Kezdőlap Címkék 888

Címke: 888

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 27. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kovács Zoltán jól helyre rakta Soros lapját, a The New York Timest, amely bírálni mert a magyar rendszert. Közben a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettesétől meg azt tudhattuk meg, hogy egyre több migráns jön. Varga Mihály pénzügyminiszter meg arra hívta fel a figyelmünket, hogy a magyar gazdaság szárnyal.

Kovács Zoltán helyre rakta Soros lapját, a The New York Timest

Az államtitkár Soros lapjának karácsonyi cikkére reagált. Az elmúlt nyolc évben már megszokott módon újra szánalmas ostobaságokat harsog a New York Times Magyarországgal és a miniszterelnökkel kapcsolatban” – jelentette ki Kovács Zoltán.

A balliberális fellegvárként tündöklő The New York Times karácsony első napján képes volt egy hosszas cikket közölni arról, hogy szerintük Magyarországon a szólásszabadság és a szabad választások ellenére sincs demokrácia, az “Orbán-rezsim” pedig csak abban különbözik a fasizmustól, hogy “Magyarországon nincs Gestapo”.

Ebből a kétségbeesetten fasisztázó cikkből is jól látszik, hogy hazánkban nem Soros forgatókönyve alapján zajlanak a dolgok, ami a milliárdost rettentően zavarja. (888: Kovács Zoltán egy mondattal rakta helyre a New York Times legújabb fasisztázását)

Persze egyre több migráns jön

Stabil utánpótlása van a balkáni útvonalnak – mondta a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Janik Szabolcs hozzátette: a balkáni útvonalon most 70 ezres tömeg tartózkodhat. Emellett migrációs szempontból a nyugat-mediterrán útvonal jelentős még. Ott november végéig – az előző évihez viszonyítva – megduplázódott az érkezők száma, több mint 50 ezren tudtak átmenni Észak-Afrikából Spanyolországba.

Ezen felül Törökország felől is több migráns érkezik – közölte a szakértő. (MTI: 70 ezer migráns tartózkodhat a balkáni útvonalon)

Varga Mihály szerint a gazdaság remekül teljesít

Az elmúlt évek az export folyamatos emelkedésének jegyében teltek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 Forint, fillér magazinjában. A folyó fizetési mérleg többletes, külkereskedelmi mérlegünk szintén. Az jól látható, hogy a magyar gazdaság egyensúlyi állapotban van, és az export továbbra is erősen húz – tette hozzá a miniszter.

A magyar munkaerőpiac átalakult az elmúlt években. A munkaerőhiány az építőiparban és a vendéglátásban jelentkezett leginkább. A kormány arra törekszik, hogy a hazai forrásokat mobilizálja. (hirado.hu: Jól teljesített a magyar gazdaság 2018-ban)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 22. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Origóból mindenki megtudhatja, hogy továbbra is baloldali fölény van a tömegtájékoztatásban, a balliberális médiahálózat pedig uszítja a tüntetőket. Az kiderült, hogy a ballibsi sajtó által felhergelt ellenzékiek gyűltek össze egy kis tüntizésre a Várban. Mindezt persze hiába teszik, hiszen nem segít az erőszak az ellenzéken.

Baloldali fölény van a tömegtájékoztatásban, uszítanak

Az elmúlt napok ellenzéki tüntetései alatt a balliberális médiahálózat megmutatta, hogy semmi más nem érdekli, csak az ócska uszítás. Az Indextől kezdve Soros blogján át a Mércéig mindenki totálisan kivetkőzött magából: konkrétan hergelték, uszították az embereket a kormány ellen, a függetlenség látszatára egy másodpercig sem figyeltek.

A rendszerváltást követően nemcsak a kommunista politikai és gazdasági elit, hanem a velük szoros összefüggésben lévő médiaelit is átmentette a hatalmát. Aztán hosszú idő után eljött a sajtószabadság időszaka. A nemzeti média felvette a versenyt a posztkommunista médiaelittel, és novemberben sosem látott erőt mutatott fel azzal, hogy egy alapítványba tömörült. A felzárkózás ellenére azonban továbbra is baloldali fölény van a tömegtájékoztatásban. (Origo: Ez már nem egyszerűen hazug propaganda, hanem nyílt hergelés volt)

A felhergelt ellenzékiek a Várban gyűltek össze egy kis tüntizésre

Az ellenzéki média és a politikusok által felhergelt ellenzékiek ezúttal a Sándor-palota előtt tüntettek, miután Áder János aláírta a munka törvénykönyvének módosítását.

A törvény elleni tiltakozáshullám leginkább annak köszönhető, hogy a balliberális média, az Index-HVG-444-tengely átvette az ellenzéki pártok elnevezését – „rabszolgatörvény” – és hazugságokat terjesztett a módosítással kapcsolatban. Aki csak ezeket a médiumokat olvassa, annak gyakorlatilag fogalma sincs a törvénymódosítás valódi tartalmáról, csupán elferdített, propagandisztikus képet kaphatott. Ennek kirívó példája, hogy a Heti Válasz egykori munkatársa, a jobboldallal szembeforduló Stumpf András egy német lapnak azt nyilatkozta, hogy a munkavállalók „négy év után” kapják meg a pénzt a túlórák után – ezzel ő is bekapcsolódott a nemzetközi szintre emelt a dezinformációs kampányba. (888: Ezúttal a Várban gyűlt össze az ellenzék egy kis tüntizésre)

Nem segít az erőszak az ellenzéken

Több olyan pártnak is csökkent a népszerűsége az áprilisi választáshoz viszonyítva, amelyek részt vesznek az év végi, helyenként erőszakba torkolló túlóratörvény-ellenes tiltakozásokban – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készített reprezentatív felméréséből.

Az elemzés szerint míg a Fidesz–KDNP a biztos szavazók között – áprilishoz képest – 7 százalékponttal növelni tudta a támogatottságát, s így jelenleg a legvalószínűbb listás eredménye 54 százalék, a Jobbik rendkívül nagy mértékű népszerűség-csökkenést könyvelhetett el.

Mint írják, az utcai politizálást hirdető pártok népszerűsége összességében hét százalékponttal csökkent a választások óta, s azzal, hogy a radikalizmus felé fordultak, csupán a társadalom egy szűk rétegének támogatottságát tudták megszerezni. (Magyar Idők: Erősödött a Fidesz, nem segít az erőszak az ellenzéken)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 20. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 olvasói végre megtudhatták: ugyanaz az ezerfős csürhe tüntetett most is, akik nyáron elfoglalták az Oktogont és bulivá változtatták a köztereket. Persze most már szelídülni látszik a kormánybuktatásra spekuláló forradalmárok lendülete. Az is kiderült, hogy nem csak Soros szervezi a zsebforradalmat, hanem Gyurcsány is.

Egy kis csürhe úgy döntött, hogy bármit megtehet

Ötszáz belvárosi fiatal megpróbálta elhitetni magáról, hogy ők a többség, és két napig a Facebook-csoportjaikban is elhitették, hogy forradalmat robbantottak ki – így foglaltuk össze az elmúlt napok eseményeit az Echo TV Sajtóklub 2.0 című műsorában.

Többek között elmondtuk, hogy egy kis csürhe úgy döntött, hogy bármit megtehet: rendőröket dobálhatnak, közintézményeket foglalhatnak el, a politikusok pedig adták alájuk a lovat. Emellett az ellenzéki médiumok – forradalmi hangulatot gerjesztetve – folyamatosan azt hazudták a saját olvasóiknak, hogy itt tényleg forradalom van. Szerintünk ugyanaz az ezerfős tömeg tüntetett most is, akik nyáron elfoglalták az Oktogont és bulivá változtatták a köztereket. (888: A kölyöksajtóklubban megjelent Soros György szelleme)

Hazamentek a legények, a legutóbbi hőbörgésén már csak pár tucatnyian vettek részt

Egy nappal azután, hogy a hívatlan Hadházy lódoktort és a belé csimpaszkodó Szél Bernadett segédszínészt kihajították a köztelevízió épületéből, szelídülni látszik a kormánybuktatásra spekuláló forradalmárok lendülete. A „Minden Nap Tüntetünk! – Menjünk Ki A Kossuth Térre Kedden Is!” nevezetű Facebook-tömörülés másnapi hőbörgésén például már csak pár tucatnyian vettek részt.

A kukagyújtogatás ezúttal elmaradt, szánkót sem lopott senki, ráadásul mindösszesen két felszólaló akadt, de azok sem mondtak semmi épületeset. A szerda ennél is szolidabbra sikerült, ekkorra már csak a szilaj Tordai Bence őrizte egyedül a forradalom lángját, aki ápolóit kijátszva újra a tévészékház bejáratából tudósította híveit.

Az áprilisban laposra vert vesztesek „Mi vagyunk a többség” szlogenje már születésekor magán viselte a kezelésre szoruló demokraták Lipót-tüneteit. Legutóbb szeptemberben derülhettünk egy jót, amikor a DK kígyóbűvölője kijelentette: pártja addig marad az utcán, míg le nem mond a kormány. Mit mondjak, hamar hazamentek… (Magyar Idők: Hazamentek a legények)

Persze nem csak Soros szervezi a zsebforradalmat, hanem Gyurcsány is

Az elmúlt napok történései is azt bizonyítják, hogy a magyar emberek helyes döntést hoztak, amikor nem a mostani ellenzékre bízták az ország sorsát – véli Menczer Tamás, a külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára, aki azután nyilatkozott a Hír TV-nek, hogy a New York-i ENSZ-közgyűlés megszavazta a globális migrációs csomagot.

„Azt látjuk, hogy amióta elvesztették a választásokat, durcásak a parlamentben, agresszívek az utcán” – mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy az ellenzéket továbbra is a zsebforradalmárként viselkedő egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vezeti. „Gyurcsány és tanítványai szép egységbe tömörültek” – jegyezte meg. (HírTv: „Gyurcsány zsebforradalmárként vezeti tanítványait” – véli az államtikár)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 16. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 leleplezi Soros Györgyöt, a cikkéből megtudhatjuk: a milliárdos bérelt fel bűnözőket, hogy káoszt okozzanak Budapesten. Az is kiderült, hogy a romboló csürhét hergelő balliberális politikusok hazudnak a túlmunkatörvényről. Bakondi György szerint a jelenlegi európai parlamenti többség a jövő évi EP-választásig minden olyan döntést meg akar hozni, amely hosszú távon biztosítaná a migránsok beözönlését.

A bűnözők is Soros-bérencek

Úgy tűnik, hogy a balhézó csürhe tekintélyes hányadát priuszosok adják ki. Soros György és körei mindent elkövetnek, hogy káoszt, anarchiát okozzanak Magyarországon.

A szerdai parlamenti obstrukciónál, illetve a Lendvay utcánál és a Kossuth téri balhéknál is látszódott: külföldi mintákat követ az ellenzék. Egyértelmű, hogy ezeket a „demonstrációkat” kívülről szervezik. És nincs kétség afelől sem, hogy az utcán lévők között sokan azt sem tudják, miről döntött szerdán az Országgyűlés, fogalmuk sincs arról, miért vonultak az utcára. A demonstrálók között pedig ott bujkálnak ezek a bűnözők is, akik csak a balhé miatt, Sorosék utasítására mennek ki az utcákra. (888: Soros bűnözőket fizet le, hogy Budapesten vandálkodjanak)

Hazudnak a túlmunka ügyében az ellenzéki politikusok

Négy napja tart a túlmunkáról szóló törvény módosítása miatt gründolt tüntetéssorozat Budapesten – legalábbis ezzel magyarázzák az érintettek az őrjöngést –, miközben látható, hogy a józanabb ellenzéki gondolkodók már több alkalommal is igyekeztek higgadt módon elmagyarázni a fel vagy inkább megháborodottaknak, hogy miről is szól az újraszabott jogszabály. Áldozatos munkájuk a jelek szerint hasztalan, az utcákon értelmetlen rigmusokat skandáló egyszerű lelkű népek úgysem kíváncsiak a jogászkodásra, ami viszont még szomorúbb, hogy az őket hergelő balliberális politikusok érezhetően rettegnek attól, hogy elolvassanak és értelmezzenek egy nem túl bonyolult passzust. (PestiSrácok: A baloldali sajtó is tudja, hogy hazudnak a túlmunka ügyében az ellenzéki politikusok)

Bakondi György: újra napirenden a kvótajavaslat

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója szerint újra napirenden van a kvótajavaslat, és a jelenlegi európai parlamenti többség a jövő évi EP-választásig minden olyan döntést meg akar hozni, amely hosszú távon biztosítaná a migránsok „beözönlését”.

Bakondi György szombaton az M1 aktuális csatornán ezek között az intézkedések között említette az illegális bevándorlás legálissá tételét, a szétosztási mechanizmust, a bevándorlási hivatalok egységes, központi irányítását és az új határőrizeti rendszert.

Az EP által megszavazott humanitárius vízumról azt mondta: azzal értelmetlenné tennék a külső határokon védekező európai uniós államok erőfeszítéseit, mivel a határozat szerint az EU valamelyik követségén be lehet nyújtani egy kérelmet, az illető kaphat egy vízumot, amelynek birtokában beutazhatna Európába és azután nyújthatja be menededékkérelmét.

Megjegyezte: többször is elvetették a kvótajavaslatot, mert nemcsak Magyarország, hanem több más ország is azt mondta, hogy ebből nem kér, de különböző új elnevezésekkel előhozták.

Bakondi György megismételte a kormány álláspontját arról, hogy az illegális migrációt meg kell állítani a külső határokon, Európába csak azok jöhessenek be, akiket már ellenőriztek, és akik valóban menedékjogra jogosultak; a problémát nem behozni kell, hanem ott segíteni, ahol a baj van, a többi között pénzügyi, gazdasági, szociális intézkedésekkel. (MTI: Bakondi György: újra napirenden a kvótajavaslat)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 15. – Tudósítás a másik valóságból

1

A Magyar Idők Hidvéghi Balázst, a Fidesz kommunikációs igazgatóját idézi, így megtudhatjuk, hogy külföldi Soros-zsoldosok is vannak a randalírozók között. A sorosisták napról napra kevesebb embert tudnak bevetni, teljes a kudarc, pedig Soros évi félmillió migránst akar betelepíteni.

Kiderült, hogy külföldi Soros-zsoldosok is vannak a randalírozók között

A CEU genderszakán tanuló belga–kanadai férfi az egyik előállított.

Jézus Krisztust és a kereszténységet gyalázó bekiabálások kíséretében támadták a betlehemi jászolt védő rendőröket az eredeti szándék szerint a túlóratörvény ellen tüntetők a Kossuth téren, továbbá betörték az Országház ablakait és rendőrautók szélvédőit is. A Fidesz szerint az elmúlt két nap eseményeiből világosan látható, hogy a bevándorláspárti Soros-hálózat szervezi az erőszakos tüntetéseket Budapesten. Az utcai erőszak mindeközben közös nevezőre hozta a teljes ellenzéket, a Jobbiktól Gyurcsány Ferencig. (Magyar Idők: Kereszténygyalázás és pusztítás a tüntetésen)

Teljes kudarc a Soros-hálózat újabb tüntetése

A sorosisták napról napra kevesebb embert tudnak bevetni. Hosszan provokáltak, sikertelenül.

A Soros-hálózat szélsőbaloldali aktivistái, a Soros-egyetem genderaktivistái, a teljes balliberális fordulatot végrehajtott, pusztán antiszemitizmusát megtartott Jobbik, és az ellenzéki fake news média ismét nekifutott a kormánybuktatásnak, az eddiginél is gyengébb eredménnyel.

Az este az erőszakos tüntetésekre lelkesen mozgósító bukott politikusok kínos szereplésével indult. A beszédeikre szinte senki nem volt kíváncsi. Aztán, amikor a tüntetők látták, hogy minden eddiginél kevesebben vannak, hosszas, teljesen céltalan vonulásba kezdtek, három hidat is érintve. Végül visszatértek a Kossuth térre, ahol azonnal a rendőrök dobálásába kezdtek. Petárdákat, fémpénzt, hanggránátokat dobtak a rendőrök közé, de nem tudtak oszlatást kiprovokálni. Ezután a tömeg szétszéledt, egy kisebb része a Sándor-palotához vonult. Ott ért véget a Soros-hálózat eddigieknél is kilátástalanabb próbálkozása. (Origo: Céltalan bolyongás, majd teljes kudarc a Soros-hálózat újabb tüntetésén)

Soros évi félmillió migránst akar betelepíteni

A témát Kiszelly Zoltán politológus és Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász járta körül.

Bajnai Gordon volt miniszterelnök mutatta be Magyarországon azt a dokumentumot, amelynek célja, hogy fenntartsa és felgyorsítsa a migrációt. A tervezet még az önkormányzatokat is arra buzdítaná, hogy az adott nemzetállam jogrendszerén átlépve tekintse semmisnek az ország alkotmányát” – hangzott el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorának felvezetőjében.

Mint azt már korábban is tudhattuk, a dokumentumot a Soros György nevéhez köthető Nyílt Társadalom Alapítvány, egy másik, német alapítvány és néhány, hazánkban kevésbé ismert nemzetközi szervezet készítette még tavaly novemberben a brüsszeli bürokrácia és az európai politikai elit kiválasztott képviselőivel együttműködve.

A Soros-terv 2.0 lényege, hogy olyan lehetőségeket teremtsen, hogy nagy számban érkezzenek a migránsok Európába, így a szétosztást és a betelepítést újra lehetne élesíteni. (888: Évi félmillió migráns betelepítését tartalmazza a Soros-terv 2.0)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 14. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Ripost leleplezi a túlóratörvény bevezetése ellen tiltakozó vandálokat, fotóval, arccal, és arra kéri az olvasókat, hogy jelentsék fel azokat, akiket felismertek. Persze Soros szervezte tüntetni a szélsőbaloldali balhézókat, akik között külföldiek is vannak.

Tör­tek-zúz­tak az el­len­zéki van­dá­lok Bu­da­pes­ten: tessék őket feljelenteni

Gyúj­to­ga­tott, össze­tört min­dent, ami csak az út­jába ke­rült az el­len­zék által fel­tü­zelt csürhe. Még a Bubi ke­rék­pá­ro­kat is szét­ver­ték, kukák szá­zait gyúj­tot­ták fel. El­ké­pesztő, mi ma­radt utá­nuk, a kár több száz mil­liós. Vajon vál­lalja-e a fe­le­lős­sé­get az őket fel­tü­zelő el­len­zék, min­de­nek­előtt a van­dá­lo­kat ut­cára vivő Tor­dai Bence? (Ripost: Ron­gál­tak, rend­őrö­ket se­be­sí­tet­tek meg az el­len­zéki van­dá­lok)

Soros szervezte tüntetni a szélsőbaloldalt

Anarchisták és szélsőbaloldaliak balhéznak Budapesten. Ők nem foglalkoznak a magyar emberek érdekeivel, csak a rendbontás érdekli őket.

Ezek után nem csoda, hogy a külföldről szervezett tüntetők célja a balhé és a zavarkeltés. A Soros-zsoldosok nem törődnek az emberek érdekeivel, csak provokálni akarnak. (888: Soros beszervezte tüntetni a szélsőbaloldali Antifa tagjait is)

Részben külföldiek a rendbontók

A szerda esti rendbontás során őrizetbe vett harmincöt személy között külföldiek is vannak – értesült a Magyar Idők. Informá­cióink szerint az illetékes szervek elemző-értékelő munka során keresik a rendkívül agresszív, két-háromszáz fős kemény mag szervezőit és irányítóit is. A munkában a polgári titkosszolgálatok is részt vesznek.

Az egyik őrizetbe vett külföldi személy egy Soros György által támogatott szervezethez kapcsolódik. Őt hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják, az eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja. (Magyar Idők: Külföldiek a parlamentnél randalírozók között)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 13. – Tudósítás a másik valóságból

0

Pártunk és Kormányunk sajtójából megtudhattuk, hogy a Kossuth téren ellenzéki csürhe tombolt, még a koronát is el akarták lopni, a parlamentben ülő ellenzéki képviselők pedig gyöngytyúkpolitikusok, hiszen nincsenek elveik.

Így tombolt az ellenzéki csürhe

Nézzük meg, milyen lelkiállapotban vannak most a magyar ellenzékiek.

Szerda este egy néhány ezres dologtalan csürhe rágcsálta a birkózó szart a Kossuth téren és Budapest belvárosában. A haladó demokraták vörös zászlók alatt akarták felgyújtani Magyarország karácsonyfáját, tüzet raktak a rászoruló gyerekek szánkóiból, és kövekkel, petárdákkal dobálták a rendőröket, akik közül öten meg is sérültek. (888: Fröcsögjön a vér! Verd szét a rendőr fejét! – így tombolt az ellenzéki csürhe)

Szél Bernadett a koronát ellopni akaró randalírozóknak drukkolt

Az őrjöngő tömeg egy része be akart törni a Parlamentbe, azzal a felkiáltással, hogy “hozzuk ki a koronát”, végül az ország karácsonyfáját és az alatta elhelyezett szánkókat rongálták meg. A rohamrendőrök végül paprikasprayval oszlatták fel a törő-zúzó randalírozókat, többeket letepertek és előállítottak. A dühöngők egy része a Deák tér felé indulva rongálta tovább a közterületeket a hajnali órákban.

A koronát ellopni akaró, önmagukból kivetkőzött embereknek a háttérből több politikus, köztük Szél Bernadett, az LMP egykori kormányfő-jelöltje is drukkolt. (PestSrácok.hu: A koronát is el akarták lopni a Kossuth téren őrjöngő ellenzékiek, végül elég volt nekik egy kis paprikaspray)

Az ellenzéki gyöngytyúkpolitikusoknak nincsenek elveik

A politikacsinálásnak különböző formái és eszközei vannak. Előfordul, hogy a politikus kiérlelt, végiggondolt elvekkel rendelkezik, és a felmerülő problémákat ezen elvek szerint igyekszik megoldani.

Ez a ritkább eset. A gyakoribb az, hogy a politikus a véletlenszerűen előadódó történéseket aszerint mérlegeli, hogy azokból mit lehet kihozni a saját pártja erősítésére és az ellenzék gyengítésére.

Az ilyet az egyszerűség kedvéért nevezzük gyöngytyúkpolitikusnak, az ismert mondást követve, miszerint úgy csap le az adódó lehetőségre, mint gyöngytyúk az orrváladékra.

Magyarországon azonban – szomorú eset – az a helyzet állt elő, hogy az ellenzéki térfélen mára kizárólag gyöngytyúkok maradtak. Akiknek elveik lettek volna, mára kikoptak a politikából.

Sokakat megtévesztett a minapi parlamenti hisztéria, a sípolós, kiabálós obstrukció a munka törvénykönyvének módosításával kapcsolatban. Sokan azt gondolták, hogy itt azért elvek ütköztek, még ha ilyen indulatos formában is. Pedig erről szó sincs.

Adódott egy helyzet, röppent valami a baromfiudvarba, és az ellenzéki képviselők lecsaptak rá, úgy gondolták, hogy ez a túlórakeret-bővítés, minden gazdasági megfontolástól függetlenül, kiváló alkalom rá, hogy üssék a kormányt, tüntetést szervezzenek és rokonszenvet keltsenek maguk iránt. (Magyar Idők: Parlamenti gyöngytyúkok)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 rájött, hogy az ellenzéki képviselők pszichiátriai kezelésre szorulnak, egy új Lipótmezőn lenne a helyük. Szóval az ellenzék leégett, a fél ország rajtuk röhögött. És persze az ellenzéki képviselők viselkedése egyértelműen az alkotmányos rend aláásására irányult.

Az ellenzéknek Lipótmezőn lenne a helye

Igény lenne egy új Lipótmezőre, ezt bebizonyították. A legtöbb munkahelyen nincs pszichológiai szűrés a felvételkor, nagyon úgy tűnik, hogy a parlamentbe kellene.

Több mint tíz éve zárták be a Lipótmezőt, az ország legnagyobb pszichiátriai intézetét. A többi intézmény kapacitása nem volt felkészülve annyi beteg befogadására, sokan kerültek az utcára. Ma pedig nem várt helyről érkezett a bizonyosság: igény lenne egy nagyobb kórházra, ami a komoly mentális problémákkal küzdőket kezelni tudja. Az Országgyűlésben ma lezajlott ellenzéki akció ugyanis arról árulkodik, hogy komoly bajok vannak az ellenzéki politikusok frusztrációtűrésével.

A kiégés szindróma szinte már népbetegség, Szabó Tímea és a „csajok” pedig szemléltetik, milyen hisztérikus viselkedésig vezet, ha nem könnyű megküzdeni a túl sok stresszel. Talán jobban tennék, ha nyugodtabb munka után néznének, láthatóan nem bírják már idegekkel. (888: Baj van az ellenzék mentális állapotával)

Az ellenzék leégett

Anarchista lendülettel indult a napnak a balliberális ellenzék, de aztán rájöttek, még ehhez is tudni kéne a szabályokat.

Legalább ötször csináltak teljesen hülyét magukból három nap alatt, hiába, a munka törvénykönyve módosítását a parlamenti többség higgadtan megszavazta. Lett valami következménye a parlamenti fenyegetőzésnek? Igen lett, már a fél ország rajtuk röhögött. Így előkerülhettek a sípok, és mobiltelefonok, hogy garantált és teljes körű legyen a nemzet szórakozása! (Origo: A magyar ellenzék megint megmutatta, mihez ért legjobban: a leégéshez)

Az ellenzéki képviselők viselkedése az alkotmányos rend aláásására irányult

Az ellenzéki képviselők viselkedése egyértelműen az alkotmányos rend aláásására irányult, arra, hogy ellehetetlenítsék a demokratikusan megválasztott Országgyűlés törvényhozói munkáját – mondta az Alapjogokért Központ igazgatója szerdán az MTI-nek.

Szánthó Miklós szerint az ellenzéki képviselők viselkedése arra irányult, hogy – mint fogalmazott – „gyermeteg, inkompetens módon és sikertelenül” ellehetetlenítsék a demokratikusan megválasztott Országgyűlés törvényhozói munkáját.

Emlékeztetett: a demokratikus jogállam működésének szerves része a parlament hatékony működése.

„Politikai értelemben tehát a legrosszabb ’68-as baloldali rendzavaró reflexek kerültek elő, de van hazai előkép is: az első világháborút megelőzően Károlyi Mihályék alkalmaztak hasonló agressziót az Országgyűlésben” – fogalmazott. Mint mondta, attól sem lehet eltekinteni, hogy az elmúlt években számos, a nyílt társadalom hálózatához tartozó külföldi előadó tartott kurzust az államhatalom elleni rendzavarásról ellenzéki közéleti személyeknek.

Kérdésként merül tehát fel, hogy ez is vezethetett-e a ma látottakhoz – mondta.

Kiemelte: a házvezetés érdeme, hogy jogszerűen és nyugodtsággal tudta kezelni a helyzetet.

Szánthó Miklós szerint jogi szempontból parlamenti fegyelmi jogi és büntetőjogi konzekvenciák merülnek fel a szerdán történtek kapcsán.

„Előbbi alapján az Országgyűlés rendjét súlyosan sértő vagy például a levezető elnökkel szemben fizikai agresszióval fellépő képviselők a parlament munkájából kizárhatóak, rájuk pénzbüntetés róható ki, sőt, képviselői jogaik gyakorlását is felfüggeszthetik” – mondta.

Hozzátette: ezzel kapcsolatban majd a Házbizottság élhet javaslattal, a házelnök felkérése alapján pedig az ügyrendi bizottság fogja vizsgálni, hogy milyen más tényállások valósulhattak meg, amelyek kapcsán az illetékes nyomozóhatóságok járhatnak el. „Itt szóba jöhet az emberi szabadság elleni bűncselekményektől kezdve a köznyugalom megzavarásán, hivatalos személy elleni bűncselekményeken keresztül a közbiztonság vagy állam elleni bűncselekményekig számos tényállás” – jegyezte meg. (MTI: Alapjogokért Központ: az ellenzéki képviselők viselkedése az alkotmányos rend aláásására irányult)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz szerint a brüsszeli bevándorláspárti többség áterőszakolta a migránsvízumot, mert még több bevándorlót akarnak az Európai Unióba hozni. Az Origóból megtudhatjuk, hogy magyargyűlölő, pogromot szervező párt tagja volt Soros romániai embere. Az is kiderült, hogy a francia filmek a migránspropagandát szolgálják.

Még több bevándorlót akarnak az Európai Unióba hozni

A brüsszeli bevándorláspárti többség áterőszakolta a migránsvízumot, amivel még több bevándorlót akarnak az Európai Unióba hozni – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a közmédiának nyilatkozva kedden Budapesten.

Hidvéghi Balázs elmondta: az Európai Parlament bevándorláspárti többsége kedden ismét szavazásra bocsátotta a migránsvízum kérdését és „ezúttal számukra kedvező eredmény született”. Úgy tűnik, Brüsszelben a migrációs ügyekben „addig kell újra és újra szavazni, amíg a bevándorláspártiaknak kedvező eredmény meg nem születik”. Megjegyezte: nemcsak az eljárás elfogadhatatlan és antidemokratikus, de a javaslat tartalma, a migránsvízum is az.

Mint mondta, az elfogadott határozatban arra szólították fel az Európai Bizottságot, jövő év március végéig, tehát még az európai parlamenti (EP-) választások előtt alkosson rendeletet, amely legális beutazási lehetőséget biztosít a migránsoknak.

Ez elfogadhatatlan, a döntés gyakorlatilag kapunyitást jelent a gazdasági migránsok tömegei előtt, megkönnyítené beutazásukat az Európai Unió területére, bármiféle érdemi, előzetes ellenőrzés nélkül – fogalmazott. (MTI: Fidesz: a brüsszeli bevándorláspárti többség áterőszakolta a migránsvízumot)

Soros romániai embere magyargyűlölő

Egy kolozsvári hetilap tényfeltáró riportjából kiderült, hogy Soros György legfőbb romániai szövetségese, Dacian Cioloș volt kormányfő, a Románia Együtt Mozgalom (RO+) megalapítója, a 90-es években a magyarellenességéről hírhedtté vált szélsőjobboldali kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar pártjának, illetve a halálos áldozatokkal járó marosvásárhelyi magyarellenes pogromot (Fekete Március) szervező Vatra Românească (Román Tűzhely) nevű neofasiszta szervezetnek a tagja volt. Most pedig Macron és Verhofstadt liberális EP-frakciójához csatlakozott, ahol tárt karokkal várták.

Cioloş Soros György embere, aki rövid miniszterelnöki ciklusát is részben a spekulánsnak köszönhette, ugyanis az után került hatalomra – választások nélkül -, hogy több külföldről támogatott civil szervezet megbuktatta Victor Ponta akkori szociáldemokrata kormányfőt. (Origo: Magyargyűlölő, pogromot szervező párt tagja volt Soros romániai embere)

A francia filmek a migránspropagandát szolgálják

A migránspropaganda azt mondja, hogy még egy dzsihadista is lehet szeretetre méltó – írja a 888-on megjelent cikkében Gábor László, az Origo főszerkesztője. A francia filmeket elemezve azt írja, hogy novemberben valósággal elárasztották propagandafilmekkel a mozikat. Négy hét, négy új migránspropaganda-premier.

Bevándorláspárti filmeket csináltatni nem nehéz, nézőket behajtani a mozikba már komplikáltabb. Egy elviselhetetlen válságban lévő ország elnökeként magát bevándorláspártinak mondani nagyon könnyű, ráadásul még igaz is. Hogy állampolgárai, a francia emberek kövessék ezen az úton, még komplikáltabb. Sőt, úgy gondolom, lehetetlen. Májusban ez ki is fog derülni. (888: Agymosás)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 9. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888-ból megtudhatjuk, hogy a ballib tüntikézésen nem is volt semmilyen rendőri intézkedés Komjáthi Imrével szemben, ellentétben azzal, amit az MSZP alelnöke mondott. Döbbenetes hazugságspirálba kerültek a frusztrált balliberális médiumok, köztük a New York Times. Deutsch Tamás szerint a migránsvízumokkal kapcsolatban ámokfutásba kezdett az Európai Parlament bevándorláspárti többsége.

Nem is volt rendőri intézkedés a tüntikén Komjáthi Imrével szemben

A tegnapi, néhány ezres „tömeget” magába foglaló ballib tüntikézéssel kapcsolatban úgy tűnik, bármit bevet az ellenzék, csakhogy napirenden tartsa az eseményt.

Alább olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye, amely finoman is fogalmazva rendet tesz a vágyvezérelt szocialista fejekben, ugyanis abból kiderül, még csak rendőri intézkedés sem történt Komjáthival összefüggésben:

„a Budapesti Rendőr-főkapitányság minden tekintetben visszautasítja az MSZP Országos Központjának Komjáthi Imre, az MSZP alelnökének sérülésével kapcsolatban kiadott közleményét. A BRFK 2018. december 8-án a Budapest V., Kossuth térre demonstráció nem volt bejelentve, így senkinek nem volt mit visszafoglalnia. Komjáthi Imre a Budapest V., Alkotmány utcában azt követően sérült meg, miután a rendezvény szervezője befejezettnek nyilvánította a megmozdulást. Komjáthi Imrét nem rendőrök teperték földre, vele szemben rendőri intézkedés nem történt.”

Hát mi ez, ha nem a hírhamisítás iskolapéldája? (888: Ilyen a balliberális hírhamisítás: Komjáthi ellen nem is történt rendőri intézkedés)

A libsi sajtó hazudik

Döbbenetes hazugságspirálba kerültek a frusztrált balliberális médiumok és az általuk tematizált ellenzéki politikusok, ráadásul a liberális hálózat is működik, a gyűlöletkeltésre külföldön is vevők. Az MSZP politikus megveréséről hazudott, az Index óriástüntetést kamuzott, de cikkük címe már nekik is kínos lehetett, miután néhány órával később megpróbáltak korrigálni, a New York Times pedig egy olyan olvasói levélnek adott felületet, amely az Orbán-kormány szankcionálását sürgeti. “Magyarországot el kell szigetelni a NATO-tól és az Európai Uniótól” – olvasható az amerikai napilapban. (PestiSrácok.hu: Valóság VS. Ellenzék: 3-0! – A jereváni rádió szintjére süllyedt az ellenzék és sajtója)

Deutsch Tamás: ámokfutásba kezdett az Európai Parlament bevándorláspárti többsége

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerint a migránsvízumokkal kapcsolatban ámokfutásba kezdett az Európai Parlament bevándorláspárti többsége.

A politikus a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában emlékeztetett, hogy az EP tárgyalt a migránsvízum bevezetéséről szóló előterjesztésről, ami a végszavazásnál nem kapta meg a szükséges többséget. Az ügynek le kellett volna kerülnie napirendről, de a „demokrácia legalapvetőbb szabályait megerőszakolva” a szocialista, kommunista, zöld és liberális képviselők nyomására a már leszavazott előterjesztés visszakerült az EP illetékes bizottsága elé – fejtette ki a politikus. A testület többsége az előterjesztést elfogadta, így az indítvány újra vissza fog kerülni az EP decemberi plenáris ülésére – jelezte.

Több mint visszatetsző az a képmutatás, ahogy a demokrácia szabályaihoz az európai balliberális képviselők viszonyulnak – jelentette ki Deutsch Tamás.

A politikus kifejtette: a migránsvízum bevezetése azt jelentené, hogy azok, akik az Európai Unióba szeretnének jönni, hazájuk európai uniós képviseletén, illetve bármelyik európai uniós ország képviseletén kaphatnának egyszeri beutazásra jogosító vízumot anélkül, hogy a menedékkérelmi igény megalapozottságát vizsgálnák vagy bármilyen biztonsági ellenőrzésen átmennének. Így érkeznének az Európai Unió területére és itt indulna el a menedékkérelem elbírálása.

Ez azt jelenti, hogy milliós-tízmilliós nagyságrendben az Európai Unióba beengednék az illegális bevándorlási szándékkal érkezőket, ahelyett, hogy megvédenék az unió külső határait. Ez olyan biztonsági kockázatot jelent több mint 500 millió európai polgár számára, amire nehéz szavakat találni, ezt az „ámokfutásszerű őrületet” akarják az EP bevándorláspárti többségéhez tartozó politikusok, politikai erők áterőltetni – fejtette ki. (MTI: Deutsch: a migránsvízumok ügyében ámokfutásba kezdett az Európai Parlament bevándorláspárti többsége)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!