Butítástechnika: a tízparancsolat időszerűsége

Habár Noam Chomsky cáfolta, hogy ő lenne a szerzője a nevéhez fűződő úgynevezett „Chomsky tízparancsolatnak”, nem véletlen, hogy a 2014-es magyarországi országgyűlési választások idején nagy sebességgel terjedt el idehaza. Érdekessége négy évvel később is vitathatatlan: pontokba szedve mutatja be a populista diktatúrák manipulációs technikáit. Akárki is a szerző, Chomsky munkásságából is kiolvashatók ezek a gondolatok. A világhírű amerikai nyelvész, filozófus és politikai gondolkodó legújabb könyvét ma mutatják be Budapesten.

„A Chomsky-tízparancsolat egy hoax” – szögezte le a Magyar Narancsnak adott interjújában Noam Chomsky négy évvel ezelőtt, amikor viharos gyorsasággal terjedt Magyarországon az összegzés, amely a városi legendák szerint húsz évvel korábban született.

Az urbanlegends.hu egy cikke szerint a szöveg 2002-es, s Sylvain Timsit francia újságíróhoz köthető, ám a most 90 éves Chomsky szerint a tíz pontot ugyan nem ő írta, nem is ő tette ki a világhálóra, de a szöveg bizonyos elemei eredeztethetők különböző könyveiben leírt gondolataiból.

Akárhogyan is, nagyon tanulságos végig venni a tíz pontot; a mostani választásokat megelőzően a Fidesz és a kormány által folytatottak fényében különösen érdekes megvizsgálni, hol, mely pontokon találhatók hasonlóságok, azonosságok. Plusz adalékként: Chomsky négy évvel ezelőtti, fent idézett interjújában azt is mondta:

„Azért is ilyen ijesztő, ami ma Magyarországon történik, a jobboldali, nacionalista erők előretörése, mert az emlékek, hogy mi hova vezethet, még frissek.”

Íme tehát a tízparancsolat (amelynek szó-betű szerinti egyforma szövege számos forrásban megtalálható, a többi között itt, itt és itt is).

1. Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.
2. A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nem létező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
3. A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezeknek karöltve azon kell munkálkodniuk, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentse a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.
4. A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek: évszázadokon keresztül hajlandók benyelni és elfogadni ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”).
5. Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetőknek egyszerűen kell megfogalmazniuk üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naiv lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.
6. Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.
7. Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.
8. A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag kell ellehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.
9. A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.
10. Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Titkos nyilvántartásokat kell létrehozni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani.

Noam Chomsky: Miféle teremtmények vagyunk? című könyvét április 12-én mutatja be Budapesten az Örkény István könyvesboltban Pléh Csaba pszichológus, nyelvész, a kötet lektoraés és Kenesei István nyelvész, az MTA Nyelvtudományi Intézetének volt igazgatója. A Kossuth Kiadó által kiadott könyv Noam Chomsky szerteágazó életművének rövid összefoglalója, amelyben saját nyelvészeti téziseiből kiindulva kísérletet tesz az emberi természet különböző összetevőinek feltárására. A többi között olyan kérdéseket feszeget, mint mi a közjó, milyen politikai rendszerek szolgálják, és melyek állnak szemben vele.