Nehezemre fog esni szubjektív és jogos indulatok nélkül, pusztán politikai szemtanúként értékelni az elmúlt napok eseményeit, mert a választás közeledtével újabb hídégető szintlépéseknek vagyunk a tanúi és ezek már nem puszta hatalomtechnikai játékok a több szavazó megnyerése érdekében.
A fideszes hatalom jól láthatóan betolta az összes zsetont és egyértelművé tette: semmi sem túl nagy ár a hatalom megtartásáért, és nincs olyan eszköz, amelyet ne használnának ennek érdekében. Fontos alapállításokat kell szerintem tisztázni az áprilisi választás előtt, a következőkben erre teszek röviden kísérletet.
Határozottan és alátámasztható módon kijelenthető, hogy jelenleg háborús kockázatot elsősorban Orbán Viktor kormányzása jelent Magyarország számára.
Tökéletesen látszik, hogy a mostani – valóban törékeny és feszült – geopolitikai helyzetben egyedül az ő általa irányított országban van ilyen mértékű háborús hangulat, egyedül az általa vezetett országban kell katonákkal őriztetni az energetikai infrastruktúra stratégiai intézményeit; elfogadva a kormánypropaganda állításait a minket érő fenyegetésekről, egyedül az ő általa vezetett országot éri folyamatos támadás, „olajbojkott”, konfliktusból eredő hátrány. Egyedül nekünk kell félni az állítólagos ukrán maffiaállam támadásától és fenyegetésétől. Nem bonyolult a képlet: Orbán Viktor nem holmi védőpajzs, hanem maga a kockázati tényező. Hiszen mindaz, ami ellen a saját állítása szerint folyamatosan védekeznünk kell, valójában a saját kormányzásának és döntéseinek az eredménye. A gyújtogató kiabál, hogy tűz van, miközben a legnagyobb fáklya az ő kezében van.
Orbánék a másfél évtizedes kormányzásuk utolsó hónapjaiban visszafordíthatatlanul szétroncsolták az európai közösséggel minket összekötő szöveteket.
Nem egyszerűen bot voltak a küllők között, hanem immár külső romboló erő világos és egyértelmű eszközei.
Innen nincs visszaút. Nekik bizonyosan nincs. Április 12. után sem. A legutóbbi, az ukránoknak szánt uniós hitel – amiből saját kérésre kimaradtunk – utolsó perces akadályozása nem kurucos ügyeskedés, és már csak nem is egyszerű pitiánerség, amit idővel elnéznek az embernek. Olyan aljasság, olyan erkölcstelen lépés, amely egyszerűen nem tolerálható egy gerinces közösségben. Orbánék szégyent hoztak ránk azzal, hogy az utolsó hidakat is felégették maguk mögött Európában és végzetes tévedésük, ha azt hiszik: egy újabb választási győzelem után mindezt elfelejtik az (egykori) uniós szövetségesek.
Orbán nem védőpajzs, nem tökös kuruc a brüsszeli labancok között, hanem a kockázat maga.
A Fidesz miniszterelnöke azt igyekszik mutatni magáról, hogy egy erős utcai harcos, egy tapasztalt politikus, akinek nemcsak rutinja és „gógyija”, de megfelelő befolyása is van. Ő tehát a biztos választás. Furcsa lesz talán, amit mondok, de hazánk egyik tragédiája, hogy ez nincs így. Mert, akkor jóval beljebb és előrébb lennénk egy erős európai közösségben, megfelelő védelemmel a minket érő gazdasági-, geopolitikai-, ne adj Isten fizikai behatásokkal szemben. De nem így van.
Orbán kétségtelenül rutinos, de sajnos nem bátor harcos és nincs jelentős befolyása sem – azon a polcon semmiképp, amelyre saját magát helyezi. Tessék észrevenni, hogy Orbán csak olyanokkal harcol, akik bent sincsenek a ringben, vagy legalább hátra van kötve a kezük. Ott volt például a majdnem százéves Soros György, aki ellen hős honvédő háborút folytattak (és folytatnak most is, amikor kifogynak az érvekből), aki nemhogy visszaütni nem tudott vagy akart, de még a kesztyűt sem vette fel valójában. De ide sorolhatjuk magát az Európai Uniót is, amely a kormányzati narratíva szerint jelenleg minden sejtjében Magyarország lerombolásán és térdre kényszerítésén dolgozik, ha az erős utcai harcos Orbán meg nem állítaná. Az EU ellen harcot vívni azonban nem bátorság, hiszen – és ez persze sok tekintetben lehet az Unió jogos kritikája is – épp saját erkölcsi és jogi korlátai miatt tulajdonképpen folyamatosan gúzsba kötve áll a küzdőtéren, mint egy nagy tehetetlen mamlasz.
Orbán évek óta pofozkodik, rúg-harap, övön alul üt és gáncsol, mert tudja, hogy az ellenfél nem fog visszaütni, hiszen alkalmatlan rá. Béketeremtő kompromisszumokra hozták létre, nem belső zsarolásokra és ütlegelésekre. (Milyen sajátos, hogy amikor az EU mégis kiáll saját közösségi érdekei mellett és szankcionál például, akkor Orbán nem utcai harcosként viselkedik, hanem rögtön hanyatt vágódó, aljas támadást kiáltó, szimuláló focistaként) De ugyanebbe az ellenfél-kijelölő sorba illeszthető Vologyimir Zelenszkij is.
Ne legyen kétsége senkinek: Orbán azért fordult rá az ukrán elnökre, mert a magyar kihívójával láthatóan nem bírt.
Olyan ellenfelet keresett tehát magának, akivel szemben kisebb-nagyobb győzelmeket érhet el, aki kellően messze van, akivel szemben „bátran” bicepszelhet, aki nem fog visszaütni, mert éppen mással van elfoglalva. Például az állampolgárait legyilkoló orosz agresszorral az országában. A golyóálló Magyar Péter helyett Orbán kijelölte magának a golyózáporban vergődő Zelenszkijt. Igazán bátor utcai harcos döntés.
Legyen persze világos: az ukrán elnök Orbánnak címzett, fenyegetően hangzó kijelentései vállalhatatlanok, még egy végletekig provokált, évek óta honvédő háborút vívó államfőtől is.
Ebben nincs méltányosság, legyen is diplomáciai következménye a mondatoknak. Nem lehet ugyanakkor nem a teljes képet nézni: benne az évek óta tartó tudatos, fideszes ukrán-ellenes narratívával, az oroszok érdekeinek egyre nyilvánvalóbb képviseletével, a magyar-ukrán konfliktus teljesen indokolatlan, csakis fideszes választási érdekeket szolgáló feszítésével. Az úgynevezett ukrán pénzszállító kocsi lefoglalásának esete kapcsán még számos homályos részlet vár tisztázásra, de egy már most világosan látszik: a Fidesz-kormány immár kész olyan eszközöket is bevetni, amely most szolgálhatja ugyan a napi pártpolitikai és kommunikációs érdekeiket, de már középtávon is visszafordíthatatlan következményei lesznek az egész országra nézve. Április tizenkettedike után is Ukrajna lesz ugyanis a szomszédunk és lehet, hogy már nem Zelenszkijnek fogják idővel hívni az ország elnökét, de Orbán – ha maradna is a helyén – egyértelműen képtelen lenne pacifikálni ezt a viszonyt, mivel ő maga mérgezte meg azt. A Fidesz miniszterelnöke tehát ebben sem az országvédő pajzs jelenleg, hanem maga a háborús kockázat. A „stratégiai nyugalom” bölcs hirdetése helyett mára maradt a kapkodás, az eszkaláló konfliktuskeresés, a talajvesztés.
Az áprilisi felelős döntéshez tudni kell: Orbán egy gyújtogató. Magyarország pedig épp eleget szenvedett a lángoktól.
