Egyelőre csak Budapesten és Varsóban lett ez a fajta, irgalmat nem ismerő kereszténység államalkotó, a kormányzati politika része. De a jelek másutt is mind inkább a tekintélyelvűség irányába mutatnak. Olaszországban pl. a Liga vezére közönséges hangon azt tanácsolta a pápának, hogy fogja be a száját, amikor az a menekültek megsegítésére hívott fel.
A lap volt kiadója Thomas Schmid A kemény szívű kereszténység újjászületése címmel közölt kommentárt. A szerző szerint ismét olyan kereszténység alakul ki, amely régi idők szellemét idézve a többi vallástól elhatárolódva határozza meg önmagát és nem sokra tartja a felebaráti szeretet. Emellett fatális fejlemény, hogy Magyarországon, Lengyelországban és Oroszországban összefonódik állam és vallás. A magyaroknál és a lengyeleknél a keményszívű, kirekesztő és harcias kereszténység kerekedett felül, amely vitatja a szív üzenetét. Sőt egyfajta állami doktrína rangjára emelkedett. Ebben persze semmi új nincs, inkább reneszánszról beszélhetünk. A papok annak idején ágyúkat szenteltek meg, belenyugvásra és engedelmességre figyelmeztették az egyszerű hívőket. Németországban pedig még Adenauer idején is szembe szálltak a világ liberális értékváltásával.
Jézus tanításában két elem fonódik össze – írja a Die Welt: Az egyik a felebaráti, szeretet, az irgalmasság, a részvét és a hit abban, hogy minden ember egyenlő. Ebben a zsidó-keresztény hagyományban a jó szándék és a jótett a fontos. Az idegenben pedig az embert és nem a mást látja. Ez az irányzat hihetetlenül népszerű lett az elmúlt évtizedekben, ideértve a menekültkérdést is. Másfelől viszont
napjainkban olyan kereszténység jelenik meg és erősödik, amely ismét kardot ragad, mármint szóban.
Teljesen megtagadja, hogy idegeneket fogadjon be, és közben cseppet sem rossz a lelkiismerete. Európából pedig ismét a jól bevált keresztény erődöt csinálna. A lengyeleknél már ott tart, hogy a hitet megfosztaná annak központi üzenetétől, a szeretettől. Azaz lerombolja a krisztusi tanítást, hogy megmentse azt.
Thomas Schmid szerint egyelőre csak Budapesten és Varsóban lett ez a fajta, irgalmat nem ismerő kereszténység államalkotó, a kormányzati politika része. De a jelek másutt is mind inkább a tekintélyelvűség irányába mutatnak. Olaszországban pl. a Liga vezére közönséges hangon azt tanácsolta a pápának, hogy fogja be a száját, amikor az a menekültek megsegítésére hívott fel. De a legjobban Oroszországban látni, hová vezet az, ha autoriter megfontolásokból állami célokra használnak egy keresztényi hagyományt. Államosítják az egyházat és a hitet, ráadásul etnikai-völkisch szellemmel itatják át. Felszámolják az állam és az egyház szétválasztását. Utóbbi az előbbi szolgája lesz, az államvallás szerepét tölti be, miközben az elnök gyakorlatilag felszámolta a demokráciát. Az uralkodó, Putyin, csak hatalomban, barátban és ellenségben képes gondolkodni. Számára az erőszak teljesen jogszerű politikai eszköz.
Az irgalom nélküli kereszténység újdonsült, tekintélyelvű hívei valamennyien a 19. század állam- és hitvilágába igyekeznek visszatérni.
Amikor a háború természetesnek számított az államok között. Amikor gondolni sem lehetett az egyetemes emberi jogokra, hát még olyan nemzetközi szervezetekre, mint az ENSZ, az UNHCR vagy az Európai Bíróság. Az olyan keresztények, akik nem gyakorolják az irgalmat, felmondanak minden próbálkozást, hogy létrejöjjenek a világban a társadalmi szerződés stabil alapjai. Ők cseppet sem nyugatiak, modernek, hanem rettenetesen maradiak.