Bréking nyúz, június 22. – Tudósítás a másik valóságból

0
487

Soros helytartójának a neje, a zászlóbontó Toroczkai, a lélekrabló Vona és a szexuális aberráció, mint magyar országimázs a pénteki alternatív lapszemlénkben.

Most már aztán tényleg darabjaira hullik a Jobbik az Origo szerint

„Szombaton Ásotthalmon a Mi Hazánk Mozgalom zászlóbontásával hivatalosan is szétesik az adósság és hazugságspirálba került Jobbik. A cukiskodó néppárti fordulatot bemutató Vona-alakulatban alig egy hónap alatt több mint negyven alapszervezet oszlatta fel magát vagy vált működésképtelenné. A távozók szinte mindegyike részt vesz az ásotthalmi gyűlésen. A héten vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy a Jobbik az anyagi csőd szélére jutott. A pártban a totális pénzügyi és erkölcsi válságot azzal próbálják leplezni, hogy a kilépőket pocskondiázzák.” (Origo: Hétvégén darabjaira hullik a Jobbik)

Interjút adott a 888-nak a zászlóbontásra készülő Toroczkai László

„Elmondása szerint ez abból fakad, hogy Vona Gábor és Szabó Gábor (a Jobbik pártigazgatója – a szerk.) szemmel láthatóan kész bárkinek eladni a pártot, csakhogy hatalomhoz jussanak. Példaként említette, hogy Vona szolgai módon ált a muszlimokhoz, majd hozzácsapódott Simicskához és a zsidókhoz is (lásd Spinóza ház – a szerk.). Szerinte Vona Gáborék elvtelen testtartását hűen jellemezte, hogy „köztudott, hogy a muszlimok és a zsidók között hatalmas konfliktusok húzódnak, de Vonát még ez sem érdekelte.”

Utalt arra is, hogy ami eddig napvilágot látott Vona Gáborral és az iszlámmal kapcsolatban, az igazából csak a jéghegy csúcsa, hangsúlyozta: „súlyosabb iszlámimádatról volt szó.” …

Mint mondta, ha ő egy jobboldali vagy kormánypárti médiumnak nyilatkozik, a jobbikosok lehazaárulózzák, míg a Jobbik pártvezetésében kifejezetten üdvösnek számít, ha egy balliberális lap jókat ír róluk. Kiemelte, hogy a Magyar Narancsban való jobbikos jelenlét felfoghatatlan, hiszen a lap nemcsak, hogy magyarellenes, de kifejezetten ellentétes minden történelmi hagyományukkal.”

Végezetül arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mit képvisel a Mi Hazánk Mozgalom, elmondta: kiszámíthatóan és következetesen ki fognak állni a nemzeti minimum mellett, ebbe pedig beletartozik az is, hogy egyértelműen támogatják a kormányt a migrációs politikában.” (888: Toroczkai a 888-nak: Vona kész bárkinek eladni a Jobbikot)

Forrás: Ismerős Arcok/Facebook

A konzervatív értékek elnyomása ellen szólalt fel a Magyar Idők

„A helyzet ugyanis olyan, mint egy délibáb, mert ha csak a számadatokat nézzük, akkor úgy tűnik, nem káprázik a szemünk, hisz minden rendben van: a gép forog, az alkotó pihen. De hiába számolnak be évről évre arról, hogy idén is több magyar könyvet fordítottak le idegen nyelvekre, ha a tartalom nem egészen tükrözi azokat a kulturális értékeket, amelyeket állami pénzből népszerűsíteni kell vagy még inkább: népszerűsíteni érdemes.

Mert noha a struktúra működik, tehát könyveket adnak ki, fordítanak le, és az állam ezt támogatja, így kerül ki a konzervatív lengyel könyvpiacra egy olyan szexuális kilengésről szóló könyv, amely aligha érdekel több embert, mint amennyien egy asztal körül szoronganak egy pesti romkocsmában. Vagy a szexuális aberráció magyar országimázs?

A V4 fesztiválon pedig, amely elvben a közös közép-európai értékekről szól, az a Quimby és a Kiscsillag nevű formáció lép majd fel, amelynek dalszövegei vagy zenei világa olyan távol áll ettől az értékközösségtől, mint Makó Jeruzsálemtől. Végül is mit keresne ott a jelenkor problémáira is értelmesen reflektáló Ismerős Arcok zenekar?

A programot természetesen a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja. A konzervatív közeg valószínűleg ebben az esetben is abból a premisszából indult ki, hogy ezek a húzónevek, ezekért rándulnak ki Vácra a fiatalok. Csakhogy ennél jobban be sem lehetne betonozni a liberális könnyűzenei kánont. Pedig jó alkalom lenne ez a fesztivál olyan zenekarok vagy énekesek fellépésére, amelyek nem ebből az alternatív belpesti világból érkeztek.” (Magyar Idők: Tartalom és forma)

Vona Gáborka és a megalázott Toroczkai László esete a Riposton

„A régi pártjukat elhagyó jobbikosok már csak lélekrablóknak nevezik Vona Gábort és maradék híveit. Utalva arra a gőgös pártelnöki nyilatkozatra, miszerint ő maga adta és ő is vette el a Jobbik igazi lelkét. A hét végén zászlót bontanak a “megalázottak és megszomorítottak”. …

Sőt a Facebookon Toroczkai László, aki néhány hete majdnem megnyerte a Jobbik elnökválasztását, de aztán barbár módon kizárták a pártból, máris “beindult”. Nyálas kisfiúként, nem éppen férfias jelenségként posztolta ki egy régi videóval “Vona Gáborkát.” Az üzenet egyértelmű.” (Ripost: Nyálas kisfiúként posztolták ki Vona Gábort, a lélekrablót, egyértelmű üzenet)

Soros, a helytartója és annak a neje Pesti Srácokon

„A Stop Soros törvény elfogadása előtti napon, kedden váratlanul benyújtotta felmondását Soros György magyarországi „helytartójának”, Majtényi Lászlónak a neje a Kúrián – értesült a PestiSrácok.hu a Majtényi családot jól ismerő forrásból. Alapos a gyanú arra, hogy Majtényiné színpadias távozása egy minden eddiginél durvább Magyarország elleni nemzetközi támadás előjátéka lehet, amelyet a bíróságok (állítólagos) függetlenségének (állítólagos) megszűnése miatt indítanának. A koreográfia pedig az lenne, hogy lám, a „független” bíróságról menekülnek a magasrangú tisztségviselők az orbáni megszállás elől…” (Pesti Srácok: Felmondott Soros helytartójának a neje a Kúrián – Ez lehet az ürügy egy újabb támadásra hazánk ellen)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .