Kezdőlap Címkék Bloomberg

Címke: Bloomberg

Trump Orbán példáját követi

0

A Bloomberg publicistája, Francis Wilkinson Trump kimeríthetetlen ellenségvágya című írásában megállapítja: az amerikai elnök olyanoktól vette át a szüntelen megosztás politikáját, mint Orbán Viktor. Azzal a különbséggel, hogy a magyar politikus nem a „mély államot” támadja, hanem a „Soros-hálózatot”, vagyis az elitista ellenséget, amely szerinte a zsidó milliárdos kottájából játszik.

A magyar politikusnak Wilkinson szerint a migránsok jelentik ugyanazt, mint az amerikai elnöknek a „telhetetlen mexikóiak”, vagy a „bűnöző feketék”. Orbán kifinomultabb ezen a téren, mint Trump, de mindketten ugyanazt csinálják:

bűnbakot gyártanak, miközben gonoszul nekirontanak a független igazságszolgáltatásnak és a politikai ellenfeleknek.

Ez Magyarországon Wilkinson szerint briliáns módon bevált. A kormányfő megszilárdította hatalmát, közkedvelt. A hatalom sikeres. A miniszterelnök csak akkor fordul az ellenzékhez, ha annak soraiból éppen fojtogatni kíván valakit.

Trump még nem tart itt, de szépen fejlődik. A népszerűsége megugrott, de ő ezt is a megosztásra használja, mert egyfolytában szüksége van ellenségekre. Leszámítva az ellene zajló vizsgálatot, a dolgok állása neki kedvez, mégsem nyújt kezet ellenfeleinek. A publicista szerint ez alighanem a jelleméből következik, meg abból, hogy politikai stratégiájaként az ellentétek szításának fogadott hűséget.

Egy személyben megtestesíti azt, amit a Princeton-i Egyetem politológiaprofesszora, Jan-Werner Müller populizmusként határoz meg. Ebből következően

ellenségeinek listája sosem csökken,

de néhány célpont átkerülhet más kategóriába, lásd Észak-Koreát. Viszont a faji ellentéteket okosan és ravaszul szítja. Pl. amikor fehér választói előtt arról beszél, hogy csökkent a munkanélküliség a feketék körében.

Hátraarcot hirdetett Varga: kisebb növekedés és költekezés

Szinte minden lényeges elemét visszavonni látszik a kormány nagyívű, pénzbőségre alapozott elképzeléseinek – derül ki Varga Mihály nyilatkozatából. A pénzügyminiszter szerint a növekedés „ingadozhat” a következő években.

A kormány gazdasági terveinek fókuszába a hiány és az államadósság csökkentése került – derült ki a Bloombergnek adott nyilatkozatból. Varga mindezt a „turbulens” nemzetközi folyamatokkal indokolta. Ezek az elmúlt héten megütötték a forintot.

„Célunk a kockázatok csökkentése, ami jelentősen mérsékli a hiányt és folytatja az adósságcsökkentést – mondta az amerikai hírügynökségnek a pénzügyminiszter.

„Ez azt is jelenti, hogy gazdasági növekedésünk ingadozhat.”

Jövőre azért 4,1 százalékos bővülést vár.

Mindez szinte teljes fordulatot vetít előre. Alig pár hete küldte el az Európai Bizottságnak éppen a Varga vezette minisztérium a (kormányprogramot pótolni hivatott) konvergencia-programot, amely a következő négy évben végig 4 százalék, vagy afeletti növekedéssel számolt (elvetve a korábban ugyancsak alacsonyabb értékekkel számoló minisztériumi előrejelzést).

Azt is tervezték, hogy

hatalmas állami infrastrukturális befektetésekkel pörgetik a gazdaságot

– éppen a folyamatos növekedésből származó pluszpénzre alapozva. Emellett jelentős reálbér-növekedést ígért a lakosságnak, és a fizetésemelésekből eddig kimaradt közalkalmazottakat is javadalmazásuk emelésével kecsegtették.

Mindezek mögé pedig a Magyar Nemzeti Bank álmodott meg egy óriási hitelboomot, évente kétszámjegyű mértékkel növekvő pénzmennyiséget öntve a piacba. A vállalatoknál és a lakosságnál egyaránt.

A Bloomberg szerint a Varga által elmondottak alapján a befektetőknek egyelőre várniuk kell a komolyabb növekedésöntönző pénzügyi intézkedésekre.

Hírügynökségi gyorsjelentések

Az első hírügynökségi jelentések tárgyszerűen számolnak be a Fidesz győzelméről, egyaránt hangsúlyozva Orbán euroszkeptiizmusát és menekültellenességét. A CNN is kemény szavakat használ.

 

Reuters. Orbán Viktor zsinórban a harmadik győzelmét aratta, miután a migrációellenes kampánya biztosította számára a kétharmadot. Ez azt jelenti, hogy képes megváltoztatni az alaptörvényt. Az Európai Uniónak ezidáig nem sikerült megfelelően reagálnia arra, hogy az Orbán-kormány előző két lavinaszerű győzelmét követően lebontotta a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét.

BBC. Az euroszkeptikus Orbán migránsellenes kiállásával kampányolt, elutasította a részvételt az Unió közös menekültelhelyezési programjában és az egekig magasztalta Vlagyimir Putyint. Nem véletelen, hogy Marine Le Pen, a francia szélsőjobb vezetője tweetjében gratulált és azt írta, hogy „ismét el lett utasítva az EU által szorgalmazott tömeges bevándorlás”.

Bloomberg. Orbán negyedszer is nyert, erősítve azoknak az európai populistáknak a táborát, akik kihívást állítanak az EU multikulturális, demokratikus értékei elé. A kétharmada olyan politika folytatására ad számára lehetőséget, amelyben szerepel

a civil szféra ellehetetlenítése, a média és a bíróságok feletti uralom további kiterjesztése, ami miatt szembekerült az EU-val.

Modellként szolgálhat kérlelhetetlen muszlimellenessége is.

Deutsche Welle. Az EU tövise, Orbán Viktor és a demokratikusan legalizált autokráciája még vonzóbbá teszi a másolói számára.

CNN. Orbán a keresztény Európa védelmezőjének szerepében tetszeleg, aki megvédi a kontinenst az iszlám bevándorlóktól. Támadásokat intézett az olyan nemzetközi szervezetek ellen, mint az ENSZ.

Bírálja az Európai Bizottságot, annak ellenére, hogy Magyarország az uniós források az egyik legnagyobb kedvezményezettje, az ország GDP-jének a 4 százalékát kitevő támogatásokat kap.

Tiborcz Pista figyelmébe – Az elnök vejének tündöklése és bukása

0

Kirill Shamalov megfogta az Isten lábát amikor nőül vette Putyin elnök fiatalabb lányát, Katyerinát. Ettől aztán főnökei – két orosz oligarcha Putyin kegyencei közül – rögtön felismerték kiemelkedő tehetségét a Sibur petrolkémiai vállalatnál. Ifjú kora ellenére rögtön alelnök lett és megkapta a cég részvényeinek a 4,3%-át. Már ez sem volt semmi, de ezután következett a nagy ugrás: az ifjú Kirill, immár Vlagyimir Putyin vejeként, 2,2 milliárd dolláros hitelt kapott a Gazprombanktól nem éppen rossz feltételekkel. Mire? Arra, hogy vásároljon még 17%-ot a Sibur részvényekből. Ekkor 32 éves volt a törekvő ifjú. Davosban a világgazdasági fórumon Katyerina Tyihonovával együtt (így hívják Putyin lányát biztonsági okból) jelent meg – Oroszország képviseletében. No, ekkor volt csúcson!

Aztán, mint égből a villám, beütött a krach! Nagy baj történt. A 31 éves Katyerina Tyihonova valamiért kiadta az útját a tündöklő ifjúnak. Shamalov egyébként Katyerina apja közeli barátjának a fia, tehát régi az ismeretség. Ez Putyinnak nagyon fontos, hiszen ő a KGB-ben megtanulta, hogy a megbízható családi háttér a legfontosabb. Állítólag nagyon nehezen viseli, hogy az idősebb lánya, a 32 éves Marina egy holland férfit választott férjül. Ők továbbra is házasságban élnek, nem úgy mint Putyin másik lányáék. Ez persze államtitok éppúgy, ahogy a házasság is az volt. Moszkvában dolgozó nyugati tudósítók állítják: vége a frigynek! Miért ilyen biztosak benne? Mert Kirill Shamalov visszaadta a 2,2 milliárd dolláros részvénycsomagot a Siburnak! Vagyonát ezért a Bloomberg csekély 800 millió dollárra becsüli. A Gazprombank nyilvánvalóan Putyin vejének adott ekkora kölcsönt – nyilvánvalóan igen előnyös feltételekkel. Már hogyha egyáltalán kölcsön és nem ingyenes adomány volt Putyin megbízható bankjától, Putyin megbízható vejének. Ahogy a házasságnak vége lett, az üzlet is füstbe ment. Az ifjú Kirill Shamalov újrakezdheti az életét, de lehet, hogy csak otthon.

Washingtonban most állítják össze azoknak az orosz oligarcháknak és bizalmi embereknek a listáját, akik Putyin közvetlen környezetét alkotják és akiket fekete listára akarnak tenni. Ha Shamalov is közéjük kerül – mint Putyin ex veje -, akkor nem utazhat be az Egyesült Államokba. Ráadásul, aki a fekete listán szerepel, azt másutt is gyanakvással fogadják. Az ifjú ex-vőt olyasmiért büntethetik, amit immár nem élvezhet Oroszhonban, az elnöki családtagnak kijáró milliárdos vagyont amerikai dollárban …

Trump az idén ott lesz Davosban

0

Az idén a nem kis részt az antiglobalista szólamoknak köszönhetően elnöki posztra jutó Donald Trump is ott lesz a Davosi Világgazdasági Fórumon. Tavaly még a távollétével tüntetett. Találkozik majd a többi között Joseph Stiglitz Nobel díjas közgazdásszal, aki korábban szintén antiglobalista volt.

 

Stiglitz komoly gazdasági kockázatot látna abban, ha a republikánusok és a demokraták nem jutnának egyezségre a költségvetésről január 19-ig . Ha az USA-nak nem lesz új költségvetése, akkor ez lenne a legnagyobb politikai kihívás a globális gazdaság számára. Erről is beszélget majd Donald Trumppal a január 23-án kezdődő hagyományos Davosi Világgazdasági Fórumon.

Amelyen – sokak számára kissé talán meglepő módon – az Egyesült Államok elnöke is részt vesz. Tavaly még a távollétével tüntetett. Igaz, akkor még Trump főtanácsadója az a Steve Bannon volt, aki antiglobalista nézeteivel szavazók millióit állította a republikánus elnökjelölt mögé. Steve Bannont időközben kitették a Fehér Házból. Válaszul egy könyvben kitálalt Trump belső ügyeiről. Ezzel véglegessé vált a szakítás.

Kiderült az, amit sokan sejtettek korábban is, hogy Donald Trump egyáltalán nem antiglobalista, csak a választások idején öltötte fel ezt a pózt, mert ez hozta a legtöbb szavazatot.

Pénzügyminiszterét már szokás szerint a New Yorki Goldman-Sachs tőzsdei óriástól választotta. Márpedig ez a cég a globalizáció egyik legfőbb haszonélvezője.

Joseph Stiglitz korábban maga is a globalizáció ellenfelei közé tartozott, de álláspontja lassacskán változik.

Ma már Davosban a világgazdasági fórum egyik meghívott szónoka. Tavaly Hszi Csinping kínai elnök képviselte a liberális gazdasági vonalat a svájci városban, míg az Egyesült Államok antiglobalista húrokat pengetett. Ma már minden egy kicsit másképp fest hiszen kiderült: az antiglobalista húrokat pengető Donald Trump idején mind az amerikai mind pedig a globális gazdaság fellendült.

Csak épp az amerikai költségvetés válsága nem oldódott meg. Az államadósság a csúcson, és ha nem lesz új költségvetés Washingtonban, akkor abba az egész globális gazdaság beleremeghet.  Ez ugyanis negatív üzenet lenne mindenki számára –figyelmeztetett a Nobel díjas Joseph Stiglitz professzor, aki a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozott.

 

Bomba jó éve volt a világ leggazdagabb 500 emberének

0

Mintegy 1000 milliárd dollárral nőtt a Bloomberg Billionaires Index 500 tagjának vagyona az idén – elsősorban a tőzsdei árfolyamok emelkedése miatt. Ki járt jól és ki járt rosszul?

Jeff Bezos, az Amazon társtulajdonosa és menedzsere a világ leggazdagabb embere lett: november végére elérte a 100 milliárd dolláros vagyont. Ez mostanra egy kicsit csökkent, de így is van mit a tejbe aprítania. Az eddigi első helyezett, Bill Gates rendszeresen nagy összeget utal át a Bill és Melinda Gates Alapnak, ezért elveszítette az első helyet. Hasonló a helyzet Soros Györggyel is, aki 18 milliárd dollárt adott a Nyílt Társadalom alapnak. Emiatt vissza is esett a Bloomberg Billionaires Index 195. helyére – 8 milliárd dollárral.

Bár Mark Zuckerberg is nagy összeget utalt át különböző alapítványoknak, de a Facebook alapító elnöke így is kiváló évet zárt: 22,6 milliárd dollárral nőtt a vagyona vagyis egyetlen évben 45%-ot nyert.

A nagy nyertesek közé tartoznak az ázsiai és ezen belül is a kínai milliárdosok. Most először fordult elő, hogy lefőzték az Egyesült Államokat. A 38 kínai dollármilliárdos 177 milliárd dollárral növelte a vagyonát, vagyis egyetlen évben 65 százalékkal.

A legnagyobb vesztes kétségkívül a leggazdagabb arab: Al-Valid bin Talál herceg Szaúd-Arábiából. A herceget sivatagi búvóhelyéről hurcolta el a korrupcióellenes különleges rendőri kommandó, mely a trónörökös, Mohamed bin Szalman herceg utasításait követte. A nagy modernizációs álmokat szövögető herceg pénzszűkében szenved, hiszen az olaj ára távol van a régi csúcsoktól, ráadásul az OPEC tagjai önkéntesen mérsékelik a kitermelést és az exportot. Ezért egyszerű megoldást eszelt ki a trónörökös: begyűjtötte az oligarchák egy részét. Csak azután engedte őket szabadon, hogy vagyonuk jelentős részéről lemondtak. A Bloomberg úgy értesült, hogy Al-Valid Talál herceg olcsón szabadult: 1,9 milliárd dollárt kellett befizetnie az államkasszába. Így is maradt neki 17,8 milliárd dollárja. Más források szerint a leggazdagabb arab csak 7 milliárd dollár lefizetése után nyerte vissza a szabadságát.

A közép-kelet-európai térség nemigen van jelen a Bloomberg Billionaires Index listáján, de azért az ínyenceknek feltűnt, hogy Csehország második leggazdagabb embere, Andrej Babiš lett az ország miniszterelnöke, akinek a vagyonát a Forbes magazin 4 milliárd dollárra becsülte.

