Az RMDSZ a liberális elnökjelöltet támogatja, de…

0
974
viva.ro

Elena Lasconi, a liberális párt jelöltjét támogatja az RMDSZ mint “a kisebbik rosszat” – jelentette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ vezetője cserében azt várja el a liberális jelölttől, hogy ne képviselje a közigazgatási reformot, mely igen hátrányos lenne a magyar kisebbség számára hiszen megszüntetné a két magyar többségű megye, Hargita és Kovászna autonómiáját.

A baj az, hogy a közigazgatási reformot nemcsak Elena Lasconi támogatja hanem más román pártok is, ezért nehéz lesz megakadályozni annak végrehajtását.
Elena Lasconi korábban azt is kijelentette, hogy

“amennyiben megválasztják államfőnek, akkor persona non gratanak nyilvánítja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt Erdélyben.”

Orbán minden évben részt vesz Tusnádfürdőn a magyar kisebbség találkozóján, és ott beszédet is mond, melyben felvázolja programját. Romániában régebben csak az AUR szélsőjobboldali mozgalom sérelmezte ezt, de most mások is csatlakoztak mondván: a magyar miniszterelnök ne Románia területén fejtse ki Európa ellenes és oroszbarát nézeteit. A román elit az utóbbi időszakban kiállt az Európai Unió és a NATO mellett, de az elnökválasztás első fordulójában olyan szélsőjobboldali jelölt diadalmaskodott, aki Putyin pártján áll az ukrajnai háborúban. A román titkosszolgálat minden valószínűség szerint azért támogatta a szélsőjobboldali Calin Georgescu megválasztását, mert a román elitet rendkívüli mértékben zavarja az a jó kapcsolat, melyet Orbán Viktor épített ki a megválasztott amerikai elnökkel.

Orbán és Trump

A magyar miniszterelnök azzal indokolta oroszbarát fordulatát, hogy 2008-ban a NATO nem vette fel a tagjai közé Ukrajnát és Georgiát. Az USA és Németország azért döntött így, mert tartottak attól, hogy Putyin nem nézné tétlenül Ukrajna NATO tagságát. Ezt Merkel kancellár most meg is írta emlékirataiban. Ha Ukrajna nem válik a NATO tagjává, akkor Románia marad a térség legfontosabb állama Washington számára – vonta le a tanulságot Orbán Viktor, aki szeretne vezető szerepet játszani Délkelet Európában. Donald Trump megválasztása után abban reménykedik, hogy az USA olyan alkut köt Putyinnal, amely őt gauleiterré teheti a térségben. Ennek érdekében létrehozta a magyar – szerb – szlovák szövetséget Komáromban. Ehhez Csehország is csatlakozhat, ha Andrej Babis visszatérne a hatalomba. Trump és Putyin barátainak köre így meghatározóvá válhatna Középkelet Európában, ahol Románia játssza a NATO bástyája szerepét jelenleg.

Szijjártó ezért tárgyalt immár tizenkettedszer Moszkvában azóta, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát. A magyar külügyminiszter a Facebook oldalán végig közvetítette a magyar – orosz külügyi találkozót, ahol Lavrov kifejtette:

- Hirdetés -

“Oroszország számára elfogadhatatlan Ukrajna NATO tagsága!”

Az orosz diplomácia vezetője ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy készen állnak a tárgyalásokra. Nem mondta ki, de egyértelművé tette: Trumppal akarnak tárgyalni és nem Zelenszkij elnökkel. Trump nem véletlenül egy idős tábornokot bízott meg az ukrajnai kérdés rendezésével, mert Washingtonban világosan látják: a katonáknak kell megállapodniuk ahhoz, hogy diplomáciai egyezség szülessen. Trump azt ígérte, hogy egy-két nap alatt megoldja Ukrajna ügyét:

a CIA és az orosz katonai hírszerzés kapcsolatban áll egymással tehát lehet, hogy az egyeztetés már folyik minden háborús akció ellenére.

Orbán Viktor éppúgy tisztában van vele mint a román elit, hogy térségünk ügyei a fejünk fölött dőlnek el: Washingtonban és Moszkvában. Nicolae Ceausescura is ott mondták ki a halálos ítéletet nem pedig Tirgovisteben Romániában, ahol végül nejével együtt a kaszárnyában kivégezték 1989 karácsonyán.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .