Orbán megkérdeztette magától a kormánytévé újságírója által, hogy mit gondol a magyar–ír meccsen a térdeléssel kapcsolatban történtekről, az írek letérdeléséről és a magyar nézők általi kifütyüléséről.
Világos választ adott.
„Nekem van határozott véleményem. Megmondom őszintén, ezzel a térdelősdivel a legkevésbé sem szimpatizálok. Szerintem semmi helye az ilyesminek a sportpályákon, a sport az másról szól. Egyébként is az ilyen gesztusoknak az értelme kultúrafüggő. Az a kulturális kontextus határozza meg, hogy mit helyes és mit nem helyes tenni, amely egy-egy nemzetnek a történelmében kifejlődött. Valószínűleg mi egészen másképpen gondolkodunk az ilyen gesztusokról, mint ezek szerint a britek vagy az írek. Ugye a magyar kulturális összefüggésben három esetben engedett meg sőt várt el az ilyen gesztus.
A magyar ember az a jóisten előtt térdel le, a hazája előtt térdel le, és ha megkéri a szerelmének a kezét, akkor még az a harmadik eset.
Minden más esetben ez Magyarországon egészen egyszerűen kultúraidegen.
(…) Az is igaz ugyanakkor, hogy nem véletlenül terjed ez a gesztusrendszer ilyen gyorsan, mert van e mögött egy ilyen valóságos morális történelmi megfontolás. Végül is, ha megnézzük, hogy kik találták azt ki, vagy hogyan jött ez be itt az életünkbe, akkor azt fogjuk látni, hogy alapvetően volt rabszolgatartó országok találták ki. Mi magyarok nem látjuk ennek a súlyát meg a terhét, mert Magyarország sosem volt rabszolgatartó ország. De ha belegondolnak, hogy milyen nehéz erkölcsileg és történelmileg szembesülni egy országnak a saját rabszolgatartó múltjával úgy, hogy a rabszolgák leszármazottai ott élnek közöttük, hát az azért egy nehéz, egy komoly morális teher. De ezeket
a terheket mindenkinek, minden népnek magának kell elhordoznia.
Ezeknek a terheknek az elhordozásában mi, akik nem voltunk rabszolgatartók, nem tudunk nekik segíteni, hiába hozzák fel ezt a terhet a futballpályákra, ez nem szabadítja meg őket ettől. Ezt nekik maguknak le kell rendezni a saját kulturális összefüggésrendszerükben és a saját történelmükben kialakított módszerekkel. Ez nem megoldás szerintem, úgyhogy én a szurkolókkal értek egyet…”
Orbán és az íreket kifütyülő szurkolók valóban más kultúrát képviselnek, mint az írek, angolok, franciák, osztrákok, finnek és mások.
Két tekintetben is.
Az egyik: Orbán kultúrája az önzés kultúrája. Abban is, hogy a hátrányos megkülönböztetés áldozatai nem érdekelnek bennünket, legyen szó színesekről, elesettekről, rokkantakról, munkanélküliekről, melegekről, menekültekről. Az, hogy nem engedünk be menekülteket az országba, az, hogy tagadjuk a jóléti államot és támogatni csak azt vagyunk hajlandók, aki gazdaságilag aktív (dolgozik), vagy az volt, ugyanehhez a kultúrához tartozik.
Magyarországon valóban nem volt rabszolgatartás, csak jobbágyság volt, nincstelenség volt, és az egykori jobbágyok utódai Magyarországon is itt élnek velünk, a nincstelenség itt van velünk,
és Orbán kultúrájában „akinek amennyije van, az annyit is ér”, ahogy egyik leghűségesebb követője fogalmazta, és ez tetten érhető Orbán politikájának minden elemében.
A másik: Orbán kultúrája a nemzeti kizárólagosság kultúrája, azt a hagyományt követi, amelyet az Extra Hungariam non est vita, et si est, non est ita szállóige képvisel, s amelyet a Fidesz a Trumptól magyarított Nekünk Magyarország az első szlogennel hirdet nap mint nap. A mai nyugati világ abból indul ki, hogy nemcsak saját államunk lakóiért vagyunk felelősek, hanem közösen felelősek vagyunk az egész emberiség sorsáért. Ez jelenik meg abban, hogy az EU régi tagjai támogatják a felzárkózásban az új tagországokat, az Európai Unió támogatja az afrikai országokat.
A genfi egyezmény szerint a biztonságos országok menedéket nyújtanak a háborús övezetből vagy elnyomó rendszerekből jövő menedékkérőnek. Ez a kultúra Orbántól és követőitől idegen.
Nem volt ez mindig így, amikor az ellenzéki Fidesz a kínai követség előtt tibeti zászlóval tüntetett, akkor még Orbán is a nyugati kultúra alapján állt és tudta, hogy a tibetiek elnyomása a mi ügyünk is. Ma az ujgurokat sújtó elnyomás nem érdekli, és megakadályozza, hogy magyar tüntetők kínai vezető közelébe jutva tiltakozhassanak, vagy hogy az EU közös nyilatkozatban ítélje el azt. A letérdelés sem azért idegen tőle, mert a magyarok nem voltak rabszolgatartók és nem voltak gyarmataik. Az osztrákoknak ugyanígy nem, a finneknek ugyanígy nem, sőt az íreknek sem. Azért idegen tőle a letérdelés, mert csak a saját magyarországi hatalma érdekli.
A szolidaritás fogalmát csak a magyar kisebbségek és az üldözött keresztények tekintetében ismeri, de abban a tekintetben is csak azért, mert hatalompolitikájának nemzetieskedő és kereszténykedő oldalát támasztja vele alá,
maguk a kisebbségben élő magyarok és a világ távoli pontjain nehéz helyzetben élő keresztények (vagy akár a keresztény örmények) egyáltalán nem érdeklik.
Az oltási politikában is az eltérő kultúrák jelennek meg. Az Európai Unió közösen szervezi meg a vakcinabeszerzést és a vakcinák engedélyezését, hiszen a járvány elleni védekezés közös ügy, és ezen a beszerzés hibái sem változtatnak. A COVAX a világ szegény országait igyekszik vakcinával ellátni, mert szervezői tisztában vannak vele: a járvány csak akkor lesz igazán legyőzve, ha nemcsak Európában és Észak-Anerikában oltják be az embereket, de Afrikában és Latin-Amerikában is.
Orbán ezzel szemben a maga választási kampányát építi arra, hogy megbízható ellenőrzés nélkül forgalomba hozott orosz és kínai vakcinával gyorsítja fel az oltási kampányt, nem törődve sem azzal, hogy vagy félmillió idős magyar talán csak látszólag élvez védettséget,
és azzal sem, hogy a két keleti nagyhatalom a maga külpolitikai befolyásépítő törekvései érdekében vonja el saját lakossága elől a Magyarországra szállított vakcinamennyiséget. Extra Hungariam non est vita.
Magyarország 1989-ben a nyugati kultúra mellett döntött. A magyarok egy része mindig is a nyugati kultúrához vonzódott, a „vigyázó szemetek Párizsra vessétek” kultúrájához, Széchenyi és Petőfi kultúrájához. Orbán egy másik, szintén létező magyar kulturális hagyományhoz tér vissza.