Semmitmondó közleménnyel reagált a Mol a Tállai-ügyre

0

A Mol számára az üzemanyagok árazása tisztán kereskedelmi kérdés – írta közleményében a cég, amely konkrét árakat nem kommentál. A közlemény nyilvánvalóan Tállai András „árleszorító” beavatkozására reagál.

Négy nappal Tállai András (parlamenti képviselő, gazdasági minisztériumi államtitkár, egyszersmind az adóhivatal vezetője) Facebook-bejegyzésének elterjedése és széles körű kommentálásai után a Mol – konkrétumot és nevet nem említve – tudatja, hogy

„piaci vállalatként a fogyasztói visszajelzéseket is beleértve folyamatosan figyelemmel kíséri a versenypiaci tényezőket, elemzi és szükség esetén módosítja az árakat”.

Az árazás ugyanakkor tisztán kereskedelmi kérdés – közli az olajtársaság.

A Mol hangsúlyozza, ahogyan eddig, úgy most sem kommentál konkrét árakat vagy saját árazási gyakorlatát. Arra is utalnak, hogy a legtöbb fogyasztási cikkhez hasonlóan az üzemanyagok ára számos piaci körülménytől függ. Magyarországon csaknem kétezer töltőállomás van, ennek csak egynegyedét működteti a Mol.

Tállai András a hétvégén Facebook-oldalán közölte, hogy miután egyeztetést folytatott a Mol illetékes képviselőivel, csökkentették az üzemanyag árát választókerületében, Mezőkövesden.

A pártok reakciói pozíciójuktól függően elítélő vagy támogató. Orbán Viktor egyenesen gratulált Tállainak, Gulyás Gergely frakcióvezető szerint is a leghelyesebben járt el, amikor választókörzetében fellépett a túl magas benzinár láttán. Az ellenzéki pártok a kádárista mentalitás feltámadását látják Tállai tettében. Az Együtt a versenyhivatalhoz fordul, az MSZP pedig a Molhoz, hogy mindenütt legyen ekkora árcsökkentés.

Egy korábbi Mol-vezér, Pál László elképesztőnek tartja a NAV-elnök-államtitkár akcióját. Az esettel mindazonáltal Magyarország ismét bekerült a világsajtóba: az amerikai üzleti hírügynökség, a Bloomberg írt róla tudósítást, emlékeztetve arra is, hogy Magyarország nemzetközi versenyképessége óriásit zuhant az utóbbi években.

A Bloomberg is ír Tállairól és a benzinárról

0

A világ egyik vezető gazdasági portálja szerint a magyar kormány a választások megnyerése érdekében beavatkozik a gazdasági életbe.

Elintézte a MOL-nál, hogy Mezőkövesden és környékén csökkenjenek az árak a benzinkutaknál – ezzel dicsekedett a Facebookon Tállai András államtitkár, a NAV elnöke. A Bloomberg ennek kapcsán felidézi a World Economic Forum felmérését a világ államainak a versenyképességéről: Magyarország helyezése lesújtó volt a nemzetközi összehasonlításban:

137 ország közül a 101. helyen végeztünk.

Olyan nem éppen piackonform államok is megelőztek bennünket, mint Oroszország, Malawi vagy Uganda.

A Bloomberg szerint Tállai András bejegyzése a magyar kormány gazdaságfilozófiáját tükrözi: a parlamenti képviselő elintézi a MOL-nál, hogy a választókerületében olcsóbb legyen a benzin és a gázolaj, miközben az országban az olajvállalat áremelést jelent be. A portál azt is megjegyzi, hogy

a MOL részvényeinek egynegyede egyébként állami kézben van.

A Bloomberg azt is felidézi, hogy a 2014-es választáson a rezsicsökkentés komoly érv volt amellett, hogy a választók a Fideszre szavazzanak. A lap szerint most Tállai András ugyanennek a logikának a mentén lépett fel, de ez nem más, mint

beavatkozás a gazdasági életbe politikai haszonszerzés céljából.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!