Az oroszok be, az amerikaiak kivonulnak Nigerből

0
981
Facebook

Az Afrika kellős közepén fekvő koldusszegény országban a franciák és az amerikaiak voltak az urak sokáig, de egy katonai puccs mindent megváltoztatott: az orosz Wagner hadsereg már meg is érkezett arra a nagy támaszpontra, ahonnan az amerikai hadseregnek távoznia kell.

Miért fontos Niger? Egyrészt, mert uránbányái vannak, melyeket a franciák vígan használtak jóval egykori gyarmatuk felszabadulása után is. A katonai puccs vezérei ezt megunták, és a kínaiakkal tárgyalnak a bányákról. A Wagner hadsereg Afrikában szinte mindenütt a kínai gazdasági érdekeket védelmezi szép pénzért. Putyin ugyanis megmondta az újjászervezett Wagner hadsereg vezetőinek, hogy ezentúl az orosz állam nem fizeti a számlát: a zsoldos csapatnak magának kell megkeresnie a fenntartásai költségeket, mert Oroszország az ukrajnai háború miatt ezt többé már nem vállalja.

A másik ok amiért Niger fontos: ez volt az iszlamista terrorizmus elleni harc központja fekete Afrikában. A nyomort kihasználva az iszlamista lázadók egyre jobban fenyegetik a helyi kormányokat, amelyeket korábban francia csapatok védtek, de őket elküldték. Helyüket tölti be az orosz Wagner hadsereg.

Szudánban orosz és ukrán fegyveresek ölik egymást

A Wagner hadsereg Szudánban a kínai aranybányákat őrzi, az ukrán SZBU fegyveres csapata pedig a nyugati érdekeltségekre vigyáz, és ezért háborúznak egymással többezer kilométerre Oroszországtól és Ukrajnától.

Kína immár Afrika legfontosabb gazdasági partnere, és ez nem tölti el örömmel az Egyesült Államokat, mely szintén igényt tart Afrika ásványi kincseire. Az USA kedvence Afrikában Ruanda, ahol Kagame tábornok kőkemény diktatúrája figyelemreméltó gazdasági eredményeket ért el az elmúlt negyedszázad során. Az IMF Ruandát állítja példaként a többi afrikai elé, mert a kis közép afrikai országban kicsi a korrupció és komoly életszínvonal emelkedés tapasztalható.

- Hirdetés -

Mit keres a magyar honvédség Csádban?

Múlt november óta katonai együttműködési egyezmény köti össze Csádot és Magyarországot, és a kapcsolattartó tiszt a két hadsereg között nem más mint Orbán Gáspár őrnagy, a miniszterelnök fia.

Csádból is kivonulnak az amerikai katonák, jönnek az orosz zsoldosok és a magyar honvédség, amely a budapesti parlament felhatalmazása alapján 200 fős erővel védelmezheti a nemlétező magyar érdekeket Csádban.

Orbán Gazsi ifjúkorában Ugandában töltött feledhetetlen hónapokat valamiféle titokzatos tevékenységgel, de az nem lehetett a nagyhatalmú papa ínyére, mert a TEK-kel hozatta haza egyetlen fiát Afrikából. Azóta Orbán Gáspár megkomolyodhatott hiszen elvégezte a világ leghíresebb katonai akadémiáját Nagy Britanniában. Orbán Viktor egyre inkább számít rá katonai kérdésekben: Gazsi szervezi a Nemzetbiztonsági Tanácsot a Karmelita kolostorban.

A miniszterelnök nyilvánvalóan nem elsősorban a szaktudása miatt bíz ilyen fontos munkát egyetlen fiára hanem azért, mert az ő lojalitásában biztos lehet.

Nicolae Ceausescu is egyre jobban támaszkodott fiára uralmának vége felé: Nicu Ceausescu Románia kellős közepén Brassóban volt a kommunista párt vezére. Korábban amikor Brassó városát Orasul Stalinnak nevezték voltak olyan elképzelések, hogy Románia fővárosát is ide helyezik át az ország közepére, mert ez jobban védhető mint Bukarest. A környező hegyekbe telepítették a stratégia parancsnokságot. Ceausescu tartott a puccstól, amely be is következett 1989 végén: Moszkva és Washington együtt adta ki a kilövési engedélyt a román diktátorra, akit feleségével, Elena Ceausescuval együtt kivégeztek Tirgoviste városában. Ki volt a különleges bíróság elnöke, mely halálra ítélte Nicolae Ceausescut és nejét? Victor Stanculescu tábornok, a katonai hírszerzés parancsnoka, akit korábban maga Ceausescu nevezett ki ebbe a fontos tisztségbe.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .