Falusi Tamas
Orbán meg Ukrajna
„A veszélyek korában élünk, minden szónak jelentősége lehet. A Voks 2025 indokolt közös akciónk volt. Olyan országot, ahol kényszersorozás következtében agyonvernek egy embert, nem...
Harmincezer
Mint tudjuk, az Orbán kormánynak a nyugdíjasok becsületbeli ügynek számítanak, ezért folyamatosan gondoskodik róluk. A nyugdíjas ugyebár nem tud magáról gondoskodni, hiszen nem dolgozik,...
Cartier, vagy amit akartok
“Több mint 200 millió forint értékben támogatjuk a családokat idén nyáron is! A Pro Filii Alapítvánnyal immár hatodik alkalommal indítottuk útjára az üdültetési programunkat...
A helyzet fokozódik
Én nagyon megértő vagyok, mindent meg tudok érteni. Még magamat is, mikor erős emocionális késztetést érzek arra, hogy fölrobbantsam az általam tervezett energetikai létesítményt,...
Polgári Pride
Ha az embernek témahiánya van, és kies hazánkban él, nem kell sokat szenvednie. Csak elolvas valamilyen Orbán szöveget, interjú, beszéd, Facebook bejegyzés, teljesen mindegy,...
Irán és Nemirán
Azt írják a lapok, hogy az izraeli és amerikai támadás nyomán Irán népe összezárt a rezsim mögött.
Mint azt mindannyian tudjuk, Irán katonailag nagy vereséget...



























