Az USA aggódik a román igazságszolgáltatás függetlensége miatt

0
1303

Az Egyesült Államok a román igazságszolgáltatás függetlensége miatt a bukaresti igazságügyi miniszter által bemutatott módosítási javaslatok tükrében – közölte kedden az USA bukaresti nagykövetsége.

Tudorel Toader román igazságügyi miniszter a múlt héten ismertette az igazságszolgáltatás működését szabályozó három törvény módosítási javaslatát. A tárcavezető egyebek mellett kizárná az államfőt az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásából.

„Arra biztatjuk a kormányt, a törvényhozást és az igazságszolgáltatás intézményeit, hogy

folytassák együttműködésüket a korrupcióellenes harcban

és az igazságszolgáltatási intézmények hitelességének megőrzése érdekében” – olvasható a követségi közleményben.

Amerika szerint

a jogállamiság csak erős és független igazságszolgáltatással biztosítható, ehhez független ügyészekre van szükség,

akik politikai beavatkozások nélkül vizsgálhatják a bűncselekményeket.

Kedden Augustin Lazar, Románia legfőbb ügyésze is élesen bírálta az igazságügyi miniszter módosító javaslatait azt követően, hogy egyeztetett a romániai ügyészségek vezetőivel. Lazar szerint

a módosító indítványok támadást jelentenek a független román igazságszolgáltatás ellen.

Egyebek mellett bírálta, hogy a bírák és az ügyészek ellen csak külön erre a célra, a legfőbb ügyészség keretében létrehozandó részleg indíthat büntetőjogi eljárásokat. Azt is kifogásolta, hogy az igazságszolgáltatási felügyeletet áthelyeznék az igazságügyi minisztériumhoz a Legfelsőbb Bírói Tanácstól.

A miniszter kilátásba helyezte továbbá, hogy a bírák és ügyészek szakmai hibákért vagyonukkal felelnének.

Klaus Iohannis román államfő is bírálta korábban a javaslatokat, és a jogállamiság elleni támadásnak minősítette Toader indítványát. Vasárnap Bukarestben és több nagyobb városban mintegy 3 ezren tüntettek a javasolt módosítások ellen.

MTI/FüHü

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .