Orbán Viktor még szinte el sem hagyta a tusnádfürdői pódiumot, amikor Hollik István nyilatkozott: ők máris készen állnak a küzdelemre a liberális politikai erőkkel. Szerinte ma Európában az egyik oldalon a liberális elit áll, a másik oldalon a kereszténydemokraták, akik megvédik a keresztény értékeken nyugvó életformát, és nemet mondanak a bevándorlásra. Egyetért ezzel Elek István az MDF egykori alapítója, újságíró, politikus?
- Nem vezethet sehová a liberális-kereszténydemokrata harc
- Megpróbálja eltakarni a „meztelenségét”
- Harcos ateistából harcos hitvédő
- Orbán a damaszkuszi úton
- Önjáróvá vált a rendszer
Ön hogyan látja, ez az újabb hadüzenet a liberalizmusnak az orbáni ellenségkeresés egy újabb állomása? Vagy ennél többről van szó?
Nemcsak az én álláspontommal, hanem
a politikaelmélet alapigazságaival is ütközik az a kijelentés, miszerint a liberalizmus és a keresztény értékek képviselete összeegyeztethetetlen.
1990-ben abból indultunk ki, hogy egy XX. századi, nyugati típusú demokráciát akarunk felépíteni, és ebből természetesen következett, hogy az liberális demokrácia lehet csak. Olyan, amely a fékekre és ellensúlyokra épül, az emberi jogokat mélyen tiszteletben tartó intézményeket működtet, ahol szólás és gyülekezési szabadság van, ahol szabad a sajtó. Hadd ne soroljam.
Valóban, hosszú ideig ez szerepelt a közbeszédben is.
Senki nem vonta kétségbe, hogy ebben a demokratikus közéletben megfér egymás mellett békében a liberalizmus és a kereszténydemokrácia. Ezek Nyugaton egymással versengő politikai irányzatok, amelyek aszerint különböznek csak, hogy a közös alap értékeinket melyik, milyen hangsúllyal képviseli.
Abban igaza van, hogy az utóbbi időben Nyugat-Európában a liberális eszmei oldal dominált,
de nem vezetne sehová egyfajta szakítás a két oldal között.
Akkor a magyar miniszterelnök miért élezi ennyire a helyzetet?
Neki mindig kellenek ellenfelek. A háttérben alighanem az áll, hogy ezzel a mesterséges háborúsdival akarja elfedni, hogy Magyarországon felszámolta a demokráciát, a hatalommegosztás eszközeit, és elindult egyfajta autokrata vezetés irányába. Ennek a „meztelenségét” alighanem szégyelli, megpróbálja eltakarni. És persze arról is szó van, hogy a közeledő uniós választásokat szeretné felhasználni a maga javára. Ezzel
a „kereszténydemokrácia mindenek előtt!” jelszóval szeretne behajózni az európai vezetés tekintélyesebb köreibe.
Biztosan nem szeretné, ha tetemre hívnák, mit művelt Magyarországon a liberális demokrácia elfogadott elveivel.
A kilencvenes években éppen a fideszesek képviselték ezeket a legvehemensebben.
Emlékeimben ma is élesen élnek azok a jelenetek, amikor, Áder, Szájer, Orbán vagy Fodor feláll és kioktatja liberalizmusból, demokráciából a többi képviselőt, az Antall-kormány e téren meglehetősen botladozó vezetőit.
Valóban összeférhetetlen lett a XXI. században a liberális demokrácia a kereszténydemokráciával?
Nekem ez a gondolat különösen furcsa. Az MDF-ből való kizárásom után átléptem a Fideszbe, 1994-98 között Orbán elnöki tanácsadó testületében is szerepet kaptam. Volt olyan idő, 1994-95 táján, amikor Orbán elindult meghódítani a volt Antall-tábor liberális, kereszténydemokrata értelmiségét. Nem volt könnyű dolga, hiszen sokan emlékeztek még arra a „másik” Orbánra, aki szinte harcos ateistaként beszélt a Házban. Én írtam neki olyan ajánlásokat, hogyan próbálja meggyőzni a Keresztény Értelmiségi Szövetség (KÉSZ) tagjait, hogy elfogadják, belássák, megváltozott. Már nem ellensége a kereszténydemokráciának.
Azokban az években sokan mások is jártak a „damaszkuszi úton”.
Nem is vetette ezt senki a szemére. Elfogadták neki, hogy fogékony lett a keresztény gondolatokra. Barankovics Istvánnak, az egykori Kereszténydemokrata Néppárt vezetőjének 1945 utáni beszédeiből idéztem neki, amik azt bizonyították, hogy
a modern kereszténydemokrácia és a modern liberális gondolkodás nem összeegyeztethetetlen.
Ez alkalmas muníciónak bizonyult Orbán számára is a KÉSZ előtti megmérettetés során. Ezek után most hallgatni az okfejtéseket, amelyeket Tusványoson felsorolt, az embernek a haja is elmegy!
Honnan ez a fordulat? Ez is egy olyan irányváltás, mint amikor a Fidesz liberálisból konzervatívvá avanzsált?
Amiről az előbb beszéltem, akkor meg kellett nyernie a keresztény értelmiség támogatását, ma talán a szélsőjobb radikálisait szeretné becsatornázni a pártszövetségbe.
Nagy ívű európai nyitást is felvázolt, amelyben fontos szerepet szánna a térség országainak. Lát ebben realitást?
Kétségtelen, hogy érzékelhetők Európában bizonyos politikai elmozdulások, amelyekre ő is hivatkozik. Lengyelországban ennek egyértelmű a támogatottsága, de a magyar fejleményektől függetlenül Ausztriában, Olaszországban is vannak olyan változások, amelyek nem állnak távol az ő nézeteitől. Erre a láncra – a bevándorlás ellenzésére – fűzi fel az esetleg szóba jöhető szövetségeket, amelyekhez talán a csehek, a szlovákok, a románok is megnyerhetők.
Szeretne első lenni az egyenlők között, de ahhoz arra is szükség volna, hogy a többi politikus is elfogadja ezt.
Kétségtelenül jól látja, hogy számos olyan politikai elmozdulás történt az utóbbi időben, ami az ő pozícióját erősítheti. Azzal kecsegtetheti a vele esetleg szövetségre lépőket, hogy együtt, az Európai Unión belül is nyomásgyakorló pozícióba kerülhetnek. Képlékeny a helyzet.
Esetleg ezzel zsarolhatja a Néppártot is?
Elvileg igen, mert a Néppártnak sem hiányzik, hogy egy másik frakció, amelyben a lengyelek már ott vannak, megerősödjön, és rivális tényező legyen egy új felállású parlamentben.
Mi a vélemény a Fideszen belüli kultúrharcról? Ez is csak egy vonulata volna a liberalizmus és a kereszténydemokrácia szembeállításának?
Ez a fordulat számomra is meglepő, már csak azért is, mert nem látom belülről a Fidesz politikai mozgolódásait. Nem tapasztaltam ennek előjelét, de alighanem a párton belüli egyik törésvonal képviselőinek a megerősödéséről beszélhetünk a másik tábor rovására. Úgy érzik, most jött el az ideje, hogy teret foglaljanak el a másik tábortól. A tusványosi beszédek alapján úgy érzem, nem holmi spontán folyamat tanúi vagyunk, amely ne élvezné a legfelső körök támogatását.
Nehéz elképzelni a Fideszen belül ilyen „spontaneitást”.
A radikális tábor erősködik, és persze Orbán ilyenkor nem csitítja a szemben álló feleket, mert az nem illene hozzá.
Talán szokatlan a hasonlat: a kutyaviadalon sem csitítják a gazdák az egymást marcangoló ebeket…
A harcnak mindig, mindenütt napirenden kell lennie,
és ha ez a harc most a kultúrát érinti, az sem okoz gondot. Eljuthatnak a fejlemények odáig, hogy komoly posztokon kerüljön sor személycserékre.
Erre gondolt Orbán, amikor kijelentette: „új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség, szeptembertől máris nagy változásokra számíthatunk”?
A Magyar Időkben megjelentek a nyilatkozatok, hogy a kétharmad felhatalmazást adott egy egész új kulturális rendszert alakítására is, a gondolat megtetszhetett a miniszterelnöknek is.
Ez nem tőle indult ki?
Nem hinném, hogy minden kezdeményezés tőle indul. Főleg attól a közegtől, amely újabb és újabb inspirációkat kap Orbán megszólalásaitól. Neki magának nincs annyi energiája, ideje, hogy mindenre ki tudna terjedni a figyelme. Murphy törvénye: egy idő után a rendszer önjáróvá válik, és maga generál fejleményeket.
Az atv egyik műsorában a független ellenzéki jelölt azt állította, hogy tudomásara jutott, miszerint a VIII. kerületben most is, és minden korábbi választáson, bevett gyakorlat volt a roma lakók szavazatainak megvásárlása. Fejenként ötezer, családonként 20 ezer forintot fizetnek a kormánypártra leadott voksért.
