A lázadás éveként írta le 2017-es jóslatában az idei évet Orbán Viktor, amivel persze jó ideig tematizálta a közbeszédet; vajon mit ért a miniszterelnök a lázadás évén? Vajon mi fog történni, és hol? Itthon, vagy külföldön? Hogy a Trump-győzelmet jövendöli-e Franciaországra, Németországra, Hollandiára – egyáltalán a szélsőjobb előretörését véli ebbe a kategóriába sorolhatónak, vagy valami másra gondol? Orbán eme teóriáját azóta sem fejtette ki, legfeljebb alattvalói szajkózták egyszer-kétszer, kvázi önálló gondolatként előadva, de valójában a főnökük zsenialitását erősítendő. Mindegy is, hiszen tudjuk: nem történt lázadás Európában, de Magyarországon sem. Legfeljebb maga a magyar miniszterelnök akarta volna aláásni az Európai Unió fundamentumát, mégpedig a V4-eken keresztül, de nem járt sikerrel. Azt persze ismételten be tudta bizonyítani, hogy ez a szövetség nem elég erős az olyan tagokkal szemben, amelyek nemzeti köntösbe bújva próbálják ellehetetleníteni a közösséget.
De maradjunk egyelőre itthon, lássuk mi is jellemezte 2017 Magyarországát? Először és mindenek előtt a Fidesz, vagy inkább Orbán Viktor dominanciája. Két úgynevezett nemzeti konzultációt is keresztülvert a lakosságon, mindkettő célja és fő témája a menekült-ügy és Soros György volt. A kormányfő és kommunikációs csapata úgy számolt, hogy van még bőven tartalék a migráns témában; súlyosan tévednek azok – többek között e sorok írója is –, akik azt hitték, hogy ebben már nincs tartalék. Nincs, mert hazánkban nincsenek migránsok, számukra nem úti cél Magyarország, ezért aztán rajtuk keresztül nem lehet tovább gerjeszteni a félelmet, és nincs azért sem tartalék, mert elfogytak az ötletek is, ugyanazokat ismételgetik szóban, írásban, plakát- és újsághirdetésben egyaránt. Kár volt alábecsülni az Orbán-féle méregkonyhát; sikerült olyan keveréket kotyvasztani, amely minden eddiginél erősebben fejtette ki hatását. A számításukat híven tükrözik a statisztikai adatok; a lakosság fele már fél a bevándorlóktól, többen közülük agresszívvá lesznek velük szemben – gumiszurkálás –, vagy éppen rendőrt hívnak rájuk, még akkor is, ha nem azok.
A gyűlöletkampány középpontjába Soros Györgyöt állították, úgy is mint a világ megrontóját, úgy is mint számos ország tönkretevőjét, és úgy is, mint spekulánst, aki nem pusztán a pénzünkre hajt, de a nemzeti létünket is fel akarja számolni. Sorossal kapcsolatban is akadtak kétkedők, az ellene indított támadást könnyű visszaverni, hiszen a fideszesek egy részét is pénzzel, ösztöndíjjal, lehetőséggel támogatta, segítette, így magát Orbán Viktort is, ám megint csak tévedtek, akik ez hitték. Orbánékról simán lepergett minden ilyen megjegyzés, állítás, csak haladtak tovább azon az úton, amelyet a gyűlölet-mester kijelölt számukra.
És ezen az úton fontos állomásnak bizonyult a két nemzeti konzultáció. (Mindig nehezemre esik leírni ezt a kifejezést, mert – muszáj vagyok megismételni korábbi önmagamat -, nem tartom sem nemzetinek, sem konzultációnak.) A manipulatív kérdések, amelyek eleve tartalmazták a kormány által elvárt válaszokat, kiválóan alkalmasak arra, hogy becsapják, kábítsák az embereket; olyan eredményekre, számokra hivatkoznak, amelyeket lényegében senki nem ellenőriz, de voltaképpen nincs is mit ellenőrizni rajtuk. Miután az kutatásokkal is hitelesített, hogy sikerült a magyarral megutáltatni az idegent, szinte érdektelenné vált, hogy mik is szerepelnek a visszaküldött íveken, illetve az a több mint kétmilliónak, illetve az első esetében közel kétmilliónak beállított válasz ténylegesen annyi-e, vagy ez is csak csalás, manipuláció. Nincs jelentősége, mert a számok és az egész procedúra is csak kommunikációs célokat szolgál, illetve még egyet: elterelje a figyelmet a kormányzásról.
Az ellenzék a „nemzeti konzultáció” kérdésben is lényegében kapitulált, egyszerűen nem tudott vele mit kezdeni. De ne legyünk igazságtalanok: milyen eséllyel léphetett volna fel a közel húszmilliárdos invázióval szemben? A kormány az egész országot beborító kampányát egyszerűen nem lehetett felülírni, kiváltképp akkor nem, ha nem volt, és nincs is megfelelő ötlet az ellensúlyozásra. Soros György, megelégelve a folyamatos támadásokat, az év vége felé megpróbálkozott a nemzeti konzultáció hazug mivoltát leleplezni, de addigra már olyan méregmennyiség kerül a társadalom szervezetébe, hogy az ellenanyag nem bizonyulhatott hatásosnak. Amiből az is következik, hogy maga Soros György is későn ébredt, vagy másként fogalmazva: alábecsülte a kampány roncsoló hatását. A kormányzat a bizonyító erejű ellentényeket is képes volt megfordítani, és úgy interpretálni, mintha Soros minden egyes szava őket igazolná. Ma ott tartunk, hogy a kormányzat ismét szintet lép: megindította a civilek mellett a sajtó és a sajtó munkatársai elleni hadjáratát. (Hogy ebben a műfajban mire képes, azt jól példázza Havas Henrik esete; ha nem ír Vona Gáborról, a Jobbik elnökét pozitív színben feltüntető könyvet, Baukó Éva nagymamája még most is csendben lenne…)
Elmondhatjuk tehát: 2017 nem a lázadás éve volt Magyarországon sem, hanem a Fidesz diadalmenetét hozta. Nyugodtan folytathatta háborúját az Európai Unió ellen, nyugodtan beszélhetett ellenzék-leváltó hangulatról, és nyugodtan szövögethette tovább a baráti szálakat Oroszország, Törökország, vagy éppen Kína vezetőivel.
Folyatjuk. A következő részben a Fidesz belső világáról, valamit a KDNP-ről olvashatnak
