Évente két-három, elsősorban családoknak szóló interaktív kiállítást terveznek az újonnan megnyílt budapesti Andrássy Élményközpontba, amely a Párisi Nagy Áruház épületében kapott helyet. Az impozáns műemléképületben most épp a japán szakemberek által életre hívott Future Park nevű kiállítás látható, amelyet a legmodernebb technológiákat felvonultató tudományos játszótérként jellemeznek a szervezők.
Az Andrássy Élményközpontot a Tulipántündér Produkció hozta létre, akik korábban a Millenáris Parkba hoztak el olyan, egyszerre ismeretterjesztő és szórakoztató utazó kiállításokat, mint a Gateway to Space vagy a Living Dinosours. Illés Gabriella, a produkciós iroda vezetője a FüHü-nek elmondta, hogy mindenképpen szerettek volna egy olyan állandó helyet, azaz élményközpontot, amely folyamatosan lehetőséget biztosít az ilyen programok megvalósítására. Így esett a választás a Párisi Nagy Áruház épületére, amelyben legutóbb könyvesboltként működött.
Illés Gabriella arról is beszélt, hogy az olyan kiállítások licencének megszerzéséért, mint az élményközpont indulásaként most látható Future Park, nagy verseny folyik. Azt szerették volna, ha ezekért a színvonalas, egyszerre tudományos jellegű és élményközpontú programokért a magyar családoknak sem kell külföldre menniük.
A tervek szerint az élményközpont programjai néhány hónapig lesznek nyitva attól függően, hogy várhatóan mekkora érdeklődésre lehet számítani a látogatók részéről. Illés Gabriella most úgy tervezi, hogy
évente két-három kiállítást fogad majd be az intézmény.
Szóba került az épület kivételes értékét képviselő Lotz-terem sorsa is, amely jelenleg le van zárva a látogatók elől és üresen áll. Kiderült, hogy ez a tervek szerint a későbbiekben is kávézóként funkcionálna majd, ahogy az átalakítás előtt tette.
Most pedig vissza a Future Parkba, amelyet elsősorban kisiskoláskorú gyereket nevelő családoknak ajánlanak azzal, hogy a felnőtteknek is tartalmas szórakozást nyújthat. A bejárására a szervezők szerint két órát érdemes szánni, ezért az esténként nyolcig nyitva tartó kiállítás kapuit hat óra után be is zárják. A gyerekek valószínűleg még ennél is több időt el tudnak játszani benne, és másfél órát felnőttként is simán elbolyonghat az ember az úgynevezett tudományos játszótéren, amelynek azért inkább a játszótér jellege dominál.
A kiállítás bejárása után úgy tűnt, hogy a fejlesztő hatás hangsúlyozása inkább csak azért fontos, hogy könnyebben el lehessen adni az egészet a családoknak azzal, hogy itt nem csak játszik, hanem tanul is a gyerek. Hiába írják ki minden teremben, hogy mit hivatott fejleszteni, az azért nem volt teljesen világos, hogy hogyan működhetne ez. Persze tagadhatatlan, hogy nagyon ingergazdag és stimuláló a környezet, de mivel mindössze néhány órát töltenek benne a gyerekek, nehéz elképzelni, hogy hatalmas hatást gyakorolna rájuk ilyen szempontból. De az nem is feltétlenül baj, mert tényleg minőségi szórakozásról van szó tanulás ide vagy oda. Ráadásul a Future Park nagyon jól néz ki, és
abszolút megvan a futurisztikus jellege is,
amiért tényleg élvezetes lehet a felnőtteknek is.
Az első terem a természet működésével hivatott megismertetni a nagyvárosi gyerekeket: a sötét falakra és a padlóra színpompás növény- és állatvilágot vetítenek, amely reagál az emberi érintésre és mozgásra. A lábunk nyomán virágok nőnek, a kezünkkel pedig a falakra tudjuk „festeni” a növényzetet, a következő teremben pedig saját élőlényeket is alkothatunk. A kihelyezett madár, gyík, pillangó- és krokodilsablonokat kiszínezve és beszkennelve megelevenednek az általunk kreált állatok, és ők is belevetik magukat a kavalkádba. A gyíkok felmásznak a falra, a madarak elrepülnek, és arra is fel kell készülni, hogy bizony a kisebb állatot bekebelezi a nagyobb. Ez lenne tehát a dolog „tudományos” része, de ettől függetlenül is teljesen jó móka figyelni a megelevenedő lényeket.
A következő részen nagy, világító labdákat dobálhatunk egymásra, amelyek az érintésről változtatják a színüket, és a mozgatásukkal elvileg a hanghatásokat is lehet befolyásolni a teremben. Arra azonban nem sikerült rájönni, hogy ez hogy működik, a gyerekeket pedig jobban izgatta, hogy a labdák között kergetőzzenek és dobálják egymást, mint hogy a kölcsönhatásokat megfigyeljék.
Itt kapott helyet két interaktív asztalszerűség is, amelyen pici emberek masíroznak, akiknek befolyásolni tudjuk az életét és a környezetét az asztal tapogatásával. Küldhetünk rájuk esőt, állíthatunk eléjük akadályokat, mindezt a kezünkkel és néhány kihelyezett tereptárggyal. Tervszerűség helyett azért itt is jellemzőbb volt, hogy a gyerekek – és a felnőttek – csak tapogatták az asztalt, hogy hátha történik majd valami. Igaz, egy apuka, aki láthatóan már a sokadik óráját töltötte a Future Parkban, elég sok trükköt megmutatott. Tudta például, hogy hogyan lehet például tehenet varázsolni és tüzet gyújtani.
A kiállítás emeleti részén is három terem van, ezek közül a legjobb, és talán az egész Future Park legizgalmasabb része az a terem, ahol a falat tapogatva tudunk alkotni. Ez alapesetben szürke, és fekete szimbólumok jelennek meg rajta, amelyek megérintve átváltoznak valamivé: állatokká, növényekké, heggyé, tűzzé, folyóvá, napsütéssé, hóvá… Ezek azután egymásra is hatással vannak: az állatok elkergetik egymást, a víz eloltja a tüzet, a hó megül a fák ágain. Időbe telik, mire az ember rájön, hogy melyik szimbólum mire utal, de úgy is teljesen élvezhető a játék, ha csak megérintünk minden jelet, ami elénk kerül.
Különböző tájakat varázsolhatunk magunk elé és népesíthetünk be élőlényekkel,
amelyek azután néhány percig élnek a falon, majd eltűnnek. Sőt, igazából nem is csak egymásra reagálnak, hanem ránk is: a kutyákat például meg tudjuk simogatni. A folyamatosan változó táj pedig gyönyörűen néz ki. Itt aztán tényleg sok időt el lehet tölteni azzal is, hogy az ember tanulmányozza a kölcsönhatásokat, hiszen mindig más-más történik a falon. A hanghatásokkal kiegészítve ez a terem kifejezetten pszichedelikus élményt nyújt.
Utána megint egy rajzolós rész következik, ahol ezúttal másféle állatokat tudunk beszkennelni és életre kelteni. Úgy tűnt, a gyerekek nehezen unják meg ezt, főleg, hogy az állatok ezúttal táncra is tudnak perdülni a terem falán. Mellette egy interaktív terepasztal kapott helyet, ahol egy városkát tudunk felépíteni, amely aztán a falon kivetítve is életre kel.
Az utolsó játék a kombinatorikai képességeket hivatott fejleszteni, és a zsenik ugróiskolája nevet kapta, ami azért megint merész vállalásnak tűnik. Tulajdonképpen színes alakzatokon kell végigugrálni és elvileg nem mindegy, hogy milyen sorrendben tesszük ezt. A különböző kombinációkkal különböző hatásokat tudunk kiváltani, de felnőttként sem – vagy felnőttként nem? -sikerült rájönni a benne rejlő logikára. Persze lehet, hogy csak mi nem voltunk elég okosak hozzá.
Összességében tehát tényleg nem mindennapi élményt kínál a Future Park, de azért ne követeljük vissza a jegy árát, ha nem lesz tőle okosabb a gyerek.
Kilencven percnyi kínlódás után, a hosszabbításban lőtt két góllal nyertek a brazilok Costa Rica ellen, amely így biztosan búcsúzik a csoportmeccsek után. Az E csoport másik mérkőzésén Svájcnak sikerült az, ami az oroszországi futball vb-n még egyik csapatnak sem: hátrányból fordítottak, és így nyertek 2-1-re Szerbia ellen. A D csoportban pedig Nigéria egy félidőnyi remek játékkal 2-0-ra verte Izlandot.
Az E csoport második köre a Brazília-Costa Rica mérkőzéssel kezdődött. Az első fordulós döntetlenük után nagy volt a nyomás az ötszörös világbajnokokon, hogy behúzzák a meccset, de nagyon sokáig, egészen pontosan 90 percig úgy tűnt, hogy ez nem fog sikerülni, hiába van papíron óriási különbség a két csapat között.
