Egy nap elteltével már lehet mérleget vonni arról, hogyan emlékeztek 1956-ra a magyarok. Nagyjából úgy, ahogyan szoktak. Külön a kormány, és külön az ellenzék szimpatizánsai.
Orbán Viktornak a Terror Háza előtt elmondott beszédéről röviden annyit lehet mondani, hogy a miniszterelnök hozta a kötelezőt. Mint ahogy a futballban, a győzelemre álló csapatnak a politikában sem érdemes kockáztatni. Tartani kell az előnyt, mert ahogy múlik az idő, az ellenfél úgy veszíti el a reményét a győzelemre.
Orbán tehát biztonsági beszédet mondott, amiben nem volt semmi új és meglepő. A kötelezőt viszont a tőle megszokott színvonalon hozta. A hívek egyben tartása a cél, hogy azok egyetlen percre se lankadjanak, de legalábbis a jövő tavaszi Európai parlamenti választásokig kitartsanak. Ennek megfelelően Brüsszel, Soros és Sargentini lett megjelölve ellenségként. Sokakban, akik nem eléggé ismerik a történelmet, még az a képzet is keletkezhetett, hogy nem az oroszok, hanem az említett trió verte le 62 évvel ezelőtt a forradalmat, ők vonultak be november 4-én a szovjet tankokkal Budapestre. Ezt tapsolták meg Orbán hívei, akik, ahogyan az elmúlt években megszokhattuk, szigorú személyi ellenőrzés (casting) után járulhattak a miniszterelnök színe elé.
Az ellenzék október 23-án kihozta magából a maximumot. Nem sok ez, mert sok lehetőség nem áll a rendelkezésükre, de azért voltak új momentumok is az ünneplésben.
A legelső az, hogy a pártok külön és együtt is ünnepeltek. Utóbbi nem vonatkozik a Jobbikra és az LMP-re, mely két párt nem vett részt a közös megemlékezésben. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de érdekességként érdemes megemlíteni, hogy e két utóbbi ellenzéki párt van mostanság a legnagyobb bajban: sorra hagyják el őket az ismert arcaik, az újak felépítése pedig még várat magára. A többi párt – legalábbis a saját lehetőségeihez képest – viszonylag elfogadható helyzetben van. Legalábbis abból a szempontból, hogy még a balhéiról, kibeszéléseiről ismert MSZP házatáján is csend honol, nincsenek ügyek, amelyek korábban jellemezték a szocialistákat.
Ezzel együtt, nem lehetett könnyű közönséget toborozni a közös ellenzéki tüntetésre. Nemcsak azért, mert sokakon apátia uralkodik, és egyre kevésbé hisznek abban, hogy Orbán és a Fidesz legyőzhető. De azért is nehéz közös megmozdulásokat szervezni, mert az ellenzék sokféle pártból, mozgalomból és emberből áll, akiknek ma gyakorlatilag egyetlen közös nevezőjük van: az, hogy elutasítják Orbán Viktort és a Fideszt. Ez a közös nevező, ami nem sok, bár talán nem is annyira kevés, mint sokan gondolnák.
Az MTI szerint néhány száz ember vett részt a Bem téri demonstráción, ám ez nem igaz: néhány ezren voltak, ami persze így sem jelentős, de jelenleg ez a realitás: ennyi emberrel sikerült elfogadtatni, hogy Orbán és a Fidesz leváltásához olyanokra is szükség van, akik sok mindenben mást gondolnak, mint ők.
Márki-Zay Péter, aki a rendezvény fő szónoka volt, sokakat képes megszólítani, de ugyancsak nem kevés azoknak a száma, akik a hódmezővásárhelyi polgármestert jobbikos (vagy annak vélt) kötődései okán elutasítják. A tüntetés felszólalói civilek és pártemberek hivatalosan a Hadházy Ákos által elindított európai ügyészséghez csatlakozás köré fűzték a mondanivalójukat, ám a tegnapi tüntetés túlmutatott ezen a konkrét célon. Arról (is) szólt, hogy meg kell találni azt, ami összeköti az egyébként különbözően gondolkodó embereket. Ez a közös gondolat pedig az, hogy az emberek nem kérnek a zsarnokságból és a korrupcióból. Ez a gondolat amúgy minden másnál jobban kapcsolódik 56 szelleméhez is, hiszen akkor is sokféle ember mondta ugyanazt, jelesül, hogy elég volt a zsarnokságból.
Sokan fanyalogtak az ellenzéki oldalon, hogy már megint nem történt semmi, de igazából nem is volt várható, hogy most ennél több történjen. Ami viszont látszik: az egyszer csúfosan lejáratott összefogás most új értelmet kapott, mert a politikai pártok rájöttek néhány igazságra. Ezek közül az első, hogy nem feltétlenül a pártok első embereinek kell megszólalniuk az ilyen rendezvényeken, mert őket már unják, és nem is mindig kedvelik az emberek. A másik tanulság, amit idén felismertek, hogy nem az amúgy összedolgozhatatlan programokat kell egymáshoz igazítaniuk, hanem meg kell fogalmazni olyan hívószavakat, amelyek sokféle embert képesek megszólítani. Ilyen például a korrupció elleni harc és az, hogy az emberek nem kérnek a diktatúrából.
Ezt ismerték fel az ellenzéki tüntetés szervezői és szónokai: hogy arra kell koncentrálni, ami összeköt, és nem arra, ami elválasztja őket egymástól.
Most már csak a neheze van hátra: ezt a sokak számára elfogadható „programot” kell minél többekkel megismertetni és rávenni őket a támogatásra. Nem mondunk újat azzal, hogy nem lesz könnyű. De megkerülhetetlen, mert ha az ellenzék valaha a siker reményében akar fellépni Orbán és a Fidesz ellen, akkor csak ez az egy út áll előttük és ezt kell választaniuk.
