Kezdőlap Címkék Urán

Címke: urán

Az oroszok be, az amerikaiak kivonulnak Nigerből

Az Afrika kellős közepén fekvő koldusszegény országban a franciák és az amerikaiak voltak az urak sokáig, de egy katonai puccs mindent megváltoztatott: az orosz Wagner hadsereg már meg is érkezett arra a nagy támaszpontra, ahonnan az amerikai hadseregnek távoznia kell.

Miért fontos Niger? Egyrészt, mert uránbányái vannak, melyeket a franciák vígan használtak jóval egykori gyarmatuk felszabadulása után is. A katonai puccs vezérei ezt megunták, és a kínaiakkal tárgyalnak a bányákról. A Wagner hadsereg Afrikában szinte mindenütt a kínai gazdasági érdekeket védelmezi szép pénzért. Putyin ugyanis megmondta az újjászervezett Wagner hadsereg vezetőinek, hogy ezentúl az orosz állam nem fizeti a számlát: a zsoldos csapatnak magának kell megkeresnie a fenntartásai költségeket, mert Oroszország az ukrajnai háború miatt ezt többé már nem vállalja.

A másik ok amiért Niger fontos: ez volt az iszlamista terrorizmus elleni harc központja fekete Afrikában. A nyomort kihasználva az iszlamista lázadók egyre jobban fenyegetik a helyi kormányokat, amelyeket korábban francia csapatok védtek, de őket elküldték. Helyüket tölti be az orosz Wagner hadsereg.

Szudánban orosz és ukrán fegyveresek ölik egymást

A Wagner hadsereg Szudánban a kínai aranybányákat őrzi, az ukrán SZBU fegyveres csapata pedig a nyugati érdekeltségekre vigyáz, és ezért háborúznak egymással többezer kilométerre Oroszországtól és Ukrajnától.

Kína immár Afrika legfontosabb gazdasági partnere, és ez nem tölti el örömmel az Egyesült Államokat, mely szintén igényt tart Afrika ásványi kincseire. Az USA kedvence Afrikában Ruanda, ahol Kagame tábornok kőkemény diktatúrája figyelemreméltó gazdasági eredményeket ért el az elmúlt negyedszázad során. Az IMF Ruandát állítja példaként a többi afrikai elé, mert a kis közép afrikai országban kicsi a korrupció és komoly életszínvonal emelkedés tapasztalható.

Mit keres a magyar honvédség Csádban?

Múlt november óta katonai együttműködési egyezmény köti össze Csádot és Magyarországot, és a kapcsolattartó tiszt a két hadsereg között nem más mint Orbán Gáspár őrnagy, a miniszterelnök fia.

Csádból is kivonulnak az amerikai katonák, jönnek az orosz zsoldosok és a magyar honvédség, amely a budapesti parlament felhatalmazása alapján 200 fős erővel védelmezheti a nemlétező magyar érdekeket Csádban.

Orbán Gazsi ifjúkorában Ugandában töltött feledhetetlen hónapokat valamiféle titokzatos tevékenységgel, de az nem lehetett a nagyhatalmú papa ínyére, mert a TEK-kel hozatta haza egyetlen fiát Afrikából. Azóta Orbán Gáspár megkomolyodhatott hiszen elvégezte a világ leghíresebb katonai akadémiáját Nagy Britanniában. Orbán Viktor egyre inkább számít rá katonai kérdésekben: Gazsi szervezi a Nemzetbiztonsági Tanácsot a Karmelita kolostorban.

A miniszterelnök nyilvánvalóan nem elsősorban a szaktudása miatt bíz ilyen fontos munkát egyetlen fiára hanem azért, mert az ő lojalitásában biztos lehet.

Nicolae Ceausescu is egyre jobban támaszkodott fiára uralmának vége felé: Nicu Ceausescu Románia kellős közepén Brassóban volt a kommunista párt vezére. Korábban amikor Brassó városát Orasul Stalinnak nevezték voltak olyan elképzelések, hogy Románia fővárosát is ide helyezik át az ország közepére, mert ez jobban védhető mint Bukarest. A környező hegyekbe telepítették a stratégia parancsnokságot. Ceausescu tartott a puccstól, amely be is következett 1989 végén: Moszkva és Washington együtt adta ki a kilövési engedélyt a román diktátorra, akit feleségével, Elena Ceausescuval együtt kivégeztek Tirgoviste városában. Ki volt a különleges bíróság elnöke, mely halálra ítélte Nicolae Ceausescut és nejét? Victor Stanculescu tábornok, a katonai hírszerzés parancsnoka, akit korábban maga Ceausescu nevezett ki ebbe a fontos tisztségbe.

1 milliárd dollárért vett uránt az USA Oroszországtól

A Financial Times cikkéből derült ki, hogy amely utal arra, hogy az Egyesült Államok Putyin Ukrajna elleni háborúját támogatta miközben európai és más szövetségeseit arra buzdítja, hogy szakítsanak meg minden gazdasági kapcsolatot az agresszorral, addig milliárdos tételben vásárol orosz uránt.

Az amerikai kongresszus ugyan tavaly törvényt hozott arról, hogy meg kell szüntetni az urán vásárlását Oroszországtól, de 2028-ig felmentést adott ennek alkalmazására mondván: amennyiben nemzetbiztonsági érdekről van szó, és más forrásból nem fedezhető az urán import, akkor minden mehet tovább mint eddig. Közben ugyancsak a Financial Timesban fogalmazta meg a véleményét egy amerikai szakértő arról, hogy akár Biden akár Trump nyeri az elnökválasztást az Egyesült Államokban, az elnöknek első dolga lesz jövő januárban megállapodni Putyin orosz elnökkel az ukrajnai fegyverszünetről. Az USA számára ugyanis egyre nehezebb elfogadtatni a közvéleménnyel az ukrajnai háború támogatását, mert a közvélemény nagyrésze a közpénzek hazai elköltését tartja kívánatosnak. Nekik mondotta azt Blinken amerikai külügyminiszter, hogy a támogatási pénzek 90%-a az USA-ban marad hiszen a fegyverek, melyeket Ukrajnában használnak, azok döntő többségükben amerikaiak.

Az amerikai energia mix előnyt biztosít az USA cégeinek

Az Egyesült Államokban olcsóbb az energia mint a fő vetélytársaknál: Európai Unió, Japán, Kína stb. Emiatt sok külföldi cég választja új gyárainak helyszínéül az Egyesült Államokat. Ezt ráadásul a Biden kormány adókedvezményekkel is támogatja. Mindez szerves folytatása az America First – Amerika mindenekelőtt gondolatnak, melyet elsőként Donald Trump hirdetett meg, de ebben a tekintetben nemigen mutatkozik különbség a demokraták és a republikánusok között. Csakhogy így

az USA nyer és Európa veszít.

A szankciók sokkal nagyobb kárt okoznak az európai gazdaságoknak mint az amerikainak. A német autóipar, amely a büszkesége volt az uniós gazdaságnak, szép lassan összecsuklott. Az elektromos autózás terén az USA és Kína megelőzi. Közben pedig az Európai Unió komoly pénzügyi gondokkal küszködik: nincs miből támogatni az ukrajnai háborút! Már a nemrég megszavazott 50 milliárd eurós támogatásnak sem lelik a forrását, de Ukrajna újjáépítése legkevesebb 1000 milliárd euróba kerülne! Ráadásul Manfred Weber felvetette: közös uniós atombombára lenne szükség arra az esetre, ha Donald Trump nyeri a választást, és megszünteti a NATO garanciát Európa fölött. Egy uniós atomütőerő kifejlesztése legkevesebb szintén 1000 milliárd euróba kerülne. Mindeközben Európa útjait ellepik a parasztgazdák, akik pénzügyi támogatásra várnak. Miből? Az egyetlen megoldás a közös uniós hitelfelvétel lenne, de ezt csaknem minden tagállam ellenzi. Egyelőre. A döntéshozók Európában semmiféle stratégiával sem rendelkeznek, máról holnapra élnek, és tűzoltást folytatnak. Pénz nélkül azonban semmi se megy. Ingyen csak a halál jön – fogalmazta meg a helyzetet Arturo Ui, a diktátor Brecht színdarabjában.

 Orbán Gazsi kalandjai Afrikában

0

Mit keres a miniszterelnök fia Csádban? Erre a kérdésre a hadügyminiszter megadta a választ: Orbán Gáspár százados összekötő tiszt a magyar és a csádi hadsereg között.

Mit keres a magyar hadsereg Csádban? Erre a kérdésre már csak Orbán Viktor adhatna választ, aki erről Macron francia elnökkel állapodott meg. Franciaország és az USA között évtizedek óta késhegyig menő harc folyik Afrikáért egészen pontosan az ásványkincsekért.

Az amerikaiak furcsa módszert alkalmaznak: Szaúd Arábia és Katar iszlamista lázadókat pénzel Afrikában. Ezek az iszlamista lázadók azután destabilizálják a fennálló rendszert, melyet francia katonák védenek. Az uralomra került puccsisták első dolga az, hogy kitessékeljék a régi gyarmatosítókat, a franciákat. Ez történt nemrégiben Nigerben is, ahonnan Franciaország kénytelen volt kivonni csapatait pedig ez az ország szállította az urán import nagy részét a francia atomerőműveknek. Macron elnök azt szerette volna, ha a franciákat európai csapatok váltják fel: németek és magyarok. Csakhogy Afrikában az elmúlt években megjelentek a kínaiak is, akiknek érdekeit az orosz Wagner hadsereg védelmezi. Vang Ji kínai külügyminiszter nemrég tett látogatást Afrikában, utána pedig következett Blinken amerikai külügyminiszter. Afrika a nagyhatalmak vadászterülete volt és maradt miközben az egyre szaporodó lakosság mind nagyobb nyomorban él. Mindez csak annyiban érdekli az Európai Uniót, hogy megakadályozza a migrációt, a fő cél továbbra is a nyersanyagok megszerzése. Jelen esetben a tét az urán. Ha Niger nincs, akkor jó lesz Csád is.

Európai atomernyő

Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője az Európai Parlamentben politikai bombát robbantott amikor kijelentette: ha jön Trump, akkor az Európai Uniónak önálló atomütőerőre lesz szüksége. Ez első pillantásra őrültségnek tűnik hiszen olyan költségeket jelentene az Európai Uniónak, melyeket a tagállamok képtelenek lennének vállalni hiszen a gazdaságuk stagnál és az utcák tele vannak tüntetőkkel Franciaországban és Németországban, a két legfontosabb uniós államban.

Mit javasol Macron elnök? Ukrajna támogatását és az uniós atomernyő megteremtésének horribilis kiadásait fedezzék kölcsönből! Az Európai Unió bocsásson ki kötvényeket, és ebből a pénzből lehetne finanszírozni Ukrajna hosszútávú támogatását és az önálló európai atomütőerő kifejlesztését. Macron elnök nem véletlenül német politikusra bízta az uniós atombomba bejelentésének ügyét hiszen Franciaországnak van atomfegyvere, de nincs pénze, uniós kölcsönt pedig csakis a németek jóváhagyásával lehetne felvenni. Csakhogy ez újabb lépés lenne az Európai Egyesült Államok felé. Amely ellen a magyar miniszterelnök elszántan küzd – szavakban.

Közben pedig fiát Csádba küldi, hogy biztosítsa az uniós atombomba nyersanyagát, az uránt. Pech, hogy ehhez nincs elég urán Csádban de hát Orbán Gazsi sem oda indult hanem Nigerbe, csakhogy ott megelőzték az amerikaiak, a kínaiak és az oroszok. Macron elnök időközben Kazahsztánnal kötött szerződést az urán szállításról. Ha csakugyan jön Trump, és az európai nagyhatalmak a közös atomfegyver mellett döntenek, akkor minden készen áll erre. A nagy európai atombomba programban így játssza el szerepét Orbán Gáspár százados, a miniszterelnök fia, aki arra talán alkalmas lehet, hogy összekötő tiszt legyen egy a franciák által kiképzett gyarmati hadsereggel. Rejtő Jenő, ha élne, szívesen írna erről Orbán Gazsi csodálatos kalandjai Afrikában címmel.

Az USA-tól is szegényített uránt tartalmazó lövedéket kap Ukrajna

A Biden-adminisztráció először küld vitatott páncéltörő lőszereket, amelyek szegényített uránt tartalmaznak Ukrajnába – derül ki a Reuters által látott dokumentumból, amelyet két amerikai tisztviselő külön megerősített.

A lövedékek, amelyek segíthetnek az orosz tankok megsemmisítésében, egy új katonai segélycsomag részét képezik Ukrajnának, amelyet a jövő héten mutatnak be. A lőszereket amerikai Abrams tankokból lehet kilőni, amelyeket egy, az ügyet ismerő személy szerint várhatóan a következő hetekben szállítanak Ukrajnába.

Egy tisztviselő azt mondta, hogy a közelgő segélycsomag értéke 240 és 375 millió dollár között lesz, attól függően, hogy mit tartalmaz. A csomag értéke és tartalma még véglegesítés alatt áll. A Fehér Ház nem reagált azonnal a kommentárra.

Vita a tervezett segélycsomag körül

Bár Nagy-Britannia az év elején szegényített urántartalmú lőszert küldött Ukrajnának, ez lenne az első amerikai szállítmány, amely valószínűleg vitákat fog kiváltani. Ez a Biden-adminisztráció egy korábbi döntéséből következik, hogy kazettás lőszerrel látja el Ukrajnát, annak ellenére, hogy az aggodalmak szerint az ilyen fegyverek milyen veszélyeket jelentenek a civilekre.

A szegényített urántartalmú lőszerek használatáról heves vita folyik, és az olyan ellenzők, mint az uránfegyverek betiltására irányuló nemzetközi koalíció, azt mondják, hogy a szegényített uránpor lenyelése vagy belélegzése veszélyes egészségügyi kockázatokat jelent, beleértve a rákot és a születési rendellenességeket.

Az urándúsítás mellékterméke, a szegényített uránt lőszerként használják, mert rendkívüli sűrűsége lehetővé teszi, hogy a lövedékek könnyen áthatoljanak a páncélzaton, és „öngyulladjanak” a por- és fémfelhőben. Bár a szegényített urán radioaktív, lényegesen kevésbé radioaktív, mint a természetben előforduló urán, bár a részecskék jelentős ideig megmaradhatnak.

Az Egyesült Államok az 1990-es és a 2003-as Öbölháborúban, valamint a NATO volt Jugoszlávia elleni bombázásában 1999-ben hatalmas mennyiségben használt szegényített urántartalmú lőszert.

Az ENSZ nukleáris felügyelő szervezete, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerint a volt Jugoszláviában, Kuvaitban, Irakban és Libanonban végzett tanulmányok

„azt jelezték, hogy a környezetben szétszóródott szegényített uránmaradványok jelenléte nem jelent radiológiai veszélyt az érintett régiók lakosságára nézve.”

Ennek ellenére a radioaktív anyag hozzájárulhat Ukrajna hatalmas háború utáni tisztítási kihívásához. Az ország egyes részeit már most is tele vannak kazettás bombákból és egyéb lőszerekből származó fel nem robbant töltényekkel, valamint több százezer gyalogsági aknával.

A Wall Street Journal június közepén arról számolt be, hogy az Egyesült Államok szegényített urántartalmú töltények küldését fontolgatja Ukrajnába. A közelmúltban Ukrajnának szánt fegyversegélycsomagok tüzérséget, légvédelmi rakétákat és szárazföldi járműveket is tartalmaztak, miközben Ukrajna ellentámadása folytatódik. A Reuters nem tudta megállapítani, mit tartalmazott még a csomag a szegényített urán töltényeken kívül.

A segélycsomag finanszírozása az elnöki lehívási hatóságon keresztül történik, amely felhatalmazza az elnököt arra, hogy vészhelyzetben a kongresszusi jóváhagyás nélkül árukat és szolgáltatásokat adjon át az Egyesült Államok készleteiből. Az anyag az Egyesült Államok többletkészletéből származik.

A 2022 februári teljes körű orosz invázió óta Ukrajnának nyújtott biztonsági segítség több mint 43 milliárd dollár volt.

Putyin az afrikai urántól vágja el Európát

Niger után Gabonban is puccsot hajtott végre a hadsereg, amely őrizetbe vette mindkét országban az elnököt. A két koldusszegény afrikai állam egy szempontból igazán fontos a világgazdaságban, ez pedig az urán.

Az Európai Unió urán importjának jelentős része eddig innen érkezett. Putyin afrikai karja eddig a Wagner hadsereg volt, mely igen aktív Líbiában, Szudánban, a Közép Afrikai Köztársaságban és Maliban. Niger fővárosában orosz zászlókkal tüntettek a hatalom hívei és Putyint éltették. Csakhogy a Wagner hadsereg főnöke fellázadt Putyin ellen Oroszországban, majd hamarosan repülőgépe felrobbant. Már el is temették. Vége lenne Oroszország afrikai nyomulásának? Szó sincs róla! Egy orosz miniszterhelyettes körbejárta Putyin afrikai vazallusait, és közölte velük: immár az orosz állammal állnak kapcsolatban és nem a Wagner Hadsereggel.

Kínai-orosz együttműködés

A gaboni puccs után gyorsan megszólalt Hszi Csin ping kínai elnök is, aki nyugalomra hívott fel, és megkérte a katonákat, hogy ne öljék meg Ali Bongo elnököt. A kínai államfő gyors reakciója nem meglepő hiszen az oroszokkal együtt nyomulnak Afrikában, hogy átvegyék a Nyugat pozícióit. Szudánban a kínaiak aranybányáit a Wagner zsoldosok védelmezik. Moszkva és Peking között munkamegosztás jött létre Afrikában: mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért. Az oroszok katonáskodnak, a kínaiak üzletelnek. Ma már Kína Afrika legfontosabb gazdasági partnere.

Az urán stratégiai nyersanyag, ezért a bányák ellenőrzése nemcsak pénzügyi érdek.

Csakhogy Putyinnak az Ukrajna elleni agresszióval sikerült szembefordítani Oroszországgal olyan korábbi szövetségeseket mint például Kazahsztán. Amelynek elnöke sietett tájékoztatni Brüsszelt arról, hogy a kieső afrikai uránt szívesen szállítanák ők az Európai Unióba.

Mindeközben Afrikában a gyorsan szaporodó lakosság életszínvonala katasztrofálisan alacsony. Ennek következtében könnyű puccsot szervezni, és demagóg ígéretekkel elkábítani a lakosság egy részét. Hosszútávra pedig senki sem gondol az érintettek közül – kivéve a kínaiakat. Ők nem látványosan nyomulnak, de annál hatékonyabban. Fegyverük a pénz márpedig ez nemcsak Afrikában mindenható.

Niger: az oroszok már a spájzban vannak!

Mint a „Tizedes és a többiek”-ben mondta Szása: az oroszok már a spájzban vannak! Erre figyelmeztette a világot a koldusszegény afrikai állam puccsal megbuktatott elnöke. Mohamed Bazoum a puccsisták őrizetében van, de sikerült eljuttatnia írását a Washington Postnak.

“A Szahel övezet orosz befolyás alá kerülhet, mert a Wagner hadsereg igen aktív a térségben“

– hangsúlyozza a demokratikusan megválasztott elnök.

Az elnök arra célzott, hogy a szomszédos Maliban ugyanilyen forgatókönyv szerint zajlottak az események: megbuktatták a nyugatbarát kormányzatot, és az új hatalom a Wagner hadseregre bízta magát. A franciák ki, az oroszok bevonultak Maliba. Niger fővárosában a puccsista rendszer támogatói jelenleg azzal a jelszóval tüntetnek, hogy: éljen Putyin! Le Franciaországgal!

Prigozsin, a Wagner hadsereg vezére máris közölte:

“A nép a régi gyarmatosítók, a franciák ellen lépett fel Nigerben.”

Miért fontos a világ harmadik legszegényebb állama Putyinnak?

Niger a világ hetedik legnagyobb urán termelője

Alig kevesebb uránt termel ki mint a hatodik helyen álló Oroszország. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kazahsztán a világ legnagyobb urán termelője és Üzbegisztán is az élvonalban van, akkor érthető, hogy a Washington Post is aggódik amiatt, hogy Putyin lenyúlhatja a globális urán piacot. Az USA jelenleg is Oroszországból importálja a nukleáris fűtőelemek egyharmadát. Ez az ukrajnai háború idején sem változott meg noha az Egyesült Államok sok szankcióval sújtotta Oroszországot, de jelenleg nem tud meglenni az orosz nukleáris fűtőelemek nélkül. Putyin viszont megmutatta: kész fegyverként használni az orosz exportot. Európa megtapasztalhatta ezt a földgáz esetében. A világ gabona piacain hiány alakult ki, mert Putyin felmondta az Ukrajnával megkötött gabona egyezményt, melyet az ENSZ és Törökország is garantált. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa emiatt válság tanácskozást tartott, melyen részt vett Tony Blinken amerikai külügyminiszter is. Aki felhívta a figyelmet arra, hogy Putyin fegyverként használja az éhezést. Nigerben a tüntetők azt skandálják: a franciák miatt éheztünk most majd Putyin ad nekünk enni! Az orosz elnök kedvezményes áron kínált gabona szállítást a szegény afrikai országoknak miután a gabona egyezmény felmondása után az árak jócskán megemelkedtek a világpiacon.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK