Bartus László az Amerikai Népszavában írt véleménycikkében arra igyekszik rámutatni, hogy hamis premisszából indul ki az ellenzéki összefogás, amely szerinte eleve kudarcra van ítélve. Ehelyett a bojkottot javasol, mert különben „Orbán egy négyharmados győzelemre és hosszú uralomra számíthat. Magyarország pedig tragédiára.”
Bartus Gulyás Mártonnak a Közös Ország Mozgalom rendezvényén mondott beszédére és a kanadai példára hivatkozva arra a megállapításra jut, hogy a példa téves premisszából indul ki. „Gulyás Márton kanadai példájának lényege az, hogy a választási rendszer aránytalansága kedvezett a Konzervatív Pártnak, s a töredezett ellenzék nem volt képes leváltani. Miután az ellenzék egyesült, sikeresen fordította a maga javára a választási rendszer aránytalanságát, és ezzel legyőzte a csaknem tíz éven át kormányzó Konzervatív Pártot.
„Hurrá. Tanulság: ugyanezt kell csinálni.”
Bartus szerint azonban Orbánék távozása (hipotetikus választási vereség esetén) egyrészt nem azonos a NER bukásával, másrészt az ellenzéki pártok ellenérdekeltek az összefogásban:
„A rendszer ellenérdekeltté teszi a pártokat, hiszen egymás kárára tudnak csak nagyobb részesedést szerezni maguknak. Aki nem tud saját országos listát állítani, már eleve nem jut hozzá egy csomó pénzhez. S
aki a közösködés miatt lemond mandátumai egy részéről, az a saját pénzét kurtítja meg.
Az összefogás hiányát ezek a száraz tények befolyásolják, nem az, hogy saját arculatot akarnak kialakítani.”
„Gulyás Márton és az ellenzéki pártok ezért munkálkodnak a kör négyszögesítésén, és nem jönnek rá arra, hogy a gordiuszi csomót csak demokratikus választások követelésével lehet átvágni. Erről azonban épp Gulyás Márton, aki az arányos választási rendszer létrehozását sürgette, egyetlen mondatban lemondott.”
Bartus azt írja, hogy itt van a kanadai és a magyar példa közötti különbség. Kanadában törvényes kormány volt, jogállami berendezkedés. Ez egy nem elhanyagolható lényegi különbség. Az aránytalanság szülte összefogás megoldhatja a problémát egy demokratikus országban, ahol egyforma esélyek, feltételek vannak.
Ahol nem egy kalózkapitány nehezíti mindig a feltételét annak,
hogy a hajó elfogott utasai a szárazföldre jussanak, akik soha nem is tudják azt teljesíteni.
„Kanadában csak látszólag volt ugyanaz a helyzet, mint ami Magyarországon van, mert az ellenzék összefogása után a kormánypárt nem változtatta meg újra a választási törvényt, és nem akadályozta az ellenzék nyilvánossághoz jutásának lehetőségét. Magyarországon egy pártba tömörülhet minden ellenzéki, akkor se nyerhetnének, hanem tovább szívatnák őket.”
Bartus felteszi a kérdést: miért kell ezt tudomásul venni, miért kell ehhez alkalmazkodni,
miért kell az embereket azzal hitegetni, hogy a puccsisták leválthatók általuk alkotott szabályok között?
Miért végzetszerű az, hogy Orbán uralkodjék? Ha a feltételeit elfogadják, és azok között veszítenek (ahogy veszíteni is fognak mindig), azzal elismerik törvényesnek mind a rendszert, mind azokat a szabályokat, amelyek között Orbánt leváltani nem lehet. Ezzel legitimálják és törvényesítik a törvénytelenséget. A népet pedig becsapják, abban a tudatban tartják őket, hogy leválthatták volna a puccsista bűnözőket, de nem sikerült. A törvénytelen hatalmuk törvényes, jogszerű, nincs mit tenni ellene. Ez azonban sem a nép uralmával, sem a népfelség elvével, sem az Alkotmánnyal nem egyeztethető össze.
Gulyás Márton tehát téved – vonja le a következtetést Bartus: Mi sem bizonyítja a logikája abszurditását, mint amikor felteszi magának a kérdést, hogy Orbán esetleges leváltása után mi következne, akkor azt tudja mondani, hogy „A helyes és őszinte válasz: azt biztosan tudhatjuk, hogy mi történik, ha marad a NER”. De ez nem válasz arra, hogy
semmit nem tudnak arról, hogy mi történne, ha választáson véletlenül leváltanák a bűnözőket. Semmi.
Bartus László arra is igyekszik válaszolni, hogy miért bukna meg a rendszer a bojkottal?
„Orbán rendszere addig él, amíg a demokrácia hamis látszatát kelti. Amint ez megszűnik, a napjai meg vannak számlálva. A rendszeren kívülről, lemondva az állami pénzről kellene a rendszer alapjait támadni, törvénytelennek nyilvánítani, a letartóztatásukat követelni, még akkor is, ha a kezükben az ügyészség és minden. Tömegek csatlakoznának hozzájuk, mert az igazság képviselete hitelessé tenné őket, a sok hazugság visszájára fordulna. Bűnözőkké kellene nyilvánítani Orbánékat, és nem tárgyalni velük, csak a távozásukat követelni. Egyébként ez az egyetlen törvényes és jogszerű magatartás velük szemben. Ez az egyetlen békés ellenállás abban az esetben, amikor mindenen átgázolnak, és az alkotmányos rendet megdöntik. De ehhez le kell mondani a pénzről, a kedvezményekről, a látszatról, egy ideig vállalni kell a rendszeren kívüliséget. De ez az egyetlen módja a rendszer vér nélküli, békés megdöntésének. A rendszer bojkottja, a kivonulás, világbirodalmakat győzött le.”
Bartus válaszol Gulyás Márton hipotetikus kérdésére is, tudniillik, hogy mi a teendő:
„Orbán, Schmitt, Áder, Rogán, Szijjártó, Lázár és társaik kegyelmi kérvényét elutasítani, és már az ítéletben kikötni, hogy kegyelmet és kedvezményt nem kaphatnak.”
A cikk végkövetkeztetése:
„Magyarországon Orbán ellenfelei még most sem néznek szembe a valóságos helyzettel, nem hajlandóak tudomásul venni, hogy mi történt, és nem hajlandóak áldozatot hozni. Hazugságokkal illúziókba ringatják magukat. Ezek mind alaptalan remények, logikátlan, abszurd próbálkozások, pótcselekvések. Messze még a hajnal. Orbán egy négyharmados győzelemre és hosszú uralomra számíthat. Magyarország pedig tragédiára.”