, itt elsősorban barátok, rokonok, meg a család jöhetnek szóba. A társadalom húsz százaléka pedig kifejezetten a szerencsére vár.
Az igaz, hogy sokan inkább imádkoznak, mint dolgoznak?
Minden tizedik ember – főleg az idősebb korosztály – számít az imára az álmai megvalósításához. A társadalom elég tekintélyes hányadát teszi ki a csodára vágyók, az imádkozók, illetve a másoktól segítséget kérők tömege. Ők azok, akik elsősorban nem saját erejükre, hanem másra alapozva várják álmaik megvalósulását. Nagyon érdekes még az is, hogy a külső segítség alatt szóba sem kerül a kormány vagy az állam intézményes segítsége. Pedig szinte közhelyszámba menő igazságnak számított – ami ezúttal nem igaz – hogy a magyarok elsősorban az államtól várják a támogatást. Ez azt is jelenti, hogy a magyarok többsége csalódott a kormányban, ma már nem hiszik, hogy a hatalom akarja, tudja segíteni az állampolgárok ügyeit. A társadalom elenyésző része mondta csupán, hogy az állam tud, és akar is segítséget nyújtani az embereknek álmaik megvalósításához.
Pedig szinte mindenki álmodozik nyugati bérekről, tehát magasabb fizetésekről, egészségesebb életről, boldog kapcsolatokról. Még miről szoktunk álmodozni?
Például az utazásról, tehát a tengerpartok, a világvárosok, és más földrészek meglátogatásáról. Az ország elhagyása, idegen tájak felfedezése az, ami meglepő mértékben foglalkoztatja az emberek fantáziáját, pedig mi azt feltételeztük, hogy ez csak a gazdag emberek hóbortja.
Az is „megálmodják” honfitársaink, hogy mindez mennyi fizetéssel váltható valóra?
Ezt leginkább az életkor dönti el, a 29 évnél fiatalabbak többsége legalább nettó 300 ezret vagy többet szeretne keresni fejenként, havonta.
Ez olyan, mint a havi 200 pengő fix?
Hasonló, de az élénk fantáziájú fiataloknál a teljes társadalom „olcsóbb”, legfeljebb havi 200 ezres álmokat sző. Ez számít ma „álomfizetésnek”.
Lehet azt mondani, hogy ez reális, vagy inkább földhözragadt álom?
A nyugat-európai fizetésekhez képest mindenképp földhözragadt, de ha tudjuk, hogy minden második magyar nagyjából nettó 130 ezer alatt keres, akkor azt is mondhatjuk, hogy a 200 ezres álom majdnem másfélszerese a realitásnak.
Az amerikai álom lényege, hogy aki tehetséges, annak az anyagiak ne akadályozzák a képességeik kibontakoztatását. Ezzel szemben a magyar állomra mi jellemző?
A magyar álom kifejezetten fizetésközpontú, tehát a magyaroknak legfontosabb a jólét.
Nem a teljesítmény?
A magyar álom nem teljesítmény-centrikus, tehát nem individuális; az átlag magyar nem sikeres, hanem gazdag szeretne lenni. De végül is a tisztes megélhetéssel is megelégszik. Az ország népének pedig Ausztria és Svájc az álomországa, az ottani bérekkel megelégednénk, de mindezt olyan környezetben, amely nélkülözi a kemény versenyt. Szeretnénk, ha újra a Kádár rendszer biztonsága, kiszámíthatósága érvényesülne, csak annál jóval magasabb életszínvonal mellett, és kockázatok nélkül.
Ma gyakran vita van arról, hogy beleálmodjuk magunkat a történelmi korokba, a Kádár rendszer mellett vannak, akik visszasírják a Horthy érát. Miért vonzódnak a magyarok a diktatúrához?
Téved, mert az emberek nem vonzódnak a diktatúrához, a Horthy rendszert csak kevesen jelölték meg álmaik koraként, a Kádár rezsimet inkább visszasírják. De szó sincs arról, hogy a diktatúra, vagy a szólásszabadság elfojtása, esetleg az egypártrendszer vonzaná az embereket. Viszont szeretnék a biztonságot, kiszámíthatóságot, a jogegyenlőséget, és az igazságosságot, tehát a demokrácia továbbra is vonzó maradt Magyarországon.
De a biztonság érdekében tudomásul veszik a diktatúrát?
Ha kiszámíthatóságot hoz, eltűrik, de nem vágynak rá. A magyarok álma egy kontinentális típusú szociális piacgazdaság, amilyen eddig nem volt Magyarországon, talán a Kádár rendszer áll a legközelebb ehhez a berendezkedéshez, ezért van iránta vonzalom, nem pedig a diktatúra miatt.
Amit viszont a leghatározottabban elutasítanak a magyarok, az az orosz típusú diktatúra, ami beleszól a mindennapjaikba, de ugyanígy távol áll tőlünk az Egyesült Államokban, vagy az Angliában működő szabad versenyes kapitalizmus. Sokan mondják például azt, hogy nem kéne másolni Európa nyugati felét, járja Magyarország a saját útját. De akik ezen az állásponton vannak, ők is azt szeretnék, ha az ország jövője az Európai Unióhoz kötődne. Még akkor is, ha a menekültkérdés – köszönhetően a mai kormánypropagandának – sokakat elbizonytalanít.
Van különbség a politikai beállítódás és az álmok között? Másról álmodik egy Fidesz hívő, mint a Jobbikos, vagy a szocialista?
Inkább az életkor az, ami meghatározza az álmok tartalmát. Persze azt érzékeltük, hogy a baloldaliak számára fontosabb érték az egészség, az egész ágazat helyzete, vagy az oktatás. A jobboldali szavazók inkább foglalkoznak a menekültek, az idegen vallásúak letelepedési kérdéseivel. Alapvetően azonban mindenki magasabb életszínvonalat, nyugatra tekintő erős gazdasággal rendelkező országot szeretne. Ezekben nincsenek jelentős különbségek.
Ha jól láttam, megkérdezték, hogy melyik rendszerváltás utáni kormány alatt volt legjobb a magyaroknak. Lényegében senkivel nem voltak elégedettek?
Senkivel, a legtöbb megkérdezett csak a vállát vonogatta. Egy jelentős társadalmi csoport azt válaszolta, hogy egyik rendszerváltás után kormány alatt sem volt igazán jó a magyaroknak. Nem csoda tehát, ha sokan az egész rendszerváltás után időszakot csődként élték meg. A lakosság alig ötöde mondja azt, hogy még a második-harmadik Orbán kormány alatt volt a legjobb, mások számára Horn Gyula baloldali kormányzása volt a legeredményesebb. De a rendszerváltás utáni időszakot a magyar társadalom alapvetően elutasítja.
Sokan állítják, hogy Orbán Viktor azért lett liberálisból jobboldali, mert a nacionalizmus, a tradicionális értékek közelebb állnak a magyar társadalomhoz. Így van?
A kutatásunk azt mutatta, hogy a tradicionális értékek fontosságáról talán van némi társadalmi konszenzus, de ma a politikának nem ezek a legfontosabb hívószavai. Az Orbán rezsim támogatói elsősorban az eredményesebb gazdasági- és pénzügyi politika miatt támogatják a hatalmat, gondolok a növekvő életszínvonalra, és az emelkedő bérekre. Minden más, amivel a mai hatalom operál, az csak máz. A tömegek számára egyáltalán nem vonzó a nacionalizmus, vagy az hamis nemzeti retorika.
Az világos az ön számára, hogy az amerikai álom, ami a teljesítményre, az önmegvalósításra épít, az nekünk miért nem vonzó?
Azt hiszem, nálunk nincs meg az a védőháló, amely egy sikertelen vállalkozás esetén megóvja, felfogja az embert. Az amerikai polgár, ha belebukik valamibe, attól még képes enni adni a gyerekének, sőt, ha az tehetséges, még tanulhat is. Egy nyugat-európai vagy skandináv család csőd esetén sem hullik a semmibe, mindig van módja az újrakezdésre, mert van mögötte egy erős állami talapzat, ami megvédi. Ez nálunk hiányzik, Magyarországon az állam segítő keze nem ennyire erős, nem is ennyire segítőkész.
A mi történelmi előképünkben a kudarcot szenvedett ember külföldre menekül, vagy főbe lövi magát. Összefügg ez azzal, hogy mennyire hiszünk abban, hogy az álmaink megvalósulhatnak?
Más kutatásokból tudjuk, hogy alapvetően pesszimista nemzet vagyunk. A mi felmérésünk szerint viszont a magyarok közel fele azt mondja, hogy megvalósulhatnak az álmai, már akinek vannak egyáltalán. Tehát azt mondhatom, hogy az ország ma optimistábban tekint a jövőbe, mint akár csak néhány éve.
