Korábban ez nem volt stratégiai kérdés, de immár azzá vált amikor az USA stratégiai ellenféllé nyilvánította Kínát 2021-ben, és Putyin megtámadta Ukrajnát 2022 februárjában. A NATO is lépett.
“Attól tartunk, hogy a kínai infrastruktúra segítséget jelenthet Oroszországnak, amely háborút folytat Ukrajnában” – fejtette ki a véleményét egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú NATO tisztviselő a CNN tudósítójának. Emlékeztetett arra, hogy tíz évvel ezelőtt amikor Európa a pénzügyi válság következményeivel küszködött, a kínai ajánlat jókor jött pénzesőnek számított a nehéz időkben, de ma már más a helyzet. Az athéni parlamentben felállva tapsoltak a képviselők Ven Csiapao akkori kínai miniszterelnöknek, aki egymilliárd dolláros támogatást ígért a pénzügyi csőd szélén imbolygó Görögországnak. Akkor már nem tapsoltak Athénben amikor kiderült, hogy Görögország nem tudja törleszteni a kínai hitelt, és cserébe Peking viszi az elzálogosított pireuszi kikötő nagy részét. Ma ez a kínai kereskedelmi offenzíva hídfőállása, az Új Selyemút innen indul Európa szíve felé – a többi között a Belgrád – Budapest vasúton.
A NATO nemrég véget ért csúcstalálkozóján keményen elítélték Kínát azért, mert támogatja Oroszországot, amely agressziót hajt végre Ukrajnában. A háború miatt Oroszország elszigetelődött, így Kína lenyúlta az orosz piacot, Moszkva hatalmas nyersanyag kincseit. Peking tisztában van Oroszország szorult helyzetével, ezért az orosz földgázt, melyet Moszkva nem tud eladni Európának csakis orosz belföldi áron lenne hajlandó átvenni, ahogy ezt Hszi Csin-ping elnök közölte Putyinnal. Így a nagy kínai – orosz földgáz üzlet egyelőre nem jött létre.
Az USA egyenként akarja meggyőzni a NATO partnereket
A három magasrangú NATO tisztviselő elmondta a CNN tudósítójának, hogy a hatékony megoldás érdekében Washington egyenként akar tárgyalni azokkal a tagállamokkal, melyek területén kínai infrastrukturális beruházások vannak illetve épülnek.
Több tízmilliárd dollárról van szó, elsősorban vasút vonalakról, melyek Kelet Európát kötik össze az Északi és a Balti tengerrel.
“Ha háború törne ki a NATO és Oroszország között, akkor ezeket a kínai vasútvonalakat átmenetileg mindenképp államosítanák. A kínaiak aztán mehetnének a bíróságra pereskedni“ – mondta az egyik magasrangú NATO tisztviselő, aki rámutatott arra, hogy hasonló eljárást alkalmaznának a kínaiakkal szemben mint az oroszokkal Putyin 2022-és Ukrajna elleni agresszióját követően.
Antony Blinken külügyminiszter kijelentette:
”az ukrajnai háború felnyitotta az európai és az ázsiai államok szemét: a biztonságuk összekapcsolódik egymással.”
Jens Stoltenberg a NATO távozó főtitkára a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború “akár tíz évig is eltarthat”, vagyis az észak-atlanti szövetség hosszú távra tervez.
Párizs nem akarja a NATO beavatkozását. Macron elnök öt évvel ezelőtt kijelentette:
”a NATO agyhalott!”
Mára, Putyin agresszióját követően megváltozott a véleménye, de úgy véli a kínai infrastruktúra Európában nem a NATO ügye hanem az Európai Unióé.
A NATO tagállamok ebben a kérdésben megosztottak, de az amerikai álláspont világos: a nemzetbiztonsági szempontok felülírják a gazdaságiakat. Persze ha Trump lenne az USA következő elnöke, akkor sok minden megváltozhat. Vance szenátor, Trump alelnökjelöltje kijelentette:
”engem nem érdekel, hogy mi lesz Ukrajnával. Szerintem nekünk mindenekelőtt a Távol Keletre, Kínára kell összpontosítanunk.”
A távol-keleti szigetország egyik szenátora állítja, hogy akár leállíthatja Kína a szigetország áramellátását is. Sőt Peking olyan stratégiai pozíciókat szerzett az országban, melyekkel befolyásolhatja nemcsak a gazdasági, de a politikai életet is.
Risa Honteros szenátor szerint még az is lehetséges, hogy a kínaiak beavatkozzanak a választásokba. Nemrég Ausztráliában lepleztek le egy kínai hálózatot, melynek egyik célja az volt, hogy a saját emberét bejuttassa a törvényhozásba. Peking természetesen mindent cáfol. Miről van szó?
A kínaiak 40%-ban részesülnek a nemzeti villamos művekben
Áramszünetet okozhat egy külföldi hatalom – szerepel abban a jelentésben, melyet az amerikai CNN hírtelevízió szerzett meg. Erre hivatkozott Risa Honteros szenátor is, aki szerint fennáll a szabotázs lehetősége abban az országban, amely ugyan hagyományosan az Egyesült Államok szövetségese, de Rodrigo Duterte elnök kiváló kapcsolatokat ápol Pekinggel annak ellenére, hogy ezt Washingtonban távolról sem fogadják örömmel. Egyre másra jönnek a figyelmeztetések az amerikai fővárosból: lazítsatok a kapcsolatokon Kínával hiszen az informatikai immár olyan beavatkozási lehetőségeket is ad a nagyhatalmak kezébe, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Persze Rodrigo Duterte elnök erre azzal vág vissza, hogy az amerikaiak sem fukarkodnak ezeknek az eszközöknek a használatával. Utal Edward Snowdenre, aki leleplezte, hogy az USA a barátait éppúgy megfigyeli mint az ellenfeleit.
Mennyire reális a kínai beavatkozás veszélye ?
Az amerikaiak folyton ezzel riogatnak. Miután Nagy Britanniában a kínaiak betársultak egy atomerőmű építésébe, ezért a britek fokozottan érzékenyek arra, hogy vajon náluk is előfordulhat az, amivel a manilai szenátor fenyeget: Pekingben lekapcsolhatják a villanyt! A Financial Times több szakértőt is megkérdezett erről. Ők úgy nyilatkoztak, hogy egyelőre nem reális a veszély, de a következő körben az lehet.
Az ötödik generáció komoly nemzetbiztonsági kockázat
A Huawei által kifejlesztett rendszer, amely eddig a legjobb a világon, lehetővé teszi azt, hogy az emberek megkerülésével a gépek egymással kommunikáljanak. Vagyis a nagy hálózatok befolyásolására mód nyílhat egyes szakértők szerint. Az amerikaiak ezért óvják minden szövetségesüket a Huawei ötödik generációjától. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter ezért körbejárta Európát, Magyarországon is járt. Hiába. Magyarországon a Huawei ötödik generációs rendszerét vezetik be. Németországban még tart a vita. Angela Merkel kancellár amellett van, hogy ebben a kérdésben a németek nemzeti érdeke szemben áll az USA-val. Az amerikaiak ugyanis azért akarják kizárni a Huaweit a szövetségeseik piacáról, hogy a saját rendszereiket adják el. Peter Altmaier gazdasági miniszter, aki korábban Angela Merkel kabinetfőnöke volt, kerek-perec meg is mondta az amerikaiaknak: mi sem róttuk fel azt, hogy az NSA lehallgatta a kancellárt! Finoman arra célzott, hogy minden állam aközött választhat, hogy Washington vagy Peking informatikai rendszerét alkalmazza – vállalva ennek az összes nemzetbiztonsági kockázatát.
Franciaország és Nagy-Britannia már napokkal a szombati támadás előtt jelezte, hogyha Donald Trump amerikai elnök valóban beváltja a fenyegetését és büntetőakciót indít Szíria ellen, akkor ők szintén csatlakoznak ehhez. Azonban nemcsak humanitárius okok és a vegyi fegyverek bevetése miatt döntött úgy a brit és francia vezetés, hogy részt vesz a katonai hadjáratban.
Franciaország és Nagy-Britannia a 2013-as ghútai vegyi támadás óta azt kommunikálja, hogyha a nemzetközi közösség – akár a NATO, akár az ENSZ – egy katonai intervencióra szánja el magát Szíria esetében, akkor ők késlekedés nélkül csatlakoznak. Csakhogy erre egészen 2018-ig nem került sor annak ellenére, hogy az Egyesült Államok már tavaly támadást intézett szíriai célpontok ellen. Az Idlib tartományban lévő Han Sejkun városában szintén vegyi fegyvert vetettek be, amelyért a nyugati világ Bassár el-Aszad szíriai elnököt tette felelőssé. Washington több mint ötven darab Tomahawk manőverezhető robotrepülőgéppel válaszolt, de akkor a britek és a franciák egyaránt távol maradtak az eseményektől és beérték szankciókkal, illetve elítélő nyilatkozatokkal.
Ezzel szemben egy évvel később szinte már azonnal „ugrottak” Donald Trump amerikai elnök felhívására, miközben az egyik országnak sem javult érdemben a viszonya az Egyesült Államokkal. Elég csak Emmanuel Macron francia elnök Trump-ellenességére gondolni vagy arra, hogy Theresa May brit miniszterelnök állítása szerint „nem azért szállt be a Szíria-ellenes hadműveletekbe, mert az Egyesült Államok erre kérte volna.”
A brit légierő egyik Tornado GR4 típusú repülőgépe a ciprusi Akrotiriben működő brit légi támaszponton 2018. április 14-én, miután Storm Shadow rakétákat lõtt ki egy volt rakéta-támaszpontra a szíriai Homsz városa közelében. Forrás: MTI/EPA/Cpl L Matthews.
Ebből kifolyólag jogosan merül fel a kérdés: miért változott meg most hirtelen a brit-francia álláspont és döntöttek a beavatkozás mellett?
Ugyanis a „szíriai vegyi fegyverek bevetésére adott megfelelő válasz” narratívája önmagában nem szolgál elegendő magyarázattal, hiszen ez alapján Londonnak és Párizsnak már tavaly lett volna alkalma és indoka – Washingtonnal együtt – bombázni az arab államot. Hiába állítja a két ország politikai vezetése, hogy „meggyőző erejű titkosszolgálati bizonyítékokkal” rendelkeznek, még a saját lakosságuk és ellenzékük felől is sokan megkérdőjelezték, hogy egyáltalán szükség volt-e egy keményebb Aszad-ellenes fellépésre.
A közös brit-francia fellépés okai máshol keresendőek. Ezek közül az elemzésben három lehetséges indok kerül részletes kibontásra:
Franciaország és Nagy-Britannia Szíria-politikája, az Oroszországgal fenntartott viszony és a belpolitikai állapotok.
Gyarmati örökség
A második világháború után Franciaország és Nagy-Britannia nem egyszer avatkozott be katonai erővel a Közel-Keleten. Volt, hogy közös hadműveletet indítottak egy arab állam ellen: elég csak az 1956-os szuezi válságra vagy a 2011-es líbiai intervencióra gondolni, amelyekbe a felek még külső szereplőket (Izrael, Egyesült Államok) is bevontak. Ugyanakkor ezek a beavatkozások, ahogyan a múlt heti támadás is, csak tovább erősítették azokat az arab félelmeket, hogy a nyugat-európai országok – függetlenül a kormányzat összetételétől – és az eltelt évtizedektől még mindig
a „saját játszóterüknek” tekintik a Földközi-tenger déli és keleti részét.
Szíria és Libanon a francia gyarmatbirodalom része volt, és mindkettő azután nyerte el a teljes függetlenségét, hogy az utolsó francia katona elhagyta a térséget 1946-ban. Habár Párizs továbbra is megtartotta befolyását Bejrút felett, Damaszkusz rövid idő alatt kikerült az irányítása alól. Ez egyrészt az arab nacionalizmus elterjedésének és megerősödésének, másrészt Szíria keleti tömbhöz való orientációjának köszönhető. A hidegháború után a francia-szíriai, illetve a brit-szíriai viszony folyamatosan hullámzott, amelynek ugyan megvoltak a maga csúcspontjai (kilencvenes évek), de a kölcsönös bizalmatlanság és a hűvös magatartás végig érezhető maradt.
Jacques Chirac volt az egyike azon kevés nyugati államfőknek, akikkel Háfez el-Aszad – Bassár el-Aszad édesapja – jó viszonyt ápolt.
A 2011-ben kitört válság csak tovább mélyítette a szakadékot Szíria és a nyugat-európai országok között. London és Párizs már 2011 augusztusában a hatalomból való távozásra szólította fel Aszadot. Mindkét állam az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanácsot ismerte el Szíria legitim képviselőjének, és minden támogatást megadtak nekik. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában a brit és a francia nagykövet folyamatosan ostorozta a szíriai elnököt, és nem egyszer egy közös, Damaszkusz ellen irányuló határozattervezetet nyújtottak be.
Nemcsak diplomáciai eszközökkel támogatták a szíriai ellenzéket. Franciaország volt az első nem regionális állam, amely 2012-ben katonai segéllyel látta el a Szabad Szíriai Hadsereget (FSA). Egy évvel később brit és francia katonák és kiképzőtisztek jelentek meg a Szíriával szomszédos országokban, például Jordániában, ahol felszerelték és kiképezték a kormányellenes erőket. 2016-ban pedig egyre többször bukkantak fel Szíriában brit és francia különleges egységek, akik az Iszlám Állam (ISIS) terroristáira vadásztak, de ehhez nem kérték Damaszkusz engedélyét, ami nem kevés feszültséget szült a felek között.
Brit különleges egységek Szíriában. Forrás: Pinterest
Ellentétben más országokkal sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem változtatott érdemben a Szíria-politikáján. Habár amíg tombolt az ISIS, addig volt némi titkosszolgálati-diplomáciai kooperáció a felek között, ez azonban tavaly év vége óta – a terrorszervezet hivatalosan bejelentett legyőzésével – azonnal megszűnt. A brit és a francia vezetés egyaránt Aszadot tartja az egész szíriai katasztrófa fő okozójának, és szerintük csak a távozásával érhet véget a több mint nyolc éve tartó háború és menekültválság.
Csakhogy továbbra is megválaszolatlan kérdés marad, hogy egy hatalmi átmenet során kiket támogatnának Szíriában. A kurdokat leszámítva nincs olyan szereplő, aki szalonképes lenne a számukra, mivel az FSA a belső harcok következtében teljesen szétforgácsolódott, illetve már csak a szélsőséges iszlamista csoportok maradtak fenn (például az al-Kaidához köthető an-Núszra Front). Közöttük pedig még mindig sok az eredetileg brit-francia állampolgár, akik az elmúlt években utaztak ki a Közel-Keletre harcolni.
„A szíriai katonai létesítményekre mért csapás nem hadüzenet és nem céljuk sem a rendszerváltás, sem pedig egy fordulat előidézése.”
Vagyis mindkét ország vezetése tökéletesen tisztában volt azzal, hogy minden kritikájuk ellenére Aszad megbuktatása nem járható út, és ők sem rendelkeznek semmiféle konkrét elképzeléssel Szíria jövőjével kapcsolatban. Ezért a szombati brit-francia részvétel sokkal inkább a „határok kijelölését” jelentette, de nemcsak Szíriának, hanem a legfontosabb külföldi támogatójának, Oroszországnak is.
Oroszországnak szeretettel
Franciaország esetében az „orosz szál” elhanyagolható, mivel bár szintén mélyponton vannak a francia-orosz kapcsolatok, de Macron továbbra is elismeri Putyin fontosságát a szíriai rendezésben és támogatja az orosz elnök részvételét a tárgyalásokon. Ezzel szemben Nagy-Britanniának nagyon is fontos volt Oroszország szerepe. London a szíriai támadással megfelelő választ akart adni a múlt hónapban kirobbant Szkripal-botrányra: a délnyugat-angliai Salisburyben lévő otthonában szenvedett mérgezést Szergej Szkripal egykori brit-orosz kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal, aki éppen látogatóban volt apjánál.
Orosz diplomata autó hagyja el az orosz nagykövetség londoni épületét 2018. március 20-án. Nagy-Britannia ezen a napon hajtja végre a korábban bejelentett 23 orosz diplomata kiutasítását a szigetországból a gyilkossági kísérlet miatt. Forrás: MTI/EPA/Andy Rain
A merényletet Szovjetunió által kifejlesztett, Novicsok osztályú, fegyverben is használható idegméreg-hatóanyaggal hajtották végre. London egyértelműen Moszkvát vádolta meg a mérgezéssel. Orosz diplomatákat utasítottak ki a szigetországból, illetve több uniós tagállamból, de a brit politikusok ennél sokkal keményebb választ akartak adni.
May a katonai akcióval
egyszerre üzent Putyinnak és Aszadnak, hogy meddig mehetnek el a vegyi fegyverek alkalmazása terén.
Ha továbbra is ilyen eszközöket vetnek be, akkor a britek nem állnak meg „pár bombánál”, hanem sokkal keményebb eszközökkel léphetnek fel. Ez pedig egy konfrontatívabb brit oroszellenes politikát jelent, amellyel London demonstrálhatja, hogy dacára a brexitnek, korántsem gyengült meg a nemzetközi térben.
Hazai pálya
Nem hagyható figyelmen kívül a szíriai akció belpolitikai vetülete sem. Franciaországban és Nagy-Britanniában a külföldi katonai beavatkozások sokkal érzékenyebb témának számítanak, mint az Egyesült Államokban. A britek számára kellemetlen mementó Irak, mivel Tony Blair George W. Bush amerikai elnökkel együtt buktatta meg Szaddám Huszeint. Azóta a szigetország lakossága különösen szkeptikus minden hasonló fellépéssel kapcsolatban, hiszen mint később kiderült, az egész egy hazugságon alapult. Ezért sem meglepő, hogy 2013-ban David Cameron hiába állt készen a Szíria elleni támadásra, nem kapta meg a parlamenti felhatalmazást.
Az elmúlt napokban ismét bebizonyosodott, hogy ezen a téren nem történt változás, a kormányzat minden próbálkozása ellenére még mindig nem sikerült teljesen elfogadtatni a hivatalos álláspontot. A közvélemény-kutatások továbbra is azt mutatták, hogy a brit lakosság alig 22 százaléka támogatta a katonai hadműveletet. Hasonlóan nagy volt az elutasítottság a parlamenti képviselők körében, mivel May – ellentétben Cameronnal – a parlament megkérdezése nélkül lépett. A konzervatív politikusok a brit érdekekre nézve szükségszerűnek nevezték a szíriai bombázásokat, de Jeremy Corbyn, munkáspárti politikus és ellenzéki vezető szerint viszont London veszélyes, kétes kimenetelű és felesleges akciót hajtott végre, mert még az sem bizonyított, hogy a szíriai kormány állt a dúmai támadás hátterében.
„Nem az én nevemben” feliratú plakáttal a kezében tiltakozik egy nő a szíriai célpontokra mért légicsapások elleni tüntetésen a brit parlament épülete előtt Londonban 2018. április 17-én. Forrás: MTI/EPA/Andy Rain
Macronnak odahaza szintén hasonló ellenállással kellett szembenéznie. Habár 2003-ban Franciaország nem vett részt Szaddám megdöntésében, de Moammer Kadhafi líbiai elnök megbuktatásával elő lehet hozakodni, mivel Líbia 2011 óta totálisan összeomlott és a legfontosabb migrációs tranzitország vált. A francia bal- és jobboldalon egyaránt bírálták az elnököt, mert nem elég, hogy önhatalmúlag cselekedett, de mégsértette a „francia büszkeséget” azáltal, hogy
zokszó nélkül beállt az Egyesült Államok kalandorpolitikája mögé.
Lehetséges, hogy May és Macron igyekezett belpolitikai tőkét kovácsolni a támadásból, hogy ezáltal tereljék el a figyelmet a hazai gondokról, de alábecsülték a saját társadalmuk felől érkező szkepticizmust és ellenszenvet egy nyugati katonai beavatkozás esetében. Valószínűleg ez a téma még hetekig, ha nem hónapokig meghatározza a brit és francia közbeszédet, és egyelőre még nem látni, hogy pozitív vagy negatív következményekkel fog járni a két kormányra nézve.
Mission Accomplished?
Donald Trump két nappal a támadás után már azzal büszkélkedett a Twitteren, hogy az Egyesült Államok „sikeresen végrehajtotta a küldetését”. Egyben köszönetet mondott Londonnak és Párizsnak az akcióban játszott szerepükért. Továbbá mindenkit biztosított arról, hogy a korábbi bejelentések ellenére az Egyesült Államok nem fog kivonulni Szíriából.
Ezzel nem kis örömöt okozott Washington közel-keleti és nyugat-európai szövetségesei körében. Különösen Macron volt elégedett az eredménnyel, amit jól érzékeltetnek a szavai. „Tíz napja Trump elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak ki kell vonulnia Szíriából. Meggyőztük, hogy szükséges maradnia, és biztosíthatom Önöket arról, hogy tényleg meggyőztük arról őt, hogy hosszú távon kell maradni” – jelentette ki a francia elnök. Vagyis minden jel szerint a cikkben felsorolt indokon kívül a briteknek és franciáknak volt még egy közös céljuk, sőt, az összes közül paradox módon ezt sikerült maradéktalanul teljesíteniük: az amerikaiakat Szíriában tartani.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
