Kezdőlap Címkék Beatles

Címke: Beatles

Elfogták a Beatles két tagját Szíriában

Persze nem a zenészekről van szó, hanem az Iszlám Állam két brit tagjáról. Arról lettek ismertek, hogy ők voltak több európai és amerikai fogoly őrei és kínzói. Négyen voltak, a foglyok ezért nevezték el őket Beatlesnek. A legismertebb közülük Dzsihád John volt, aki több túszt maga fejezett le.

A kurdok vezette felkelőszervezet, a Szíriai Demokratikus Erők tagjai fogták el a két brit terroristát, El Shafee Elsheikhet és Alexanda Amon Koteyt, még január elején. Azóta már át is adták őket az amerikaiak vezette koalíciós erőknek.

Az elfogásukról először beszámoló New York Times szerint a szudáni származású Elsheikh 2012-ben ment Szíriába. Mint sokan mások is, először egy, az al-Kaidához tartozó csoporthoz csatlakozott, később viszont, az Iszlám Állam előretörése után, átállt hozzájuk. Tagja volt annak a négy tagú, britekből álló csoportnak, amely

hónapokig őrizte és kínozta a foglyokat.

Ehhez a csoporthoz tartozott a ghánai-ciprusi származású Kotey is, aki közben terroristákat is toborzott az Iszlám Államnak Nagy-Britanniában.

Dzsihád John volt a csoport hóhéra

A csoport azután lett hírhedt, hogy több túszt kiváltottak az Iszlám Állam fogságából, ők pedig meséltek a kínzóikról. Több mint 20 túszt tartottak fogva, egyikükről, a dán fotós Daniel Rye Ottosenről szabadulása után könyv is megjelent (Puk Damsgaard írta, Az Iszlám Állam fogságában címmel magyarul is olvasható).

Innen derült ki, hogy

a túszok nevezték el Beatlesnek a fogvatartóikat,

mivel négyen voltak és brit akcentusuk volt. Valódi nevüket persze nem tudták, a két, most elfogott terroristát Paul és Ringo néven emlegették egymás között.

Válogatott módszerekkel kínozták a túszokat, majd azokat, akikért nem fizetett a kormányuk vagy családjuk, 2014 augusztusában elkezdték kivégezni. Az első áldozatuk az amerikai újságíró, James Foley volt, akit lefejeztek, a kivégzésről készült videót pedig nyilvánosságra is hozták.

A csoport legismertebb és a túlélők beszámolói szerint legkegyetlenebb tagja a kuvaiti származású Dzsihád John, valódi nevén Mohamed Emwazi volt. Őt még 2015-ben, célzott dróntámadásban megölték Rakkában.

Dzsihád John volt a terrorszervezet hóhéra,

ő végezte ki Foley-t is. Az amerikaiak szerint összesen 27 túszt fejezett le.

A „Beatles” negyedik tagja Aine Davis volt (őt nevezték George-nak a túszok), őt Törökországban tartóztatták le korábban, állítólag ott akart merényletet elkövetni.

A CNN szerint az elfogott terroristák arról is beszéltek már, hogy hol lehetnek áldozataik földi maradványai. Az is kiderülhet, hogy mi történt John Cantlie-vel, az utolsó európai tússzal, akit még 2012-ben raboltak el, később feltűnt pár propagandavideóban, de a sorsáról évek óta nem lehet semmit tudni.

Ringo Starr és Barry Gibb a két lovag – Zenével!

0

Két ikonikus zenész, Ringo Starr, a Beatles dobosa és Barry Gibb, a BeeGees alapítója, „diszkókirály” is rajta van Erzsébet királynő Újévi kitüntetési listáján. Ringo ezzel a második Beatle, ebben a megtiszteltesében részesült, 21 évvel Paul McCartney után. A Beatles mind a négy tagja lovag ugyan, de a legalacsonyabb fokozatban. 

 

Politikusok, tudósok, újságírók, írók, művészek, sportolók vannak az idei listán, amelyet a brit kormány állít össze és a királynő hagy jóvá – emlékeztet a CNN tudósítása. Kiemelkedő teljesítményt ismernek el vele.

Paul McCartney így gratulált egykori bandatársának.

Huge congrats Sir Ringo! Sir Richard Starkey has a nice ring to it. Best drummer, best pal! X Paul

Közzétette: Paul McCartney – 2017. december 30.

A két egykori Beatle közös örömzenélését itt nézheti meg.

Öt kategóriában, évente kétszer állítanak össze ilyen listát, a Királynő nyilvános születésnapjának alkalmából, júniusban és az újév alkalmából, december végén. Az idén összesen több mint 1100-an részesültek ebben a megtiszteltetésben, több, mint a fele nő volt, akiknek ezentúl szintén külön megszólítás, „Dame” jár (a férfiaknak „Sir” dukál).

Barry Gibb egyik koncertjét itt élvezheti.

A lovaggá ütöttek teljes listáját itt böngészhetik.

Brit Birodalom Rendje (The Most Excellent Order of the British Empire)
Forrás: Wikipedia 
1917
június 4-én V. György király által alapított brit lovagrend. A rendnek öt polgári és katonai fokozata van, a legmagasabb rangútól a legalacsonyabbig ezek a következők:
Knight Grand Cross (GBE) vagy Dame Grand Cross (GBE) – lovag nagykereszttel;
Knight Commander (KBE) vagy Dame Commander (DBE) – lovagparancsnok;
Commander (CBE) – parancsnok;
Officer (OBE) – tiszt;
Member (MBE) – tag.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK