Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szurkoltam az ellenzéki összefogás sikeréért. Szinte folyamatosan lestem a híreket, noha meglehetősen távolból kísértem az eseményeket. Aztán megjött az eredmény, ami szerencsére jó ideje nem az első hideg zuhany volt.
Most olvasom a különféle magyarázatokat. A közismert fideszes publicista azon kesereg, hogy egy szimbolikusan kényes politikai térben a „baloldal” aratott sikert. Mások arról beszélnek, hogy a siker kulcsa tulajdonképpen az, hogy a „baloldal és a Jobbik” képes volt összefogni. Aztán olyan vélemény is van, hogy a „szocialista szavazók” felébredtek és ők döntötték el a választást.
Abban mindenki egyetért, hogy az úgynevezett vásárhelyi modell lehet a kulcs ahhoz, hogy a tavaszi választásokon az ellenzék országosan is jó eredményt érjen el. A mozgósítás sikeres volt, valójában a magas részvételnek köszönhető az ellenzéki előretörés. Márki-Zay olyan szavazókat tudott behozni, akik egy más felállásban bizonyára otthon maradtak volna, vagy esetleg a Fideszre szavaznak. Vagyis lefordítva: megint kiderült, milyen fontos a személyiség szerepe a politikai sikerekben.
De valójában Vásárhelyen ki is nyerte el a városi polgármester tisztét? Virtigli baloldalai politikus győzte le a fideszes ellenfelét? Szó nincs róla. Márki-Zay katolikus, mélyen vallásos, polgári családban nőtt fel, maga nyilatkozta, hogy a rendszerváltást örömteli eseményként élte meg, és azóta is mindig a jobboldali, keresztény pártokra szavazott. Hét gyerekük van, noha a felesége valamikor szerzetesnek készült. Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője pontosan érzékelte a helyzetet, egy nyilatkozatában azt hangsúlyozta: a keresztény-konzervatív célokat követő, a polgári jobboldal értékeiben hívő választóknak is egyértelmű érdeke volt a városban, hogy változás történjen. És ehhez alkalmas jelöltet láttak Márki-Zay személyében.
Az április országgyűlési választások sikere is lényegében azon múlhat, képesek lesznek-e az ellenzéki pártok nagyban is belátni, hogy sem a szocialisták, sem a DK, sem a liberálisok, sem az LMP, sem a Momentum, de önmagában a Jobbik sem képes leváltani azt az önkontrollját vesztett családi elitklubot, amely ma szicíliai módszerekkel uralja az országot. Tökéletesen kudarcot vallott Szanyi Tibor kísérlete is, az ellenzéki összefogással elindított jelölttel szemben semmi esélye nem volt a „tisztán” szocialista ellenfélnek.
Meg kell tehát szólítania az ellenzéknek azt a közéleti posványban csalódott, mérsékelt jobboldali választói kört is, amelynek tagjai ma még tespedt távolságtartásban figyelik a politikai csatározásokat. Olyan jelöltek mögé kellett volna felsorakoznia az ellenzéknek, akiknek személye e csendes többség számára is hiteles. Nem feltétlenül jó ötlet, hogy a baloldali pártok saját belső köreikből verbuválták a jelöltjeiket, érdemes lett volna körülnézni a Fideszben csalódott olyan értelmiségiek körében is, mint mondjuk Mellár Tamás, vagy a V18-ak egyik-másik szakértője.
Lehet, hogy a támogató szelvények gyűjtésének napjaiban már késő a vásárhelyi győzelem elmulasztott személyi tanulságain keseregni, de a mozgósítás módszereiben lehetne még az ottani tapasztalatokat hasznosítani. Az ország lakóinak többsége a hétvégihez hasonló „meleg zuhanyra” vágyik majd azon az április estén is. Erre pedig a csendes, jobboldali többség támogatása nélkül aligha lesz esély.
Apám gyakran mesélte, hogyan veszítette el az állását 1949-ben pusztán azért, mert szocdemként nem volt hajlandó átlépni az MDP-be. Előbb csak a főnöke próbálta rábeszélni, aztán kikerült a neve a munkahelyi faliújságra, megrögzött „revizionista” lett, és nem sokkal később már „B” listára került. Attól kezdve – haláláig – soha többé nem kapott „tisztességes” munkát, ahogyan ő nevezte. Mert a lóverseny pályán pénztárosnak lenni, vagy egy kis építőipari szövetkezetnél anyagot beszerezni – hát nem ez volt élete álma.
Amikor 2010-ben a Fidesz „fülkeforradalmárai” elfoglalták az országot, egyetlen, korábban közhivatalt betöltő szakember sem érezhette magát biztonságban. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárát bízta meg Orbán Viktor a „vérbíró” szerepével, akinek az volt a dolga, hogy magához rendelje minden minisztérium minden dolgozóját a főosztályvezetőktől a mezei ügyintézőig, és tudassa velük: fel is út, le is út. Legtöbbjüknél még a törvényesen járó végkielégítést is megsarcolták az emlékezetes 98 százalékos büntető adóval. De nem ez volt a legsúlyosabb büntetésük: utasítást kapott minden állami és önkormányzati hivatal, hogy az elbocsátottakat nem lehet közhivatalban alkalmazni.
Már akkor kimutatta a Nemzeti Együttműködés Rendszere a foga fehérjét.
Azóta sem lett barátságosabb a hazai politikai közhangulat. Aki nem működik együtt a Fidesszel, az ellene van, aki mást gondol az ország sorsáról az nemzetietlen, az ellenzék nem politikai vetélytárs, hanem ellenség. Eltaposandó, megsemmisítendő.
Hódmezővásárhelyen még csak próbálgatják egymást a politikai szorító ellenfelei. A hétvégi választás csupán egy előmérkőzés az áprilisi nagy összecsapás előtt, de már itt is látszik, a szabályokat meglehetősen szabadon kezelik a ringben. Látszólag minden a hagyományos szabályok szerint zajlik majd, ahol a mélyütésért is intés jár, azonban a látvány inkább hasonlít az utcai ketrecharcra. A kormánypárti jelölt nem is annyira a győzelemre, egyenesen a leszámolásra készül.
Márki-Zay ellen szokatlanul durva ellenkampány folyik, valami olyasmi, amit édesapámnak is meg kellett tapasztalnia az ötvenes évek elején. Őt nem a városi „faliújságon” plakátolták ki, szórólapokat terjeszt a kormánypárti jelölt, amelynek első oldalán az ellenfelét támogató pártok politikusai és Soros György látható, a hátoldalán viszont magánemberek nevei szerepelnek.
Ki tudja, hogyan derül ki, lelkünk mélyén kit támogatunk? Ki tudja, hogyan működik az orbáni gondolat rendőrség? Kubatov-aktivisták lesik minden megszólalásunkat? Jegyzőkönyvek készülnek mindenkiről, aki nem írja alá a fideszes jelölt ajánlását? Listáznak mindenkit, aki nem küldte vissza a nemzeti konzultációnak nevezett hecc kampány blőd kérdőíveit?
Ijesztő mi vár ránk. Orwell nem tévedett, csak az évszámot írta el.
Az ősbűnt valamikor 2002-ben követte el a Fidesz, amikor az országgyűlési választások második fordulójában veszítettek. Akkor sarokba szorított patkányként, vicsorogva ígérték az ellenzéknek, hogy a részükről nincs bocsánat. Semmi jóra, legfeljebb a nyakukba lihegett jeges leheletükre számíthatnak.
És ezt be is tartották. Az első adandó alkalommal, 2010-ben, a „fülkeforr” mámorában azonnal
beindították az ellenzékkel való teljes leszámolást.
A korábbi kormányok idején közhivatalt ellátó szakemberek közül jószerével senkit nem hagytak a helyükön, rövidesen valóban ki lehetett dobni minden korábbi „telefonkönyvet”, következett az egy párti alaptörvény, majd a választási rendszer átalakítása, amelyet – a korábbi vereségeik valamennyi tapasztalatát beépítve -, a saját szájuk ízére formáltak. Átrajzolták a körzeteket, megváltoztatták a mandátumszerzés szabályait, a győztesek gyakorlatilag minden visznek, lehetetlenné tévé a gyengébbek számára az összefogást, egy esetleges második fordulós koalíciót.
Minden szabályosan történt, csak éppen becstelenül.
Már 2014-ben kiderült, hogy működik a csapda. Egy olyan monolit, pénzzel, gazdasági előnyökkel, korrupcióval összeforrasztott választói bázissal szemben senkinek nincs esélye leváltani a kormányzatot, ha nem tud valami hasonlóan egységes erőt szembeállítani a kormány oldal jelöltjeivel. Pontosan ebben rejlik a szabályok ördögi gonoszsága, ugyanis demokratikus körülmények között minden pártnak az volna az érdeke, hogy felmutassa a választóknak, miben más amit ő kínál, hogyan pozicionálja önmagát a politikai, ideológiai riválisaival szemben.
De a szembenállás nem szülhet együttműködést. Ha a pártok feladják identitásukat és hajlandóak a győzelem érdekében egy közös zászló alá állni, elveszítik önálló arculatukat, beleolvadnak a politikai szürkeségbe. Két választásuk marad: vagy az előbb említett arctalanság, vagy
a harc, farkasok módjára, akár az utolsó vérükig.
Alig két hónappal a megmérettetés előtt úgy látszik, a korábban egymással barátkozó farkasok és inkább a harcot választják. A Nemzeti (?) Választási Bizottság még rá is tett egy lapáttal, amikor bejelentette, hogy a törvények betűje szerint ugyan nem tehetné, de törölni fogja azoknak a pártoknak a listáját, amelyek jelölt-létszáma a visszalépések után nem éri majd el a 29-et. (Hogy mindez alkotmányos vagy sem, majd lehet a bíróság előtt vitatni, de alighanem akkor már eső után köpönyeg a döntés.)
Évértékelőjében Orbán Viktor humorosnak szánta, bár sokak számára nem úgy hangzott: tizenhat év ellenzékiség után csak 12 év kormányzás van mögöttük, tehát még egy ciklus hiányzik (neki) az „egyensúlyhoz”. Alighanem az LMP és a Momentum is osztja ezt a fideszes optimizmust. Az utóbbi párt ifjú elnöke nem is titkolja, ők senkivel nem közösködnek, 2022-re „gyúrnak”, és lehet ugyan bizakodó a miniszterelnök-jelölt asszony, alighanem ők is így számolnak.
A napokban derült ki, hogy a farkasok véres párbajába a Modern Magyarország is kénytelen volt beszállni. Bokros Lajos korábbi, higgadt helyzetértékelése nyomán sikerült ugyan a Demokratikus Koalícióval megegyezésre jutnia, hogy ő személyesen a DK listáján kap helyet, cserébe pedig országszerte támogatják Gyurcsányék jelöltjeit. Csak aztán jött a hideg zuhany: ráébredtek, hogy
a választási vermet már előre megásták
azoknak a pártoknak, amelyek egymás után kétszer nem indulnak a választásokon. Törlik azokat a pártok nyilvántartásából, és ez várna a MoMára is. Ők ugyanis 2014-ben nagyvonalúan lemondtak pénzről, sajtóról, országgyűlési képviseletről, amikor nem indultak el a választásokon, nehogy rontsák az ellenzéki összefogás esélyeit. A MoMa számára ezért nincs más út, mint most belevágni.
Bokros hangot is váltott. Szerinte a nagyobb baloldali pártok le akarják kaszálni a kisebb pártokat, erről szól az Együtt kirekesztése, de főleg az, ahogyan az MSZP maga kezdeményezte, aztán a Fidesz örömmel megszavazta, hogy az 1 százalékot el nem érő pártok fizessék vissza a kampánytámogatást. Nem sokkal később mintegy harminc egyéni jelölttel listát állítottak Bokrosék is, és ezzel beneveztek a háborúba. Így állhatott elő az a helyzet, hogy például Szegeden Szabó Zsolt Sándort nevezték, akinek az esélyes Szabó Sándorral kell majd megmérkőznie. Ha harc, hát legyen harc, ő sem akar kimaradni az adok-kapokból: „valamiért” éppen a 7. kerületben indul, ott, ahol a DK-s Oláh Lajost tartanák favoritnak.
Ilyenkor mindenki, mindenkire lő. Mindenki ellenség, hullhat nem csak a férgese. Választó legyen a talpán, aki biztosan nem téveszti majd el, hová is húzza azt az ikszet…
Merre tovább? – teszik fel egyre több helyen a kérdést a választási gyűlések résztvevői a kampányoló politikusoknak. Sokan gondolják úgy, hogy a kormány nem kormányoz kellő hatékonysággal, az ország sorsát meghatározó kérdésekre nem eléggé megfontolt válaszok születnek. Valóban változásokra volna szükség e téren is?
2014-ben, a harmadik Orbán kormány hivatalba lépésekor a miniszterelnök újabb struktúrát alakított ki: a „takarékosság jegyében” eredetileg mindössze nyolc minisztériumból álló kormányzati apparátusát egy kilencedikkel is kibővítette. Minisztériumi rangra lépett a koordinációt ellátó, korábban Lázár János által államtitkári rangban vezetett Miniszterelnökség. Navracsics Tibor Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma szétvált, a közigazgatás a Miniszterelnökséghez került, a végrehajtási területek- mint például az elektronikus nyilvántartás – a Belügyminisztériumhoz. Az igazságügy önállósult, a korábban Martonyi János által vezetett Külügyminisztériumhoz hozzácsatolták a külgazdasági területet, amelyet korábban Szijjártó Péter felügyelt államtitkárként a Miniszterelnökségen belül.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Sárközy Tamás professzor úgy látja, a miniszterelnök által kialakított kormányzati struktúra működőképes, hiszen az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy sikerült létrehoznia egy erős, összkormányzati irányítású, kancellári típusú kormányzást. Ebben kétségtelenül gyors és könnyű döntések születhetnek. Két évvel később tovább lépett, „kifelé fordult”, a kabinet-rendszer bevezetésével új hangsúlyokat vitt be a kormányzati struktúrába. Azzal, hogy Lázár Jánosra bízta a stratégiai, és Varga Mihályra a gazdasági kabinet vezetését új „centrumokat” alakított ki.
Ez a lépés természetesen nem gyengítette az integrált minisztériumok felelősségét, de nőtt az irányításban a miniszterelnökség tekintélye, amelyet a tömegkommunikáció leválasztásával tehermentesített. Kiépült a járási rendszer és a területi kormányhivatalok hálózata.
Ellenzéki körökben meglehetősen sok bírálat éri ezt a struktúrát, különösen az Emberi Erőforrások Minisztériumába integrált
egészségügyi és az oktatási terület háttérbe szorulását kifogásolják.
Úgy gondolják, ilyen körülmények között nem lenne szabad ezt a társadalmi szempontból annyira fontos két területet „másodrangon” kezelni, bár el kell ismerni, hogy a korábbi évtizedekben is meglehetősen mostoha sorsa volt e két ágazatnak. Az oktatás általában a kultúrával, az egészségügy a szociálpolitikával élt kényszerhazásságban.
Sárközy professzor, az államigazgatási kérdések avatott szakértőjeként, nem lát kivetnivalót magában az integrált minisztériumi struktúrában,
a működési zavarok okát a gyakori átszervezésekben látja.
Sőt, bizonyos értelemben előnyösnek is gondolja, ha a feszültségek, ellentétek, amelyek mondjuk a sport finanszírozása, vagy az egészségügyi intézmények támogatása, netán az oktatási intézmények működtetési gondjai kapcsán felszínre kerülnek, megmaradnak egy minisztérium falain belül, és a problémáik megoldásának kényszere nem emelkedik kormányzati szintre.
Természetesen sem ő, sem mások kívülről nem láthatnak bele, hogy a választásokat követően
milyen kormányzati változásokra lehet számítani.
Ahogyan az igazságügyi tárca két éve ki tudott „szabadulni” az integráció rendszeréből, nem lehet kizárni, hogy a 2018-at követő években nem kaphat-e önállóságot az egészségügy is.
Kormányülés
Sok függ attól is, hogy megőrzi-e a Fidesz-KDNP a domináns többségét, és továbbra sem kell koalíciós partnert keresnie, vagy Magyarország több párti kormányzásra kényszerül a továbbiakban. Az előbbi esetben folytatható a viszonylag kisszámú minisztériumokkal operáló struktúra, mert nem kell tárcákat „osztani” a politikai partnereknek, a másik körülmény óhatatlanul magával hozza majd a minisztériumok számának növekedését.
Mind két változatnak ára van,
de egyikre sem igaz Orbán Viktor érvelése, miszerint olcsóbb kormányt akar működtetni. A jelenleg hivatalban lévő több mint száz államtitkár és a közel kétszáz helyettes államtitkár, valamint az alájuk tartozó apparátusok eltartása nagyon sok pénzünkbe kerül nekünk, adófizetőknek.
A napokban bejárta a sajtót a hír, hogy a Nagykörút mintegy két tucatnyi szakaszán ismét forgalomkorlátozást kellett bevezetni, mert törnek a sínek, nem bírják Európa talán legforgalmasabb villamosvonalán a terhelést.
Síneket javító munkások a Jászai téren, 2016-ban. MTI Fotó: Lakatos Péter
Egyes szakaszokon ötven helyett csak 10-25 kilométeres sebességgel járhatnak a 4-es, 6-os villamosok. A forgalom lelassul, késnek a járatok, az utasok elégedetlenkednek, a BKV Zrt. tehetetlen: már régen ideje lett volna bizonyos felújításoknak.
A terv az volt, hogy a pályarekonstrukció 2016-ban folytatódik, ez azonban még mindig nem indult el, tudtuk meg Dorner Lajostól, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnökétől. A teljes vonalat több ütemben 1994 és 2000 között újították fel, de 2015-re annyira elhasználódott a pálya, hogy 2015-ben el kellett végezni bizonyos javításokat. A Combinók nagyobb tengelyterhelésűek a korábbi villamosoknál, amivel számoltak is a pálya felújításakor, de menet közben derült csak ki, hogy egy-egy szerelvény üresen 70 tonnás, utasokkal akár 90 tonna is lehet. Az év minden napján 24 órában, csúcsidőben két percenként közlekednek, így
idő előtt megviselik a pályaszerkezetet.
Nehezíti a helyzetet, hogy a sínek javításához nem lehet az év bármely szakában hozzákezdeni, mert a „fizika teszi a maga dolgát”. A melegben épített pályaszakaszok télen, a hidegben elvégzett javítások után a nyári melegben jelentkezik a hőtágulás romboló hatása. Az ilyen munkák elvégzésére azok a hónapok a legalkalmasabbak, amikor az átlaghőmérséklet 10-15 Celsius fok között mozog.
Mint általában az élet minden területén, a körúti pályafelújítás esetében is az olcsóról kiderülhet, hogy valójában a drágább megoldás. Dorner Lajos erre példát is említett: a Gellért téren, a Gellért rakparton, az 1-es villamos budai meghosszabbításánál alkalmazott drágább, úgynevezett műgyanta körülöntéses technológiájú vágányok élettartama bizonyítottan meghaladja a nagykörúti hagyományos technológiával épült szakaszokét. A fővárosi költségvetésben viszont néhány százmilliós tételeket még csak-csak lehet találni az ilyen felújítási célokra, de a drágább pályaszerkezethez szükséges
milliárdos felújításokról nem lehet szó.
Meglehetősen hektikusan kerül sor egy-egy szakasz lezárására, gyakran már csak akkor, amikor a pályamesterek a baleseti veszélyre hivatkozva szigorúan elrendelik a sebességcsökkentést. Bécsben például a villamos vonalak felújítására folyamatosan költenek, nem engedik annyira elhasználódni a síneket, mint amennyire Budapesten történik.
Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Az egyik, fővárosi önkormányzati ügyekben járatos informátorunk a Körúton kialakult helyzetért nem is annyira a közlekedési vállalatot, sokkal inkább a Fővárosi Közbeszerzési Kft-t okolja, ahol nem, vagy csak nagyon vontatottan születnek a döntések. A hírek szerint a pályacserére már
rendelkezésre állna a pénz, de késlekednek a közbeszerzési pályázat kiírásával.
Ráadásul nem is a villamos-tender az egyetlen ügy, a legtöbb fővárosi önkormányzati kézben lévő vállalat panaszkodik a lomhaságukra, körülményességükre.
Maguk az ott dolgozók is érzik, hogy valami nincs rendjén a vezetés szakértelmével, igen nagy a dolgozók fluktuációja, és talán az is nehezíti a villamos-felújítás ügyének megoldását, hogy a bonyolult, műszaki kérdésekkel nehezen birkóznak meg.
A pályamesterek minden reggel újra és újra átvizsgálják az egyes szakaszokat, nincs kizárva, hogy a közeljövőben újabb szakaszokon is sebességkorlátozást kell majd elrendelni.
Mindenesetre az Oktogon és a Baross utca közötti szakaszra két év késlekedés után kiírták a közbeszerzési pályázatot.
Matolcsy György szerint a Pekingtől Madridig húzódó vasúti gigaprojekt lehet a magyar gazdasági csoda megalapozója. Varga Mihály arról beszél, hogy azért kell nekünk ez a méregdrága vasút, hogy megvámolhassuk a kínaiakat. A nevüket nem vállaló vámosok ugyanakkor korrupció-gyanús „különös” belső utasításokról beszélnek.
Amióta a magyar jegybankelnök a babapopsikon megjelenő piros pöttyökkel indokolta az Orbán-kormány különös keleti vonzalmát, azóta nagyon sokan kétségbe vonják jó lóra teszünk-e, amikor soha meg nem térülő beruházásokra költjük az ország pénzét? Közgazdász körökben kételkednek abban, vajon igazat állítanak-e a kínaiak, amikor arról beszélnek, hogy az ősi kereskedelmi útvonal „feltámasztásával” – amelyet „Egy övezet, egy út” néven emlegetnek -, fel fogják virágoztatni a világkereskedelmet. Tényleg jól jár-e mind a 60 érintett ország, amelyet bevonnak a fejlesztésbe, vagy egyedül a kínaiaknak jó üzlet a temérdek vasúti beruházás, autópálya építés, kikötő fejlesztés? Ez lenne a 21. század legnagyobb gazdasági blöffje, vagyis, hogy ezzel a kínai „Marschall-segéllyel” az emberiség közel kétharmada járna jól, a globális GDP 40 százaléka kerülne ezekbe az országokba?
Bizonyos vélemények szerint
a Belgrád- Budapest vasút aranyáron készül.
Ahogyan idehaza minden állami beruházás – a stadionoktól a vizes vébé létesítményeikig -, jóval többe kerül a tervezett költségeknél, úgy a vasútfelújítás tervei is már az építkezés megkezdése előtt, az újraszámolás után, mintegy 80 milliárd forinttal drágultak, pedig a sík terepen nincs szükség sem alagutakra, sem drága hidakra.
Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai kormányfő a tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2017. november 28-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Az építkezéssel kapcsolatos ügyekben illetékes külügyi tárcánál a beruházás gazdaságosságát firtató kérdésekre diplomatikusan csak annyit mondanak: nehezen számszerűsíthető a várható haszon, de reményeik szerint ezzel Magyarország lesz Kína és Közép-Európa együttműködésének zászlóshajója, hiszen Kelebia és Budapest között egy órával hamarabb jutnak majd el céljukig a konténerekkel megrakott szerelvények.
A magyar-kínai kereskedelmet ismerő szakemberek szerint a magyar gazdaság fellendülésére nézve ez legalább annyira nyomós érv, mint a keleti rokonságunkat illetően azok bizonyos a Matolcsy-féle érvelésben a piros pöttyök. A vasutat a kínaiak építenék, a kínai kézben lévő pireuszi kikötőből érkezne az áru, amelynek egy részét valóban nálunk vámkezelnék, aztán innen vinnék tovább az Unió valamelyik országába. Nekünk a vasúti pályahasználati díj és a vámolás jelentene egyedüli bevételt.
Tavaly már megindult a közvetlen vasúti teherszállítás hazánkon keresztül. A kelet-kínai Jivuból általában 17 nap alatt érkeznek meg a vonatok, 10 ezer kilométert tesznek meg a 650 méter hosszú szerelvények, amelyek 41 konténert szállítanak. Vámos informátoraink szerint ezekben a konténerekben hozzávetőlegesen 21,6 tonna áru fér el, egy-egy ilyen szállítmány értéke akár 10 millió dollár körül is mozoghat. Főleg ruházati cikkekből, elektronikai eszközökből, játékokból áll a rakomány. Az első vonatok visszafelé magyar élelmiszert, háztartási kisgépeket, autóipari alkatrészeket szállítottak.
A Pireusz-Budapest forgalom már az új vasúti pálya nélkül is beindult, évi mintegy 350 vasútpár közlekedik,
a szállítmányok többsége azonban nem magyarországi címzetthez érkezik.
A kormány propagandája arról mélyen hallgat, hogy a „kínai zászlóshajó” címért folyó versenybe gyakorlatilag az összes kelet- és közép-európai ország benevezett, és úgy tűnik, nálunk szebb reményekkel. A lengyeleknél és a cseheknél a kínai befektetők ötször-hatszor több pénzt költenek el, mint nálunk. Csehországban sörgyárat, légitársaságot, médiaérdekeltségeket, sőt focicsapatot is szereztek, de Lengyelország is messze megelőz minket, már a nagyobb piaca okán is. A vasúti szállítmányok többsége tehát az ottani üzemeknek címzett árukkal lép be Európába.
A kínaiak azt szeretnék, ha a térség országai egymással együttműködve javasolnának befektetési ötleteket, ezzel szemben
mi egytől egyig kizárólag a magunk elképzeléseivel ostromoljuk az ázsiai befektetőket.
Pedig Kínát sokkal kevésbé érdeklik a kelet-európai, mint a nyugat- és dél-európai befektetési lehetőségek.
Az igazán komoly vámoltatni való szállítmányok címzettjei a cseh, az osztrák, vagy a lengyel kínai érdekeltségű üzemek, amelyek aligha fogják nálunk megállíttatni az árut, hogy valamivel olcsóbban, esetleg néhány órával gyorsabban túlessenek a szabadforgalomba bocsátás ügymenetén. Tapasztalatok szerint ezek a konténerek a lehető leggyorsabban áthaladnak rajtunk, a vámkezeléseket a célországban kérik.
Ami a Varga Mihály által említett GDP-növelő vámbevételeket illeti, az érintettekben ezzel kapcsolatban is felmerültek aggályok. A gazdasági miniszter azzal érvel, hogy egy forintnyi vámbevétel 33 adóforintot termel, tehát megéri idecsábítani a külföldi kereskedőket. Ám ez az állítás is pontosításra szorul, hiszen informátoraink egybehangzóan állítják, hogy
a szállítmányok hazai címzettjei többségükben a kínai kis boltosok,
akik egy-egy konténerbe minden olyasmit becsomagoltatnak, aminek árukészletéből akár azonnal meg lehet nyitni egy kisebb üzletet.
Ezek a szállítmányok korábban egy angliai kikötőbe érkeztek, ahonnan közúton szállították tovább Unió szerte. Tavaly átmenetileg ezeknek a megrendelőknek egy része kipróbálta a magyarországi vámoltatást, de aztán meggondolták magukat, és visszatértek az eredeti „útvonalhoz”, mások maradtak nálunk. Kérdéses, hogy ezek a „boltos kereskedők” jelenthetnek-e akkora bevétel növekedést, mint amennyit a kormány remél tőlük, hiszen meglehetősen „mozgékonyan” reagálnak minden kedvezőbb ajánlatra, amelyek a vámolásra, illetve a forgalmi adókra vonatkoznak. Informátoraink szerint vannak olyan belső utasítások, amelyek szerint ezeket a kereskedőket kell rábírni arra, hogy a NAV vámeljárását válasszák Nekik valóban nem mindegy, hogy egy órát, vagy napokat kell várniuk a konténernyi árujuk felszabadítására.
Az elmúlt években ténylegesen gyorsabb és rugalmasabb lett a magyar vámhatóság, gyakran 20-25 perc alatt is lezajlik egy-egy vámeljárás, az úgynevezett kockázatelemzést pedig az elektronikus úton benyújtott okmányok esetében már a szállítmány elindulásakor megkezdhetik.
A bevételékért folyó versenynek azonban vannak „különös” mozzanatai is.
A kínai konténerek vámkezelésére az országban egyetlen igazgatóságot jelöltek ki, ahol a többitől eltérő módszerek alkalmazására, egyszerűsítésekre is engedélyt adtak. Ezek a kivételek azonban többnyire csak a vasúti forgalomban érkező kínai konténerekre vonatkoznak, és nem kizárólag azokra, amelyek hazai forgalomba kerülhetnek. Az uniós szabályok, noha megengedik bármely ország számára a vámkezelést, azonban a vámolás utáni szabadforgalomba helyezést, illetve az adó kivetését követő áru felszabadítást az uniós áfa-irányelvek szívesebben veszik, ha azok a rendeltetési országban, az ottani áfa-szabályok betartásával történnek meg. Ilyenkor kisebb az esély, hogy bizonyos kiskapukat kihasználva „eltűnjenek” az adott árucikkek a hatóság látóköréből.
Korábban ez szinte napi gyakorlat volt, ugyanis a szlovákiai konténerterminálokon a kínai kereskedők kizárólag vámszempontból szabadforgalomba helyezett, magyarországi felhasználású árui után nem rendezték az áfát. 2015-ben, amikor idehaza bevezették az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert (EKAER), sikerült ennek a gyakorlatnak elejét venni. Igaz, akkoriban még nem égett a magyar kormányzat a „legyünk Kína zászlóshajója” kábulatában.
2017-ben – erre utalnak az adatok – a kínai kereskedők közül egyre többen kezdtek visszaszállingózni Magyarországra, a vámkezeléseket egyre nagyobb számban hozták át hozzánk Szlovákiából, Ausztriából és Németországból. Érdekes módon
ez a jelenség egyáltalán nem szúrt szemet a NAV vezetőinek,
nem kezdtek el vizsgálódni, milyen „vezényszóra” történik mindez. Pedig érdemes lett volna kissé kutakodniuk, vajon miért nőtte ki a kapacitásait az M0-ás melletti BILK logisztikai bázis, vagy miért nőtt olyan látványosan a csepeli MAHART szabad kikötő forgalma? Miért történhet meg, hogy mondjuk az alacsony számla érték, a dokumentumon jelzettnél jóval több áru, más áru, helytelen tarifaszám, és hasonló, kockázatosnak minősülő szállítmány „hibás” tételei ellenére is elmarad a tényleges vámvizsgálat? Mi lehet annak a hátterében, hogy a magas kockázatú kínai ügyfelek esetében is utasítja az egyedül illetékes Dél-budapesti Vámhivatal vezetése az alacsonyabb beosztású munkatársait, hogy nem kell a szállítmányt tételesen átvizsgálni? Ki dönt és miért így? Ki vállalja a dokumentumok, vámhatározatok aláírását? Ki vállalja a gépben rögzített javaslat és annak be nem tartása miatti felelősséget? Kinek és miért érdeke a nyilvánvaló vámhiány ellenére ennek a forgalomnak a laza ellenőrzése? Tudják-e mindezt a felső vezetők vagy pontosan ők azok, akik ezt elrendelik? Ezekre a kérdésekre aligha tud – vagy akar – bárki válaszolni.
A nagy tömegű, soha nem látott mennyiségben érkező távol-keleti árut ugyanis (a NER hatóságok megszokott védekezése szerint) „minden vámjogszabályi előírást betartva”, valójában csak a szabályosság látszatára ügyelve, egy sajátos, egyetlen másik vámhivatalnál sem alkalmazott eljárásrend szerint, szokatlanul gyorsan kezelik. Olyan gyakorlatról van szó, amelyet sem magyar, sem uniós jog nem szabályoz, sehol másutt nem alkalmaznak a Dél-budapesti Vámhivatalon kívül. Ez a rendszer a „Bizalmi partneri jogviszony”, s ezt a „megtiszteltetést” kizárólag kínai ügyfelek és a vámkezelésüknél közreműködő speditőrök nyerhetik el. Mindez attól válik „vámjogilag” védhetőnek, hogy azokat sorolják ebbe a kategóriába, akik vállalják, hogy a szállítmányukról előre elküldenek minden lényeges tudnivalót, árulistát, számlát, sőt, a speditőrök még fotót is készítenek a számlán szereplő termékekről, és azokat a vámokmányokhoz csatolják.
Ebben semmi kifogásolható nem is volna, ha a gyakorlat is ezt a „bizalmi viszonyt” erősítené. Ha nem volna mindennapi gyakorlat, hogy a kínai ügyfelek a valósnál nem jóval alacsonyabb értéket tüntetnének fel az árunyilatkozaton. ha nem próbálnák 1 millió dollár értéken elvámoltatni a 20-25 milliós konténereket. Ha azokban a konténerekben valóban azok a bejelentett az áruféleségek, és valóban a jelzett mennyiségben érkeznének; ha a kereskedők nem próbálnának bejuttatni az Unióba kétséges biztonságú termékeket; a vevő testi épségére veszélyes elektromos műszaki cikkeket; nem kívánatos játékokat, bébi ruhákat. Amikor elmarad a szállítmányok tényleges, tételes átvizsgálása,
a vámolásban részt vevők áthágnak egy sor, rendkívül szigorú uniós védelmi intézkedést.
Informátoraink azt is elmondták, számos esetben komoly belső feszültséget okoz az állomány körében, amikor a hivatal vezetése vizsgálatmentességet rendel el olyankor is, amikor a számítógépes kockázatelemzés mást írna elő. A vámkezelés során ugyanis a gép tesz javaslatot a vámtisztnek – előre programozott kockázati tényezők alapján – az adott ügyben tartandó ellenőrzés „fokozatára”. Az ilyen javaslatot felülbíráló, engedékeny parancsok érthetetlenek, kezelhetetlenek a folyamatért revizorként személyükben is felelős, a kockázati döntések meghozatalára kiképzett szakemberek számára.
A legtöbb vitát a vámérték megállapítása generálja. Az uniós szabályok szerint az elektronikus vámfeldolgozó rendszer úgynevezett „profiltalálatot” dob ki az áru vámértékével kapcsolatban, s a szabály szerint, ha az nem egyezik meg a kísérő okmányokban feltüntetett értékkel, akkor a vámtisztnek tételes áruvizsgálatot kell elrendelnie, s a felülvizsgálati eljárással egy időben úgynevezett különbözeti vámbiztosítékot kell beszednie. Szerte Európában találkoznak a vámhatóságok az ilyen próbálkozásokkal, ezért bizonyos távol-keleti áruk esetében uniós szabályok mondják ki, hogy az úgynevezett összehasonlító táblázat értékeit kell alapul venni, az abban megjelölt átlagár ötven százalékánál alacsonyabb értéket nem szabad elfogadni.
Nos, a vámkezelést végző illetékes vámhivatalnál gyakran ezt az előírást meglehetősen tágan értelmezik. Informátoraink szerint az esetek igen jelentős százalékában néhány, arra illetékes parancsnok, akiknek lehetőségük illetve kódjuk van az ilyen beavatkozásokhoz,
önhatalmúlag felülbírálják a rendszer által megjelölt vámtételeket,
illetve azt a bizonyos profilt. Ilyenkor az elvárhatónál irreálisan alacsonyabb értéken vámolják a szállítmányokat, a jogszerűen beszedhetőnek csupán töredéke után fizettetnek vámot. Amikor magyarázatot kell adni az ilyen döntésekre rendszerint ugyanaz az érv hangzik el: a szokásosnál silányabb volt az adott áru.
Li Ko-csiang kínai miniszterelnök (b) és Áder János köztársasági elnök a Sándor-palota teraszán 2017. november 29-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Az alacsonyabb vámértéken szabadforgalomba bocsátott konténerek ügye csak a problémák egyik ága. A másik az import áfa sorsa. A tapasztalatok szerint a kínai áruk vámkezelésénél olyan speditőrök működnek közre, akik valamennyien az úgynevezett halasztott vámfizetési engedéllyel rendelkeznek. Az ő esetükben valójában csak tájékoztató áfát szabnak ki, ténylegesen ezt csak az adóbevallásukban, kell szerepeltetniük, de ebben a folyamatban sehol nem szerepel, hogy valójában mi lesz az áruval, ki, mikor, melyik országban értékesíti. Az EKÁER rendszerben kibocsátott fuvarlevelet valamelyik másik tagállamban lebélyegeztetik, majd „mossák a kezüket”: ők igazolták, hogy a szállítmány elhagyta Magyarországot. Hogy valamelyik tagállamban valaki, valamikor megfizette-e az áfát? Ez itt senkit nem érdekel, soha nem néznek utána annak, hogy a hivatalosan tőlünk Olaszországba, Németországba, vagy Spanyolországba tovább szállított több millió tonna kínai áru után megfizették-e valahol az áfát.
Amikor informátorainkat arról kérdeztük, nem tartanak-e valamiféle retorziótól, ha nyilvánosságra kerülnek ezek a visszaélések, szinte kivétel nélkül valamennyien azt mondták: nem a retorzióktól tartanak, hanem attól, hogy
egyszer valakinek majd felelnie kell ezekért a döntésekért.
Vajon oda állnak-e majd a parancsnokok a számon kérők elé és magukra vállalják-e majd a döntésük felelősségét, vagy a fiatalabb, alacsonyabb beosztású munkatársakra hárítják, s azokat küldik a „vágóhídra”? Alighanem ez történik majd, hiszen néhány év múlva ezeknek a törvénytelen engedményeknek már nem lesz „gazdája”.
Már most is vannak bizonyos figyelmeztető jelek arra vonatkozóan, hogy az ilyen és hasonló ügyekből baj lehet. Tavaly ősszel jelent meg arról egy cikk, hogy Spanyolországban az ottani vámszolgálat pénzmosással gyanúsított meg több éve ott működő kínai kereskedőket, akik az Ibériában tevékenykedő kínai bankokon keresztül – magas beosztású tisztségviselők közreműködésével -, hamis bankszámlák nyitásával, 5000 dolláronként utalták haza az európai illegális kereskedelemből megszerzett pénzeiket. A spanyol és a brit rendőrség látókörében feltűntek olyan kínai kereskedők, akikkel kapcsolatban
a nyomozás szálai Magyarországra is vezettek,
s akik közül többen szerepeltek a Dél-budapesti Vámhivatal „Bizalmi partnerei” között.
A nyomozás híre természetesen belezavart a „kínai-magyar vámbarátságba”. Megszüntették a bizalmi kapcsolattartást, és a korábbi irreálisan alacsony vámtételeket „hirtelen” 1000-2000 dollárral megemelték. Egy-egy esetben még így is hihetetlenül alacsony az a 10-12 ezer dollárnyi vám, ami reálisan akár 60-70 ezer dollár lehetne.
Annak sem számolt még utána senki, hogy a korábbinál ötször-hatszor több elvámolt kínai áru után miért csak duplájára emelkedtek a magyar vámbevételek? Hová tűntek ezek a milliók? Legfeljebb csak az alacsonyabb beosztású vámtisztek aggódnak amiatt, hogy nem szúr-e szemet mindez az Európai Unió költségvetési bizottságának? Nem jut-e majd valakinek az eszébe, hogy elgondolkodjon azon, vajon miért lettünk éppen mi olyan népszerűek a kínai kiskereskedők szemében? Mintha csak ők aggódnának amiatt, hogy úgy járhatunk, mint a britek, akikre a hasonlóan „különösen engedékeny” angliai vámeljárások miatt az uniós ellenőrök 5 milliárd euró – azaz 1500 milliárd forint – büntetést szabtak ki. Ha ránk ennek a bírságnak csak a 10 százalékát szabnák ki, akár 150 milliárd forint is lehetne a „lágyszívűségünk” ára.
A Dél-budapesti Vámhivatalban 2016-ban 6,9 milliárd forint vámot és 51 milliárd forint tájékoztató áfát szedtek be, de ezek az összegek tavaly már 11,3 milliárd vám- és 163 milliárd áfa bevételre nőttek. Jogosan aggódnak tehát informátoraink, hogy ha a gyanús körülmények ellenére is ilyen összegek folynak be a költségvetésbe, mennyi lehetett volna az igazi vámérték?
Nehogy az OLAF, vagy az Unió költségvetési bizottsága akarjon választ kapni arra a kérdésre, valójában kinek is jelent üzletet az új kínai „selyemút”.
Amikor kedvezőbbre fordulnak az ország gazdasági lehetőségei, akkor a fiatalok házasodási hajlandósága is növekszik. 2016-ban, a CSOK és az első házasságukat kötő fiatalokra vonatkozó adókedvezmények hatására jelentős számmal nőtt a házasságok száma, tavaly óta azonban ez a tendencia megfordulni látszik.
Az EMMI illetékes vezetői úgy látják, a házasság ma Magyarországon reneszánszát éli, ugyanis az elmúlt években jelentősen nőtt azoknak a fiatal pároknak a száma, akik a kapcsolatukat az anyakönyvvezetőnél, vagy valamilyen egyházi szertartással is hivatalossá tették. Novák Katalin, a minisztérium család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára e kedvező tendencia mögött azt látja, hogy
a fiatalok bátrabban mernek tervezni, kiszámíthatóbbnak, biztonságosabbnak érzik a jövőjüket.
A kormánynak ezért is feladata, hogy kiemelten támogassa a családokat, különösen idén, a családok évében.
Az 1970-es években átlagosan még 97 ezer házasságot kötöttek évente. Ez a szám az 1980-as években 73 ezerre, az 1990-es években 53 ezerre, az ezredfordulót követő évtizedben pedig 43 ezerre esett vissza. Az elmúlt évtizedek mélypontja a 2010-es év volt, amikor mindössze 35.520 pár járult anyakönyvvezető elé. A KSH adatai szerint 2016-ban ismét megnőtt a családalapítási hajlandóság, amiben bizonyára fontos szerepet játszott az abban az évben, február elején életbe lépett Családi Otthonteremtési Kedvezmény. Akkor 11 hónap alatt 48.920 házasságot kötöttek, ami lényegesen meghaladta a 2015-ös éves számokat is.
A demográfiai kimutatások szerint hazánkban az ezer lakosra jutó házasságkötések száma 2009-ben 4 százalék alá csökkent, ez az érték 2015-ben emelkedett először jelentősen, 4,7 százalékra. 2016 első tizenegy hónapjára számított mutató pedig ezt az értéket is felülmúlta, akkoriban 5,4 százalékra emelkedett az ezer lakosra jutó házasságkötések száma.
Néhány év alatt csaknem másfélszeresére emelkedett ez a szám,
de ez még így is kevesebb, mint ahány frigy válás vagy elhalálozás miatt megszűnt. Ilyen mértékű emelkedés utoljára a második világháború utáni években, 1945 és 1950 között történt, amikor a világégés alatt elmaradó esküvőket pótolták be a párok.
A statisztikai kimutatások arról tanúskodnak, hogy a magyarországi házassági térkép közel sem kiegyensúlyozott. Az ezer lakosra számított mutatót tekintve jelentősek a területi különbségek: amíg például 2015-ben Zala megyében ezer lakosra 4 házasság jutott, addig Komárom-Esztergom megyében 5,3.
Noha az EMMI vezetői ezeket a kedvező tendenciákat a fiatalok jövőbe vetett bizalmának jeleként értékelik, egyes szociológusok azt is hozzá teszik, hogy a
növekvő házasságkötési adatok mögött az „érettebb korosztály” házasodási szokásait is figyelembe kell venni.
A nők és férfiak átlagos életkora az első házasságkötés idején öt évvel emelkedett: míg 2000-ben a nők 24,7, a férfiak 27,2 évesen álltak anyakönyvvezető elé, addig 2015-ben az előbbiek 29,6, az utóbbiak pedig 32,4 éves korukban szánták rá magukat a házasságra.
Morinkó Livia, a Népességtudományi Intézet munkatársa egyet ért ezzel a tendenciával. Az intézet kutatásai is ezt igazolják, a 2008-2009-es visszaesést a gazdasági válság okozta, amikor a párok „összezártak” nem szívesen hoztak fontos döntéseket, tekintettel kellett lenniük a megnövekedett hitelterhekre és sok más gazdasági szempontra is. Ebben az időben a gyerekszületések és a válások száma is kevesebb lett.
Amikor kedvezőbbre fordultak az ország gazdasági lehetőségei, amikor a kormány 2016-ben bevezette a CSOK lakástámogatási kedvezményeket, az első hazásságukat megkötő párok adókedvezményt is kaptak, valóban jelentős számban emelkedett a házasulási kedv.
Tavaly óta azonban ez a tendencia megfordulni látszik,
2017-ben a 2011 óta tartó emelkedés megtorpant,: a múlt év első tíz hónapjában megkötött 46.061 házasság 2,5 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakában regisztráltnál. A szakértő úgy látja, ma még nem tudni, milyen irányban folytatódik ez a tendencia.
Mint mondta, érdekes demográfiai vizsgálatok is születtek ebben a kérdéskörben. Valóban igaz, hogy a magyarok egyre tovább várnak az első házassággal, akkor mennek el az anyakönyvvezetőhöz, amikor már komoly döntést hoztak. Már korábban is vizsgálták, mit gondolnak a fiatalok arról, vajon a házasság egy életre szóló kötelék, vagy nem az? Meglepetéssel tapasztalták, hogy a legutóbbi felmérésben résztvevők között a 30 év alattiak a korábbinál nagyobb számban jelentették ki, hogy ők bizony életre szóló döntésnek tartják a házasságot. Ilyen növekedést tapasztaltak a középkorosztály megkérdezettjei között is, míg az idősebbek esetében nem mértek eltérést a korábbi álláspontoktól.
Január végén kezdődött el az a Közös Ország Mozgalom közvélemény-kutatása, amelynek az a célja, hogy felmérjék az ellenzéki győzelemre esélyes körzetekben, kik volnának azok a jelöltek, akik nagy eséllyel pályázhatnának a változást akaró választók szavazatára.
A körzetenként 1000 személyre kiterjedő felmérést egyrészt a Závecz Research, másrészt a Medián közreműködésével készítik el, jelenleg már 15 körzetben dolgoznak a kérdezőbiztosok. Gulyás Márton, a mozgalom vezetője úgy látja, jó ütemben folynak a felmérések, de még további öt körzetet szeretnének bevonni a választásokat megelőző hetekben. Ehhez továbbra is gyűjtik a támogatásokat.
Az első eredményeket 2-3 héten belül szeretnék nyilvánosságra hozni.
A kezdeményezést várakozással figyeli a közvélemény, mondta a Független Hírügynökségnek Gulyás Márton, de hozzátette: bizonyos szkepszis is tapasztalható. A mozgalom aktivistái számos rendezvényt tartanak ezekben a hetekben, s úgy látják, az emberek örömmel vennék, ha a szavazólistákon végül azok a nevek szerepelnek majd, akiket szívesen támogatnának. Ehhez persze arra volna szükség, hogy a jelölő szervezetek is belássák, összhangot kellene teremteni a szűkebb pártérdekek és a közvélemény elvárásai között.
Amint elkészülnek az első jelentések, az érdekelt körzetekben szeretnének tárgyalni az ellenzéki pártokkal, hogy közösen hasznosíthassák a több hónapos munka eredményeit.
Házi őrizetbe helyezett egy „ismert budapesti ügyvédet” a Budai Központi Kerületi Bíróság, tudatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel. Az eljárás félmilliárdos visszaélések gyanújával folyik, amelyekért a törvény szerint akár 15 év is kiszabható.
Busch Béla a lovagkereszt átvételekor. MTI Fotó: Kovács Attila
Lapinformációk szerint Busch Béláról, az ELTE jogi karának volt tanszékvezetőjéről van szó, akit 2010-ben lovagkereszttel tüntettek ki, és korábban már Habony Árpádot is képviselte.
A Központi Nyomozó Főügyészség sikkasztás, 27 rendbeli csalás és haszonszerzés érdekében elkövetett ügyvédi visszaélés miatt folytatja az eljárást. Jelenleg annyit lehet tudni, hogy az ügyvéd 2015 júliusa és 2017 áprilisa között 27 alkalommal különböző összegeket kért kölcsön, de
a tartozásait nem fizette vissza,
és erre nem is volt reális lehetősége. Egyszer ügyvédként vett át tízmillió forintot megőrzésre, azonban erről nem készített letéti szerződést és a pénzzel nem tudott határidőben elszámolni. A gyanú szerint az ügyvéd 25 sértettől több mint 500 millió forintot szerzett, és csak néhány tízmillió forintot fizetett vissza.
Hosszú a megkárosítottak sora
Tekintettel a gyanúsításban szereplő csaknem félmilliárd forintra, az ügyészség indítványozta az ügyvéd házi őrizetének elrendelését és nyomkövető alkalmazását szökés és bűnismétlés veszélye miatt. A védő elsődlegesen lakhelyelhagyási tilalom elrendelését, másodlagosan a nyomkövető eszköz használatának mellőzését és napi 1 óra „kimenőt” kért a gyanúsított orvosi kezeléseire és tárgyalásaira hivatkozva.
A bíróság megállapította, hogy a gyanúsításban szereplő bűncselekményekért halmazatban akár 15 év is kiszabható, és a Budapest Környéki Törvényszéken
már folyik az ügyvéd ellen büntetőeljárás,
amelynek hatálya alatt újabb bűncselekményeket követett el. Ezért a vádhatóság megalapozott véleménye szerint kényszerintézkedés kiszabása nélkül újabb, börtönnel büntetendő bűncselekményt követhetne el az ügyvéd.
A Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítványnak helyt adva csütörtökön harminc napra elrendelte az „ismert budapesti ügyvéd” házi őrizetét és nyomkövetővel történő ellenőrzését.
Felfüggesztik a működési engedélyt
Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke kérdésünkre elmondta: a mintegy 15 ezer tagot számláló testületben
a mostani esethez hasonló súlyú ügy ritkán, legfeljebb évente egyszer fordul elő.
Nagyon nehéz magyarázatot találni arra, hogy mi viheti rá az igazságszolgáltatásban jártas ügyvédeket a rájuk bízott letéti összegek elsikkasztására, de mint a kamara elnöke elmondta, az ügyvédek is emberek. Van, akinek egy korábban felvett hitel visszafizetése jelentheti az indítékot, mások uzsorásokkal kerülnek kapcsolatba, vagy éppen az életmódjukból fakadóan költekeznek jobban, mint amit a jövedelmük megengedne.
Az ilyen eljárásokban is természetesen az ártatlanság vélelméből kell kiindulni. Ezt teszi a kamara is, amikor a gyanúsítás első hat hónapjában – amíg a rendőrségi nyomozás zajlik – felfüggesztik az eljárás alá volt ügyvéd működési engedélyét. Ezt követően természetesen mérlegelnie kell a fegyelmi testületnek, hogy a vádemelésig visszaadja-e a működési engedélyt az ügyvédnek, de amennyiben vádemelésig jut az ügy, kötelezően életbe lép a felfüggesztési döntés az ítélet megszületéséig. Ha a bíróság megalapozottnak találja a vádakat, és börtönbe küldi, akkor a vétkest kizárják az ügyvédi kamarából.
A működési engedélyüket az ügyvédek a büntetés letöltését követő 5-15 év múlva kaphatják csak vissza,
hiszen e foglalkozást kizárólag erkölcsileg feddhetetlen személyek láthatják el.
A most folyó ügyben a bíróság nem döntött az előzetes letartóztatás mellett, noha a közelmúltban ennél kisebb összegű csalás és sikkasztás gyanújával bizonyos politikusokat vezetőszáron vezettek el, és több hónapos előzetes letartóztatás után kerülhettek csak házi őrizetbe.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
