A világ leggazdagabb bűnszövetkezete

0
2941
wikipedia

Földrengés maffia földön: a ‘ndrangheta 334  befolyásos emberét kapták el, és percek alatt kiderült, hogy a szerény kalábriai kezdetek után immár az egész világra kiterjed a szervezet. Ausztráliától Szlovákiáig mindenütt ott vannak.

Az oknyomozó újságíró, Jan Kuciak írta meg, hogy a kormánnyal együttműködve ők nyúlják le az európai pénzek jelentős részét. Miközben a maffia főnök szeretője Robert Fico miniszterelnök kabinetjében ügyködött. A miniszterelnöknek emiatt távoznia is kellett…

Hogyan lett globális bűnszövetkezet a kalábriai maffia? –  tette fel a kérdést a Corriere della Sera. Úgy, hogy együttműködött a szabadkőművesekkel. Tudták, hogy a pénz és a kapcsolati háló a fontos nem pedig a fegyver, mely oly naggyá tette korábban a Cosa Nostrat.

A szicíliaiak, a Cosa Nostra immár a múltat jelenti – állapítja meg a Corriere della Sera. Ők a huszadik század első felében azzal váltak ki a többi maffia közül, hogy áttelepültek Észak Amerikába. A nagyszámú olasz bevándorlóra támaszkodva használták ki a lehetőségeket a szesz csempészés idején, később pedig a kábítószer-kereskedelemben. A Cosa Nostra két lábon állt: Szicília és Észak Amerika. A kalábriai maffia már globálisan gondolkodik: a hálózata kiterjed Kelet Európára éppúgy mint Brazíliára és egész Latin Amerikára.

A hálózat kiépítése a hetvenes nyolcvanas években folyt amikor emberrablásokból szereztek pénzt a kalábriai maffia keménykezű katonái. A pénzt egy világméretű hálózat kiépítésére fordították, amely a kokain kereskedelmen nyugszik. Míg a világ Pablo Escobar és a többi latin-amerikai kábítószer kereskedő kalandjait figyelte, a kalábriai maffia szépen csendben a világpiacot hódította meg. Mára elérték, hogy szinte minden más maffia nekik dolgozik.

- Hirdetés -

Pénz és politika

Ez a kalábriaiak jelszava, mert rájöttek: befolyásos állami támogatók nélkül egyetlen nagy üzlet sem virágozhat igazán! Különösen igaz ez a kokain kereskedelemre, amelynek a társadalmi megítélése mindenütt igen negatív. Míg a szicíliai vagy a kolumbiai maffia kihívta az államot, a kalábriaiak inkább megvásárolták azt. Befolyásos posztokat vásároltak maguknak vagy pedig az ott ülőknek juttattak annyit a mesés profitból, hogy azok behunyták a fél szemüket – olykor mindkettőt is.

Franchise rendszerben működnek

Sokáig vidéki tahóknak tekintették a kalábriai maffia embereit, akik mosolyogva tűrték a sértéseket, mert tudták: jobb ha valakit lebecsülnek! Míg a szicíliaiak nyíltan kérkedtek a pénzükkel és a kapcsolataikkal addig a kalábriai fiúk csendben szervezkedtek. Tudták: a nyilvánosság öl! A túlságosan szem előtt levő kérkedő maffia főnököket előbb vagy utóbb levadásszák a rendőrök.

Nem katonai hanem üzleti alapon szervezték meg a világméretű hálózatot. Nincsen irányító nagyfőnök hanem szabályrendszer van, melyet mindenkinek be kell tartania, hogy jól menjen az üzlet.

Benősültek a kartellekbe

Miután rájöttek, hogy a kokainban van a nagy pénz, kiépítették a hálózatot a termesztéstől az értékesítésig. A lánc működik és ma már minden más maffiának érdeke a velük való együttműködés. Ők pedig bevitték a kartellekbe az üzleti szellemet a macho stílus helyett, melyet Pablo Escobar és társai képviseltek.

A kalábriai fiúk csak akkor ölnek, ha muszáj. Az utolsó véres leszámolás 2007-ben volt Duisburgban – hat halottal. Azóta a nagy nyilvánosság előtt nem öltek , mert tudták, hogy a látványos akcióra az állam válaszolni fog. Lecsap rájuk, és így sokkal többet veszíthetnek mint amennyit nyerhetnek azzal, ha kiiktatnak valamilyen veszélyes vetélytársat. Különben is: ők már üzletemberek! Minek megölni valakit, ha meg is lehet őt venni?!

A szabadkőműves kapcsolat

Itáliában, de sok más országban is ezzel lett nagyon hatékony a kalábriai maffia. Egy olasz ügyész és egy tudós nemrég könyvet adott ki erről A láthatatlan hálózat címmel. Ebben tényekkel igazolják, hogy a szabadkőműves páholyokban üldögélő politikusok, bankárok, üzletemberek vagy újságírók együttműködnek a kalábriai maffiával. Ez olyan ütőkártya, amellyel a többi maffia nem rendelkezik, és feltehetően ennek nagyon fontos szerepe volt abban, hogy mára a kalábriai maffia a világ legbefolyásosabb és leggazdagabb bűnszövetkezete lett – állapítja meg a Corriere della Sera.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .