Az online szerencsejáték előnyei a hagyományos szórakozással szemben

0
614
FH

Az emberiség a történelme folyamán mindig is szeretett fogadni, játszani. Ha jobban belegondolunk, az ősi időben, a tábortűz mellett nem volt olyan sokféle szórakozási lehetőségük elődeinknek. Az ősi játékok mellett pedig a szerencsejáték is igen gyorsan megjelent. Hogy ne menjünk messzire, egyes feljegyzések szerint honfoglaló őseink, a Kárpát-medencébe érkezve sorsolással osztották szét a megszerzett földeket, birtokokat. Sportfogadás pedig kezdeti formájában már az ókori Egyiptomban is létezett és persze a görögöknél is, az olimpiai játékok elindulásával.

A kaszinók, abban a formában, ahogy mi ismerjük őket, a 16. században jöttek létre Olaszországban, de emellett nyilván családi, baráti körben a kártyajátékok és egyéb szórakozási lehetőségek párhuzamosan jelen voltak. Magyarországon a szerencsejátékokat gróf Széchenyi István honosította meg, aki a 18. század elején angliai tanulmány útján többek között a lóversenyt is felfedezte.

A szerencsejátékok világában hatalmas változást hozott a múlt század kilencvenes éveinek kezdete és az internet megjelenése. Ekkor indultak el ugyanis az online kaszinóoldalak, ahol az addig csak szárazföldi kaszinókban, asztaloknál, szemtől szemben játszható játékokat immár interneten is elérhetjük. Manapság az interneten az online kaszinók széles választéka érhető el, ami könnyebbé teszi számunkra a szerencsejátékhoz való hozzáférést, így karnyújtásnyira hozva ezt a remek szórakozási lehetőséget.

Online vagy földi játék

Nézzük, mi is az alapvető különbség az online és a hagyományos, vagy földi játék között. A földi kaszinó az a helyszín, amelyet többek között a James Bond vagy Keresztapa filmekből is ismerhetünk. Egy létesítmény, ahol a vendégek leülnek a póker- vagy blackjack asztalhoz és játszanak. Az emberek szemtől szemben vannak egymással, személyes kapcsolatokat alakítanak ki, egyszóval fizikailag vannak jelen a kaszinóban.

Ezzel szemben az online kaszinó azt jelenti, hogy nem kell mennünk sehova. Maga a kaszinó ebben az esetben egy online platformot, egy honlapot, a virtuális világot jelenti. Vagyis, ha itt szeretnénk játszani, annyit kell tennünk, hogy számítógépünkön vagy telefonunkon megnyitjuk valamely online kaszinó oldalát, bejelentkezünk és játsszunk.

Mi a jó az online játékban?

Az online kaszinók az elmúlt években hatalmas népszerűségnek örvendenek, a felmérések szerint százmilliók választják az internetes szórakozás ezen formáját. Az online kaszinókban nem csak a megszokott játékokat érheted el, mint amilyen a póker, a rulett, a blackjack vagy a nyerőgépek, sok helyen olyan játékokat is játszhatsz, mint a Monopoly, de akár kaparós sorsjegyek is elérhetők. A folytatásban nézzük néhány pontban az online játékplatformok előnyeit.

1. Bárhonnan elérhető

Az online szerencsejáték mellett szóló legfőbb érv a kényelem. Ha egy ilyen platformon szeretnél játszani, akkor nem kell szmokingot felvenned, autóba ülni és akár száz kilométereket is utazni, hogy leülhess egy rulett asztalhoz. Elég, ha magadhoz veszed a számítógépedet, kényelmesen elhelyezkedsz és akár a kedvenc foteledből is játszhatsz.

2. Éjjel-nappal nyitva

Az online szerencsejáték-platformok a nap 24 órájában működnek, úgyhogy nem kell megtervezned az idődet, hogy mikor és hogyan tudsz eljutni a kaszinóba. Akár éjjel háromkor is, ha nem tudsz aludni és szeretnél kicsit kikapcsolódni, megteheted, hogy megnyitod a kaszinó oldalát és játszol egy-két menetet.

3. Élő játékélmény

Az online játékplatformokon is rendszerint találhatsz élő részleget. Ez azt jelenti, hogy itt nem egy szoftver ellen játszol, hanem egy élő osztó ül veled szemben. A szolgáltatók ezt úgy oldják meg, hogy berendeznek egy stúdiót, asztalokkal, osztókkal és innen közvetítik a játékot. A gép előtt ülő játékos kamerák és mozgásérzékelők segítségével tudja követni a játékmeneteket, miközben a chatablak segítségével kommunikálhat az osztóval és akár a többi játékossal.

4. Ingyenesen elérhető játékok

Ha egy földi kaszinóban játszani szeretnél, akkor zsetonokat kell vásárolnod. Ezzel szemben az online játékoldalakon rengeteg játékot találsz, amelyek befizetés nélkül, úgynevezett demó módban is elérhetők. Vagyis, ha úgy szeretnél kikapcsolódni, hogy ez ne kerüljön egyetlen filléredbe sem, erre is van lehetőséged.

Mint láthatod, az interneten elérhető szerencsejáték-platformok remek szórakozási lehetőséget kínálnak. Ráadásul ezek az oldalak a technológia folyamatos fejlődésének köszönhetően olyan tökéletes vizuális élményt kínálnak, amelynek köszönhetően úgy érezheted, mintha ott ülnél te is egy kaszinóban, miközben nem kell menned sehova, az otthonod kényelmét élvezve játszhatsz.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .