Andy Landy

Miért beteg a magyar futball? – kérdezte 1974-ben Végh Antal, de akkor még el sem tudta volna képzelni, hogy 2021-ben, a Magyarország OTP Bank Liga NB I-es futballbajnokság csapataiban alig szerepelnek magyar játékosok. A tehetségesebb fiatalok, amilyen korán csak lehet inkább külföldi egyesületekhez szerződnek, sok esetben nem is az élvonabeliekhez.

A nézők a magyar válogatott tagjait ritkán láthatják, többnyire csak a külföldi televíziós közvetítések alkalmából. Így érthető, hogy a szurkolóink személyes kötődése a pályára lépő fiúkhoz nem ideáils, a szurkolás során a játékosok becéző megszólítása szinte szóba sem jöhet. Pedig korábban, akár egy ilyen képzeletbeli válogatott is kifuthatott volna a pályára:

Bubu, Paróka,Szőke Szikla,Kacsa Cucu-Pixi Kapa,Titi,Nyíl,Öcsi, Bolond (Csere: Bamba, Báró, Bimbam, Botond, Csikar, Döme, Fenyő, Gerzson, Kocka, Paripa, Púpos, Törő).

Kevés olyan szurkoló van, aki előtt nem jelennek meg a felsorolt becenevek tulajdonosai. Hiába remek játékosok a mai válogatottak: Gulácsi, Sallai, Schäfer, Szalai, Szoboszlai, ha őket a nézők csak a válogatott meccseken látják „testközelből”. Kalapot le a nézők előtt akik az összes játékost név szerint felsorolják! Ameddig pedig a hazai csapatok nem adnak a fiataloknak lehetőséget a szereplésre, a mai válogatott játékosaink sohasem kaphatják meg azt a rokonszenvet, amellyel az elődeik felejthetetlenné váltak, és hajtották őket a győzelemért a nézők becéző bekiabálása is.