Az első félidőben nem sok emlékezetes momentum történt, bár Neymar nagyon igyekezett azon, hogy a brazilok megszerezzék a vezetést.
Neymar a lefújás után (MTI/EPA/Georgi Licovszki)
A második félidő elején több veszélyes helyzetük is volt a braziloknak: Jesus és Countinho is gólt szerezhetett volna, és utána is nagy nyomás alatt tartották Navas kapuját, aki azonban most is remek formában védett. A 78. percben úgy tűnt, hogy egy büntető vethet véget a brazilok kínlódásának, mivel egyértelműnek tűnt, hogy Neymart lerántották a tizenhatoson belül. Azonban a videóbíró felülbírálta a pályán lévő Kuipers bírót, aki maga is újranézte a jelenetet, és
elvette a már megítélt tizenegyest.
A videózás miatt is nagyon hosszú, hat perces hosszabbítás következett a rendes játékidő letelte után, és a brazilok a 91. percben végre be is találtak. Coutinho lőtt Navas lábai között a kapuba. Ez egyértelműen felszabadította a brazilokat, és Neymarnak is sikerült gólt szereznie Douglas Costa passzából. A meccs után derült ki, hogy a brazilok legnagyobb sztárja micsoda nyomás alatt lehetett:
percekig sírt a lefújás után a pályán.
Nagyon bekezdett Izland Nigéria ellen a D csoportban: a harmadik percben Gylfi Sigurdsson szabadrúgását kellett védenie Francis Uzoho kapusnak, néhány perccel később pedig ugyanő lőtt kapura. Utána viszont a nigériai csapat többi része is megérkezett a meccsbe, de azért inkább az izlandiak voltak veszélyesebbek.
A második félidő elején viszont jött a fordulat: Victor Moses beadásából egy parádés labdalevétel után Ahmed Musa lőtt hatalmas gólt. Ez pedig rendesen felpörgette a nigériai csapatot, akik hatalmas kedvvel játszották végig a félidőt. A gólszerző Musa parádézott, néhány percen belül két nagy helyzete is volt, amelyből a másodikat gólra is váltotta a 75. percben. A félpálya közepéről egyedül vezette a labdát az izlandi kapu elé, és Hannes Halldorsson kapust is kicselezve lőtt hatalmas gólt.
A rendes játékidő vége előtt tíz perccel még megcsillant a remény az izlandiak előtt, hiszen Finnbogasont buktatták az alapvonalnál a 16-oson belül. A játékvezető először nem ítélt büntetőt, de a videóbíró figyelmeztetése után visszanézte a szituációt, és megadta a tizenegyest, amelyet viszont
a csapatkapitány, Gylfi Sigurdsson a kapu fölé lőtt.
Az albán származású, svájci Granit Xhaka ünnepli a szerbeknek lőtt gólját (MTI/EPA/Laurent Gillieron)
Az E csoport másik pénteki meccsén a kétpontos Szerbia játszott az első forduló után egy ponttal álló Svájccal. A szerbek kezdték jobban a meccset, hamar, már a 6. percben vezetést szereztek Aleksandar Mitrović fejesével. A svájciak egy darabig elég tanácstalanul játszottak, aztán a félidő második részében átvették a kezdeményezést, de nem sikerült egyenlíteniük. A félidő végén újra feltámadtak a szerbek, és néhány perc alatt több veszélyes akciót is kidolgoztak.
A második felidő már sokkal inkább a svájciaké volt,
akiknek a játékában folyamatosan ott volt az egyenlítés lehetősége, amely végül az 52. percben sikerült is. Shaqiri lepattanó lövése után Granit Xhaka lőtt a kapuba hatalmas erővel, a tizenhatoson kívülről. Innentől megint nagyon izgalmas lett a meccs, a szerbekben is simán benne volt a második gól, de inkább a svájciak domináltak, és egyre fokozták a nyomást a második félidő végéhez közeledve. De a szerbek is nagyon nyerni akartak, kockázatos támadást vezettek, és a térfelükön eléggé szabadon hagyott Xherdan Shaqiri egy nagyon jó labdát kapva lefutotta védőjét, és a 90. percben gólt lőtt. Ezzel Svájcnak – a mostani világbajnokságon elsőként – sikerült megfordítania a meccset.
Találó alcím Az évszázad átverése az Ocean’s 8 című filmnek, mert valószínűleg sok néző átverve érzi majd magát, aki az Ocean’s Eleven élményéből kiindulva egy menő és vicces akciómozit vár a filmtől. Még inkább kellemetlenül érezheti magát az, aki esetleg azt hiszi, hogy feminista alapvetésű nyári popcornfilmre ült be. Vigyázat, a kritika enyhén spoileres.
Nyilvánvaló, hogy már az sem feltétlenül volt jó döntés, hogy trilógiává duzzasztotta Steven Soderbergh az Ocean’s Elevent, de az biztos, hogy az Ocean’s 8-nek már el sem kellett volna készülnie, vagy ha mindenáron ragaszkodtak a női verzióhoz, akkor nagyon sok mindent nagyon másként kellett volna csinálni. Ahelyett ugyanis, hogy megkaptuk volna a méltán népszerű Ocean’s Eleven spinoffját, amiben végre nem csak epizódszerephez jutnak a nők, készült egy nagyon rossz utánzat, amely legalább annyira hamis és felszínes, mint az a világ, amelyben hőseink a nagy balhét igyekeznek végrehajtani.
Az alapkérdés nyilván az, hogy miért volt szükség arra, hogy készüljön egy csak női verzió. Gondolom, a metoo meg a női alkotók mozgalmai miatt Hollywoodban most menő nőpártinak lenni, és nőkre fókuszáló mozikat csinálni. Ezt csak üdvözölni lehet, csakhogy vélhetően nem az a legjobb eszköze, ha újraforgatnak férfiközpontú filmeket ezúttal női szereplőgárdával. Nehéz elképzelni, hogy ez ne hasson totálisan erőltetetten, rossz esetben pedig akár kontraproduktív is lehet az összes jó szándék ellenére.
Az Ocean’s 8-ben a csak emlékében megidézett Danny Ocean (George Clooney) frissen börtönből szabadult húga, Debbie Ocean (Sandra Bullock) arra készül, hogy testvére nyomdokain lépdelve ismét belevesse magát a bűn világába. A nagy balhé és az ezzel járó móka és pénz mellett ott van a bizonyítási kényszer: meg akarja mutatni, hogy ő is képes végrehajtani egy nagystílű melót, illetve szép lassan kiderül, hogy azért romantikus ok is rejtezik a háttérben – hasonlóan ugye az Ocean’s Eleven sztorijához.
A koncepció alapját képező csak női felállást viszont nem túl jól sikerült eladni.
Mivel a szakmában nyilván felül vannak reprezentálva a férfiak, ezért kellett valami ok arra, hogy Debbie miért nőkkel veszi körül magát. A társainak azzal indokolta ezt, hogy a nők kevésbé feltűnők (gondolom, bűnözői szerepkörben). A sztoriból aztán kiderül, hogy az igazi magyarázat inkább az, hogy nem bízik már a férfiakban. Ezzel sikerült azt a nem túl szép üzenetet megfogalmazni, miszerint a női összetartás a férfiakkal szembeni ellenérzésben gyökerezik.
És akkor azt még nem is említettük, hogy mit akar ellopni Debbie Ocean és csapata? Nem kaszinót rámolnak ki, mint Danny Oceanék, hanem igazi csajos bulit csinálnak: a divatvilágban hajtják végre a nagy átverést azzal, hogy ellopnak egy különösen értékes nyakláncot. Ehhez pedig szükségük van olyan komoly bűnözői háttérre, mint többek között egy divattervező (Helena-Bonham Carter), egy felszínes filmsztár (Anne Hathaway) és egy divatmagazin szerkesztősége.
Forrás: Intercom
Van egy jelenet, amely szépen összefoglalja, hogy mi lenne a film girl power üzenete, és azt is, hogy miért megy ez félre. Debbie Ocean a nagy akció előtt arról beszél, hogy nem önmagukért csinálják a balhét, hanem
azokért a nyolcéves kislányokért, akik egyszer majd bűnözők szeretnének lenni.
Mindezt egy tükör előtt állva, az ajkát rúzsozva teszi. Gondolom, a filmet esetleg megnéző kislányok pedig majd jól levonhatják a tanulságot, hogy ha olyan szexisek lesznek, mint Sandra Bullock, akkor esetleg egy spinoffban eljátszhatnak női bűnözőket, akik családjuk férfitagjait követve csilivili nyakláncokat lopnak, hogy (vigyázat, itt jön a hatalmas spoiler!!!) megszívathassák a gonosz expasijaikat.
Még mielőtt az olvasó azt hinné, hogy csak ilyen szempontból lehet belekötni a filmbe, és akit az egész feminista vergődés hidegen hagy, akár jól is érezheti magát a moziban, le kell szögezni, hogy az Ocean’s 8 sok más sebből is vérzik.
Annak, aki megnézte az Ocean’s-trilógia eddigi részeit, jó eséllyel unalmas és kiszámítható lesz minden, amit benne lát. Ez az első Ocean’s-film, amelyet nem Steven Sonderbergh rendezett, hanem az Éhezők viadalát is jegyző Gary Ross, és úgy tűnik, inkább csak a külső stílusjegyeit tudta a nagy elődtől ellopkodni, de az már nem nagyon ment neki, hogy valódi feszültséget teremtsen az alapanyagból. Ezen pedig az agyonhájpolt szereplőgárda sem segít.
Sandra Bullock Debbie Oceanje kifejezetten irritáló figura,
akiről egy pillanatig sem lehet elhinni, hogy valóságos. Lou, a Cate Blanchett által alakított barátnője már sok fokkal jobb, de a forgatókönyvben arra nem jutott idő és energia, hogy jobban megismerhessük és megértsük a motivációit. Ugyanez igaz egyébként az összes többi, rossz értelemben véve karikatúraszerű szereplőre, akiket Debbie és Lou a meló érdekében összeszed. Ők is teljesen a levegőben lógnak, holott az Ocean’s Eleven egyik legszórakoztatóbb része pont a csapat összerakása és bemutatása volt. Itt ez ötlettelen és igencsak erőltetett, így az egyébként jó színészek, plusz a betépett hackert játszó Rihanna sem sokat tud hozzátenni a filmhez.
Ott van még a rengeteg kisebb-nagyobb celeb, akik önmagukat alakítják, de a magyar nézőknek valószínűleg nem sok örömfaktort jelentenek majd. Debbie-ék ugyanis az Amerika egyik legfontosabb társadalmi eseményének számító Met Gálán randalíroznak, amiről azt érdemes tudni, hogy sztárok buliznak egymással jótékonykodás ürügyén, és a divatrajongók számára is az év egyik legfontosabb eseményének számít. Itthon azonban valószínűleg jóval kevesebb embert izgat a Met Gála, és sajnos maga a rablás sem sikerült túl érdekfeszítőre. A kötelező nagy csavar pedig olyan, hogy utána az ember csak a fejét fogja. Tehát összefoglalva: hiányoznak a jó karakterek, a feszültség és a humor, azaz gyakorlatilag minden, ami az Ocean’s-filmek kvintesszenciáját jelenti. A felemás feminista üzenet ehhez már csak hab a tortán.
Balhésra sikerült az első mérkőzés vasárnap az oroszországi futball vb-n: Szerbia és Costa Rica találkozóján még lökdösődés is volt, a szerbek 1-0-ra nyertek. Két világbajnok is bemutatkozott a tornán, de meglepetésre egyik csapat sem tudott nyerni. A címvédő németek a kifejezetten jól játszó mexikóiaktól kaptak ki egy góllal, a brazilok pedig csak 1-1-es döntetlenre voltak képesek a svájciakkal.
Nem hozott különösebben szép játékot a vasárnapi első meccs, de sokszor kifejezetten izgalmas volt az E csoport első találkozója Szerbia és Costa Rica között. A mérkőzés első felében egyértelműen a szerbek domináltak, de összességében mindkét oldalon számos hatalmas helyzet volt, viszont az egyetlen gólt végül a szerbek rúgták az 56. percben. Mitrovic buktatása után Aleksandar Kolarov végezhetett el szabadrúgást, amelyet olyan tökéletesen csavart el a perui sorfal mellett, és akkora erő volt benne, hogy az egyébként kifejezetten jó formában védő Keylor Navasnak esélye sem volt. A meccs végére a Costa Rica-i válogatott is felpörgött, de egyre kevésbé a játékról szólt a mérkőzés: még egy kisebb balhé is kialakult az oldalvonal mellett a hosszabbításban. Matic veszett össze a Costa Rica-i kispaddal a labdán, a bírónak kellett közbeavatkoznia. Végül a 97. percben fújták le a meccset, mert
a hosszabbításban még videózni is kellett:
Aleksandar Prijović hátrafelé nyúlva megütött egy perui játékost, a megmozdulás sárga lapot ért, pedig még a piros is benne volt.
Előzetesen is a Németország-Mexikó meccs ígérkezett a legérdekesebbnek vasárnap, és a mexikóiaknak sikerült is meglepniük a németeket. Végül nemcsak partnerei voltak a világbajnoki címvédőnek, hanem teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Az első félidőben hatalmas iramban támadtak, és sikerült is megszerezniük a vezetést a 35. percben, miután a németek támadás közben elveszítették a labdát. Hernández önzetlen passzából Lozano rúgott gólt, miután teljesen állva hagyta védőjét. Pár perccel később Tony Kross szabadrúgása a kapufán csattant, és hiába támadtak a németek, nem tudtak egyenlíteni.
A második félidőben lelassult az iram, mert a mexikóiak egyre jobban átengedték a területet a németeknek, és a cserékkel is átálltak inkább a védekező játékra. (Ha már cserék: pályára lépett az a Rafael Márquez is, aki ötödik világbajnokságán kapott lehetőséget, ezzel beállítva Antonio Carbajalhoz és Lothar Matthäus rekordját.) A németek képtelenek voltak áttörni a mexikói védőkön, vagy ha mégis sikerült, a remek formában védő Guillermo Ochoa akadályozta meg a gólszerzést. A mexikóiak hősiesen állták az egyre erősödő nyomást, és több kontrából még helyzeteket is ki tudtak alakítani.
A világbajnokok mintha kicsit el is vesztették volna a türelmüket:
a 83. percben Thomas Müller kapott sárgát, mert lerántott egy meglóduló mexikóit, egy perccel később Mats Hummels rúgta fel ellenfelét, ami szintén sárgát ért. A három perces hosszabbításban már nagyon tanácstalannak tűntek a németek, pedig az utolsó percre még Neuer is előrement egy szögletrúgáshoz. Végül némi szerencsével – Brandt a hosszabbításban még lőtt egy kapufát – a mexikóiaknak sikerült megtartani az eredményt. Ez az eredmény a vb egyik legnagyobb meglepetése eddig, amit elképesztő örömmámorban ünnepelt a rengeteg mexikói szurkoló a Luzsnyiki Stadionban. Joachim Löw szövetségi kapitány szerint a vereség oka az volt, hogy
a német csapat nem azon a szinten játszott, ahogy általában szokott.
Neymar is pályára lépett az E csoporban játszott Brazília – Svájc mérkõzésen a rosztov-na-donui Rosztov Arénában június 17-én. (MTI/EPA/Shawn Thew)
Az E csoport második vasárnapi meccsén Brazília és Svájc játszott egymással. A sérüléséből felépült Neymarral felálló brazilok papírforma szerint uralták a játékot, és még csak nem is erőltették meg nagyon magukat az első játékrészben. Philippe Coutinho a 20. percben egy szép szabadrúgásból megszerezte a vezetést, azután az ötszörös világbajnokok őrizték a vezetést, a svájciak pedig sokszor csak tanácstalanul gurigáztak a saját térfelükön. Emiatt egy-két helyzetet és szép megmozdulást leszámítva kifejezetten unalmasra sikerült az első 45 perc.
A második félidőben gyorsan jött a svájci egyenlítés, és ennek köszönhetően fel is pörgött a meccs. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, bár az egyenlítéstől felocsúdott brazilok azért jóval többet támadtak. Főleg az utolsó néhány percben és az öt perces hosszabbításban, ami jól mutatja, hogy
mennyire későn ébredtek fel.
A svájciak azonban higgadtan játszottak, és Sommer kapus is magabiztosan fogott mindent, amit kellett. Neymar, Firmino és Miranda is eldönthette volna a meccset az utolsó percekben. A 96. percben pedig Neymar szabadrúgása után Renato Augosto lövését a gólvonalról rúgta ki a remek formában játszót Schär, így maradt a döntetlen.
Az akár a világbajnoki címre is esélyesnek tartott franciák bemutatkozó meccse csak azért sikerült emlékezetesre, mert fontos szerepet kaptak az újonnan bevezetett technológiák. Annál nagyobbat alkottak a vb-újonc izlandiak, akik ellen az argentinok csak döntetlenre voltak képesek. Két büntetőt is kihagytak a szombati meccseken a játékosok, míg négy éve az egész tornán csak egy ilyen eset történt. Összefoglaló az oroszországi futball vb harmadik napjáról.
Beindult a nagyüzem a világbajnokságon: most először rendeztek négy meccset egy napon. Az első mérkőzésen a C csoportból a franciák és az ausztrálok játszottak 14 órától. A franciák azonban elég tanácstalannak tűntek a pályán, pedig papíron jóval erősebbek az ausztrál csapatnál, és ennél csak nehezebb mérkőzéseik lesznek a csoportban.
Az első gólukat 11-esből szerezték az 58. percben, amelynek odaítélése előtt a bíró kisétált az oldalvonalon kívülre, és újranézte videón a szabálytalanságot. Az egész folyamat nem tartott sokkal tovább egy percnél, de még a videós segítséggel sem egyértelmű, hogy jogos volt-e a büntető, amelyet Antoine Griezmann értékesített. Utána nagyon hamar megérkezett az ausztrál válasz: Umtiti kezezése után a 60. percben az ausztrálok is büntetőhöz jutottak, amelyet Mile Jedinak be is lőtt.
A végeredményt a 80. percben Paul Pogba állította be egy trükkös góllal, amely ugyan kipattant a kapuból, de előtte áthaladt a gólvonalon. Az ausztrálok folytatták volna a játékot, de a bíró gólt jelzett, amelyet
a gólvonaltechnológiának köszönhetően az okosórája is megerősített.
A meccs után Didier Deschamp, a franciat szövetségi kapitány úgy értékelt, hogy fontos volt megnyerni az első mérkőzésüket, ezért örül a győzelemnek, de a játéknak még sokat kell javulnia.
A nap legjobban várt mérkőzésén, a 15 órakor kezdődő argentin-izlandi meccsen a vb magyar résztvevői is bemutatkoztak: azok a gyerekek, akik a McDonald’s jóvoltából játékoskísérők lehettek az izlandi csapat mellett. Ez volt a D csoport első mérkőzése, és nagyon izgalmasra sikerült, hiszen az izlandiak abszolút felnőttek a feladathoz. Nem hiába emlegetik ezt a csoportot halálcsoportként, Messiék nem találták az izlandi csoda ellenszerét.
Csak egy 1-1-es döntetlenre voltak képesek, hiába birtokolták jóval többet a labdát, és lőttek rengetegszer kapura.
Pedig már a 20. percben megszerezték a vezetést Agüerónak köszönhetően, de az izlandiak hamarosan egyenlítettek Alfred Finnbogasonnak köszönhetően. Messi a második félidőben megszerezhette volna a vezetést, miután büntetőt harcolt ki a 63. percben, de Halldorsson kivédte a gyenge lövést. Az izlandi kapus egyébként is remekelt, Messi pedig hiába próbálkozott meg mindennel ezután, maradt a döntetlen, ami hatalmas bravúr az izlandiaktól
A C csoportban Peru és Dánia most játszott először hivatalos mérkőzést egymással, a peruiak 36, az dánok 8 év után jutottak ki újra vb-re. A 18 órakor kezdődő meccs első kétharmada nem volt kifejezetten izgalmas, bár itt is volt egy érdekes videóbírós szituáció. Az első félidő végén a perui Christian Cueva esett el a tizenhatoson belül, de a bíró továbbengedte a játékot, és legalább fél perc eltelt, mire rászóltak, hogy a videóbíró szerint érdemes lenne felülbírálni a döntést. Ezután többször is visszanézte a szituációt, és büntetőt ítélt, ezt azonban Cueva csúnyán a kapu fölé rúgta. Igazából már az első percekben is volt egy büntetőgyanús szituáció, akkor egy perui volt túlzottan erőszakos, de nem fújt a bíró, és videózás sem volt.
A vezetést végül a dánok szerezték meg az 59. percben Yussuf Poulsen góljával. Utána felpörgött a mérkőzés, és a peruiak többször is óriási helyzeteket hagytak ki, a dánok pedig növelhették volna az előnyüket, de végül nem született több gól.
A nap utolsó mérkőzése a Horvátország-Nigéria meccs volt 21 órától a D csoportból, amelyen a horvátok sima, 2-0-ás győzelmet arattak. A 33. percben szerezték meg a vezetést Etebo öngóljával, aki Kramaric lövésébe tette bele szerencsétlenül a lábát. A második gólt a 71. percben szerezték, miután Ekong lerántotta Mandzukicot, és a horvátok büntetőjét Modric értékesítette. Ezzel mind a négy szombati meccsen volt tizenegyes.
A Soros-párti brüsszeli politikusok végső támadása, a jogot és igazságot megcsúfoló komcsi bírók és Fekete-Győr András, a Momentum pártelnök-szexológusa a pénteki alternatív sajtószemlében.
Az Origo bizonyítékra bukkant a Soros- és migránspárti politikusok tervével kapcsolatban
„Állandó, felső korlát nélküli kötelező kvótát akar bevezetni az Európai Parlament – derült ki abból az Origo birtokába került feljegyzésből, amit az EP elnöke, Antonio Tajani készített a dublini reformmal kapcsolatban. A dokumentum szerint a brüsszeli bevándorláspárti képviselők bevezetnék a könnyített családegyesítést, csoportosan is át lehetne helyezni migránsokat és a nem engedelmeskedő országokat megbüntetnék: elvonnák az uniós forrásaikat. …
Az EP jelenleg azt várja, hogy az Európai Tanács, vagyis a tagállamok állam- és kormányfői is hagyják jóvá a javaslatot. Ráadásul a brüsszeli képviselők szerint a miniszterelnököknek nem kell egyhangúlag dönteniük, többségi szavazattal is elfogadhatják a kvótát.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ki akarják venni Orbán Viktor és a V4-es miniszterelnökök kezéből a vétózás lehetőségét. Ennyit a nagy brüsszeli demokráciáról. A bevándorláspárti politikusok célja, hogy migránsokkal árasszák el Európát, és ez ellen a közép-európai országok ne tehessenek semmit. …
Mindez a dokumentum is világosan bizonyítja, hogy a Soros György által fizetett migránspárti politikusok végső támadásra készülnek a június végi uniós csúcson.Tudják jól, ha most nem sikerül a közelgő csúcson elfogadtatni a kötelező kvótát, akkor erre több esély nem lesz. …
Mindezt figyelembe véve Orbán Viktorra újabb, rendkívül nagy harc vár Brüsszelben.” (Origo: Itt a bizonyíték: Brüsszel migránsok ezreit telepítené Magyarországra)
Veszélyben a jogállam a Pesti Srácok szerint
„Gyurcsány újabb exminiszterét mentette föl csütörtökön a bíróság a korrupciós vádak alól. Ha úgy vesszük, igaza van Brüsszelnek és mind az 547 hazai „demokratikus” ellenzéki formációnak, amiért évek óta a magyar jogállamiságért aggódnak. Valóban romokban a jogállamiság ott, ahol az államkasszának tízmilliárdos károkat okozó, az országot a tönk szélére juttató ballib politikusbűnözők nincsenek börtönben. Amit egyes bírók „független igazságszolgáltatás” címszó alatt művelnek, az bűnpártolás, illetőleg nemzetbiztonsági kockázat. Nem érzékenyítő tréningek, hanem tisztességre nevelés kéne ezeknek. …
Szabó Pált és bűntársait tehát fölmentette a Fővárosi Törvényszék. Hiszen szó sincs itt semmilyen bűncselekményről! A bíróság ítéletéből következően teljesen normális, hogy állami cégek bagóért eladják impozáns székházaikat a haveroknak, és helyette irgalmatlan pénzért bérleménybe költöznek! … Tóth Erzsébet bírónő (vezető képünkön) is nyilván már rég eladta saját vityillóját, hogy bérlakásba költözhessen havi százezrekért, hiszen az a normális. Nevezett bírónőnek egyébként ahhoz is volt képe, hogy az ítélethirdetéskor politikai hátterű eljárásról beszéljen. Tehát szerinte a jobboldali kormányzat eljárásokat indít politikai ellenfelei ellen. Kemény szavak ezek. Kár, hogy a postapalota-ügyben még a Bajnai-érában, 2010 elején indult a nyomozás… Hoppá!” (Pesti Srácok: Tényleg veszélyben a jogállam – a jogot és az igazságot megcsúfoló „komcsi bírók” miatt)
Továbbra is a Pride izgatja a Magyar Idők fantáziáját
„Van egy olyan érzésem, hogy a fesztiválon megjelenő liberális politikusok jobban örülnének egy harcias karneválnak. Mégiscsak nagyobb sajtót kap az ember, ha az önfeledt masírozás közben fejbe dobják egy-két tanyasi tojással, hervadt paradicsommal.
Merthogy ellenzéki politikusok lesznek a vonulók között, az biztos. Fekete-Győr András, a Momentum migránsbarát pártelnök-szexológusa még valamikor tavaly meg is mondta, hogy pártja politikai közösségként mindig részt vesz majd az esedékes Pride-on. (Gondolom, a rendszeres vonulókat örömmel töltötte el a bejelentés.) Azért csak kíváncsi lennék, kormányra kerülésük esetén hogyan oldanák meg a kamionokon riszáló Pride-vonulók és a keblükre ölelt migránsok közös felvonulását…
Ábrándos óráimban néha elmerengek: mi lesz, ha egyszer a Föld minden országában elfogadják a melegházasságot? Mi lesz a sok jogvédővel, LMBTQ-élharcossal, gondterhelt liberális szervezettel, ha az ő gyámolításukkal már nem lehet több szavazatot szerezni? Amikor ez a fajta hülyítés már nem lesz többé az ellenállás szimbóluma?” (Magyar Idők: Hol legyen a kordon?)
Vekerdy Tamás semmiképpen sem tartaná jónak a tanév meghosszabbítását, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint pedig átgondolatlan a javaslat, amellyel a Népszava értesülései szerint a kormány megváltoztatná jövő évtől a tanév rendjét. Az Emmi arra hivatkozva cáfol, hogy a táboroztatás nem változtatná meg a tanév rendjét, így az nem is lenne hosszabb.
Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke azt mondta a Független Hírügynökségnek, hogy semmiféle szakmai egyeztetésre nem kérték fel a szakszervezetet, így ő is csak a sajtótól értesült arról, hogy újra napirenden van a tanév meghosszabbítása. Már tavaly is napvilágot láttak hírek erről, de akkor sem derültek ki konkrétumok, végül pedig elhalt az ügy – mondta.
A Népszava cikke szerint a kormány azzal indokolná a tanév rendjének megváltoztatását, hogy sok szülőnek nehézséget okoz a hosszú nyári szünet alatt megoldania a gyerekek felügyeletét. Ezen a terhen a lap szerint iskolai keretek között szervezett, két hetes, „táborszerű” foglalkozással akarna könnyíteni a kormány.
Szűcs Tamás elmondta, hogy
valóban létező problémáról van szó,
de első körben azért fel kellene mérni, hogy mekkoráról. A PDSZ elnöke úgy gondolja, hogy egy nagyon egyszerű kérdőíves megkérdezéssel ki lehetne deríteni, hogy mennyire lenne igény a szülők részéről a hosszabb iskolai felügyeletre.
Ha ez megvan, akkor lehetne kidolgozni, hogy milyen módszerrel történjen mindez. Szűcs Tamás szerint lehetetlen, hogy egyszerű kormányrendeletben dönteni lehessen erről, hiszen számos munkajogi és egyéb kérdést felvet. A szakszervezet elnöke hangsúlyozta, hogy a tanárok munkája nem ér véget az utolsó tanítási nappal, június 15-én, hiszen ezután még számos feladatuk van a tanév lezárásával kapcsolatban. Ha erre az egyébként is sűrű időszakra még két hét táboroztatást beiktatnának, az nagyon megnövelné a pedagógusok terheit és később tudnának szabadságra menni.
A Népszavában közöltek alapján ráadásul nem normális tanórákban kéne gondolkodni, hanem olyan foglalkozásokban, programokban, amelyek ettől eltérő módon kötik le egész napra a gyerekeket. Értelemszerűen erre jó előre fel kellene készülni.
„Le kellene kötni egy iskolányi gyereket tíz napon keresztül. Nem tudom, hogy erre fel tud-e készülni a pedagógustársadalom év végén”
– mondta.
Jelentős anyagi terhekkel is járna a javaslat megvalósítása, hiszen mivel nem normális tanítási napokról van szó, ügyeleti és készenléti díjat is fizetni kellene a pedagógusoknak. A PDSZ elnöke szerint kérdés, ki finanszírozná mindezt.
Az is felmerül Szűcs Tamás szerint, hogy hogyan lehetne a plusz munkaterhet arányosan elosztani a tanárok között, és mi lenne a szabadságokkal, amelyekről a jogszabályok előírják, hogy csak tanítási szünetekben lehet kiadni. Ha két héttel kitolódna a tanév, sokan nem is tudnák kivenni az összes szabadságukat a rövidebb nyári szünet miatt.
Diákok a vakáció szót írják a táblára az utolsó tanítási napon a debreceni Hunyadi János Általános Iskolában 2017. június 15-én MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Arra a kérdésre, hogy a gyerekek oldaláról mit jelentene mindez, Szűcs azt válaszolta, hogy szerinte
lehetetlen lenne eladni úgy a plusz két hetet, hogy ne büntetésnek érezzék azt a diákok.
Még ha nem is a tanév meghosszabbításának neveznék a „táborszerű” foglalkozásokat, a gyerekek akkor is annak éreznék, és nem a nyári szünet remek indításának. Hiszen a tanév végének közeledtével már mindenki nagyon várja, hogy kiszabaduljon az iskolai falai közül, amiben az is közrejátszik, hogy már most nagyon meleg van.
Szerinte egyébként sem jó megoldás, ha az egész rendszerre akarnak ráhúzni egyetlen megoldást.
„Ez egy nagyon átgondolatlan ügy”
– összegzett a PDSZ elnöke. Hozzátette, hogy ugyan nem látták a részleteket, de magát az elvet és a tervezett megvalósítást is ellenzik az eddig napvilágot látott információk alapján, annál is inkább, mert nem előzte meg egyeztetés.
Vekerdy Tamás gyerekpszichológus nem szerette volna részletesen kommentálni a tervet, amíg nincsenek pontosabb információk, annyit azonban elmondott, hogy
semmilyen formában nem tartja jó ötletnek a tanév meghosszabbítását.
Szerinte Magyarországon túl meleg van nyáron ahhoz, hogy ilyen módon változtatni lehessen a tanév rendjén. Illetve arról beszélt, hogy ez a központilag szervezett táborozás eleve rosszul hangzik. „Nem is értem, mi ez” – mondta arról, hogy nem látja szükségét gyerekek államilag szervezett táboroztatásának.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumát is megkerestük a kérdéseinkkel. A minisztérium végül kiadott egy közleményt, melyben azt írják, hogy a Népszava cikkében leírtak „nem igazak”. A tárca nem tervez változtatást a tanév hosszát illetően, a 2018/2019-es tanév rendje változatlan marad, és várhatóan a napokban meg is jelenik a Magyar Közlönyben. „Ennek megfelelően a kormányzati támogatással működő nyári táboroztatási programok nem lehetnek kötelezőek,
az ingyenes részvétel egy lehetőség a gyermekek és a családjuk részére”
– írták.
Ebből arra lehet következtetni, hogy a cáfolat ellenére mégiscsak napirenden van a táboroztatás kérdése, csak nem számítana bele a tanévbe, és nem lenne kötelező. „Az érintett pedagógusok juttatásban részesülnek, a részvétel számukra sem kötelező” – zárják a közleményt, amelyből az még mindig nem derül ki, mit takarnának a „táboroztatási programok”, és hogyan tervezné őket lebonyolítani a kormány.
Olyan időket élünk, amikor a történelem kopog az ajtón Pető Andrea, a CEU professzora szerint
A történész nemrég kapta meg az Európai Akadémiák Madame de Staël-díját innovatív, gender szempontú munkájáért
A CEU-nak szerinte Budapesten van a jövője, mert itt vannak feladatai
A tudomány válságban van, a tudás helyett a lojalitás értékelődik fel
Releváns tudást kell előállítani, nem lehet elefántcsonttoronyba zárkózni
Az antigender retorika veszélyes, illetve az is, ha a nőkre tolják a demográfiai problémákat
A tudományos életben sem mindig egyszerű vállalni, ha valaki társadalmi nemekkel foglalkozik
Nemrég megkaptad az Európai Akadémiák Kulturális Értékteremtésért járó Madame de Staël-díját. Egy ilyen elismerés mintha plusz jelentőségre tenne szert ebben a helyzetben, amikor még az is valós veszély, hogy a CEU nem működhet tovább ebben az országban.
Két laudáció is elhangzott a díjátadón, az egyik az ALLEA elnökétől, Günter Stocktól, a másik Luisa Passerinitől, aki az európai történész szakma egyik legfontosabb alakja. Mindketten azt mondták, hogy azért én kaptam ezt a díjat, mert sokfajta témában nagyon népszerűen és eredetien írok. Akik korábban megkapták a díjat, mind tizenöt-húsz évvel idősebbek nálam, ezért van egy megelőlegezett bizalom jellege is a díjnak, hogy az elkövetkezendő húsz évet, ami a nyugdíjig hátra van nem Hawaiin fogom tölteni, koktélozva, hanem részt veszek az európai tudományos közéletben, és azokat az értékeket képviselem, amiket ez a díj is. A Madame de Staël-díj névadója egy gondolkodó, feminista nő volt, akit a tudományos életben is komolyan vettek, ezért világos, hogy olyasvalakinek akarták adni a díjat, aki ebbe a kategóriába beletartozik. Tudjuk azt is, hogy az európai, és különösen a kelet-európai tudományos életben a nőknek nagyon nehéz érvényesülniük. Az, hogy én ilyen messze eljutottam, annak köszönhető, hogy a CEU-ban mindig támogattak, és jó lehetőségeket kaptam. De nem jelenti azt, hogy nem kellett ugyanúgy megharcolnom itt is azért, hogy arról gondolkodhassak és írhassak, amit én fontosnak találok. A szófiai díjátadón egyébként nem találkoztam olyannal, aki ne kérdezte volna meg, hogy mi van a CEU-val, hiszen az elmúlt huszonhét évben fontos részesévé vált a globális tudományos életnek. Mindenki tudja, hogy ez egy nagyon jó egyetem, és habár kicsi, nagyon fontos dolgot csinál. Tekintettel arra, hogy én 1991 óta dolgozom ott, ez nekem személyes öröm és büszkeség is.
Bocsánat, de ehhez nagyon idekívánkozik, hogy Kövér László a minap azt mondta, hogy bármelyik magyar egyetem jobb a CEU-nál.
Mindenki azt mond, amit akar. De egy tudományos élet van, és abban az egyben a CEU-nak nagyon fontos helye van. Magyarországon viszont az a tragédia, hogy az, hogy kinek honnan van diplomája, meghatározza, hol kaphat állást. Ezért a mi diákjaink már sokszor nem is gondolkoznak azon, hogy Magyarországon helyezkedjenek el, maximum az üzleti szektorban, de azért már ott is
meggondolják, hogy alkalmaznak-e valakit CEU-s diplomával.
Jó állásokat kapnak általában a diákjaink, ez például a mi tanszékünkön az akkreditációs felülvizsgálathoz készített végzősők munkavállalását követő jelentésből kiderült, de nem Magyarországon, és ez szomorú dolog.
A jelentkezők számára milyen hatással volt a bizonytalanság?
Sokkal többen jelentkeztek. Most nagyon érdekes hely lett a CEU. Jót tett a diákok rekrutálásának, hogy jó sajtónk volt, az egész világ rólunk beszélt, és az derült ki, hogy ez egy izgalmas, jó színvonalú, diákközpontú hely. Az egyetem közösségét is nagyon összekovácsolta ez az ügy, szóval én tulajdonképpen optimista vagyok minden szempontból. Az a típusú oktatás, amit mi csinálunk, az a típusú újszerű megközelítése a tudománynak és a tudományos kommunikációnak, az a jövő.
Abban is optimista vagy, hogy van jövője a CEU-nak Budapesten?
Hol legyen jövője, ha nem Budapesten? Itt van mit mondani, itt van mit csinálni. Itt van feladatunk.
Ahogy említetted is, a díj odaítélésének indoklásban hangsúlyozták, hogy olyan témákat vizsgáltál a társadalmi nemek szempontjából, amelyeknél ez alapvetően új megközelítést jelentett. Miért választottad történészként ezt a kiindulópontot?
Amikor az első könyvemet írtam, a Nőhistóriákat, az egyik nagytekintélyű történész kolléga megkérdezte, hogy mivel foglalkozom. Mondtam, hogy az 1945 utáni női politizálással. Erre azt válaszolta, hogy milyen jó, mert ez a téma egyszerűen nincs. Ekkor voltam mondjuk 26 éves, és nem volt túl lelkesítő, hogy a szakma egyik nagy öregje azt mondta arra, amivel évek óta foglalkoztam, hogy az nincs. Egyébként ebből is következik az, amit most tapasztalunk, hogy a szélsőségek történetének kutatása és a holokausztkutatás is válságba került. Az előző húsz évben csak a férfiak beszéltek férfiakról férfiaknak, most pedig szembe kell nézni a populista kihívással: sokan megkérdőjelezik a tudomány jelentőségét és tartalmát, és azt hiszik, hogy ők jobban értenek mindehhez, mint a történészek. Tulajdonképpen lehet, hogy ezért is adták nekem ezt a díjat, mert én már évek óta mondom, hogy ez bekövetkezhet. Az a szörnyű, hogy most elmondhatom, hogy én ezt előre megmondtam. Ami igazán bosszant az egészben, hogy mindenki meg van lepődve a fejleményeken, pedig egy nagyon jól átlátható tudományos paradigmaváltásról van szó, amivel egyébként az ALLEA szófiai közgyűlése is foglalkozott. Volt egy konferencia is a díjátadó mellett, ahol arról beszélgettünk, hogy
mi lehet csinálni az áltudományokkal, az álhírekkel, a médiával, és azzal, hogy a tudomány presztízse ennyire leértékelődött.
Ugyanis nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is jellemző, hogy a tudomány, a tudás létrehozása és az egész intézményrendszer komoly válsággal néz szembe.
De mit adhat hozzá ezekhez a témákhoz, mint például második világháború vagy a holokausztkutatás a társadalmi nemek tanulmánya?
Nem arról van szó, hogy van a nagy történelem, meg a társadalmi nemek története és a nőtörténet, ami hozzátesz ehhez valamit. Hanem arról, hogy ez egy másfajta történet, másfajta forrásokkal és módszertannal. Releváns kérdéseket tesz fel napjainkra vonatkozóan, engem pedig történészként mindig az érdekelt, ami a jelenben fontos, illetve az, hogy mi lesz a jövőben, amihez meg kell ismerni a múltat, és gondolkozni rajta. A társadalmi nemek története újfajta episztemológiát és megismerést jelent. Ráadásul, ha az ember másfajta történelmet ír, mint a hagyományosan értelmezett politikatörténet, az már önmagában érdekes. Én megpróbálok mindig hozzáférhető nyelven is írni, ami nagyon nehéz. Pedig ennek a kihívásnak, ami előtt a tudomány áll, fontos része az is, hogy olyan könyveket írjunk, amik érdeklik az embereket, és el is tudják és akarják olvasni őket. Ez nagyon triviálisnak tűnik, de a tudományos életben nem mindig jellemző. A kollégáim nagy része rosszul van ettől a gondolattól, hogy ne csak a szűken vett szakmának írjanak, és nem érdekli őket, hogy a cikkeiket olvassák vagy sem. Én viszont azt gondolom, hogy igenis van felelősségük a tudósoknak ebben, mert
meg kell szolgálni azt a pénzt, amit az adófizetőktől kapunk.
Azzal, hogy releváns tudást állítunk elő.
Tehát olyat, ami nem csak egy tudományos burokban életképes.
Többek között azért van válságban a tudomány, mert nagyon buta módon elefántcsonttoronyba zárta magát.
A társadalmi nemek tanulmányozását sokszor azzal írják le, hogy ez a hagyományos értékrendre veszélyes dolog, „genderideológia”. Miért válhatott a konzervatív oldalról bűnbakká a tudomány?
A társadalmi nemek tudománya komplex tudományos megközelítés, határozott társadalomtudományi irányzat, de a társadalmi nemek elleni küzdelem tulajdonképpen egy szocializációs harc része. Az úgynevezett antigender mozgalmaknak semmi köze nincs magához a tudományághoz, hanem azt a kérdést teszik fel, hogy mit tekintünk tudománynak. Ha megnézzük azokat, akik globálisan terjesztik ezeket az antigender üzeneteket, azt látjuk, hogy egy olyan nemzetközi mozgalomról van szó, amely paradigmaváltást akar elérni a tudományban, mintegy reklerikalizálva azt. Ez azt jelenti, hogy azzal a racionális, normatív módszertanok alapján működő tudománnyal szemben, ami a felvilágosodással létrejött Európában, vissza akarnak térni a középkorban használatos tudományossághoz, ahol a tények attól függnek, kinek mi az érdeke. Ebben a paradigmaváltásban a társadalmi nemek fogalma „szimbolikus kötőanyaggá” vált, ezért beszélnek annyit és annyian a „genderről”. Összeköt olyan fogalmakat, cselekvőket, intézményeket, eszközöket, amelyek különben nem tartoznának össze. Egyfajta tiltakozási forma lett a meglevő liberális rend ellen, mely megélhető alternatívát kínál. Mobilizálásra pedig érzelmeket, elsősorban a gyűlöletet és a megvetést használja. Sokszor arról beszélünk, hogy antifeminizmus vagy vissszacsapás (backlash) van, pedig nem ez a helyzet. Paradigmaváltás van, de még mindig sokan abban reménykednek, hogy ezeket a folyamatokat vissza lehet fordítani. Pedig semmit nem lehet visszaállítani. Világos, hogy például le akarják váltani a meglevő tudományos elitet, és létre akarnak hozni egy párhuzamos újat, amelynek egyetlen egy kritériuma van, a lojalitás. És ez visszatérés a középkorhoz.
Ha visszafordítani nem lehet a folyamatot, akkor mit lehet tenni azoknak, akik nem tetszik ez a paradigmaváltás?
A díjat elfogadó beszédemben azt mondtam, hogy újfajta terminológiát és megközelítést kell használnunk. A politikában is olyan nyelvet kell meghonosítani, amit az emberek megértenek. Emellett vissza kell nyúlni azokhoz az ellenállási formákhoz, amelyek régen nagyon jól működtek. Szalonokkal, alternatív, nyilvános terekkel, gondolkodással, beszélgetéssel, az emberek személyes megkeresésével. Tehát annak az ellenállásnak van itt az ideje megint, ami működött annak idején a kommunizmusban.
Ez egy elég markáns álláspont, hiszen sokan mondják, hogy ebbe az irányba haladunk, azt viszont, hogy el is érünk idáig…
Teljesen megváltozott a világunk. Nagyon atomizálódott a társadalom,
a neoliberalizmus teljesen szétverte a meglevő közösségeket,
intézményeket, áruvá tett az emberi méltóság lényegéhez tartozó értékeket és cselekvéseket. Például a Nőügyek 2018 kutatásból is az derül ki, hogy baj esetében a nők egy másik nőhöz fordulnak, eszükbe sem jut, hogy az államtól kérjenek segítséget.
Pető Andrea az ALLEA díjátadóján
Jó hogy ez a kötet szóba került, mert a bemutatóján az egyik legmeglepőbb dolog az volt, hogy mennyire más dolgok jelentik a problémát a nőknek ma Magyarországon, mint amivel értelmiségiként és feministaként foglalkozni szoktunk. Ez mintha egyfajta kritikát is jelente azok felé, akik foglalkoznak a társadalmi egyenlőtlenségekkel.
Pontosan, de az a helyzet, hogy a nőmozgalom mindig is olajfolt volt a vízen. Nagyon kevés olyan korszak volt a történelemben, amikor nemcsak egy kis zárt közösség beszélt ezekről a dolgokról magának, hanem kapcsolatot talált a nők tömegeihez. Amíg ez így van, addig nem kell aggódnia a hatalomnak: biztos nagyon sok olyan szavazó lesz, aki a gazdasági érdekei ellenére is egy olyan kormányt támogat, amely nem képviseli az érdekeit.
De egy alternatív, második nyilvánossággal, amelyet az előbb említettél, hogyan lehetne ezt megváltoztatni?
Az a kérdés, hogy a kis pontokból hogyan lehet felépíteni egy nagyobb közösséget. Illetve olyan problémákat kell megfogalmazni, amelyek mindenkinek problémát jelentenek, és olyan nyelven, amelyet mindenki ért. Erre világított rá a kutatási jelentés is. Nem egyéni probléma, hogy megszakadsz abban, ha egyedül neveled a gyereked. Ezek mind strukturális problémák, ezekről kell beszélni.
Igen, csakhogy a kutatásból az is kiderült, hogy a nők észlelik a problémákat, csak pont az nem csapódik le bennük, hogy ezek strukturális problémák, amelyeket a mélyben rejlő egyenlőtlenségek okoznak. Meglepő volt látni, hogy mennyire nem kapcsolják össze ezeket a dolgokat.
De erre nem úgy kell reagálni, hogy megmondjuk nekik, hogy márpedig ezek összekapcsolódnak, és ők buták, mert eddig ezt nem vették észre, hanem olyan helyzeteket találni, amelyekben ez nyilvánvalóvá válik. De ez már inkább politikai ügy.
Az illiberális állam felfogása kifejezetten jó táptalaja az antigender nézeteknek. Vajon mennyiben hozhat változást, hogy illiberális helyett most már szívesebben beszél kereszténydemokráciáról a kormányzat?
Mindenképpen jó lenne, ha ez az antigender retorika eltűnne, mert ez nagyon veszélyes dolog. A gyűlölet és a kirekesztés korlátozása biztonságpolitikai kérdés is. Ha pedig a kormány valóban kereszténydemokrataként viselkedne, az jó lenne.
Ha egy konzervatív kormány konzervatív, azzal nincs baj. Azzal van baj, ha konzervatívnak mondja magát, de illiberális,
mert abban a pillanatban nagyon közel vagyunk A szolgálólány meséjéhez. Tegnap néztem a tévében egy népesedési konferenciáról szóló tudósítást, ahol elhangzott egy olyan kifejezés, amit még sosem hallottam, hogy „petefészekkapacitás”. Ez egy nagyon riasztó narratíva.
A nőkkel kapcsolatban egyértelműen a reprodukciós és a gondoskodói feladatok kerülnek előtérbe a kormány kommunikációjában, de lehet a demográfiai kérdést anélkül középpontba állítani, hogy belecsúsznánk ebbe?
Persze, hogy lehet, nem kell feltalálni a meleg vizet. Csak nem a nőkre kéne rányomni ezeket a feladatokat, hanem megfelelő államilag finanszírozott infrastruktúrát kell kialakítani a gyerekvállalás támogatására. Igazából kevesebbe kerül az a nő az államnak, aki fizetetlen gyereknevelést végez munka mellett, mint ha fizetett gondoskodási munkát végez. Ha pedig az egész problémát leöntjük ezzel az anyaság ideológiai mázzal, akkor a nőket kívülről rákényszerítjük arra, hogy kevesebb pénzért vállaljanak több feladatot ahelyett, hogy az állam az adóforintokból létrehozna egy megfelelő támogató intézményrendszert.
Ha már szóba került A szolgálólány meséje, mit gondolsz a sorozatról? A kezdeti lelkesedés után mostanában szokás kritizálni.
Esztétikai szempontból lehet kritizálni, de ha csak egy kicsit sikerül vele vészjelzést adni a nézőknek a jövőre nézve, akkor már megérte. Tony Judt azt írta, hogy a szociáldemokrácia jövőjének kitalálásához a félelemre van elsősorban szükség. Tehát félni kell attól, hogy mi van, ha elrontjuk, ahogy az első világháború után történt. Mert nagyon nagy a tét, és évszázadokra el lehet rontani. Szerintem a félelem a legfontosabb érzelem, amire a politizáló embereknek szüksége van most.
Ritkán van olyan, amikor kopog a Történelem az ember ajtaján, most viszont ez történik.
De azt is fontos kiemelni, hogy a könyvben leírt Gileád azért jött létre, mert valami nem jól működött a liberális demokráciában.
A politika után beszéljünk arról is, hogy a tudomány hogy áll a társadalmi nemek tanulmányához. 2006-ban mondtad ezt: „az akadémiai tudományosság ellenállását mind ez ideig nem sikerült leküzdenünk, a befogadás gesztusai elmaradnak”. Hogy állunk most ebben? Például most már nem csak a CEU-n van társadalmi nemek tanulmánya szak.
Az én generációm foglalkozott először intézményesen a társadalmi nemekkel, és mi most már valamilyen szinten benne vagyunk a tudományos elitben. Van nagydoktori fokozatunk, ott vagyunk Tudományos Akadémiában, de kérdés, hogy hogyan tovább. Hogy ez az intézményekbe bekerülés pacifikálja a nőket, hiszen ott van a pozícióféltés, vagy a kollégák rájönnek arra, hogy az embernek a fejére úgyis oda van írva, hogy feminista és társadalmi nemekkel foglalkozik, ezért csak ennek felvállalásával lehet előre lépni.
De az elmondható, hogy a tudományos közösség elfogadta a társadalmi nemek tanulmánya létjogosultságát?
Az attól függ. Még most is készülnek olyan összefoglaló történeti munkák, amelyekből teljesen kimarad a gender. Ez egy hosszú távú harc, mert annyira más, mint a hagyományos politikatörténeti megközelítés. De egyre többen foglalkoznak nőtörténettel, a kérdés már csak az, hogy ők milyen típusú történeket mondanak el. Például eddig az volt a bajunk, hogy nincsenek nők a történelemben. Ez mostanra megváltozott, rengeteg női életrajz íródik, de nem mindegy, hogy milyen keretben beszélnek a nőkről. Az 1956-os emlékév kapcsán írtam, hogy még tíz éve sem gondoltam volna, hogy női szabadságharcosok képeivel lesz tele az utca 2016-ban, de azért az a helyzet, hogy ezek a nők nem önálló cselekvőkként jelentek meg. Tehát az nem elég, hogy sok nőtörténeti könyv és cikk van, mert
azt is vizsgálni kell, hogy miért maradtak ki a nők eddig a történelemből,
és melyek azok az értelmezési keretek, amelyekben most bekerülhetnek.
Beszéljünk egy kicsit az új kötetedről is, amely most jelent meg Elmondani az elmondhatatlant címmel, és a második világháborút a nemi erőszak szempontjából vizsgálja.
A könyv négy részből áll. Az első azzal foglalkozik, hogy milyen forrásaink vannak a második világháborúban elkövetett nemi erőszakokról. A második azt nézi meg, hogy milyen következményei voltak ennek a háború után, majd azt vizsgálom, hogy ez hogyan jelenik meg a különböző emlékezetformákban. Az utolsó rész pedig azzal foglalkozik, hogy mit lehet tudni az elkövető szovjet katonákról és katonanőkről. A könyv üzenetét azzal lehetne összefoglalni, hogy a második világháborút mindig a politika- és hadtörténet, jobb esetben a gazdaságtörténet szempontjából elemzik, ahelyett, hogy azt néznék, milyen hatása volt mindennek a civil lakosságra. Pedig a második világháborúnak az a jellemzője, hogy a nemi erőszak tömegessé vált. Ennek a következményeit vizsgálja a könyv. Az Elmondani az elmondhatatlant cím pedig arra utal, hogy a nemi erőszak olyan téma, amely önmagában is nagyon tabusított, és a forráshiány, illetve a források elfogultsága miatt a háború kapcsán erről még nehezebb beszélni.
Most min dolgozol?
A nők szerepével foglalkozom a nyilas mozgalomban, az MTA doktori disszertációmból írok könyvet.
Fikciós könyvet is írtál már, 2009-ben jelent meg a Katalin leányai. Ennek várható folytatása?
Ezt trilógiának szántam, és az első kötet, a Katalin leányai amellett, hogy krimi, tulajdonképpen nőtörténeti elméleti tankönyv is. Minden fejezet a nőtörténet-írás egyik elméleti kérdésről szól. Nagyon élveztem a könyv elkészítését, mert összekapcsolódott benne a kreatív írást és a tudomány. A diákjaim is nagyon élvezték azt a kurzust, amit akkor tartottam, mikor ezt írtam. A történész egyébként is detektív, megpróbálja megtudni, hogy mi, hol és hogyan történt, értelmezve a nyomokat. De mivel ez egy a 19. század végén játszódó krimi, akkor is élvezheti valaki, ha nem tudja, hogy egy nőtörténeti elméleti munka az alapja. Viszont azért is választottam ezt a népszerű műfajt, hogy megmutassam, hogy az ilyen dolgokról is lehet populárisan beszélni. A második részhez már megvan a kutatási anyag, de még nem tudom, mikor lesz belőle könyv.
„Régóta finanszírozási válság van a közéleti nyomtatott sajtóban, ami összefügg a politikai helyzettel” – mondta a FüHü-nek Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke annak kapcsán, hogy csütörtökön jelent meg a Heti Válasz utolsó print száma. Szerinte a saját lelkiismeretük szerint dolgozó újságírókat el akarják tüntetni a szakmából.
„A kormány példátlanul nagy befolyást gyakorol a hirdetési piacra” – mondta Hargitai arról, hogy mi a legnagyobb kihívás, amivel a print lapok szembenéznek. Szerinte mindenki tapasztalja, aki ilyen helyen dolgozik, hogy nem is csak az állami hirdetések hiányával van a baj, hanem azzal is, hogy ez a piaci hirdetésekre is hatással van.
„A piaci, tehát az államtól elvileg független hirdetők szorosan együtt mozognak az állammal: ahol nem jelenik meg állami hirdetés, ott a magánhirdetők is eltűnnek,
mert úgy értelmezik, hogy tiltólistára került az orgánum, és nem akarják magukra vonni a kormány haragját” – mondta a MÚOSZ elnöke megerősítve ezzel a Heti Válasz főszerkesztőjének szavait. Borókai Gábor szerdán megjelent írásában kiemelte, hogy a 2007 és 2015 között nyereséges lap a G-nap, azaz a tulajdonos Simicska Lajos és Orbán Viktor miniszterelnök összeveszése után 82 százalékát elvesztette a hirdetési bevételeinek. Simicska a választások után nem kívánta tovább működtetni a lapot, új vevő pedig egyelőre nem akadt a veszteségessé tett lapra.
Hargitai Miklós szerint a piactól teljesen elszakadt viszonyok alakultak ki a nyomtatott sajtóban. Példaként hozta fel, hogy bezárásakor a Népszabadság (melynek ő is munkatársa volt) piacvezető politikai napilapként körülbelül 40 ezer példányban jelent meg, miközben a Magyar Idők esetében tizedannyi volt a példányszám, a havi hirdetési bevételük viszont több volt, mint a Népszabadság esetében az egész éves.
„A kormány politikai jóindulatát kell megszerezni a hirdetési bevételekhez, ami azt jelenti, hogy
a sajtónak azon része, amely nem kormányzati befolyás alatt áll, semmi jóra nem számíthat”
– mondta.
Arra a kérdésre, hogy a print lapok olvasottságának általános csökkenése mennyire járulhat hozzá a kialakult helyzethez Hargitai Miklós azt mondta, hogy ez nem döntő tényező. Annál is inkább, mert a korábbi zuhanás után megállt a csökkenés, és például a Népszava az egyre szűkülő piacon még jelentős példányszámnövekedést is el tudott érni, tehát továbbra is van igény a nyomtatott sajtóra. Az más kérdés, hogy hiába a növekedett meg az olvasótábora, a Népszavát is könnyen el tudná lehetetleníteni a kormányzat, ha „hirtelen rázúdítaná az összes haragját” – véli Hargitai, aki jelenleg ott dolgozik.
Arra a kérdésre, hogy mit tud tenni a MÚOSZ az állás nélkül maradó újságíróként, a szervezet elnöke azt válaszolta, hogy hosszú távon nem sokat. Elmondta, hogy a Népszabadság megszűnése után még az újságírók nagy része el tudott helyezkedni a szakmában, de a Magyar Nemzet megszűnésénél már nem ez volt a helyzet.
Csak kevesen találtak munkát, és ez csak rosszabb lesz, hiszen a piac folyamatosan szűkül.
„A MÚOSZ-nak társadalmi szervezetként nincs olyan ereje, hogy az összes munka nélkül maradt újságíró egzisztenciájáról gondoskodni tudjon” – mondta. Segélyalapot működtetnek, emellett jogi és munkaügyi tanácsot tudnak adni ahhoz, hogy egy lap megszűnése esetén a lehető legkevesebb hátrány érje az ott dolgozókat. Hosszú távon viszont nem tudnak segíteni.
Arra a felvetésre, hogy emiatt sok újságíró elhagyhatja a pályát, Hargitai azt mondta, hogy szerinte ez is lehet a kormányzat célja. Szeretnék kiszorítani azokat az újságírókat, akik még a saját tudásuk és lelkiismeretük alapján írnak, hogy a helyükre olyanok kerüljenek, „akiknek meg lehet mondani, hogy miről mit lehet írni”.
Csütörtökön kezdődik a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó: a fesztivál versenyprogramjában idén is tizennégy előadás szerepel, azonban a válogatók kifejezetten sok határon túli és vidéki produkciót válogattak be a versenybe. Az egyik válogató, Regős János szerint ennek egyszerűen az volt az oka, hogy idén Budapesten kívül találtak igazán erős előadásokat.
Új szabályokat vezettek be a POSZT versenyprogramjának kiválasztásában, ennek értelmében a színházaknak regisztrálniuk kellett, és a bemutatószámtól függően három, kettő vagy egy előadást ajánlhattak a válogatók figyelmébe megtekintésre – mondta a FüHü-nek Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház korábbi igazgatója, aki Térey János író, költő, drámaíró és műfordító mellett a 2018-as POSZT válogatója volt.
Összesen 178 előadást láttak az évadban, tehát még többet is, mint amennyit a színházak neveztek. Térey Jánossal, illetve a tanácsadónak felkért Bazsányi Sándorral (a MASZK egyesület elnöke) és Balog Józseffel (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara esztétika szakának megbízott tanszékvezetője) a legtöbb darabot Budapesten nézték meg. Ennek ellenére tavalyhoz képest kevesebb fővárosi előadás került be a válogatásba, és feltűnően sok a határon túli produkció.
Regős János MTI Fotó: Marjai János
Regős János ezt azzal magyarázta, hogy egyrészt megszűnt a korábban érvényben lévő korlátozás, hogy csak két határon túli előadás lehet a versenyben, másrészt pedig úgy alakult, hogy nagyon erős volt a vidéki, és különösen a határon túli színházak műsora.
„Meglepően érdekesebbek, izgalmasabbak a vidéki és határon túli színházak, mint úgy általában a budapestiek,
ami nem jelenti azt, hogy Budapesten ne lett volna jó néhány figyelemreméltó előadás” – mondta.
Budapesten körülbelül nyolcvan előadást láttak Regősék, tehát messze a legtöbbet, de a vidéki és a határon túli színházak esetében a kisebb merítésből is több produkciót válogattak ki.
„Ez mutatja azt is, hogy milyen korszerű, különleges színházi nyelvet használnak a határon túli színházak” – mondta Regős János. Hozzátette, hogy Térey Jánossal
igyekeztek az „érvényes, progresszív, mai” előadásokat beválogatni,
és az ország határain kívül nagyon sok ilyen erős előadást találtak.
Idén is hét nagyszínházi és hét kamaradarab került be a versenyprogramba, ezek között négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli színház produkciója szerepel, amelyeket a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházban láthat a közönség június 7. és 16. között.
A szakmai zsűri tagja idén Szamosi Zsófia, Trokán Péter, Falussy Lilla, Csanádi Judit, Rockenbauer Zoltán, Bóta Gábor és Zsuráfszky Zoltán, a színészzsűri tagja Felföldi Anikó, Molnár Zsuzsa és Ungvári István lesz.
A fesztivál díszvendége Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházigazgató, rendező.
A 2018-as POSZT versenyprogramja:
Henrik Ibsen: Rosmersholm, Kolozsvári Állami Magyar Színház, rendezte: Andriy Zholdak
A. P. Csehov: Három nővér, Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, rendező: Ilja Bocsarnikovsz
Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz, Katona József Színház, Budapest, rendező: Kovács D. Dániel
Henrik Ibsen: Hedda Gabler, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat, rendezte: Keresztes Attila
Leo Stein – Kálmán Imre: Csárdáskirálynő, Katona József Színház, Kecskemét, rendezte: Béres Attila
Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör, Szigligeti Színház, Nagyvárad, rendező: Anca Bradu
László Miklós: Illatszertár, Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, rendező: Mohácsi János
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
