Kezdőlap Címkék Bagyó

Címke: bagyó

Gyurcsányékat támadja a magát igazi baloldalnak nevező Balpálya

Bedobtak a terézvárosi és erzsébetvárosi postaládákba egy Balpálya című kiadványt. Mosolygós hölgy fotója van a címlapon, Bagyó Hildának hívják, 33 éves, nemzetközi tanulmányok szakon szerzett diplomát, jelenleg értékesítési vezetőként dolgozik.

Bagyó Hilda az igazi baloldal képviseletében indul. Független jelöltként, mert, mint a címlapon is olvasható a feltehetőleg tőle származó kijelentés: az emberek unják már a pártokat.

Közvetlenül a mosolygós fotó alatt egy felirat: „Hol az igazi baloldal? Oláh Lajosnak már nem hisznek.”

Gyanakodni kezdenénk, hogy Bagyó Hilda talán mégsem annyira független, mint amilyennek mutatja magát.

És még az sem kizárt, hogy valahol a Fidesz sejlik fel az ügy mögött.

Emlékszünk még a Magyar Vizslára? 2006-ban jelent meg ez a kiadvány, amely akkor Gyurcsány Ferenc és kormánya vélt vagy valós visszásságaival foglalkozott. A kiadója egy Dob utcai hölgy volt, aki keféket árult a boltjában, és talán még árul most is. (Rég nem láttuk, reméljük, jól van).

A Fidesz először tagadta, hogy közük lenne a Magyar Vizslához, és a rendszerváltozás óta a legnagyobb hazugságnak nevezte, hogy ők állnának mögötte. Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a kefelevonatokat – így hívják azokat az oldalakat, amelyeket az újság nyomdába adása előtt még egyszer átnéznek, hogy kiszűrjék a hibákat – Rogán Antal irodájából faxolták a Dob utcai kefeboltba.

Most azonban más a helyzet. A kiadvány szerkesztőjét ugyan nem tüntették fel az impresszumban, annyi azonban így is megtudható, hogy a Jan Xian Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a kiadója.

A céget, amint az a Nemzeti Cégtár adataiból kihámozható, 2017-ben alapították, fő tevékenysége: ruházat kereskedelem.

Csepelen van bejegyezve, a cégvezető Tökölön lakik.

És egy egész oldalas cikk is olvasható benne, Gyurcsányról, a DK-ról, valamint a kerületi jelöltről, Oláh Lajosról. Nem részleteznénk, legyen elég annyi, a Balpálya nem kedveli őket.

Érdekes módon az MSZP nem említődik a kiadványban. Ezek szerint a szocialisták sem igazi baloldaliak, mert ha azok lennének, akkor Bagyó Hilda az ő színeikben indulna és nem a párttal választási szövetségben lévő DK-s jelöltet ekéző függetlenként.

Vagy ez egy partizánakció, amelyről az MSZP központjában nem tudtak?

Oláh Lajosról egyébként fotó is van a lapban, amint éppen valamilyen röviditalt – feltehetően pálinkát – iszik egy kínai hölgy és egy kínai úr társaságában. Hogy ők kicsodák, azt nem tudni, de nem migránsok, mert elegáns ruhában vannak, talán egy fogadáson készült róluk a kép.

Bagyó Hilda egyébként annyira független, hogy aki nála függetlenebb, az hazudik, vagy festi magát. A Balpálya második oldalán ugyanis a következő mondat olvasható: „A választók nem szeretnének egy fideszes pártkatonát, de Oláh Lajosból sem kérnek, aki egy hiteltelen párt, bohóc elnökének egy bábja.”

Hogy mindezt honnan tudja Bagyó Hilda, az egyelőre az ő titka. Valaki biztosan a fülébe súgta.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK