Cáfolja az állami médiát a hódmezővásárhelyi ellenzéki jelölt

0
1125

Az M1 és a Magyar Rádió szerint a Jobbik már nem támogatja Márki-Zay Pétert. Ő válaszul csoportképet készített a jobbikos támogatóival.

Forrás: Facebook / Márki-Zay Péter

Márky-Zay a Facebookon azt is írta, helyi katolikusok hívták, ahogy fogalmaz, „a tendenciózus kérdésen felháborodva”, hogy a helyi lap munkatársa róla kérdezi őket. Azt írja: ő is odament hozzá, és megkérte, hogy „Kövér László köteles beszédét és Lázár akasztófás tüntetését se felejtse el megemlíteni a cikkében”.

A polgármester-jelölt szerint Hegedűs Zoltán (a Fidesz polgármester-jelöltje) két plakátja is felkerült a háza elé – ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy nem tehet kifogást ellene, hiszen ők pedig Lázár János házához tettek egyet. De azt írja: sajnálja, hogy Hegedűs Zoltán „harcostársának”, Hernádi Gyulának nem jutott hely (Hernádi MSZP-s képviselő volt, de most függetlenként indul).

Ugyanakkor Márki-Zay szerint

továbbra is lopják és rongálják az ő plakátjait.

Arról is ír, hogy a közmédia pénteken arról adott hírt, hogy a Jobbik már nem támogatja őt. Ezért is készített csoportképet a jobbikos támogatóival a szavazatszámláló bizottsági tagok „választási csalások elleni felkészítésén”. Azt írja: „az M1 híresztelése teljesen alaptalan”.

Három kép a kampány egy napjáról:1. A Délmagyarország újságírója próbált "elfogulatlan" véleményeket begyűjteni a vásá…

Közzétette: Márki-Zay Péter – 2018. február 18.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .